LFG.HU

Gradvolt Endre
novellaCimkek

Tizenkét óra munka után
ugyanazt hallgatom minden este.
Ugyanúgy nézek magam elé, hogy lám,
anyám az életet ma is kileste.
Ahol diplomaták habos süteménye
illatos szagokban áll a pulton,
ő a konyhában súrol, a véleménye
diszkréten osztozik a múlton
az örök jelennel, mert holnapra várni
meddő és nagyzoló lenne.
Óhajtó mondatok helyett csak holmi
pont-pont-pont kerül napirendre
    a szavai legvégén,
    mert naponta újraszül
    minden álmot és vágyat,
    ha tíz percre leül
    a konyha székén,
    és szótlan cigarettázgat.

Délután apám alszik egy órát.
Az estivel együtt az már öt.
Kávézik egyet és elmereng, hogy hát
holnap is merenghet, mert hogy több,
vagy kevesebb megint egy nappal az élet,
az fonák kérdés és súlyos a válasz:
mindenki magában látja, hogy miért lett
a ki sem sült kenyér már előre száraz.
Mindenki magának mondja, hogy nem értem,
már nem tudok olyat, amitől remélnék,
a világért nem jár érdemérem,
de miért élek úgy, mintha nem élnék.
    És találgatja csupán,
    hogy másnap kora reggel
    ébred a megszokásnak,
    vagy éppen vért köhög fel,
    és megszűnik délután,
    egy derűs vasárnap.

És hallgatom őket, már huszonöt éve,
hogy csak én vagyok az, ami örök,
mert örökség vagyok – az ők emléke,
míg menekülnek mint sorsüldözött
egy dokumentumfilm képkockáin,
ahol reprezentatív statisztika,
hogy az élet nagybetűs é-vel áll, mint
súlyos helyesírási hiba.
Ahol személyre szabott hit van a létben,
ott ezernyi fajta önvallomásból
már belátják bölcsen, hogy mit hisznek éppen,
az teljesen mindegy, mert hallomásból
    már ismerik odaát
    őket, és várják,
    és bárhol is legyen az,
    a film ugyanúgy tovább
    pereg… Csak hát,
    ez kinek lehet vigasz.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához