LFG.HU

Anthony Sheenard
hírekCimkek

York Ketchikan a Földtől kétezer fényévnyire található Conques nevű bolygón két különleges festménybe is belebotlik. Az egyiket Rubens festette, és a Phaeton bukása címet viseli. A képet Ketchikan családjától rabolták el közvetlenül apja meggyilkolása előtt, húsz évvel korábban. A másikat a húszadik században élt művész, Marc Chagall jegyzi, és Conques, de talán az egész világegyetem legjobban őrzött bankjának páncélszekrényében található.

Ketchikan, hogy hozzájusson apja gyilkosának nevéhez, elhatározza, hogy megszerzi érte cserébe a Chagall-képet. A zuhanó angyal című festmény azonban jóval különlegesebb annál, mintsem hiszi. Fokozatosan ébred rá, hogy az érdeklődés, melyet a bolygó titkosszolgálata, egy fekete mágus, az Űrtemplomos Lovagrend, és a Vatikán az irányában tanúsít, minek köszönhető. És a végén nem csupán a harmincadik század valószínűtlenül komplex harcászati rendszereit kell legyőznie, hanem elképzelhetetlenül erős okkult hatalmasságokat is.

Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt
Mysterious Universe-sorozat
418 oldal, 1890 forint
Inomi kiadó, 2004.



Részlet:

Goécia.
Magia innaturalis.
A démonidézés a természetellenes mágiák közé tartozik. Akárcsak a nekromancia vagy a nigromancia, azaz a halottidézés. Fekete művészet, blaszfémia…
Nem sok kedvem volt végignézni Crowley-Wilson “művészetét”, de valami marasztalt. Kíváncsi voltam a mutatvány technikai hátterére. Vajon tényleg démon jelenik meg a mágus-kabbalistának?
Crowley-Wilson felugrott a színpadra, és egy molekuláris irónt varázsolt elő valamelyik zsebéből. Feltartotta felém, felém, mert csak én ültem a sötétség ölelte nézőtéren.
- A kör! – kiáltotta. – Az első a kör!
Lehajolt, és gyors léptekkel egy kört húzott a szeretkező férfiak köré.
- A mágikus kör, a végtelen Isten, a mikrokozmosz és makrokozmosz, és aki benne van, az extázisban eggyé válhat a legfelsőbb lénnyel! A kör! A kör felemel, a körben álló akarata a Legfelsőbb akarata.
Végzett, és ismét csak feltartotta az irónt.
- Most jön a háromszög! Jegyezze meg, Mr. Ketchikan! Az erő, a hármas szám, az erő! – Lehajolt, és húzott egy vonalat. – Atya… – A kör vonalának érintésénél megtörte a vonalat, és egy másik húr rajzolásába fogott – …Fiú… – Aztán a harmadikkal összekötötte az első kettőt – …Szentlélek. – Kinézett rám. – Vagy ha jobban tetszik: Brahma, Visnu, Siva. Az ilyen dolgokban megengedő vagyok, mert csak a cél számít. És most jön a pecsét!… A szigillum.
Olyan volt a mozgása, karjainak repülése, lépéseinek sora, mint valami eksztatikus tánc. Ez az ember előttem teljesen elszállt, a színpad tette vagy valamiféle drog, nem tudom. De mint az őrült rajzolt a padlóra, és már nem vonalakat, kört vagy bármi más geometriai ábrát, hanem valami bonyolultabbat. Mint a megszállott dolgozott, és közben a férfiszínészeire is átragadt ez a hév: a farkak simogatása és szájba vétele után rátértek az anális szeretkezésekre.
- A pecsét a lényről szól – rikkantotta Crowley-Wilson. – Csak lazán, nem erősen húzva, úgysem a vonal erőssége számít… Tudjuk, kit hívunk ki, és miért… Hiszen ismerjük a nevét, ismerjük őt magát… Fogjuk meg, ragadjuk meg, adjunk lehetőséget, hogy manifesztálódjon közöttünk! Magát nem sodorja el a lehetőség? Nem fogja meg, hogy túlvilági lényt idézhet, uralkodhat rajta, megmutathatja a buta és vak embereknek, hogy amiről több ezer éves grimoire-ok írnak, az nem mese?… Hogy a technika nem minden?…
Elkészült az ábrával. Eldobta az irónt, és diadalittasan nézett rám. Oldalról beosont a kis törpe rendező, kezében egy összehajtogatott öltözettel. Crowley-Wilson átvette, ledobta felsőjét, ingét, nadrágját, s ott állt pár pillanatig mezítelenül, mígnem a nyakán átvetette a köpenyt. A törpe sapkát adott neki, majd miközben a mágus azt fejére tette, a darab direktora szertartásosan átkötötte a derekát.
- A ceremoniális mágia lényege – közölte velem -, hogy higgyünk abban, hogy a körben állva a Legfelsőbb lény erejét birtokoljuk. Használhat bármilyen formulát, ha ebben nem hisz, semmit nem ér el! Éreznie kell az erőt! A szimbólumokban, az öltözékben, az elemekben, a talizmánjában! Felkészült, Mr. Ketchikan, egy démon imaginációjára? Felkészült egy asztrális lény fizikai látványára, a szagára, hangjára… és arra, mit fog csinálni itt a színpadon? Felkészült a gyönyörrel teli borzalomra?
Egy üvegcsét vett elő, és a tenyerére kékes folyadékot öntött. Még utoljára végigjárta a színészeit, arcuk elé tette tenyerét, s azok mind belenyaltak. A törpe oldalt magasabbra emelte a tüzek lángját, s egy parazsas tálat kihozott előre, a színpad elejére. Egy kis zacskóból finom port, éteri kondenzátort hintett rá: szürke, alig látható füst csapott fel a lángok közül.
Crowley-Wilson hirtelen felém hajította az üveget.
Elhajoltam, nem nyúltam utána, hagytam, hogy elrepüljön mellettem, és elvesszen a mögöttem levő széksorokban.
- Jól jön majd az afrodiziákum, kortyoljon bele nyugodtan! – harsogta gonoszul. – Aztán jöjjön közelebb!
- Minek az, nem elég felkészültek a fiai? – kérdeztem vissza. Felálltam és közelebb húzódtam a színpadhoz.
Lássuk a műsort! Érdekelt, vajon hologrammal, kópiával vagy kiborggal dolgozik.
- Bírniuk kell! Kemény munka lesz, és ha idő előtt lelohad a szerszámuk, az a démon megsértése lenne. Mert ez már nem a szexről szól, hanem az asztrális sík egy lényének és a földi zónának eggyé válásáról. Egy fizikai létsíkon élő szolga ne merjen lankadni szolgálata közben! Mert annak a fizetsége a halál… – Közelebb hajolt. – És tudja, milyen nehéz manapság jó és szép színészeket szerezni? – A széksorok felé intett, ahol az üvegcse pihent. – Biztos nem kér?
- Én megmaradok nézőnek.
- A maga döntése…
Felemelte a kezét, és egy ősi, elfeledett nyelven kezdett beszélni. Ettől a pillanattól kezdve nem léteztem számára, de senki más sem. A különleges illatok, a rostélyokban lobogó tüzek, a férfiak nyögései mind-mind elmélyítették a hangulatot. Jonathan Crowley-Wilson pedig csak sorjázta mágikus formuláit, s én, habár csak a hátát láttam, úgy képzeltem, hogy csak a szeme fehérje látszik.
A démon manifesztálódása megkapó jelenség volt, jól előkészített effektekkel. A mesterséges fények az utolsó előtti pillanatban mind kialudtak: maradtak a tüzek, illetve a szeretkező férfiak haloványan fluoreszkáló teste. Crowley-Wilson felemelte karját és hangját, a színpadon a vonalak világítani kezdtek. A kör ívén vakító lángcsík futott körbe, majd a semmiből fekete gomolyként megjelent egy különlegesen ronda, ámde antropomorf alak.
Ronda volt, mint minden negatív entitás. A mágikus grimoire-ok szerint a felsőbb asztrális síkok lényeinek megjelenési formája jellemükkel analóg. Tehát az angyal szárnyakkal jelenik meg, az ördög szarvakkal, a farkaló démon pedig egy óriási hímvesszővel. Persze ennek megfelelően ábrázolják a kőnyomatokon a középkorban, filmeken a huszadik században, holomoziban a Novus Ordo Seclorum idejében és mágikus show keretén belül most.
A mezítelen démon meglátta Crowley-Wilsont, akivel furcsa, torokhangú vitába kezdett. Érthető nyelv volt, mégsem tudtam kivenni a szavakat. Crowley-Wilson parancsolt a démonnak, aki ellenszegült, majd mégis – mintha meggondolta volna magát – teljesítette a parancsot.
A parancs pedig abból állt, hogy bemászott a szeretkező párok közé, és magára vonta némelyiküket.
Nem tudtam, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom. Nem a hitetlenség mondatja ezt velem, hanem a valódi bizonytalanság, mert a színházterem fülledt levegője és hangulata egyszer csak kiütötte az agyamat. A démon jelenléte kézzel tapinthatóan rátelepedett a tudatokra, de éreztem Crowley-Wilson hatalmát is: tompán sugárzott a férfiból valami hatalmas erő. A démon lenyomott és szívott, mint az örvény, Wilson pedig finoman tolt el, tartva az egyensúlyt.
Nem, ez nem hologram… Összeszorítottam a szemhéjam, és megráztam a fejem, mintha csak tisztulnia kellett volna látásomnak. Megkapaszkodtam egy székben… mélyeket lélegeztem…
Jöjj!… – hallottam az elmémben egy suttogó hangot. Nem tört be koponyám mélyére, csak körüllebegett. – Jöjj!…
Meglódult körülöttem a világ.
Villámgyorsan nyitottam fel a szemem.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához