LFG.HU

NBK
ismertetőCimkek

Philip K. Dick: A halál útvesztője

Egy relatíve régi sci-fi műről szeretnék pár szót ejteni, Philip K.
Dick: A halál útvesztője c. könyvéről. Már csak azért is érdemes róla
írni, mert klasszikussá nőtte ki magát az idők folyamán, másrészt
szerintem még mindig van olyan aki nem olvasta. Elsősorban nekik
szeretnék eme kis ismertetővel kedvet csinálni a regényhez. Nehéz lesz
úgy írni a sztoriról, hogy ne lőjek le egyetlen poént se, de azért
megkísérlem…

Nem tudom, hogy könyvtárakon és antikváriumokon kívül hozzáférhető-e
még valahol a könyv, hiszen 1986-ban jelent meg Magyarországon a
Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban. Bevallom, első kézbevételkor
kissé megrettentem a javarészt zöld és lila színeket felvonultató
borítótól, de ezen még az első lapozás után túlteszi magát az ember…
főleg mert az eléggé sablonos címú történet minden külcsíni
hiányosságot feledtet!
Valódi sci-fi drámáról van ugyanis szó, tisztelt hölgyeim és uraim,
méghozzá nem is akármilyenről! A klasszikus recept: a `patkányok a
labirintusban`-kísérlet mintájára végy 14, egymástól teljesen eltérő
jellemű embert, és helyezd őket egy számukra idegen közegbe! Majd várj
türelemmel, és figyeld a reakciókat. Kísérd figyelemmel, hogyan
küzdenek a túlélésért, hogyan dolgozzák fel lelkileg az eseményeket,
és hogyan keveredenek ki ebből a helyzetből? A könyvben ugyanis
pontosan ez történik: egy titokzatos bolygóra kap áthelyezést egy
nyelvész, egy raktáros, egy teológus, egy hőtechnikus, egy orvos, egy
fényképész, egy pszichológus, egy elektromérnök, egy szociológus, egy
közgazdász, egy tengerbiológus és felesége, valamint egy titkárnő és
egy természetkutató. Nem tudják, ki és mit akar tőlük, és
egyéniségükből adódóan együttműködésre sem igazán képesek…

A történet egyik nagy pozitívuma: a jellemek ábrázolása. Dick nem
szokványos regényhősöket kreált, sokkal inkább illik rájuk az antihős
kifejezés. Mind `csak` emberek, és ebből következően tele vannak
hibákkal. Ahogy előrehaladunk a regényben, egyre több és több
feszültség gyülemlik fel bennük, ezt csak fokozza az idegesítő
szituáció – tizennégyen elszigetelve egy vadidegen bolygón – és egyre
világossabbá válik számukra, hogy valaki valóban kísérletezik velük.
De ki és miért?
És miért épp velük? Ráadásul rejtélyes gyilkosságok kezdődnek…

A kis csapat nyomozni kezd, ám egyre kevesebben és kevesebben lesznek.
Mire elérünk a dráma csúcspontjára, már csak heten maradnak. Tudják,
hogy a titok kulcsa egy, a helyét állandóan változtató rejtélyes
épületben van, de nem tudnak bejutni oda… Ha a kedves olvasó
eljutott idáig, akkor éri csak igazán meglepetés, méghozzá a
végkifejlet, a csattanó miatt. Ebből viszont tényleg nem akarok semmit
elárulni, csak annyit, hogy sok kérdés megválaszolatlan marad ugyan,
de egy olyan tényt tár fel előttünk az író, aminek tükrében már nem is
keressük a választ ezekre a kérdésekre.

Pontos, feszített tempójú történetmesélés, aprólékosan kidolgozott
jellemrajz, és egy rakat egyedi ötlet jellemzi Philip K. Dick eme
fordulatokban gazdag, igen kellemes művét. Részemről az utolsó előtti
fejezetig teljesen `bedőltem` a történetnek, azt hittem, több csavar
már nem lehet benne… de tévedtem! A java maradt a legvégére, szóval
a mester most sem okozott csalódást…

És hogy valami `aktuális` vonatkozása is legyen a regénynek: bizonyos
mozzanataiban mutat csekélyke párhuzamot egy nemrég 4 oscart kapott
cy-fivel…

De most már tényleg lakatot teszek a számra, ha kedvet kaptál hozzá,
vágj bele az olvasásba bátran, és szerintem nem fogod megbánni…

NBK (nbk@tusko.dhs.org)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.