LFG.HU

HammerTimeCafe
Zeld
novellaCimkek

Az ajtó bezárult mögöttem,
Hamu kavarog körülöttem,
Lelkemig hasad csilingelő nevetése,
Gúnyos vigyorral arcán törik,
A hamis tükör szerteszéjjel.
Megtört, kábult léptek,
Elmémet ostromló kusza képek.
Fülembe lenge szellő súgja átkait,
Borzongató, ahogy arcomon végigsimít.
Mind súlyosabbnak érzem
Minden egyes léptem,
A tótükör alatt mélyen
Halovány glória éled.
A fák hajlongó táncot lejtenek,
Alaktalan kezükkel az ég felé intenek,
Alattuk kéz a kézben
Egy szerelmespár andalog,
Mosolyogva sétálnak mellettük,
Szőke fürtös kis angyalok.
S bár eskető papjuk csupán a képzelet,
Mégsem tartják céltalannak az életet.
Megrázom fejem, feledve az álom,
A kínzó képeket szívembe zárom.
Egy templomrom előtt eszmélek,
A kicsavarodott ajtószárnyaktól
Fejhajtással bebocsátást kérek.
Gondos munkát végzett az enyészet,
Visszakövetelte magának a természet.
Kúszónövények uralta oszlopok,
Elkorhadt, szétmállott padok.
Középen egy széttárt szárnyú angyal áll,
Felsebzett testén haldokló márvány.
Lábánál patinás kupa hever,
Körülötte pergő homok ténfereg.
Keserű világban élek,
Ha a halhatatlanok szépsége
Is mulandó,
Miben is hihetnék én
Egyszerű halandó?
Majd egyszerre hirtelen,
Az üdvözítő eső elered.
Ekkor történt a csoda,
Mit, ha tovább élnék
Nem felednék soha.
Az angyal értem könnyezett,
Elsiratva mulandó lelkemet.
-Az eső elmosta a port mely alkotott.
Vakítón lángolt fel tudatom fénye,
Majd kihunyt, s nem létező arcomon
Felvillant egy mosoly emléke.-


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához