LFG.HU

Ulpius
hírekCimkek

Az Ulpius-ház Könyvkiadó új sorozatot indít, elsősorban a sci-fi kedvelők számára. A sorozat első könyve Frederik Pohl Hugo- és Nebula-díjas regénye, az Átjáró.

A történet szerint vagányok, prostituáltak, művészek és álmodozók, örök világcsavargók és szélhámos szerencselovagok, kokósok és melegek gyülekeznek az Átjáró űrbázison. A ritka szerencsére várnak, hogy az egykori hícsí civilizáció űrhajóival kizuhanhassanak a téridőbe, a nagy kincs, a zsákmány és felfedezés reményében. Rob Broadhead maga is szerencsét próbál, hogy végre szabadulhasson az Átjáró kalandorainak és pszichopatáinak szorításából, ám ezért igen kemény árat kell fizetnie…

Pohl regénye mind hangulatában, mind témájában megtestesíti azt, amire az Ulpius-ház új sorozatával vállalkozott. A cél ismeretlen világok felfedezése, helyenként elgondolkodtatva vagy éppen nagy fordulatszámú akcióval, legyen a helyszín a Föld vagy egy másik bolygó, a jövő, a múlt vagy éppen a jelenünk eltorzított vagy varázslatos mása.

A tervek szerint a műfaj minőségi darabjai között válogatva, a sorozatban helyet kap a klasszikus science-fiction és a hi-tech cyberpunk, a fantasztikummal összemosódó modern próza, de fontos szerep jut a besorolhatatlan, formabontó műveknek is. A töprengésre késztető témák mellett természetesen helyet kap a szórakoztatás is. A sci-fi aranykorából jól ismert szerzők mellett pedig végre felbukkanhatnak azok a friss nevek, akik hazánkban most mutatkoznak be először.

Már olvasható a brit John Courtenay Grimwood ízig-vérig cyberpunk regénye, a Lucifer sárkánya. Passion diOrchi, egy milliomos maffiavezér leánykája úgy dönt, létrehozza saját kis birodalmát: a Csendes-óceán kellős közepén, kiöregedett bálnavadászhajókból és gyorstenyésztett korallból újraépítteti a régi Velencét. A város száz évvel később két részre szakad, a gyönyörű, arisztokratikus központra és egy elkülönített fémgettóra, ahol génmanipulált mutánsok élnek. Egy nap azonban a tízéves dózse, újVelence hatalmának képviselője eltűnik, felturbózott testőrnője pedig Zürichben tér magához, holtan. Az újVelencei Tanács vezetőjének lánya titokban a gettóba szökve próbálja legyőzni Lucifer sárkányát, a tanulásra képes játékprogramot, miközben a dózse eltűnésének kivizsgálásával megbízott rendőr különös összefüggésekre bukkan…

A sorozatnak köszönhetően végre napvilágot láthat egy régóta hiányolt kultuszregény. Neal Stephenson Snow Crash című műve William Gibson nyomdokain haladva, de attól elszakadva, radikális ötletparádéval mutatja be a jövőt. Multik és korcs bürokráciák, pizzaszállításra átnyergelt olasz maffia és egy mikroközösségekre szakadt társadalom. Itt lép színre hősünk, az ex-pizzafutár, aki hacker és szamuráj egy személyben, s a virtuáltérben pusztító vírus nyomába ered. Sci-fi és szociológia, babiloni istenek, nyelvészet és krimi, no meg a mindenható státuszra emelt franchise – ebben az egyedi keverékben bonyolódik a több szálon futó cselekmény.

A brit Arthur C. Clarke-díjas China Miéville egyelőre ismeretlen név hazánkban, de Perdido Street Station című regénye remélhetőleg változtat ezen. A fiatal szerző sajátos stílusában a furcsa, a rémületes és az álomszerű elemek keverednek. A viktoriánus filozófia, az idegen kultúrák és a gőzmasinák árnyékában létező világban nem nehéz felfedezni modern korunk megannyi problémáját. Új-Crobuzon füstös, rozsdás és gigantikus városában valami szörnyűség készül – idegen vándor érkezett a metropoliszba, aki egyszerű kérésével váratlan katasztrófát szabadít el.

(A hír módosított újramegjelenését a Lucifer sárkánya megjelenése és borítója indokolta.. – BePe)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához