LFG.HU

Ekultura
ismertetőCimkek

Összeállította: Bankos Szilvia

Michael Andreas Helmut Ende 1929. november 12-én született Garmisch-Partenkirchen-ben, Luise és Edgar Karl Alfons Ende gyermekeként. Apja sikeres szürrealista festõ és szobrász volt, akinek a nácik hatalomra jutása után a Birodalmi Kulturális Kamara megtiltotta, hogy gyakorolja szakmáját. Édesanyja, Edgar második felesége, egy kis üzletet vezetett.

1931-ben a Münchenhez közeli Bergingbe, majd 1935-ben München-Schwabing-ba, a Kaulbach nevû mûvésznegyedbe költöztek. Michael apja révén már korán kapcsolatba került a képzõmûvészek és az írók világával.
Apja társaságába tartozott többek között Bertolt Brecht és Paul Klee. Ebben az idõben ismerkedtek meg a Buchner családdal és a festõ Fantival, aki sok történetet tudott mesélni. Állítólag Michael tõle tanult meg történeteket elbeszélni.
1936-ban a Wilhelm iskolába íratták be, ahol rendkívül rossz tanuló volt, mert úgy érezte: “Ha nagyon belemerülök az egyszeregybe, akkor tönkremegy a fantáziám”.

Szülei sokat veszekedtek, egyre gyakrabban alakultak ki heves viták, s ekkor nem voltak tekintettel fiukra. Ettõl az idõtõl kezdve Michael egyedül érezte magát, és a magány érzése egész életében megmaradt. Bár szerette a szüleit, nem volt boldog gyermek.
Olyan barátokat keresett, akik segítettek neki elfelejteni a mindennapi megpróbáltatásokat. Ilyenek voltak Willi, egy szivarkereskedõ fia, és Peter Horn, egy orvos fia. 1937-ben meghalt Willi. Ende ekkor szembesült elõször a halállal. Willi testessége és barna haja Bastian figurájában éledt fel ismét “A Végtelen Történet”-ben.

1940-ben Michael a Maximilian Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1941-ben kicsapták. 12 évesen Münchenben élte át élete elsõ bombatámadását, és 1943-ban testközelbõl – egy nagybátyjánál tett látogatása alkalmával – Hamburg lerombolását. Még ebben az évben visszaköltöztek Garmisch-Partenkirchenbe. Itt kezdett iskolatársa, Bokarius bíztatására verseket és novellákat írni.
1944-ben müncheni otthonukat lebombázták, és apjának több mint 800 mûve megsemmisült. 1945-ben sok barátját behívták a hadseregbe és mindössze egynapos kiképzés után a frontra küldték. Két barátja rögtön az elsõ napon meg is halt.
Michael, amint ezt megtudta, összetépte a behívót és éjszaka elmenekült édesanyjához Münchenbe, majd csatlakozott a náciellenes Bajorországi Szabadságfronthoz. Apja amerikai hadifogságba került.

A háború után szülei kapcsolatba kerültek egy Rudolf Steiner tanait követõ kis keresztény közösséggel. 1946-ban Michael ismét egy müncheni gimnáziumba járt, de Steiner világszemlélete és pedagógiája hatására hamarosan a stuttgarti Waldorf iskolában folytatta, majd fejezte be gimnáziumi tanulmányait.
Barátaival megalakította a “Tetõtér Színházat”, lefordította és elõadta Cocteau “Orfet”-jét. Hirosima emlékére “Az idõ jön” (Die Zeit kommt) címmel színdarabot írt. Bár csak két évig járt az iskolába, annak emberközpontú szellemisége jelentõs hatást gyakorolt késõbbi írói munkásságára.

1943-tól ír verseket és rövid elbeszéléseket. Elsõ verse, “A mutatványos” (Der Gaukler) az Esslinger Zeitung-ban jelent meg 1947-ben. Ebben a szonettben kifejezõdik Ende életöröme, szeretete a különbözõ mûvészeti stílusok iránt. Ahogyan a mutatványos, õ is mindent magába szívott: színházat, festészetet, mozit, szerelmet.

1948-ban felvételt nyert a müncheni Otto Falckenberg drámaiskolába. Az iskola befejezése után a lensburgi színházban kapott állást Schleswig-Holstein-ben. Ez az idõ kiábrándító és csalódásokkal teli volt számára, mégis segítette irodalmi fejlõdését.
Egy év színészkedés után, 1951-ben visszaköltözött Münchenbe, ahol íróként kívánt megélni. 1952-ben itt ismerkedett meg a színésznõ Ingeborg Hoffmann-nal, aki bejuttatta õt a kabarék világába. A következõ években a müncheni Volkstheater-ben színész, kabaréíró és rendezõ volt.

1953-ban szülei elváltak. Anyját annyira megviselte a válás, hogy öngyilkosságot is megkísérelt. Ekkortól kezdve az apa-fiú viszony kissé feszültté vált.
1954-tõl filmkritikusként dolgozott a Bajor Rádiónál (Bayerischen Rundfunk). Ekkor ismerkedett meg Kurosawa filmjeivel.
1955-ben, Friedrich Schiller halálának 150. évfordulója alkalmából “A kis halak” (Die kleinen Fische) címmel írt egy jelenetet a Kabarénak. A nagy siker további megbízásokat hozott számára.
Ugyanebben az évben, miután tanulmányozta Storidobery mûvét, befejezte színdarabját, “A csúnyák”-at (Die Hässlichen).

Az 50-es években intenzíven foglalkozott Bertolt Brecht mûvészeti felfogásával. Leginkább Brecht színházteoretikai írása (Das kleine Organon) volt rá nagy hatással. Késõbb eltávolodott Brecht azon véleményétõl, hogy a színháznak és az irodalomnak a nézõket illetve olvasókat bizonyos (politikai) nézetekre kell “nevelnie”.
1956-ban több hónapot töltött Olaszországban, Palermóban, ahol nagy hatást gyakoroltak rá azok az elbeszélõk, akik nagy tereken pénzért mesélték történeteiket. Ekkor fogalmazódott meg benne a vágy, hogy õ is ilyen történeteket írjon.

1957-ben egy grafikus barátja javaslatára született meg a “Gombos Jim”, amely iránt másfél éves keresés után egyedül a Thienemann Kiadó érdeklõdött. A kézirat túl terjedelmes volt, ezért két kötetben jelent meg.
Az elsõ “Gombos Jim és Lukács, a masiniszta” (Jim Knopf und Lukas, der Lokomotivführer) címmel 1960-ban. Az írást az augsburgi Bábszínház dolgozta át és keltette életre. A második kötet, a “Gombos Jim és a rettegett 13″ (Jim Knopf und die wilde 13) 1962-es kiadása és a különbözõ, idegen nyelvû fordítások (20 nyelvre fordították le) meghozták számára az anyagi függetlenséget, ezért befejezte tevékenységét a rádióban, és az írásnak szentelte magát.

1964. augusztus 7-én Rómában, a Kapitóliumban feleségül vette Ingeborg Hoffmannt. Egy évvel késõbb, 1965 karácsonyán édesapja szívinfarktus következtében meghalt.

1966-ban Michael Ende Münchentõl 30 km-re, Mangfalltalban vásárolt egy 1415-ben épült kastélyt. Ezután négy év intenzív restaurációs munka következett, amely összes pénzét elvitte. A kastély csaknem lakhatatlan volt, ezért 1971-ben eladta, és feleségével együtt a napfényes Olaszországba, a Rómától délre található Genzanoba költözött. Álma, hogy egy kastélyban lakjon, nem vált valóra.

1966-ban elkészült “A játékrontó” (Die Spielverderber) címû színdarabja, melyet 1967-ben a frankfurti Városi Színpadon mutattak be. A darab erõs kritikákat kapott, és megbukott.
1969-ben megjelent “Das Schnurpsenbuch” címû könyve, amely rejtvények, varázsigék és versek gyûjteményét tartalmazta.

1972-ben látott napvilágot meseregénye: a “Momo” avagy “Furcsa történet az idõtolvajokról s a gyermekrõl, aki visszahozta az embereknek az ellopott idõt”. A saját maga által illusztrált kötet hatalmas sikert aratott, bár az NDK-ban betiltották.

1973 júniusában gyomorrákban meghalt az édesanyja.

1975-ben “Momo és az idõtolvajok” (Momo und die Zeit-Diebe) címmel írt egy librettót a zeneszerzõ Mark Lotard-nak.

1978-ban Rómában megismerkedett a komponista Wilfried Hillerrel, akivel az elsõ pillanattól kezdve jól megértették egymást, ezért a következõ években több közös munkájuk is volt.
1978-ban jelent meg “Álomfaló Csodamanó” (Das Traumfresserchen) címû könyve.

1979-ben fejezte be legismertebb mûvét, “A Végtelen Történet”-et, amelyért még ugyanabban az évben megkapta a “Buxtehuder Bullát”. A nagy sikerre való tekintettel Németország szerte számos olvasói út következett.
Ugyanezen év decemberében Volkach-ban, a Gyermek-és Ifjúsági Irodalom Német Akadémiáján “A Végtelen Történet”-et a hónap könyvévé választották.

1981 januárjában Regensburgban tartották Ende és Hiller zenés fabulája, “A sárkány és a pillangó” (Der Lindwurm und der Schmetterling) õsbemutatóját.
Ugyanezen év végén Münchenben tartották Ende és Hiller egy másik zenés fabulája, “Tranquilla Trampeltreu. Az állhatatos teknõsbéka” (Tranquilla Trampeltreu, die beharrlische Schildkröte) õsbemutatóját is.

1982-ben megjelent “A bûvészmese” (Das Gauklermärchen) címû játéka.
1983-ban jelent meg apjával közösen írt “Tükör a tükörben – egy labirintus” (Der Spiegel im Spiegel. Ein Labyrinth) címû kötete, amelyben Ende eltávolodik a gyermek- és ifjúsági irodalomtól.
1984-ben “A Végtelen Történet”-bõl Wolfgang Petersenn hatalmas sikerû filmet készített, ami Ende számára a legrosszabb giccset és kommerszt jelentette, ezért visszavonta nevét és pert indított a forgatás megakadályozása érdekében, de kérelmét néhány jelenet törlésén kívül a bíróság elutasította. A mû hanglemezen és kazettán is megjelent.

1985 februárjában Münchenben tartották Ende és Hiller operája, a “Der Goggolori” õsbemutatóját – nagy sikerrel. (A második világháború után az egyik leggyakrabban játszott német nyelvû opera.)
1985. március 27-én, 64 éves korában tüdõembóliában meghalt Ingeborg Ende. Felesége halála nagyon megrendítette. Szakított a múlttal, és visszatért Münchenbe. 1985-beli újbóli találkozása japán fordítójával, Mariko Satoval, aki 1974 óta a müncheni nemzetközi ifjúsági könyvtárban dolgozott, felkeltette érdeklõdését a japán kultúra iránt.

1986 júliusában kezdték vetíteni a német mozikban a “Momo” megfilmesített változatát Johannes Schaaf rendezésében, Armin Mueller-Stahl fõszereplésével. Ende ezzel a filmmel sem volt igazán elégedett, de ez esetben elmaradt az a heves reagálás, mint “A Végtelen Történet” esetében. Ugyanebben az évben jelent meg az “Álmok zsibvására. Éjféli dalok és halk balladák” (Trödelmarkt der Träume. Mitternachtslieder und leise Balladen) címû mûve.

1987-tõl Mariko Satoval élt Münchenben. Ebben az évben jelent meg “Norbert Nackendick. Vagy a csupasz orrszarvú” (Norbert Nackendick. Oder Das nackte Nashorn) címû kötete.

1988-ban egy világ omlott össze benne, amikor megtudta, hogy évek óta tartott adótanácsadója rászedte, és a nevében több milliós adósságot halmozott fel. Ende a csõd szélén állt. Apja képeit és az õ bútorait elzálogosították, de a Thienemann Kiadó és barátai jóvoltából az ügy titokban maradt a sajtó elõtt.
1988-ban tartották Kölnben Ende és Gerhard Konzelmann operája, “A bûvészmese” (Das Gauklermärchen) õsbemutatóját, illetve ebben az évben jelent meg Friedrich Hechelmannal közösen készített képeskönyve, az “Ofélia árnyékszínháza” (Ophelias Schattentheater).

1989-ben megjelent a “Michael Ende olvasókönyv”, illetve a “Sátánármányosparázsvarázspokolikõrpuncspancslódító-bódítóka” (Der satanarchäolügenialkohöllische Wunschpunsch), amely rövid idõn belül bestseller lett.
1989. szeptember 4-én feleségül vette Mariko Satót, és ugyanebben az évben megkapta a Szövetségi Érdemkeresztet.

1990 elég mozgalmas év volt, hiszen év elején bemutatták a televízióban a Wim Thoelkes “Nagydíj”-as “Puncs-pancs”-ot; “Konzekvenciák Einstein gondolataiból” címû mûvével támogatott egy japán tévésorozatot; a nyári egyetemen docens volt Madridban; a stuttgarti Városi Könyvtárban “10 év: A Végtelen Történet” címmel kiállítást rendeztek; megjelent Peter Boccariustól egy életrajz “Michael Ende. A történet kezdete” címmel.
1991 februárjában tartották az “Álomfaló csodamanó” (Das Traumfresserchen) címû daljátékának õsbemutatóját.

1992-ben Japánba utazott feleségével, hogy megünnepelje a “Momo” egymilliomodik példányának eladását. Ez volt utolsó látogatása Japánban.
Habár Michael Ende kiadott mûveinek példányszáma 1992-ben elérte a 15 milliót, az irodalomkritikusok teljes mértékben mellõzték. Ende így nyilatkozott errõl: “Minden ajtón keresztül beléphetünk az irodalmi szalonba: a börtönajtón, az õrültek háza ajtaján, vagy a bordélyház ajtaján keresztül, csak egy ajtón, a gyerekszoba ajtaján keresztül nem szabad bejönni.”
1992 augusztusában jelent meg “A szabadság börtöne” (Das Gefängnis der Freiheit) címû könyve, és ebben az évben jelent meg “Világgá mentem, majd jövök” (Der lange Weg nach Santa Cruz) címû könyve is.

1993-ban megjelent “A teliholdlegenda” (Die Vollmondlegende) címû könyve. Ugyanebben az évben tartották Dortmundban Ende és Hiller, a Hamelni halotti tánc, “A csábító” (Der Rattenfänger) címû darabjának õsbemutatóját.

1994-ben megnyitotta archívumát és megjelentette a “Michael Ende kartotékszekrénye. Vázlatok és jegyzetek”-et (Michael Endes Zettelkasten. Skizzen und Notizen), melyben elõször beszél saját magáról és életérõl.
Ez év júniusában a müncheni Egyetemi Klinikán megoperálták gyomorrákkal. Sajnos az augusztusban kezdõdõ kemoterápia sem hozott javulást, a betegséget nem lehetett feltartóztatni. 1995. augusztus 28-án hunyt el Stuttgartban. Október 1-jén a müncheni Erdei Temetõben helyezték örök nyugalomra.

DÍJAK ÉS KITÜNTETÉSEK:

1960 Berlin város irodalmi díja a “fiatal generáció”-ért
1961 legjobb ifjúsági regény díj: “Gombos Jim és Lukács, a masiniszta”
1961 Hans-Christian-Andersen díj a “Gombos Jim és Lukács, a masiniszta” címû könyvért
1963 a legjobb német ifjúsági regény díja: “Gombos Jim és a rettegett 13″
1967 Hugo-Jacobi Díj
1974 a legjobb német ifjúsági regény díj: “Momo”
1974 a legjobb európai ifjúsági regény díj: “Momo”
1976 Nakamori-Díj Japánban
1980 ZDF Könyvmoly Díj: “A Végtelen Történet”
1980 Wilhelm-Hauff Díj “A Végtelen Történet” címû könyvért, mellyel támogatta a gyermek- és ifjúsági irodalmat.
1980 legjobb német ifjúsági regény díj: “A Végtelen Történet”
1980 Nagydíj Volkach-ban, a Gyermek-és Ifjúsági Irodalom Német Akadémiáján “A Végtelen Történet”-ért.
1981 legjobb európai ifjúsági könyv díj: “A Végtelen Történet”
1981 Janusz-Korczak díj: “Ende összes mûve”.
1981 legjobb gyermek-és ifjúsági hanglemez díj
1982 legjobb japán könyvdíj a mai irodalom legjobb fordításáért Japánban: “A Végtelen Történet”
1982 Lorenzo il Magnifico Díj: “Ende összes mûve”
1982 Michael Ende az év írója
1983 Rotterdamban ezüst ujj: “A Végtelen Történet”
1985 Olaszországban Róma városától: Szimpátia Díj
1986 Poétaérem München városától: “Der Goggolori”
1987 Német Fantáziadíj
1988 Kulturális Díj a bajor Raiffeisen Bank-tól: “Ende összes mûve”
1989 a ZDF 10 éves könyvmoly díjának különdíja: “Puncs-Pancs”
1989 Aranylemez: “A Végtelen Történet”
1989 a legjobb katolikus gyermekkönyv díj: “Ofélia árnyékszínháza”
1989 Szövetségi Érdemkereszt kitüntetés
1990 Zürich legjobb ifjúsági könyve díj: “Puncs-Pancs”
1993 legjobb német ifjúsági regény díj: “Világgá mentem, majd jövök” (Der lange Weg nach Santa Cruz)
1993 Kurd Laßwitz Díj az év legjobb rövid elbeszélése kategóriában: “Világgá mentem, majd jövök”
(Der lange Weg nach Santa Cruz)

MICHAEL ENDE MÛVEI:

1960 Gombos Jim és Lukács, a masiniszta (Jim Knopf und Lukas der Lokomotivführer)
1962 Gombos Jim és a rettegett 13 (Jim Knopf und die wilde 13)
1967 A játékrontó (Die Spielverderber) (színdarab)
1969 Das Schnurpsenbuch (varázsigék és versek gyûjteménye)
1972 Tranquilla Trampeltreu, az állhatatos teknõsbéka (Tranquilla Trampeltreu, die beharrliche Schildkröte) (képeskönyv)
1972 Momo
1978 A kis paprikajancsi (Das kleine Lumpenkasperle) (képeskönyv)
1978 Lirum Larum Willi Warum (képeskönyv)
1978 Álomfaló csodamanó (Das Traumfresserchen) (képeskönyv)
1979 A Végtelen Történet (Die unendliche Geschchte)
1981 A sárkány és a pillangó (Der Lindwurm und der Schmetterling) (képeskönyv)
1982 Az árnyékvarrógép (Die Schattennähmaschine) (versek)
1982 Fantázia, kultúra, politika – egy Erhard Epper-rel és Hanne Tächl-lel folytatott beszélgetés jegyzõkönyve
1982 Bûvészmese (Das Gauklermärchen) (színdarab)
1983 Tükör a tükörben (Der Spiegel im Spiegel)
1984 Norbert Nackendick balladája (Die Ballade von Norbert Nackendick) (képeskönyv)
1984 Filemon Faltenreich (képeskönyv)
1985 Der Giggolori (színdarab)
1985 A sötétség archeológiája (Die Archäologie der Dunkelheit) (Beszélgetés Jörg Kriechbaummal a mûvészetrõl és Edgar Ende munkásságáról)
1986 Álmok zsibvására (Trödelmarkt der Träume)
(dalok és versek)
1987 Norbert Nackendick. Vagy a csupasz orrszarvú (Norbert Nackendick. Oder Das nackte Nashorn)
1988 Ofélia árnyékszínháza (Ophelias Schattentheater) (képeskönyv)
1989 Mûvészet és politika – beszélgetés Joseph Beuys-szal
1989 Sátánármányosparázsvarázspokolikõrpuncspancslódító-bódítóka (Der satanarchäolügenialkohöllische Wunschpunsch)
1990 Történet a tálról és a kanálról (Die Geschichte von der Schüssel und dem Löffel)
1991 Ilka titka (Lenchens Geheimnis)
1992 A szabadság börtöne (Das Gefängnis der Freiheit)
1993 A csábító (Der Rattenfänger) (színdarab)
1993 Teddy és az állatok (Der Teddy und die Tiere) (képeskönyv)
1993 A teliholdlegenda (Die Vollmondlegende)
1994 Michael Ende kartotékszekrénye (Michael Endes Zettelkasten)
1994 Varázslóiskola és más történetek (Die Zauberschule und andere Geschichten)
1998 A senkikertje (Der Niemandsgarten)
1999 Színdarabok (Theaterstücke)

MICHAEL ENDE MÚZEUM

Az irodalmi múzeumot Michael Ende emlékére nyitották meg 1998-ban a müncheni Blutenburg Kastélyban lévõ Nemzetközi Ifjúsági Irodalmi Könyvtárban, ahol több mint 40 nyelven találhatóak kötetek. Ezen kívül megtekinthetõek itt Ende kéziratai, rajzai, levelek és fotók, ismert grafikusok illusztrációi az író képeskönyveihez, valamint számos személyes tárgyi emlék, bútor és dolgozó könyvtára. Csoportok és iskolák részére múzeumpedagógiai vezetést is biztosítanak a látogatáshoz.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.ekultura.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához