LFG.HU

BePe
hírekCimkek

Inomi és a Szürkecsuklyások

Arkadij tegnap az alábbi sajtóközleményt juttatta el hozzánk:

10 év után megújulva jelent meg a M.A.G.U.S. Alapkönyv – amely ezúttal is megosztja az internet szerepjátékos közösségét. Van, akinek tetszik, másoknak kedvét szegi a megváltozott külcsín és van, akit már a könyv súlya is meggyőzött arról – noha messze áll a tökéletestől – sok munka fekszik benne.
A fejlesztő csapat tagjaként, és – Tiberius külföldi tartózkodása alatt – ideiglenes vezetőjeként figyelemmel kísértem a reagálásokat az INOMI, és az RPG.HU honlapján. Nem vagyok vérbeli fórumozó, de az elmúlt napok “véleményözöne” két dologról győzött meg: először is, hogy érdemes volt felvállalni, és nem tagadni, hogy bizony a szerkezet és a tördelés nagyon megsínylette a kiadás előtti napok kapkodását. Ezen felül mégiscsak érdemes volt ennyit dolgozni, hiszen sokan vannak azok, akiknek a hibák ellenére is tetszik a könyv, és reménykednek abban, hogy az AK egy új kezdet, és nem egy utolsó próbálkozás.

Az AK fejezetei közül leginkább Satralis könyvében volt szerepem: 10 év regényeit, kiegészítőit, Rúnáit, és egyéb – néha egymásnak ellentmondó – források anyagát kellett belesűrítenünk egy látszólag terjedelmesre sikeredett, valójában mégis szűkre szabott keretbe.
Mikor az INOMI megbízásából elkezdtük a munkát, volt néhány megbeszélés a Szürkecsuklyások csapatával. Az akkori feltételek sajnos nem tették lehetővé, hogy együttműködhessünk.

Végül Celsior (dr. Pálinkás Imre) és Jan van den Boomen (Gáspár Péter) egyértelmű állásfoglalásának és kitartó munkájának köszönhetően tavaly ősszel mégis leültünk újra, megbeszélni közös dolgainkat. Az elképzelések szándékká csiszolódtak: elköteleztük magunkat, hogy minden eddiginél összetettebb, áttekinthetőbb, a regényekkel koherenciát mutató világleírások szülessenek az AK-ban, és főként a további kiadványokban (pl. Toron kiegészítő).

Ennek az eleinte zökkenőkkel induló munkának a gyümölcse az AK Taba el-Ibara leírása.
A megjelenést követően a Szürkecsuklyások csapatától igen hathatós segítséget kaptunk: egyrészt a már készülő Segédlet (Errata) elkészítéséhez, másrészt az INOMI.HU oldalán található tartalomjegyzéket is a mi kérésünkre állították össze.
A fentiekből azt a következtetést vontam le, hogy a két csapat nemcsak képes a közös munkára, de szükséges is, hogy szoros együttműködésben dolgozzunk a M.A.G.U.S. szerepjáték további kiadványain.
Bízom benne, hogy a kezdeti nehézségek dacára Magyarország első, hitem szerint még mindig legsikeresebb szerepjátéka előtt nagy jövő áll. Közös szándékunk, hogy a szerepjáték – fejlesztés méltó párjává legyen az elmúlt évben újjászületett irodalmi résznek, azzal egységes egészet alkotva.

Tisztelettel és köszönettel,

Arkadij
(fejlesztő)


AK Tartalomjegyzék

Attila elküldte háromhasábos, 9 oldalas AK tartalomjegyzékét, ezt is letölthetitek tőlünk.
http://lfg.hu/download/kieg/magusd20/attila_tartalom.pdf


Szabad témanyitási lehetőség

Az RPG.HU Fórumán, a MAGUS d20/OGL témakörben már nem csak moderator tud témát nyitni.

http://forum.rpg.hu/idx.php/act/SF/f/227


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához