LFG.HU

celsior
humorCimkek

(Avagy a megfelelés 17 kritériuma)

Egy anekdota szerint az egyszeri cég homlokzatára a következőket írták fel: “Ár, minőség, szolgáltatás – minden kedves partnerünk kettőt választhat.”
Tíz évvel ezelőtt ugyan kisebb cipőben járt az internet és jólmegmondás, de -emlékszem- a Nagy Öregek is megkapták a magukét, miszerint Chapman túlírt, Renier darkpozőr, Boomen érthetetlen.
Ennek reakciójaként egyesek az írással hagytak fel hosszú időre, mások a fórumozással.
Azokról a mítoszteremtő, sokak által kedvelt Nagy Öregekről van szó, akik azóta nemcsak a legjobb eladást eredményezték (ami önmagában nem érv) de így, utólag Elismert És Számonkért Etalonná váltak. Talán ezért mondta egyikük a nemrég: “Ha új és más, biztos nem arat tetszést. De várj csak egy pár évet…”
Második éve, reményeim szerint sikeresen fáradozunk Ynev krónikái és a hozzá kapcsolódó szerepjáték feltámasztásán és további erősítésén. Ennek folyamán a visszajelzésekre figyelő egy fős Munkacsoport megfogalmazta és egy-egy sarkított reakcióban összegezte az olvasói elvárásokat. Részemről no intense offended, illetve… de hát tudjátok úgyis.

Milyen legyen az ideális M.A.G.U.S. regény?

1. Legyen minőségi:
Szerintem nem az számít, hogy a könyvterjesztés elviszi a bevétel több mint felét, de a maradékból se spórolgassunk már a nyomdán, papírminőségen, terjedelmen (betűméreten), szerzőkön, szerkesztőkön, lektorokon, szöveggondozón / korrektoron, tördelőn, grafikuson, térképeken!

2. Legyen olcsó:
Szerintem egy jó MAGUS regény ne kerüljön annyiba, mint egy vacsora a barátnőmmel. Vagy három doboz cigi. Vagy két premieres mozijegy / minőségi bor.
Vagy akár egy fél havibérlet!

3. Legyen Hetedkori:
Nem igaz, hogy a múlttal kell bíbelődni, mikor az összes parti a Hetedkorban, a Psz. 3700-as évek körül játszik és erre van írva az összes modul is?

4. Legyen ősi vagy Nyolcadkori
Nem igaz, hogy minden jelentős dolog a 3700-as években történt? Előtte – utána pedig semmi?

5. Legyen haladó szellemű:
Hahó, Yneven megállt az idő? Egy több ezer éve fejlődő világban soha senki nem talál fel semmit?

6. Legyen hagyományos:
Hahó, mi ez az újítás, már megint? A gőzt meg a naftát hagyjuk meg a sztímpánk rajongóknak!

7. Legyen olyan mint a Nagy Öregek:
A Nagyöregeknek legalább volt egy stílusuk. Ha nem is homogén, de volt nekik. Kiábrándító az ifjú titánok próbálkozása ezzel az önállóskodó hangvétellel.

8. Legyen más, mint a Nagy Öregek:
A Nagyöregeket hagyjuk békén! Kiábrándító az ifjú titánok próbálkozása ezzel a stílusutánzással. Mintha nem lenne önálló hangjuk.

9. Legyen Ynev – specifikus:
Na, ez is egy olyan regény, amely játszódhatott volna bárhol másutt is.
Látszik, hogy a szerző csak belepasszintotta Ynevre, a részletekre nem is ügyelve.
Kit érdekel a hack’n’slash, ha nem tudok meg semmi újat a világról? Ennyi erővel ADnD-t is olvashatnék.

10. Legyen történet – specifikus:
Na, ez is egy olyan regény, melyet telezsúfoltak dőltbetűs “Ydeggen” szavakkal. Folyton bogarászhatom a szószedetet és az időrendi táblázatot hátul, ahelyett hogy végre a történetre figyelhetnék, ami úgyis tele van mindenféle érthetetlen intrikával, melyet csak az ért meg, aki perfekt büfé az ynevi történelemben / földrajzban.
Látszik, hogy a szerző ötleteket keresgélve állandóan a Summáriumot meg a Bestiáriumot böngészte.
Kit érdekel Ynev, ha nem értek semmit az egészből? Ennyi erővel egy lexikont is olvashatnék.

11. Legyen akcióközpontú:
(Ásít) Halálra untat a sok leírás, meg magyarázgatás, meg hogy normális csaták helyett mindenféle jellemszőrözésre, meg helyszínleírásokra pazarolják az időmet, meg a papírt.

12. Legyen világközpontú:
(Ásít) Halálra untat, ahogy sablonidióták hentelnek halivúdi jópofizással, sablondíszletek között. Az agyatlan belezést hagyjuk meg Szalvatórénak, ha kérhetem. Yneven egy élő világot szeretnék, sok izgalmas, apró részlettel, megragadó leírásokkal és sokszínű, kiszámíthatatlan jellemekkel.

13. Legyen olvasóközpontú:
Pl.: Ahhoz hogy én jót írjak valamiről, minimum az kell, hogy AC/DC vagy Buffy legyen benne.

14. Legyen rpg – központú:
Azért az mégiscsak megengedhetetlen, hogy ezek a hősök olyasmiket művelnek, ami én akárhányadik szinten sem tudnék a karakteremmel utánuk csinálni? És mik ezek a hajuknál fogva előrángatott varázslatok, amelyek nem szerepelnek egyetlen kiegészítőben sem?
Pláne ennyi manapontért.

15. Legyen irodalmi:
Azért az mégiscsak megengedhetetlen, hogy kihallom a kockacsörgést, a szereplőket pedig mintha a jellemtáblázat sablonjaira húzták volna rá? És mik ezek a szegmensre pontosan kikockázott, anatómiailag részletes csatajelenetek, amelyekből csak az életszerűség hiányzik? Meg az egésznek az oka.

16. Legyen Dark és Hősies:
Elegem van a noname senkikből.
Gorduin legalább villantott valamit a tízlövetűjével, bár a végére mintha az is hervadt volna már. De ezek a hétköznapi lúzerek a kis privát nyomorukkal, aminek semmi köze a Sorsfordító Eseményekhez…?
Ráadásul sehol egy kráni fejvadász? Valaki csak szigorgatja ezt a sok kis nímandot?

17. Legyen életszerű:
Elegem van a véresendarq köpenylobogásból.
Minden szerző meg akarja mutatni, hogy az ő hősének acélosabb, és csakazértis megmenti a világot, egy szezon alatt akár háromszor is.
Ráadásul sehol egy épeszű földműves? Valaki csak eteti ezt a sok adrenalinpozőrt?

A fenti sarkított reakciók -úgy tűnik- a molnár a fia meg a szamár irodalmi megfelelői. Ki gondolja ezek után, hogy könnyű dolgunk van?

Tisztelettel,

Celsior


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához