LFG.HU

HammerTimeCafe
Lexa
novellaCimkek

A kölyök késett. Nem szeretem, ha késik. Igaz, sok mindent nem szeretek, de ennek megvan a konkrét oka. Legutoljára Cassy késett egy éve, ő is azért, mert valami beszari alak fals melót adott. Különváltunk, és a katonák Cassyt találták meg előbb, majd meghívták az ülésre. Az összekötő még aznap éjjel meghalt, mint ahogy a kölyök apja is. Cassyvel együtt vitték az ülésre, így a kölyök az én nyakamon maradt, pedig Cassyvel sokkal jobban kijöttek.
Hiába nézem az órám, attól nem jön meg előbb a kölyök, ha egyáltalán megjön. Mióta azok az idióta fejesek rájöttek, hogy mi feleslegesek és ellenőrizhetetlenek vagyunk – mellesleg ez utóbbi igaz volt – kitalálták, hogy vagy beállunk a seregbe, vagy meghívnak szép sorban az ülésre. Nekik volt idejük. Mi pedig egyre kevesebb pénzt kaptunk, mondván, hogy örüljünk, hogy még élünk. A kölyök most munka után kutatott, én pedig a fejvadászok egy klubjában vártam az eredményt. Fémes, csendes hely volt, csak a bárpult felett villódzott pár lámpa, én pedig az ajtóval szemben ültem a füst kellemes takarása alatt. Csak a Ragyást ismertem fel, bár őt nem volt nehéz kiszúrni. Egyszer le akarták kapcsolni, és mikor azt hitték, hogy elkészültek, ott hagyták az utcán. Ő persze szívósabb volt ennél, és arra ébredt, hogy a minden este behúzódó savas köd marja az arcát. Hát nem lehetett kellemes ébredés, viszont a támadói egyáltalán nem ébredtek fel.
A pultnál kevesen ültek, de közülük senkit sem ismertem. Igaz, szinte havonta változtattuk a törzshelyünket és lakásunkat. Nem tűnt fel senkinek. Aki az alsó szinten adott bérbe szobát, nem igazán kérdezte, hogy mi járatban, hacsak nem akart zűrbe kerülni.
Már jó ideje figyeltem azt a csajt a pultnál, aki jó ideje figyelt engem. Lerítt róla, hogy nem közülünk való, és én már azon is csodálkoztam, hogy ilyen tipikusan jókislány fejjel hogy került az alsó szintre.
A kölyök végre belépett az ajtón nyomában a kint tomboló neonfényekkel és ricsajjal együtt, és ledobta magát mellém. Tizenhét éves volt, és annyinak is látszott. Én is ennyi idősen kezdtem, de egy profi mellett.
- Hol voltál? – kérdeztem tőle.
- Volt egy kis zűr. Az ikreket és még párat meghívtak az ülésre a Kaviárból. Tudod, itt van a szomszéd tömbben. Téged nem keresnek, Xyster. Hallottam, hogy a megapolisz másik végén tisztogatnak, úgyhogy ellehetünk itt még egy hétig. Vagy kettőig. Munka nincs – fejezte be tárgyilagosan. Mindig olyan lendülettel tudott beszélni, hogy nem tudtam eldönteni, hogy be van lelkesedve, vagy csak szimplán ilyen. Elé toltam azt a minőséginek kevésbé sem nevezhető piát, ami még az üvegben volt, mire hálásan meghúzta. Én közben a szakállamat birizgáltam. Ez is egyike volt a rossz szokásaim hadának.
- Miért nem mész el katonának? – tette fel hirtelen a kérdést a kölyök.
- Nincs kedvem értelmetlen parancsokat teljesíteni. És nem fizet.
- Miért, az fizet, amit most csinálunk? Nem laksz már a kétszázadikon, Xyster. Vagy bejött valami? – csillant fel a szeme. Tényleg lelkes volt. Nemet intettem, aztán a pultnál álló csaj felé mutattam.
- Róla mit tudsz?
Yare – ez a becsületes neve a kölyöknek – végigmérte párszor, miközben megnyalta a szája szélét.
- Semmit, de bármit megtudok, ha akarod.
- Nem kell.
Tudtam, hogy úgyis ide fog jönni. Ha mégsem jókislány, még mindig el tudom hallgattatni utána is. Ebben a pillanatban szánta rá magát, és miután fizetett, egyenesen felénk jött, és megállt előttem. Legalább azt felmérte, hogy ki a főnök kettőnk közül.
- Hello. Jekyll vagyok. Munkát ajánlok – tért a tárgyra pontosan olyan csevegő hangon, mint amilyet vártam tőle. Így közelről arra is rájöttem, hogy hiába húzott magára kopott farmercuccot, egyhavi zsebpénzéből is vígan megélnénk a kölyökkel akár két hónapig is. Ő persze, ahogy elnéztem, akár ingyen is dolgozott volna neki. Yare ekkor finoman bokán rúgott, jelezve, hogy azok a katonák léptek be a klubba, akik a Kaviárban tisztogattak. Egyenesen felénk jöttek.
- Nyugi, engem keresnek – mondta hanyagul Jekyll még mindig háttal az ajtónak, és csak akkor fordult meg, mikor a katona meglökte a géppisztolya csövével a vállát.
- Maga. Jöjjön velünk.
- És az igazoltatás? – kéredzte szinte már vidáman Jekyll. Egyre jobban el tudtam képzelni a kölyök oldalán, ha nem lett volna ilyen balfék. Az alsó szinten jobb menni a katonákkal, mint igazoltatást kérni, így rendesen elképedtem, mikor a katonák egy gyors bocsánatkérés után távoztak. Kezdett érdekelni, hogy ki ez a Jekyll, így leültettem Yare mellé, velem szembe.
- Ki vagy? – tette fel helyettem a kérdést a kölyök. Amúgy sem szerettem beszélni, inkább csak hallgattam a többieket, és a kölyök szerencsére mindig tudta, hogy mire gondolok. Meglepően csípős választ kaptunk, ami egyáltalán nem vallott a feltételezett jó modorra.
- Jekyll, még mindig. Talán attól, hogy párokba verődtetek, elvesztettétek az emlékezőtehetségeteket? Mindkettőtöket keresnek.
- Munkáról volt szó – váltottam témát, mielőtt elküldtem volna délebbi tájakra. Egyáltalán nem tetszett, hogy egy kis mitugrász fenyeget.
- Remek. Nem hittem, hogy ilyen hamar a tárgyra térünk. A bér százezer kredit, a fele előre.
Yare most már kifejezetten vonzónak találta a csajt, de nem volt ideje érvényre juttatni, mert újabb katonák jöttek be elől valami fejessel egyenesen a mi asztalunkhoz. Automatikusan a pisztolyom után nyúltam.
- Ne matassanak az asztal alatt, te pedig gyere velem – szólt nyersen Jekyllnek a fejes, aki félvállról válaszolt neki.
- Éppen tárgyalok.
- Velünk is tárgyalhatsz, mozgás – sürgette meg idegesen, miközben a karjánál fogva felrántotta az asztal mellől, de Jekyll egy mozdulattal kiszabadította magát. Egyre világosabbá vált számomra, hogy valamilyen szinten tud vigyázni magára. A pasi a pisztolyához nyúlt, mire a csaj elmosolyodott, és lesajnálón a szemébe nézett.
- Ugyan, tábornok. Komolyan itt akar lelőni?
- Mindenkit lelövetek, aki itt van, ha nem jössz.
Ezzel a mondattal az alapzaj a nullára zuhant, és most már mindenki őket nézte, de nem mozdultak. Velem együtt többen a másvilágra küldtük volna a tábornokot, de nem itt. Jekyll még mindig magabiztosan mosolygott.
- Próbálja csak meg. Egész nyugodtan.
- Ezeknek már lejárt az ideje, a saját veszted támogatod – acsarkodott a tábornok, de látván, hogy nem tudja meggyőzni, kiment a klubból. Ki az isten ez a csaj, hogy nem mernek hozzáérni? Jekyll visszaült a kölyök mellé, és csevegve folytatta.
- Hol is tartottunk?
- A meló – segített neki készségesen Yare.
- Na igen. Kísérj el Capetownba – fordult felém.
- Fejvadász vagyok, nem bébiszitter.
Yare villámokat szóró szemmel nézett rám. Elszalasztani egy ilyen munkát! Nyilván sétagalopp, és sokat fizet, de most Jekyll el fog menni. Szerencsénkre keményebb fából faragták.
- Az, de félévi biztonságodat megveheted vele. Tudom, hogy titeket is fedeznek egyelőre, ismerem az árakat.
- Miért nem mész egyedül? – kérdezte kedvesen Yare.
- Mert egyesek nem akarják, hogy odaérjek.
- Kik?
- Ne akarj sokat tudni. Vállalod vagy nem? – fordult újra felém.
- Csak a kölyökkel.
Nem bírtam volna ki vele ennyi utat kettesben. Lyukat beszélt volna a hasamba, emellett nem akartam a kölyköt magára hagyni. Nyilván megjegyezték maguknak a katonák, és amint egyedül marad, meghívják az ülésre.
- Tudom, hogy kelletek egymásnak, miután a kormány kihalásra ítélt titeket, de minél kevesebben vagyunk, annál jobb.
Ittam még egy kortyot, aztán unott képpel hátradőltem. Valamiért engem szúrt ki, akkor úgy is visszük a kölyköt, csak idő kérdése. Emellett Capetownban volt az űrkomp indulóbázisa, és úgy védték tőlünk, mint a legféltettebb kincsüket. A fejesek rájöttek, hogy a Föld kiürült, és folyamatosan költöztették a Zeorra a városokat. Persze fejvadászok nélkül, hogy egy szép új világot teremtsenek maguknak. Azt persze nem tudták, hogy az alvilág nagy része már rég odaát van, csak mi hiányzunk.
- Azt hiszed, hogy átjuthattok a vizsgálatokon? – folytatta a gondolatomat Jekyll. – Egyetlen fejvadász próbálta meg, de csak a holteste érkezett meg. A többit még felszállás előtt elkapták.
- Akkor miért támogatsz? – kérdeztem visszaidézve a tábornok végszavát.
- Mert sokkal jobbak vagytok, mint a katonák, pláne azok, akik megmaradtak. Kapsz háromnegyed évit.
- Csak a kölyökkel.
Láthatóan kezdte unni a dolgot. Jó. Vagy enged, vagy megint nem lesz melónk.
- Mondj egy jó okot.
- A barátom fia.
- És most hatódjak meg?
Őszintén szólva ezt vártam, és magamban már le is mondtam a munkáról, mikor a szomszéd boxtól hozzánk lépett egy félig beállt fazon.
- Szivi, má’ bocs, de hallottam, mirő’ beszé’tetek. Én elvinnélek Capetownba félévi gázsié’ is.
- Már megegyeztünk – hárította Jekyll az ajánlatot, mire a fazon visszaült a töményen vegyszerezett piája mellé. Megfogadtam, hogy amint megkapom a teljes összeget, neki is juttatok belőle. Jekyll bosszankodva felénk fordult. – De csak félévit kapsz.
- Meg a kölyök is.
Szerencsére ezt ő is így gondolta, remek. Ha meghúzzuk magunkat, és fizetünk a fedezőinknek, még vagy háromnegyed évig mindketten biztonságban leszünk. Meg persze ha nem köpnek be minket is.
- Holnap négykor indulunk, a nyugati autópályán csatlakozzatok, motorral megyünk – tisztázta a részleteket Jekyll. Egész hivatalosan csengett a hangja.
- Honnan ismerünk meg?
- Azt csak bízd rám. Itt az előleg.
- És a kölyöké?
- Bankautomatának nézel? Majd holnap megkapja – fejezte be, azzal elment. Láthatóan nem örült az üzletnek, én viszont annál inkább.
- Öregem, lehettél volna kevésbé nyers is. Különben ezer hála, hogy engem is viszel – vigyorodott el Yare, és ivott a poharából. – Nem tudom, hogy miért nem hagyott itt már az első mondat után.
- Mi kellettünk neki. Menjünk.

Kellünk egymásnak. Igaza van, de mostanában mindenki így csinálja, hacsak nem akar rövid úton az ülésre kerülni – gondoltam vissza Jekyll szavaira, miközben az ágyamon fekve hallgattam az esőcseppek méla kopogását az ablakomon. A nyolcadikon kaptam szobát és jelenleg az egyetlen világítás a szobámban a szemközti neonreklám volt, melynek fényei a váltásnak megfelelően táncoltak a falon. Eszembe jutott, hogy ha katonának mentem volna, valószínűleg én is ugyan ilyen értelmetlenül táncolnék.
Akár éjjel is lehetett volna, hiszen ide már nem jutott le a napfény, még délben sem, de a fémszekrényen álló óra piros kijelzője kitartóan hajtogatta, hogy délelőtt tizenegy van. Igénytelen volt az egész szoba, a berendezés mindössze egy félig olvadt asztal, egy ágy és egy nyikorgó ajtajú szekrény volt. Utáltam az egészet, és újra eszembe jutott egy hotel kétszáztizenegyedik emeleti szobája, ahol pár évvel ez előtt laktunk Cassyvel. Ő is utált leköltözni az alsó szintre. Talán jobb is, hogy nem kellett sokáig itt élnie. Régen még mi választottunk, hogy mit teszünk meg, és mit nem, de ma már… elég ebből!
Felkeltem és beálltam a zuhany alá. Épp mikor végeztem, beállított a kölyök. Az átlagnál is lelkesebb volt. Tudta, hogy úgy sem kérdem meg, hogy mi történt, ezért leült az asztalra, és belevágott.
- Mit tudsz a Főnixről?
- Honnan hallottál róla? – kérdeztem vissza, miközben megnéztem, hogy mennyi lőszerem is van, biztos, ami biztos. Ha a csajt katonák üldözik, szükség lehet rá. Nem szerettem a tömegharcot, közelebb állt hozzám a csendes elintézési mód, de a kölyök miatt nem akartam visszamondani.
- Azt mondták a klubban, hogy a Főnix egy ideje feltámadt, és a Zorára megy. Azt mondták, hogy ha most követnénk, mi is eljuthatnánk oda.
- Eljuthatnánk, hát persze – mondtam dühösen. Komolyan aggasztott, hogy Yare még mindig nem lát tisztán, így fejmosásba kezdtem. – Nyisd már ki a szemed, kölyök! Vagy százan maradtunk ebben a koszfészekben, és mindenkit keresnek. Inkább egy rendes állást kéne találnod.
- Régen nem ilyen voltál – válaszolt kedvtelenül. Talán igaza volt. Letettem a pisztolyt, és ránéztem. Lerítt róla, hogy csalódott. Talán Főnixben, talán bennem.
- Nem kellett volna belerángatnom téged. Maradj itt.
- Nem maradok – makacsolta meg magát, és kiment a szobából. Bevágta maga után az ajtót. Mindig ezzel tudatta, ha nem akart több marhaságot hallani tőlem.
Mivel még volt időm, jobb dolgom nem lévén leültem az ablak mellé, és bámultam az enyhén szétmart ablaktáblán kanyargó cseppeket. Főnix volt az egyetlen olyan fejvadász, aki élve került ki az ülésről. De túl sokan ismerik a katonák közül, semeddig sem juthat, nem hogy a Zorára.

- Hallo Xyster, hátizsákkal vagyok, látsz? – hallottam a csaj csevegő hangját a bukósisakomban, de hogy hogy az istenbe találta meg a frekvenciánkat, arról fogalmam sem volt. A tizenkét sávos pálya melletti bekötőúton dekkoltunk, és ha percenként nem ment el előttünk harminc motor, akkor egy sem. A fele legalább hátizsákos volt, de megérzésre kiszúrtam Jekyll, és a nyomába szegődtünk.
- Látlak.
Jókor indultunk. A délutáni fényben az acélváros csillogása üdítően hatott a négyheti alsó szinti mocskos semmittevés után. A távolban már látszottak az üvegházak. Itt termesztettek minden zöldséget és gyümölcsöt az elitnek, ezek voltak a legkevésbé génkezelt termékek. Én utoljára akkor ettem ilyet, mikor a hotelben laktam, vagy két éve.
- Gyertek elém – hallottam Jekyllt, mikor elhagytuk a várost. Nekem fel sem tűnt, de időközben százhatvanra gyorsítva szeltük a betont. Nem hittem, hogy Jekyllnek is ilyen járgánya lehet, bár első ránézésre komolynak tűnt. Azért nem okozott gondot megelőzni, viszont a kölyöknek nem tartozott az erősségei közé a motoros száguldás. Ilyen sebességnél minden mozdulat számított, és ő nem szeretett kockáztatni.
- Yare, mire vársz? – szólt rá a nő.
- Miért kell, hogy megelőzzelek?
- Dolgom van hátul.
- Majd én elintézem.
- Csináld azt, amit mondtam, vagy neked megyek – válaszolt türelmetlenül Jekyll, és lemaradva, hogy mellé kerüljön, tényleg pár centi választotta el őket egymástól. Jobbnak láttam közbeszólni, mielőtt tényleg rámászik a kölyökre.
- Hagyd. Úgy megy, ahogy tud.
- Ha így tud, akkor jobb, ha még most visszafordul – morogta a csaj. Yare-re valószínűleg inspirálón hatott a közjáték, mert belehúzott. Sosem láttam még így vezetni. Jekyll elégedetten lemaradt. A visszapillantóból láttam, hogy a hídon úgy lőtt ki egy motorost, hogy az totálisan elzárta a forgalmat, majd beért minket. Egyre inkább az az érzés vett rajtam erőt, hogy a klubbeli megjelenése csak álca, de nem tettem szóvá. Ha inkább ilyen, mint olyan fecsegő, akkor elkísérem szó nélkül. Azért azt még mindig nem tudtam, hogyha tényleg tud lőni, meg mindent, akkor mi minek kellünk. Később megtudtam.

Miután az állandósult távoli szmogfelhő mögé lehanyatlott a nap, megálltunk. A pálya Jekyll akciójának köszönhetően kihalt volt.
- Miért álltunk meg? – kérdezte helyettem a kölyök.
- Itt letérünk.
- Te megvesztél? Az a poros mellékút vagy kétnapi kerülő.
Igazából nem ez aggasztotta a kölyköt. Az az út a Halott Városhoz vezetett. Itt tesztelték a Japánok azt a humánus bombát, ami csak az élő szöveteket öli meg. Az egész környék hamu volt, a villanykörről pedig lekapcsolták, és nekem nem volt kedvem egész éjjel szűrőnél vezetni.
- Te csak kísérsz, megértetted? – válaszolt hidegen Jekyll.
- Erre biztonságosabb – próbálta jobb belátásra bírni Yare a csajt, és hogy bebizonyítsa igazát, elindult a pályán.
- Várj, állj meg – szólt utána békülő hangon Jekyll, majd mikor a kölyök visszatért mellé, egy kisebb kavicsot dobott jó negyven méterre előre a pályára. Rég láttam akkora tűzijátékot. A fénynél láttam a kölyök mindent eláruló arcát. Jekyll már visszavette a sisakját, és elindult a mellékúton. Követtük. Yare csak kis ideig próbálta magában tartani a kérdést, de sehogy sem ment neki.
- Minek kellünk, ha úgy is mindent tudsz?
Jogos.
- Nem tudok mindent, és csak Xyster kellett volna. Te még nem vagy elég jó.
Szegény kölyökben biztos egy világ omlott össze, így a pártjára álltam.
- Te csak ne féltsd.
- Követnek – figyelmeztetett újra Jekyll. Előre küldtem, hogyha már itt vagyunk, mi is csináljunk valamit. Pár motor volt a díszes társaság, a gépfegyverrel hamar leszedtük őket, és beértük a csajt.
- Yare, hol találtak el? – hallottam Jekyllt. Mintha aggódott volna. Nyilván aggódott. Ha a kölyök megsérült, nem mehetett tovább, és nem lett volna kedvem itt hagyni a nagy büdös semmi közepén pár katona prédájául. De honnan tudta, hogy megsérült? Nem láthatta.
- Itt-ott, nem vészes – adta a nagyot a kölyök, de ismertem ezt a hangot. A srácot már egyszer majdnem elkapták, mielőtt magam mellé vettem, akkor félt ennyire.
- Negyedórányira van egy motel, ott megállunk éjszakára. Ma már nem jönnek többen – mondta bíztatóan Jekyll. Kedvesebb volt vele, mint délután, de nem tudtam, hogy ez a sérülésnek köszönhető, vagy annak, hogy elmondása alapján ma már biztonságban voltunk.

Segíteni akartam a kölyöknek bemenni a motelbe, de nem kért belőle. Nyilván megunta, hogy Jekyll semmibe veszi, és eltökélte, hogy véget vet ennek. A legközelebbi szobába mentünk be. Felkattintottuk a zseblámpáinkat. Ha nem lett volna minden tiszta por, akár azt is hihettem volna, hogy pár perce hagyták ott a szobát. Az ágynemű gyűrötten hevert a földön, a nyitott szekrényajtó mellett egy elmosódott hamukupac árválkodott.
- Feküdj le, és vedd le a pólód – szólt szenvtelenül Jekyll a kölyökre. Az elvigyorodott.
- Ilyen hamar a tárgyra térünk?
- Mire készülsz? – kérdeztem a csajt, miközben ő gézt és mindenféle orvosi kütyüt vett elő. Nem tetszett ez a nagy pakolászás.
- Kiveszem a golyókat.
- Most? Felejtsd el.
- Akkor te is elfelejtheted őt. Jobban tennéd, ha inkább világítanál – mondta, miközben az ágy mellé húzott egy széket. Én vele szemben megálltam, és a kölyökre néztem. Négy golyót szerzett be, rendesen keresztbe lőtték. Neki sem volt ínyére, hogy a semmi közepén tök sötétben kezdjék el műteni. Jekyll eközben valahonnan vizet varázsolt elő, és leült a székre.
- Világíts ide – kért, majd feltöltött egy injekciós tűt. Úgy tűnt, hogy tudja, mit csinál.
- Komolyan gondolod, amit mondtál? Én elvagyok így, semmi bajom – kezdte a kölyök a védekezést, miközben felkönyökölt, de Jekyll visszanyomta az ágyra.
- Semmit sem fogsz érezni – bíztatta, majd beadta neki a szurit. – Ha mégis, akkor elszúrtam.
A kölyök felkapta a fejét, mire Jekyll rámosolygott. – Csak vicceltem. Pár perc alatt hat.
- Nem volt vicces.
A csaj profi volt, minden simán ment. Csak az utolsó golyónál ráncolta kissé a homlokát. Igen közel volt a kölyök tüdejéhez. Hirtelen ideges lettem. Ha valamit elszúr, én esküszöm, hogy megölöm, nem érdekel, hogy ő a főnök. Yare is aggódva nézett rá.
- Nem akarok meghalni.
- Te be vagy lőve, inkább ne beszélj. Sőt, jobb lenne, ha levegőt se vennél egy ideig. Például most – mondta, azzal benyúlt a sebbe. Azon kaptam magam, hogy én is visszafojtott lélegzettel várom az eredményt. Mekkora marhaság ez az egész. Egy csomó erőt feccolnak a golyók és fegyverek tökéletesítésére, hogy aztán néhány szerencsésből kiszedjék. Jekyll kitisztította a sebeket, aztán bekötötte a srácot.
- Aludj – mondta kedvesen, majd betakarta, és kiment a szobából. A folyosón hozzám fordult.
- Te jól vagy?
Nyilván sejtette, hogy aggódom a kölyökért. Látni biztosan nem látta.
- Jól. Rendbe jön?
- Kutya baja, láttam már rondábbat is.
Kedvem lett volna megkérdezni, hogy ugyan hol, de úgysem válaszolt volna, így bementem egy szobába, és elaludtam.

Reggel egy lövés ébresztett. Automatikusan felugrottam az ágyból és az ajtó felé rohantam. Félúton még láttam, hogy az asztalra egy kisebb csomag volt kikészítve egy papírzacskóba, de inkább elhalasztottam a vizsgálatát. Már csak az hiányzott, hogy Jekyll meghaljon. Akkor ki fizet? Ezen kívül tegnap óta megkedveltem. A ház előtt Jekyll egy botra támaszkodva állt egy hullakupac mellett, és az út felé nézett. Nyilván a szerencsétlenek azt a parancsot kapták, hogy élve vigyék be. Pechük volt. Kisvártatva a kölyök is megjelent mellettem, és eltátotta a száját.
- Azta. Xyster, még mindig bébiszitternek érzed magad? – kérdezte tőlem vigyorogva, de erre inkább nem válaszoltam. Az úton egy motoros jött, majd leparkolt a csaj mellé, és egy csókkal köszöntötte. Remek, már csak a barátja hiányzott. Yare inkább visszament a szobájába.
- Hello, Hyde, jól vagy? – hallottam az ismerős hangot. Nem tetszett, hogy itt találkozunk.
- Már visszavedlettem Jekyllé. Hogy találtál meg?
- Az apád küldött egy kis muníciót. Irtó dühös, hogy velük jöttél.
- Gyere be, a villa tárt karokkal fogad. Xyster, ő Sisco.
- Ismerjük egymást – válaszoltam, és bementem a csomagért. Siscoval régen jóban voltunk, de ő átpártolt a katonákhoz, pedig elég jónak számított. Igaz, a kormány legelőször a jókat kapta el. Rendesen összevesztünk azon, hogy melyikünknek van igaza, azóta nem beszéltünk egymással. Cassy temetésén sem. Átmentem a kölyökhöz. Ott ült az egész banda, és reggeliztek. Csak ekkor néztem meg a csomagom. Igaz, hoztam magammal pár félig száradt szendvicset, de ez klasszisokkal jobbnak tűnt.
- Gyerünk, Xyster, nem vonom le a béredből – bíztatott vidáman Jekyll. Hirtelen az az ötletem támadt, hogy a csaj is katona. Dezertált? Lehet.
- Ahogy végeztem, indulok.
- Mi ez az egyes szám? – kérdezett rá a kölyök. Jekyll kedvesen felé fordult.
- Menjetek vissza. Nem bírnád az utat. De vigyázzatok, velem láttak, úgyhogy keresni fognak titeket.
- Most újat mondtál – dőlt hanyatt a kölyök. – És a pénzzel mi lesz?
- Megkapjátok.
Sisco ránézett, de nem szólt semmit. Így is tudtam, hogy mit gondol, hisz hasonló volt a gondolkodásunk, csak a nézeteink különböztek. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha egyszer őt küldik értem.
Jekyll már becsomagolt mindent, a kezembe nyomta a gyűrött sárga papírzacskót, és elhajtott. Megnéztem. A kölyök teljes része is benne volt. Rég láttam ennyi pénzt egyben, mégsem tudtam örülni neki. Yare a csomagjával megállt mellettem az ajtóban.
- Hová megyünk?
- A városba semmiképp sem. Majd útközben eldől – válaszoltam, majd beindítottam a motort. Szerettem a hangját, és az egész járgányt, és a sík pusztán is szerettem a száguldást, valami mégis hiányzott. Yare szótlanul követett.
- Hogy vagy, kölyök?
- Jól. Vissza kéne mennünk.
Érdekel is engem, hogy ki milyen halált választ. Ha Jekyll a katonák közé akar menni, csak menjen, én nem állítom meg. Bérlünk egy újabb koszos kis szobát, aztán megvárom, míg jön egy újabb munka. Vagy a meghívó az ülésre. A fenébe is.
- Fordulj meg! – szóltam a kölyöknek, és egy szűk kanyar után gyorsabb tempóval mentünk utánuk. Utáltam az el nem végzett feladatokat, és még nem voltunk Capetownban. Különben meg Sisco számított rám, láttam rajta, és vita ide vagy oda, akkor is az egyik legjobb haverom volt.
Egy elkerülő útról hajtottak épp vissza, mikor beértük őket. Jekyll Sisco ölében ült vele szemben a lábával átkulcsolva, és két kézzel lőtte ki az üldözőiket, akik sehogy sem akartak fogyni, pedig a csaj minden lövése betalált. A Halott Várost vették célba, mi pedig segítettünk nekik. Az eredmény látványos volt.
- Hol késtél? – hallottam Sisco rekedtes hangját, és akaratlanul is elmosolyodtam. Olyan volt, mint régen. Mintha semmi sem történt volna.
- Kis probléma adódott.
- Gyorsíthatnál – szólt közbe Jekyll, miközben töltött. Ekkor láttam csak, hogy volt egy spéci félkör alakú karvédője, amivel Sisco hátát védte. Összeszokott párosnak tűntek.
- Merre menjünk?
- A parkolóházba.
Leszedtük a maradékot, aztán csatlakoztunk hozzájuk.
- Jekyll? – hallottam hirtelen Sisco harcedzett hangját. A csaj nem válaszolt, és én pontosan tudtam, hogy Sisco mit érez. Nem mondott semmit, csak felhajtott a parkolóház hatodik emeletére, és miután letámasztotta a motort, óvatosan letette a csajt földre, és levette a sisakját. Jekyll ájult volt, oldalba lőtték, pedig volt rajta védőmellény. Nyilván a felelős be volt szervezve az elkapásába.
- Ki ő? – tette fel a kölyök a kérdést.
- Egy vírusbomba kódját viszi a Zorára, csakhogy a kormány rátok akarja dobni, és nem érdekli, ha civilek is meghalnak.
- Túl sokat tud rólunk, az apja valami fejes, nem? – kérdeztem most már én.
- Az nem jelent semmit. Bármikor leválthatják. – Még mindig vártam a választ Siscotól.
- Az Egyesült Védelmi Flotta parancsnoka.
- Ez jó. Akkor miért üldözik Jekyllt katonák? – kérdezte a kölyök. Néha meglepően lassú volt a felfogása. Sisco azért készségesen válaszolt, miközben bekötötte Jekyll sebét. Csak akkor láttuk, hogy a golyó átment rajta.
- Átnyúltak felette. Ezért sem engedik el őt. Ha elkapnák, az apja beszélne, ismerem.
Elképzeltem Siscot öltönyben, háztűznézőben, amint brandyt iszogat a csaj apjával, de nem ez volt az a pillanat, amikor poénkodni lehetett. Jekyll dereka tele volt égési sebekkel, és még mindig nem ébredt fel.
- Azt hol szerezte? – kérdezett rá Yare.
- Az ülésen.
- Ő a Főnix?
- Biztosítsátok a terepet – válaszolt Sisco. Mindenfelé kinéztünk. A város fémmonstrumain egy karcolás sem volt, épp csak a zaj, a füst és a mindent elvakító neonhad hiányzott. Sehol sem láttunk senkit, a kölyök mellém lépett.
- Ő a Főnix? – kérdezte suttogva, de annál izgatottabban.
- A Főnix fejvadász.
- De ő jutott ki az ülésről – erősködött a kölyök. Mire visszaértünk melléjük, Jekyll felébredt, de falfehér volt. Épp a nyakából akasztott le egy medált. Sisco arcát nem láttam, de a csaj megjegyzéséből ítélve ő sem nézhetett ki valami fényesen.
- Ilyen rosszul nézek ki?
- Nem súlyos – hazudta Sisco.
- Vidd el a kódokat.
- Nem.
- És sokat segítene, ha pár lőszert is itt hagynál – folytatta figyelmen kívül hagyva Sisco közbeszólását, de ismertem. Keményebb fából faragták, bár ő is jól tudta, hogy milyen állapotban van a csaj. Akaratlanul is Cassy jutott eszembe. Már megint. El kéne már felejtenem.
- Ezt nem játszod el megint. Egyszer már eltemettelek, még egyszer nem foglak. Velünk jössz, és kész.
Nem lettem volna Sisco helyében. Én legalább nem tudtam, hogy Cassy meg fog halni, egyszer csak nem jött haza. De Jekyll elég rossz bőrben volt. A nő kis ideig nézte, aztán valószínűleg úgy döntött, hogy Sisconak nagyobb támogatásra van szüksége, mint neki, mert felült, és magához vette a táskáját. Az öreg kifejezetten megkönnyebbült.
- Hol van a radarod? – kérdezte. Sisco átadta a készüléket. Totál üres volt, mintha az egész városban senki sem lett volna. Jekyll kivette a kezéből, kivett belőle egy darab chipet, mire láthatóvá vált a valós helyzet. Egy hangyabolyban nem láttam még annyi pontot.
- Apádtól kaptam – mondta kedvtelenül Sisco.
- Én meg a mellényem. Joke is benne volt.
Lassan körvonalazódott a helyzet. A város felét már körbevették, és belül kezdtek kommandózni. Lassan felénk tartottak.
- Merre? – érdeklődött Sisco.
- A régi úton, befelé.
- Mármint a centrumba? – kérdezte hitetlenül a kölyök. Kezdte megbánni, hogy visszafordultunk. A központban nyüzsgött a legtöbb pontocska.
- Ismerem a várost, mire rájönnek, hogy hol vagyunk, már ki is jutunk – mondta optimistán Jekyll, miközben bevett egy fájdalomcsillapítót. – Induljunk.
- És a motorok?
- Majd szerzünk másikat. Csendben kell haladnunk.

Hát nem mondom. Ez a csaj olyan átjárókat ismert, amiről talán még az építész sem tudott, és kezdtem azt hinni, hogy itt nőtt fel. Jó másfél órás utunkon a legnagyobb problémát a hamukupacok kerülgetése jelentette. Végül egy iroda ötvenedik emeletén kötöttünk ki.
- Itt a vége – jelentette ki Jekyll, miközben bal kezét a sebére tette. – Innen csak az utcán mehetünk tovább.
Óvatosan kinéztem az ablakon. Pár monstrummal arrébb már látszott a város széle. Sisco a radart vizslatta, majd rám nézett. Mielőtt lenézhettem volna, hogy pontosan hol és hányan is vannak, megszólalt egy ismerős hang.
- Jekyll! – a hangosbemondót a falak kétszeres erővel verték vissza, mégis azonnal felismertem. A tábornok volt a klubunkból. Eléggé kitartó, azt meg kell hagyni. – Add fel őket, és akkor életben hagyunk. Nem fognak szenvedni, itt helyben végzünk velük.
- Na persze – jegyezte meg halkan Jekyll. Most már biztos voltam benne, hogy ismeri. Talán a tábornok képezte ki.
- Ha nem jössz elő most azonnal, akkor rátok eresztek egy bombát.
Mind Jekyllt néztük, aki valószínűleg a következő javaslatot várta. Láthatóan esze ágában sem volt mozdulni.
- Van még egy lehetőséged, hogy előgyere. Kapcsold be a videofonod.
- Akkor azonnal megtalálnak – suttogta Sisco a csajnak. Ha nem mondja, én mondtam volna. Jekyll nemet intett a fejével.
- Védett.
Ahol én álltam, pont láttam a képet. Valószínűleg az apja látszott egy székben ülve. Ahogy jobban megnéztem, pár drótot is belevezettek. Az ülésen volt.
- Gyere elő, és életben marad – hallottam újra a tábornok immár sürgető hangját. Jekyll ellépett a faltól, csak hogy mozogjon, de egyelőre nem ment tovább. Kezdett körvonalazódni bennem, hogy miért is nem lett fejvadász. Simán zsarolható. Láthatóan vívódott magában. Már azt hittem, hogy kiáll az ablakba, mikor megszólalt az apja. Ekkor már nem láttam a képet.
- Kicsim, most ne add fel – hallottam a telefonon keresztül a férfit. Nem félt, nyugodt volt. Valószínűleg tudta, hogy mindenképp itt a vége. Csak azt reméltem, hogy Jekyll is tisztában van vele.
- Gyere elő, és mondd el szépen, hogy hol vannak azok a gyilkosok! – türelmetlenkedett a tábornok. Nyilván azt hitte, hogy a csaj eddigre rég előjön. Csak Jekyll tartson ki. Nem akartam a kölyköt is az ülésen látni, és őszintén szólva nekem sem fűlt a fogam hozzá. Bár nem tudom, hogy van-e jogom elvárni tőle, hogy áldozza fel az apját értünk. Hm, valószínűleg nincs.
- Kicsim, gondolj arra, amit elterveztünk. Tedd meg helyettem, szeretlek – hallottam a férfit.
- Öljétek meg – szólt hidegen a tábornok, aztán már nem hallottunk mást, csak az iszonyúan kínlódó ordítást. Jekyll a képernyőre meredt és úgy zilált, mint egy maratoni futó a célnál, aztán földhöz vágta a videofont, és tehetetlen dühében belerúgott a falba, aztán neki támasztotta a homlokát. Egy hang sem hagyta el a torkát. Újra eszembe jutott Cassy, de igazán nem ez volt az ideje. Már hallottuk a katonákat, amint nehéz bakancsukban masíroznak fel a lépcsőn. Én aztán igazán tiszteletben tartom a gyászt, de semmi értelme sem volt tovább rostokolni.
- Jekyll – szólt helyettem Sisco a nőnek. Az felénk fordult. Ugyan falfehér volt és remegett a hangja, mikor megszólalt, de szerencsére még nem borult ki.
- Menjünk le – adta ki az utasítást. Csak erre vártam. Én és Sisco mentünk előre megtisztítani a terepet. Csendben dolgoztunk, nehogy idő előtt lebukjunk. Most már a csaj apja miatt sem akartam elszúrni a dolgot. Mikor leértünk és bevártuk a kölyköt meg a csajt, láttam, hogy Jekyll igyekszik elkerülni a katonákat. Amint kijutott, határozottan elindult a főúton, de aztán hirtelen megtorpant, és befordult balra. Követtük, gondoltam, tudja, mit csinál. Kis kommandózás után kijutottunk a városból – egyenesen egy motoros fegyveres katona karjaiba. Célba vettem, csak azt nem értettem, hogy miért tartja tüntetően másfelé a fegyvereit, aztán megláttuk mellette a halott társait. Yare képén láttam, hogy nem érti, én pedig reméltem, hogy jól leplezem. Talán dezertálni akar. A katona levette a bukósisakját, de ezzel is csak Jekyll jutott előbbre.
- Zyco, te hívtál?
- Igen. Reméltem, hogy megtalálsz. Apád küldött pár dolgot, és úgy döntöttünk, hogy elkísérünk. A motorok a tiétek – mutatott a pisztolyával a járgányokra, majd egy zsákot dobott Jekyllnek, amit Sisco kapott el.
- Ki az a mi? – kérdezett közbe a kölyök.
- Lyz majd csatlakozik, ha végzett. Menjünk. Jekyll, jól vagy? – kérdezte, miközben a csaj sebére nézett. Az a nagy sietségben teljesen átázott.
- Jól, menjünk – mondta, és felült Sisco mögé. A hangja még mindig nem jött rendbe, de gondolkodni legalább tudott. Jut eszembe, mi is az, hogy ez a fazon hívta? Tudtommal csak az apjával beszélt. Persze lehet, hogy jobb, ha nem tudom. Nem jó manapság túl sokat tudni.
Kis idő után csatlakozott hozzánk Zyco nője is, és közvetlen utána egy hőhullám söpört végig a monstrumok között, mire azok kártyavártként omlottak össze. Hőbomba, nem is rossz. Bár tudtommal nem tartozik az alapfelszerelés közé város lerombolására alkalmas bombák hurcolása, azért nem vettem zokon. Legalább fél nap, mire megkerülik a romokat, ha valaki egyáltalán túlélte.
Csendben haladtunk, mígnem elértük a Capetown-i autópályát. A város ugyanolyan volt, mint ahonnan indultunk. Igaz, mind ugyanolyan volt, mióta a nagyvárosokat savállóra átépítették.
- Jekyll, meddig kísérjünk? – kérdeztem a csajt, és csak reméltem, hogy még magánál van. A szerződés eddig szólt, a pénz nálunk volt, simán leválhattunk volna, és én minél előbb vissza akartam jutni. Menet közben elhatároztam, hogy keresek a kölyöknek egy rendes állást. Az apja sem akarta volna, hogy tizennyolcadik szülinapjára az ülésre kapjon helyet.
- Be a városba. Majd szólok, ha elmehettek.
Capetown iszonyú büdös volt, főleg a Halott Város mondhatni tisztasága után. Morbid gondolat, de inkább éltem volna ott, mint megint egy alsó szinti lyukban. Jekyll egy átlagos motel harmincadik emeletére vezetett minket, és három szobát vett ki. Mi a frászt akar még? Már házig hoztuk. Csak nem akarja, hogy feltegyük a gépre?
- Gyertek be – invitált be a szobába. Zycora és Lyzre néztem. Nagyon úgy nézett ki, hogy tudják, miről van szó. Benn Jekyll rögtön leült a legkényelmesebb fotelbe, mi körbeálltuk. Rosszul nézett ki, és valószínűleg már a fájdalomcsillapító sem hatott. Elvette Siscotól a hátizsákot, majd kis kotorászás után elővett pár igazolványképet, megnézte őket, aztán odadobta Zyco, Lyz és Sisco kezébe. Még mindig maradt nála pár, de nem akartam hitegetni magam.
- De pontosan azok, Xyster. Két igazolvány és két jegy a kompra.
- Mibe kerül? – kérdeztem tárgyilagosan.
- Semmibe. Majd ha átértünk, tartjuk a kapcsolatot, hogy új hálózatokat építhessetek ki.
- Mit akarsz cserébe? – kérdezte újra a kölyök. Ezek szerint ő sem hitte el.
- Ajjaj, Jekyll, így nem fognak átjutni – szólalt meg aggódva Lyz, mire Yare kérdőn ránézett. – Ezek csak jegyek. Egyedül kell átmennetek a kontrollon, mind külön megyünk. Akit elkapnak, az magára marad, világos?
Az volt. Megnéztem a képem. Nem volt rajta szakállam. Nem vagyok hiú, de szerettem a szakállam.
- Két órátok van indulásig, szedjétek rendbe magatokat, és próbáljatok úgy viselkedni, mint akik mostantól vagytok – folytatta erőtlenül a csaj, és már meg sem próbálta tartani a fejét. Újra az igazolványt néztem. Az állt rajta, hogy könyvelő. Hát végül is számlákat rendeztem eddig is. Viszont kéne egy öltöny, és a kölyöknek is.
- Itt vannak a ruháitok – vette elő Jekyll a hátizsákból a cuccokat. Nyilván a méreteinket is tudta. Csak azon csodálkoztam, hogyha a Védelmi Flotta ezt is tudta rólunk, miért nem kaptak még el? Erre később is ráérek, viszont honnan szerzek bőröndöket tele holmival?
- A csomagjaitok már az indítópályán vannak a megőrzőben. Csak át kell jutnotok. Az igazoltatást kerüljétek, ne feltűnősködjetek – folytatta újra a gondolatomat Jekyll, majd annak jeleként, hogy befejezte, végleg eldőlt a fotelben.

Igazából nehezen vettem rá magam, hogy a kölyköt pont most hagyjam magára, de rábeszélt. A váróban Lyz már adta a nagydumás diszkómacát. Ekkor eszembe jutott, hogy vajon neki milyen fogalma van arról, hogy feltűnő. Zyco ott kullogott egy nevelhető papucs személyében Lyz mögött. Még vicces is lett volna, ha nem most látom. Majd ha átértem, kiröhögöm magam. Hátrébb a vámnál Jekyll és Sisco álltak nekem háttal, mint friss házasok. Mikor a csaj profilját megláttam, már tudtam, hogy nem véletlenül csimpaszkodik Siscoba. Rendesen telenyomták fájdalomcsillapítóval, talán még érzéstelenítővel és nyugtatóval is. Kábán vigyorgott előre, de “házasok” révén ez senkinek sem szúrt szemet. Különben is mindenki magával volt elfoglalva, mint mindig. Én is beálltam a vámolók közé, mikor végre megérkezett Yare, és besorolt hússzal mögém. Egy újságot lapozgattam, miközben a sor csigalassúsággal vánszorgott előre. Képes vagyok, és lekésem a gépet. Hirtelen egy kellemetlen bizsergés futott végig a hátamon, és felnéztem. Egy zsaru állt mellettem.
- Jó napot, uram. Elkérhetném az igazolványát? – kérdezte bizalmatlanul, mire megeresztettem felé egy mosolyt.
- Természetesen, biztos úr. Máris adom.
A tisztelt rendőr összevetette a fejemet a képpel, aztán visszaadta a kártyát.
- Köszönöm. Jó utat.
- Sok sikert! – nyaltam neki még egy kicsit, aztán visszafordultam az újságba. Egy pillanatra megnéztem a többieket, de nem törődtek velem. Nem tudom, hogy ilyen felszínes ellenőrzés mellett hogy nem jutott át az a próbálkozó?
- Ezt mégis hogy képzeli? Ilyen fiatal fiút bántalmazni! A jövő reményei! – sivította mögöttem fejhangon egy vénasszony. Én is megnéztem, hogy mit bámul mindenki. Yare-t lekapcsolták. A vénasszonynak köszönhetően nem lőtték főbe ott helyben, de kivitték a váróból. Tudtam én, hogyne tudtam volna, hogy hová vezetik, és megállapodás ide vagy oda, már indultam is utána, mikor egy rakat koffer borult elém.
- Baszd ki! – káromkodta el magát Lyz, mire mind ránéztek. Egy valódi öltönyösnek látványosan elnyúlt a szája. Valószínűleg még életében nem hallott nőt szitkozódni.
- Pardon?
- Az a srác, a tv-ben láttam. Baszkföldi. Pedig milyen kedves arca volt! Ki hitte volna, hogy…
Lyz sikeresen elterelte a közfigyelmet. Zyco a csomagokat pakolta vissza, közben olyan halkan beszélt hozzám, hogy alig hallottam, bár igazából nem is akartam figyelni rá.
- A zsaruk kiszúrtak, menj tovább! Ha utána mész, téged is elvisznek.
A fenébe is! Fejvadász volnék, vagy mi. Csak elbánok pár nyámnyila zsaruval. Nem is tudom, miért, de Jekyllre néztem. A szemei tiszták voltak, és azt sugallta, hogy hagyjam, majd kinézett az ajtón. Követtem a tekintetét. A kölyök épp akkor szállt be egy páncélozott katonai járműbe. Eszembe jutott, hogy aki lemarad, ott marad. De pont a kölyök? Viszont ha belőnek a szérummal, szépen elmesélem Jekyllt meg a többieket. Yare is elmondhatja. De Jekyll is áldozott értünk. Yare kitart, amíg elmegyünk. De nem hagyhatom ott. A fenébe is, minek gondolkodom ennyit?
- Rendben van, mehet – hallottam a csomagellenőrző hangját. Az istenért, és ha elkapnak, akkor mi van? – Uram, mehet!
- Segítek vinni, biztosan nehéz – lépett mellém a semmiből Sisco. Tudtam, hogy egyáltalán nem a bőröndömre gondol. Jekyll nem volt vele. Nyilván valahová leültette. A saját lábán biztosan nem állt volna meg.
- Jekyll üzeni, hogy ne menj utána. Semmi esélyed, hidd el.
- Alábecsülsz.
- Tudja, mit beszél. Sokunkat vitt már át, majd meglátod. Gyere – mondta, majd otthagyott. Újra megláttam a csajt. Olyan meggyőzően nézett rám, hogy nehéz szívvel, de felszálltam a gépre. Csak az vígasztalt, hogyha nem most viszik el, máskor hal meg. Előbb-utóbb mind meghalunk. Szemet szúrunk valakinek, és kész. Jekyll már a helyén ült, és láttam rajta, hogy helyesli, amit tettem. Én egyáltalán nem voltam benne biztos. Még párszor vissza akartam menni, de vagy egy hájpacni ült mellém eltakarva a kivezető utat, vagy akkora volt a forgalom, hogy nem tudtam kijutni. Csak ekkor jutott az eszembe, hogy mióta a kölyköt elkapták, az események szinte sodortak a kompra. Elöl valahol a tévé szólt, melyben unottan közölték, hogy a városunk alsó szintjén újabb három csehót robbantottak szét, a halottak száma százhúszra tehető. A mi kis klubunk volt, a törzshelyünk. Eszembe jutott a kölyök mindig lelkes bevonulása, mikor a híreket hozta. Ha Jekyll nem ragaszkodik hozzám, ma én is hulla lennék. Az se lenne, aki elvakarjon ebbe az istenverte földbe. Kedvem lett volna odamenni a csajhoz és megkérdezni, hogy miért pont én, de nem tehettem, amíg meg nem érkeztünk.
- Egy perc múlva indulunk – hallottam a hangosbemondóból. Azzal nyugtatgattam magam, hogy a kölyök aranyos volt, meg minden, de úgy sem élt volna meg, én meg nem lehettem mindig mellette. Ez az egy próba volt, és ő elbukott.
- Várjanak! Huh! Majdnem lekéstem! Azok az őrültek összekevertek valakivel.
Hiába a sok tapasztalat, meg figyelmeztetés, hátra kellett fordulnom, és igen. Yare jött viruló fejjel, mintha mi sem történt volna, és ledobta magát az előttem levő ülésre.
Felszállás után Jekyllre néztem. Sisco aggódó arccal figyelte, de a csaj magában akart lenni, így jobb híján a fal felé fordult. Sisco rendületlenül fogta a kezét.
Azért választottalak, mert jó ember vagy – hallottam a fejemben Jekyll hangját. Álmomban sem gondoltam volna, hogy telepata.
Te segítettél a kölyöknek? – kérdeztem tőle gondolatban.
Csak meggyőztem az őröket – hallottam az elhaló hangot. Megint ránéztem. Jekyll elaludt.

Megérkezésünk után egy héttel kopogtak az ajtómon. Mióta újra a kétszázadik szint fölött laktam, sokat bámészkodtam az ablakban. A postás egy meghívót adott át. Temetésre szólt, aznap délutánra.
Szomorkás, tiszta eső hullt, mikor megérkeztem a ravatalhoz. Jekyll apja feküdt benne. A teremben mély és tiszteletteljes csend honolt. Hetvenöten ültünk a székeken.

Mint később megtudtam, a férfi ennyi fejvadászt hozott át a Zorára. Elsüllyesztette azok iratait, akiket Jekyll kiválasztott. A csajt tényleg a tábornok képezte ki a Halott Városban.
A Zorán több tíz évig béke volt, míg a kormány ki nem robbantotta az üzemanyag-háborút. Ők soha többé nem vadásztak ránk.
A Földön, miután az utolsó fejvadászt is sikeresen kilőtték, az alvilág háborúi katasztrofális méreteket öltöttek. Jobb elintézési mód nem lévén egész tömböket robbantottak fel biztos, ami biztos alapon. A vegyszereik tönkretették a maradék földet, de mivel a kormány csak korlátozott számú menekültet engedett át hozzánk, a nagy többség éhen halt.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához