LFG.HU

Bíró András
hírekCimkek

Tisztelt Telepes, Kedves Játékostársunk!

Áprilisban ismét lesz Catan-megmérettetés! Az eddigi emléklap-tulajdonosokon és díszpolgárokon kívül is minden érdeklődőt szívesen látunk, hiszen mindenkinek van esélye a bajnoki cím megszerzésére.

A verseny menete hasonló, mint az előző versenyeken volt: három forduló alap Catan játék, előre kialakított térképekkel. Az elért pontok beszámítanak az országos ranglistába, de a mostani forduló alapján persze szintén értékes nyereményeket osztunk ki!

A jelenlegi versenyen is tartjuk az előregisztrációs formát. Aki eljött a legutóbbi versenyre, láthatta, hogy egyre többen érdeklődnek, és versenyeznek, így most már lehet, hogy csak az fog tudni leülni, aki regisztrálta magát! Így, hogy állva ne hagyjunk senkit, megkérünk mindenkit, hogy amint biztos lesz a részvétele jelezze azt nekünk a lap alján található telefonszámon, vagy e-mail címen (a saját neve, és elérhetősége – e-mail címe – feltüntetésével), legkésőbb április 22-ig.

Ha sokan regisztráltok előre, időben tudunk nagyobb terembe költözni! Fontos tehát, hogy tudjuk, hány játékost várhatunk…

Ezen a napon is természetesen lesz alkalom a verseny után (tehát kb. 15 órától) akár a versenyzőknek is gyakorlott játékmesterek segítségével megismerni és kipróbálni új társasjátékokat, mára már körülbelül 15-20 félét, mindenféle stílusban, és nehézségi fokozatban.

Természetesen most is igyekszünk gondoskodni a résztvevők étel- és italellátásáról egy kisebb büfé segítségével – kávé, tea, csoki, azaz koffein- és cukorbombák várják a kiéhezett játékosokat!

A Catan Telepesei társasjáték 2004. évi negyedik ranglistaversenyének, és a játékdélutánnak a színhelye:

Vbéka klub
Budapest, VII. ker., Erzsébet krt. 40-42. (Bejárat a Dob utca felől. Keresd a plakátot!)

Megközelíthető: Blaha Lujza tértől (2-es metró vonal, 7, 7a, 78, 173-as buszok megállója) 3 perc séta, 4-es, 6-os villamos Wesselényi utcai megállójától 1 perc séta). Igyekszünk valamiféle jelzést tenni a bejárathoz, de oda kell jönni, ahol már sokan lesznek J

A verseny időpontja: 2004. április 24. szombat, reggel 10 óra (nevezés 9:30-tól)

A bajnokság nevezési díja: 500 Ft.
Minden játékot ingyen próbálhattok ki, és a szabad asztaloknál a bajnokságon kívüli játék is díjtalan!!!

További információkért (bemutató játék, részletes versenyszabályzat, a következő versenyek időpontjai stb.) keress meg bennünket bátran az andras.biro@axelero.hu email-címen, vagy a 06-30-557-2401 (vagyis Juhász Ildikót – egész nap), illetve a 06-30-535-4285 (tehát Bíró Andrást – munkaidőn kívül) telefonszámokon!

Gyere el ismét – Vagy először! Minden játékosnak jó játékot kívánunk!
A szervezők


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához