LFG.HU

Attila
humorCimkek

írta Jeff Freeman

Ez életem első játékismertetője, szóval türelem. Csak, hogy tudjátok, kiválóan alkalmas vagyok szerepjátékok ismertetésére, hiszen tudok olvasni, írni és képes vagyok szinte bármely témában véleményt nyilvánítani.

Gondoltam, jó ötlet lenne játszani is a játékkal, nem csak elolvasni és megnézni a képeket, hiszen a játék az egyetlen mód ellenőrizni, hogy ami jól néz ki a papíron, az tényleg olyan flottul működik-e a gyakorlatban is. Példának okáért a Mir űrállomás valószínűleg nagyon jól nézhetett ki papíron. Úgy gondoltam, hogy egy csapatnyi jó, kreatív, tapasztalt szerepjátékossal kipróbálhatnám a dolgot, és ezt felhasználva egy pontos ismertetőt alkothatnék.

Sajnos nem ismerek egy csapat jó, kreatív, tapasztalt szerepjátékost, így a toborzást a barátaim, barátaim barátai, ismerősök, ismerősök ismerősei stb köreiből kellett végeznem. Ez végül könnyebb volt, mint gondoltam, mivel egyszerűen csak felhívtam Edet, az egyik haveromat, és megkértem, hogy intézkedjen. Közöltem Eddel, hogy játszani szeretnék egy játékkal, hogy ismertetőt írjak róla, mire szinte rávetette magát a lehetőségre. No persze akár áldozhatnánk kecskét is valami elfelejtett babiloni isteneknek, ha mindeközben lehetőség lenne kockákat dobálni és szerepjátszani, Ed akkor is lelkes lenne. Ed kissé furcsa ebből a szempontból.

A FUDGE, amelyet Steffan O’Sullivan írt “a rec.games.design usenet fórum hathatós támogatásával”, a bevezetőjében azt állítja, hogy szerepjáték, majd később elmagyarázza, hogy valójában ő egy szerepjáték “motor”. Ez azt jelenti, hogy egy kis munkával bármelyik tapasztalt, rátermett mesélő készíthet egy FUDGE alapú szerepjátékot. Sőt, a FUDGE a “Freeform Universal Do-it-yourself Gaming Engine” (Szabad formájú, általános, csináld-magad játékmotor) rövidítése. Mivel nem volt túl sok kedvem különösebb munkát feccölni ebbe, egyszerűen közöltem Eddel, hogy szerintem ő lenne a legjobb mesélőnek, és kezébe nyomtam a szabályokat. Az ár kedvező volt: a FUDGE alapszabályai hozzáférhetők az interneten az ftp.csua.berkeley.edu anonymous ftp szerveren, bár a Grey Ghost Games könyv változata jobban néz ki, mint egy kinyomtatott ascii szöveg. Amíg Ed a szabályokkal birkózott, az Elvis Filmmaratont néztem. Az egyik Elvis film ment a másik után, és biztos vagyok abban, hogy a harmincórás maraton nézése közben lehetett látni, ahogy Elvis hízik.

A filmmaraton közben egy újabb munkamegtakarító ötletem támadt. Mivel a FUDGE azt állítja, hogy bármely játékstílushoz használható, és mivel utálok ücsörögni, amíg a többiek karaktert generálnak, szóltam Ednek, hogy engedhetné mindenkinek a saját kedvenc karakterét, amit gyorsan átkonvertálnak a FUDGE rendszerébe és mehet is a játék. A célom az volt, hogy négy órán belül lezavarjuk az egészet, beleértve az “univerzális, tetszőleges világú” dolog gyakorlati próbáját is, hogy elég időm legyen utána elcsípni a Baywatch legújabb izgalmas epizódját. Mint később kiderült, az epizód egy ismétlés volt, legalábbis azt hiszem, hogy az volt. Tulajdonképpen nehéz megmondani, hogy az adott Baywatch epizód ismétlés-e vagy sem, sőt, egyáltalán az sem biztos, hogy van-e több epizódja is a sorozatnak, főleg, mivel lehalkítva nézem a tévét. Mindettől függetlenül Ed biztosított, hogy a FUDGE szabályok alapján – amelyet addigra már legalább nyolcszor elolvasott -, nem lesz probléma számára, hogy bármely rendszerbeli karaktert gyorsan és könnyedén átkonvertálja a FUDGE rendszerbe.

- Majd meglátjuk – válaszoltam szkeptikusan.

Ez a mondat csak azért volt, hogy demonstráljam írói képességeimet, ha esetleg arra gondolnátok, hogy túl sok tévét nézek.

Körülbelül egy órával a megbeszélt időpont után érkeztem meg Edhez, remélve, hogy elég időt hagytam neki, hogy mindenki más karakterét átkonvertálja a FUDGE-ba. Nincs értelme erre várni, főleg, hogy ez egy olyan csoporttal való társas érintkezést jelentene, amelyet nem ismerek. Különben is, ekkor volt egy Giligan Szigete epizód, amit szerettem volna ismét megnézni. Ez az a rész volt, amikor majdnem sikerül megmenekülniük a szigetről, de Giligan a legfontosabb pillanatban elront valamit és a terveik fuccsba mennek. Ha belegondolunk, ez nagyon hasonlít a Baywatchra, azzal a különbséggel, hogy itt több ruhát viselnek és Skipper nem próbálja úgy behúzni a hasát, mint ahogy azt David Hasselhoff teszi.

Szóval egy órát késtem, és mindenki próbált úgy tenni, mintha nem bosszantaná őket a dolog. Ez kedves volt tőlük, bár nem voltak túl jók benne (már a tettetésben, mert a bosszankodás részében teljesen profinak tűntek), ami nyugtalanított. Úgy értem, mennyire lehetnek jók a szerepjátékban, ha nem is tudnak úgy tenni, mintha nem bosszankodnának? Ed körülbelül öt perc alatt átkonvertálta a karaktereket és további két percben elmagyarázta a FUDGE-változatú karakterlapjukat is. A társaság türelmesen várt, amíg Ed és én kreáltunk nekem is egy karaktert, mivel nem hoztam magammal sajátot. Kiderült, hogy a karaktergenerálás tovább tart, mint egy meglevő konvertálása, de inkább csak azért, mert egy rakás idegesítő dolgot (mint a “karakter koncepciója” és a “háttér”) is ki kellett találni. Ha gondoltam volna ezekre, akkor úgy három perc alatt összehozhattuk volna a karaktert. Végül közöltem Eddel, hogy dolgozza ki, ahogy neki tetszik, és szóljon, amikor kész van. Bekapcsoltam a tévét, és átnéztem, ki milyen kaját hozott.

Gigi (ez nem a valódi neve, a cikk kedvéért megváltoztattam ugyanis. De becsszóra valami hasonlóan hülyén hangzó volt.) Ed “barátjának a barátja” volt, legalábbis ezt állította magáról. Nem tudtam, hogy Ednek voltak más barátai is. Először azt hittem, hogy a csaj egy kurva, hiszen nem elképzelhetetlen arra gondolni, hogy Ed, ha hiányzik egy játékos, gyorsan elindul és “szerez” valakit, aki betölti a hiányzó helyet. Gigi amúgy is kábé úgy öltözött, ahogy egy kurva öltözne, ha valódi emberek, vagy akár szerepjátékosok közé akarna menni. De ahogy megláttam játék közben, rájöttem, hogy ő egy “Igazi Szerepjátékos” a legidegesítőbb fajtából, és magamban azt kívántam, Ed bárcsak egy valódi kurvát szerzett volna a csaj meghívása helyett. Gigi, “Igazi Szerepjátékosként” valószínűleg ugyanezt kívánta velem kapcsolatban.

Gigi kajának zsírmentes, sómentes, ízmentes, fenyőtoboz-jellegű zabpehely-valamit hozott. Elmajszoltam párat, nehogy megbántsam. Gigi egy sovány, sápadt csaj volt, fiús testtel, fekete rúzzsal, körömmel, ruhákkal, szemmel, sebekkel meg minden. Nagyon-nagyon rövid haja volt, de csak az egyik oldalon. Olyan rövidre volt vágva, hogy lehetett látni alatta a tetoválást. A másik oldalon hosszabb volt, szóval azt hiszem, átfésülhette a másik oldalra, hogy úgy tegyen, mintha lenne haj az egész fején, pont úgy, ahogy a kopaszodó férfiak teszik. Igaz, nem fésülte úgy, csak hagyta, hogy lelógjon az egyik oldalon. Gigi arcában ezenkívül elég sok fém volt. Úgy saccoltam, legalább négy fontnyi fém lehetett összesen, nem beleszámítva a nem látható darabokat. Tapintatosan, mégis lényegre törően rákérdeztem az arcában levő dolgokra, hogy – Miért van ennyi vas a képedben? – Azt válaszolta, hogy ez egy állásfoglalás a részéről.

Nem kell tovább magyarázni. Az állásfoglalás tiszta és világos. Olyasmi, mint a “Nincsenek karierrcéljaim” vagy “A társadalmi ranglétrán való feljebb jutás számomra érdektelen” vagy akár az “Üdvözöljük a bevásárlóközpontban.”

Megkérdeztem Gigit, hogy mégis milyen karakterrel jön, mire megmutatta a karakterlapját, mert nem nagyon akart tovább beszélni velem. Igazából nem pazaroltam időt a szabályok elolvasására, de erre nem is volt szükség. A FUDGE karaktereket úgy tűnik, egyszerű szavak írják le. Gigi karaktere “Jó” volt az egyik dologban, “Borzalmas” egy másikban, és “Megfelelő” pár másikban. Legyen az statisztika, mint az “Erő” vagy a “Fürgeség” meg a többi (a FUDGE lehetővé tette Ednek, hogy válasszon, milyen statisztikákat akar használni, és hogyan nevezze őket), vagy képzettségek, minden egyszerű szavakkal volt megadva.

A Gigi karakterlapján álló egyszerű szavak egy vámpírt írtak le, ami valahogy lehangoló volt. Ed sokkal jobb mesélő volt a fantasy kalandokban és a sci-fi játékokban, mint ezekben a szörnyű, dark, neogót dolgokban. Reménykedtem valami újban és frissben. Szorongó, melaninhiányos, vörösborivó… ó igen, a sztereotip vámpírok vámpírja. Idegesítő sziszegéssel nyújtottam vissza a karakterlapot és a fejemet ráztam – úgy tűnt, személyes sértésnek fogta fel ezt a testbeszédet.
- Megszomjaztam ezektől a szárított faforgácsoktól, nincs valakinek kólája? – kérdeztem.

Tim hozott némi kólát. Átkutattam Ed szekrényeit, találtam egy poharat, töltöttem magamnak némi kólát és dumálni kezdtem Timmel. Nagy, nagyon nagydarab ember volt. És szinte teljes egészében szőr borította. Jó, persze nem láthattam, hogy az egész testét szőr borítja-e, de amit láttam belőle, az elég szőrösnek tűnt. Szakálla volt és bajusza, és vastag, borzas szemöldöke. Még a kézfeje is szőrös volt. – No, akkor gondolom, te is vámpír leszel, vagy inkább vérfarkas? – kérdeztem szárazon. Tim zavartnak tűnt, és megmutatta a karakterlapját. A karakterlap láttán én jöttem zavarba. Tim karaktere a Macsó Nők Puskával RPG-ből származott. – Hű – mondtam. Ez érdekes lesz.

Mielőtt megismerkedhettem volna a játék utolsó résztvevőjével, Ed visszahívott minket az étkezőasztalhoz, és átnyújtott egy karakterlapot. Úgy tűnt, jobban berágott a késésemért, mint hittem. Az egyik űrbeli, rákszerű kaptár-lényt adta oda a Travellerből. – Élvezd – közölte fapofával. Elmosolyodtam, mintha azt akarnám mondani, hogy “kapd be”, és azt mondtam, hogy – Kapd be, Ed. – Elnevette magát, amit általában nem tesz gyakran. Ed csak a saját viccein nevet, ami azt jelenti, hogy egyedül ő nevet ezen ritka alkalmakkor. Elvette az űrrákot és egy jól felfegyverzett punk-tinédzsert adott, ami mintha egyenesen a Cyberpunkból jött volna. Na, legalább fel tudok majd robbantani ezt-azt.

- Csak vicceltem – magyarázza -, a kaptár-lény egy NPC lesz a játékban. – Most nem nevetett, szóval tudtam, hogy nem viccelt. Egy kaptár-lény, egy vámpír, egy macsó csaj és egy városi punk. Johnra néztem, csapatunk utolsó tagjára, és azon tűnődtem, vajon ő mivel jön, de Ed egy hosszú és unalmas monológba kezdett, hogy elmagyarázza a “hátteret”. Általában addig nem érdekel a játék, amíg nem jön valami harc, ez pedig azt jelenti, hogy nem kell igazán figyelnem a “háttérre” vagy a “világra” vagy a “leírásokra”.

Nem sikerült rájönnöm, hogy Johnnak mi a karaktere, de biztos vagyok benne, hogy volt neki, hiszen karakterlapja is volt. Egyszer vagy kétszer Ednek sikerült kiszednie belőle pár szót, de az idő nagy részében csak ült és figyelt, bár fogalmam sincs, miért. Bármi lehetett az űrkalóztól a viharóriásig. Talán pantomimest játszott.

Mindegy, Ed végre befogta és felállította a mesélői paravánt, amelynek el kellett takarnia előlünk a titkos jegyzeteit. Egyszer nagyon felidegesítettem Edet, mikor közöltem vele, hogy mivel senki sem figyelt vagy törődött az általa megosztott “háttér” elemeivel, rohadt nagy valószínűséggel nem fogunk belepillantani a többibe. Mégis, a téveszmétől hajtva, hogy néhány játékos esetleg kíváncsi arra, mi történik két harc között, felállította a paravánt.

A paraván egyébként egy kalandmodul borítója volt – “A vártorony a határvidéken” -, amely az eredeti D&D dobozhoz tartozott. Őszintén reméltem, hogy nem ez lesz a kaland, és hirtelen azt kívántam, bárcsak jobban figyeltem volna a háttérinfókra.

A karaktereink egy erdőben meneteltek (bár lehet, hogy egy város volt) egy ideig, és lenyomtunk pár szörnyet is (vagy embereket, robotokat, vagy valamit), szóval végre csinálhattam valamit. A FUDGE harcrendszere nagyon egyszerű, rugalmas és ugyanazt az eljárást használta a képzettség- és tulajdonságpróbákhoz, szóval tulajdonképpen csak egy szabályt kellett megtanulnunk a játékhoz. Dobtunk négy kockával, amelyek -1 és +1 között voltak megszámozva, és összeadtuk az eredményt, ami -4 és +4 között lehetett. Ezt hozzáadtuk egy tulajdonsághoz, harci jellemzőhöz vagy képzettség értékhez (attól függően, mit csináltunk). Így például egy +1 a “Jó” jellemzőt “Nagyszerűvé” módosította. Ez olyan egyszerű volt, hogy nem is igazán tanultam meg a FUDGE rendszerét, mert nem volt rá szükség. Mivel nem kellett időt tölteni azzal, hogy megtanuljuk a rendszert, több időnk maradt a szerepjátékra, karakterfejlődésre és efféle dolgokra, bár teljesen kezdők voltunk a FUDGE terén. Amíg a karakterek az erdőben mászkáltak, én kimentem a nappaliba, hogy megnézzem, mi van a tévében.

Épp idejében sikerült elkapnom a Flipper Új Kalandjai egyik ismétlésének izgalmas befejezését. Azt hiszem legalábbis, hogy ismétlés volt. Rádöbbentem, hogy az új Flipper is elég hasonlít a Baywatchra, kivéve, hogy Flipperen kevesebb a ruha (már ha csak Flippert nézzük, hiszen ő nem visel ruhát). Boldogan, hogy végre kihozták Flippert abból az iszapos tóból, ahol a régi sorozatban lakott, megosztoztam még egy kicsit Tim kóláján, és visszabaktattam megnézni, hogy mi van a játékkal. Kajálni is akartam, és John ígéretesnek tűnt ez ügyben. Cheetost hozott.

Tim, Ed és Gigi remekül szórakoztak. John érdeklődőnek tűnt, de még mindig fogalmam sem volt arról, hogy milyen karakterrel és mit csinál. Egy ideig figyeltem, de nem sikerült rájönnöm. Talán akkor beszélt, mikor kint voltam, és a karakterét azóta egy nagy dobozba zárták. Leültem és próbáltam követni az eseményeket, figyeltem Timet és Gigit, ahogy felváltva csinálnak dolgokat, képzettségeket használnak (vagy megpróbálják), kockákat dobálnak és akár kettőig, néha háromig is számolnak. Ha egyikük különlegesen szerencsés lett volna, akár négyig is számolhattak volna, de ezt még Gigi is meg tudta volna tenni. Sőt, a helyzet az, és azt hiszen erre már kitértem – a játék olyan egyszerű és rugalmas volt, hogy szinte semmi sem maradt, amiről írhatnék, mivel a szabályokat sem olvastam el.

Az “akció” egy átmeneti szünetében, mikor azt hiszem, Ed írt le valamit ügyes részletezéssel, ami teljesen lenyűgözte a többi játékost, úgy döntöttem, ideje egy cigiszünetnek. Ahelyett, hogy félbeszakítottam volna a játékot, ami durva ötlet lett volna, csak fogtam Ed egyik csészéjét hamutálnak és rágyújtottam az asztalnál.

Na most tudom, hogy manapság a dohányzás rosszabb, mint valaha. Tudom, hogy senki sem szereti a füstöt, a cigarettát, a dohányzókat és a dohányipart. Tudom, hogy a cigaretták úton vannak afelé, hogy betiltsa őket a törvény, és minden dohányosnak előbb-utóbb a sikátorokban kell megvenni az adagját olyan fickóktól, akiket “Balosnak” meg “Orrtalannak” hívnak. Ezt mind tudom, de én dohányos vagyok, és ez jelenleg még legális. Szóval nem voltam felkészülve a reakcióra. Meggyújtottam a cigit, és Gigi úgy reagált, mintha a függönyöket lobbantottam volna lángra.

- Úristen – sikoltotta, befogva az orrát, amitől már az alapból idegesítő orrhangja még kellemetlenebbé vált. – Ezt oltsd el kérlek.

Rápillantottam a cigarettára és közöltem vele a becslésemet – azt, hogy hét percen belül biztonságban elfogyasztom és eloltom Tim poharában. Tovább nyavalygott – Allergiás vagyok a cigarettafüstre – ismét beleszívtam a cigibe és rámutattam, hogy nem lehet rá allergiás, hiszen nincsenek benne allergének.

Ekkorra már felállt az asztaltól és rémülten hátrált a füstfelhő elől. – Asztmás vagyok – erősködött -, nagyon érzékeny vagyok a házon belüli légszennyezésre.

- Ó – mondtam, hirtelen megértve valamit. – Ezért nem használsz semmilyen parfümöt… vagy dezodort. – Mintha ezt is valamiféle személyes sértésnek vette volna.

Ekkor Ed a védelmére kelt, és a főnöki mesélői hangján, vagy ami talán az “én házam, az én szabályaim” hang lehetett, figyelmeztetett, hogy vagy oltsam el, vagy menjek ki vele. Hirtelen a jó öreg Tim is úgy tűnt, megpróbál felállni, hogy kihasználja a Harc Magasabbról módosítóit. – Oké, oké! – tártam szét a karom – Elnézést! Bocsánat, hogy lélegzem! – és úgy döntöttem, hogy gyorsan kimegyek. Tim már majdnem felállt, és amekkora erőfeszítésbe került ez neki, úgy számoltam, nehezen fog ismét visszaülni. Ha már ennyit beleadott, hogy lábra álljon, talán úgy dönt, hogy folytatja és beletipor a földbe, ahelyett, hogy pocsékba menjen a megmozdulás.

Szóval odakint álltam és a tévét néztem az ablakon keresztül. Úgy tűnt, mintha egy Baywatch epizód menne, mivel az ablakon keresztül nézni a tévét olyan volt, mintha lehalkítva néztem volna, kivéve, hogy David Hasselhoff nem szerepelt. Azt hiszem, ez az a motorcsónakos sorozat volt Hulk Hogannal.

Befejeztük a játékot, lenyomtunk pár további rosszfiút és szörnyet (de többnyire csak “szerepjátszottunk” az életem leghosszabb négy órájában). Ahogy mondtam, nem tanultam meg a játékot, vagy olvastam el a szabályokat, és egyáltalán nem élveztem a FUDGE-ot. Ednek és a többieknek úgy tűnt, bejött. Ő, Tim és Gigi azóta minden héten játszanak. John is ott van minden héten, de túlzás lenne “játéknak” nevezni a néma ücsörgést. Bár lehet, hogy csak zavarban volt, és azóta már beszél. Soha nem hívtak vissza, szóval nem tudom.

Ez volt az első játékismertetőm. Abba kell hagynom, mert nemsokára következik a Herkules. Észrevettem különben, hogy ez is olyan, mint a Baywatch, csak itt nincs tengerpart, és Kevin Sorbónak nem kell behúznia a hasát.

Eredeti:
http://www.rpg.net/news+reviews/reviews/rev_104.html

Fudge honlap:
http://www.fudgerpg.com


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához