LFG.HU

HammerTimeCafe
Szalontai Tibor
novellaCimkek

Kényelmesen elterpeszkedett az ülésen. Mégiscsak rendes a fiától, hogy átengedte néhány percre az ablak melletti helyet. Most még a repülőgép szárnya sem zavarta a kilátást, mint jövetben. Alattuk, mögöttük, még éppen látszott az ablak sarkából a három nyúlványos Chalkidiki félsziget, jobbra előre pedig mozgalmas kikötő látványa tárult elő pöfékelő hajókkal, csápoló bakdarukkal, távolabb a parttól lakótelepek piciny fehér kockái virítottak a lankás hegyoldalban, valószínűleg Thesszaloniki.

Kicsit hátra döntötte a szék támláját és sikerült teljesen ellazulnia. Gyomrában az imént elfogyasztott kis adag, de kiadós és ízletes Malév menü, fejében az elmúlt egy hét krétai nyaralás kellemes emlékeivel eltelve teljesen átadta magát az élvezeteknek. Valami megfoghatatlan, gyerekkorából derengő tökéletes elégedettség- és biztonságérzés kerítette hatalmába. Itt lebeg ég és föld között, több ezer méterre a balkáni hegyek fölött, és mégis, valami eufórikus boldog nyugodtság árad szét a testében. Igen, kétségtelen, boldognak érezte magát. Azon ritka pillanatok egyikét élte át, mikor az ember úgy érzi, érdemes volt élni, ezt a pillanatot megérni, és akár a következő pillanatban boldogan meghalni.

Ezt a diadalmas pillanatot sokáig nem felejti el. Az unokáinak is elmeséli majd, mutogatni fogja a fényképeket. Legszívesebben könyvet írna az elmúlt hétről, krétai nyaralásukról. Pedig nem történt semmi különleges, mindössze nagyon jól érezték magukat. Végre megengedhette magának, fel mert vállalni némi adósságot, hogy régi álma megvalósuljon, eljusson Zorba szigetére. Emlékszik, néhány éve a sétáló utcában egy kérdező biztos állította meg és családja nyaralási szokásairól érdeklődött. Azon kérdésére, hogy mi álmai netovábbja, hová szeretne eljutni, ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy Kréta. És most itt lehetett egy álló hétig. Nem volt ugyan olyan titokzatos és romantikus, mint Kazantzakisz és Karinthy olvasatában, de azért nagyon kellemes volt.

Arcok, szavak, színek, ízek kavalkádja kavargott emlékezetében. A vám-alkalmazott széles mosolya, az országúti dinnyeárus ráncoktól barázdált, napszítta homloka, a görög görögdinnye szomjoltó leve, az apartmantulajdonos és felesége szívélyes köszöntése, a tenger felől állandóan fújó hűsítő langyos szél fuvallata, az égszínkék félhomályba vesző horizont tetején ringatózó téglavörösre festett kiránduló-kalózhajó vitorlás sziluettje, az elhajított lapos kavics kacsázó röpte a víz színén, úszás-lebegés a sótelített-sóízű tengervízben, csukafejes a swimming pool trambulinjáról, a fagylaltturmix és a csapolt sör üdítő íze a medenceszéli bárpultra könyökölve, a Knosszoszi labirintus vörös-sárga romjai és a bejáratánál zöldellő-sárgálló citromfák, a vízi vidámpark szubtrópusi bokrokkal-virágokkal tarkított gyönyörű domboldala és az óriáscsúszda kellős közepén az emberre rátörő borzongató ijedtség, a töltött szőlőlevél sóskaíze, hegyi kolostorok dohos hűvöse, szikrázó napfény csillogása a délutáni tengeren, a kisváros pálmasoros tengerparti sétányán nyüzsgő bábeli turistasereg és turistacsalogató helybéli kirakodók, a járókelőket étterembe invitáló ajtónállók, a kikötő fölé tornyosuló velencei erőd monstruma, a móló menti éttermek ablakában jégbe fagyasztott tengeri rákok, kagylók, polipok és egyéb szörnyek csodás kirakata, a bouzukikból áradó Zorba-ritmusok vérpezsdítő-andalító dallama…

Újra kitekintett az ablakon. Valahol Macedónia vagy Koszovó fölött repültek éppen. A kopár, barnás-szürkés hegyek mintha közelebb kerültek volna, közöttük keskeny sávban kacskaringós folyóvölgyek kéklettek-zöldelltek, és ahol néha kiszélesedtek, ott pókhálószerűen városok terültek el. Innen fentről csak a sportpályák ellipszisét lehetett tisztán kivenni. És még valamit. Te jó isten! Csak nem? Mintha valami szivarozó antik isten pöfékelne, a föld egy piciny szegletéből apró fehér füstkarikák villantak fel gyors egymásutánban, és pár másodperc múlva, arrébb néhány kilométerre -innen fentről úgy látszott néhány centire- sokkal nagyobb füstkarikák csaptak az égbe. De ezek már koromfeketék voltak, sokáig gomolyogtak és lángnyelvek csaptak ki belőlük. Semmi kétség, valahol Koszovó fölött vagyunk…

A jugoszláv reguláris hadsereg tüzérőrmestere csüggedten, rosszkedvűen törölgette sisakfűtötte izzadt homlokát. Elfogyott a mai muníció, a parancsot teljesítették. Talán újabb gerilla-terrorista fészket sikerült kifüstölniük. Talán nem. Akármi is volt abban a faluban, az erdősáv mögött, többé nem árthat senkinek. Az őrmester felpillantott az égre. A hegyvonulat fölött éppen készült elbújni a nap. A vöröslő napkorong mellett egy utasszállító repülőgép húzott el valahová Európa felé…

(98 augusztus)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához