LFG.HU

Beholder
hírekCimkek

Örömhír a Juliet E. McKenna rajongók számára, hogy végre kapható a Kétélű fegyver második kötete.

Livak, a minden hájjal megkent kalandorlány és Ryshad, a bátor kardforgató kalandsorozata a végéhez közeledik – és talán az életük is, hiszen minden eddiginél halálosabb és veszedelmesebb küldetésben járnak. A jeges északi szigeteken közelebbről is megismerik az ottani nép zord életét, és kényszerűségből nem túl megbízható szövetségest szereznek Ilkehan, a könyörtelen Jéguraság elleni küzdelmükben. Temar, a fiatal nemesúr és bajtársai pedig Muredach vérszomjas kalózaival vívnak élethalálharcot. Úgy tűnik, sorsuk egymáshoz köttetett: egyik csapat sem győzedelmeskedhet a másik nélkül. A végső, teljes diadalt pedig nem könnyű kicsikarni – ki tudja, sikerülhet-e egyáltalán?

A könyvről részletesebben: http://www.beholder.hu/?m=bolt&cikk=5477


-Vigyázzatok, abban a vízmosásban olvadt hólé csorog le! – szólt hátra a válla fölött Shiv. Annak a fakeretre feszített bőrből készült csónaknak az orrában üldögélt, amelyet nem sokkal előbb loptunk. Kiemelte a vízből fehérre dermedt, megráncosodott kezét, és megrázogatta. – Lehetne egy kicsit melegebb, hogy a fene enné meg!
Ryshad kormányzott mögöttem, hóna alá szorítva a hosszú kormányrudat, amelyet a biztonság kedvéért két kézzel markolt. Összehúzott szemmel méregette az opálos színű áradatot, amely hosszú sávot rajzolt ki a part sötétszürke habjai közt, és csak távolabb, a zöldesen hullámzó nyílt vízben oszlott szét.
- Hátizomból húzzatok, ne csak úgy finomkodva!
Sorgrad és Sorgren sokatmondó pillantást váltott egymással, de azért csak szorosabbra fogták az evezőlapátot. Biztatóan rájuk mosolyogtam, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy távol tartsam a lábamat a csónak fenekén összegyűlt víztől. A hátam már kezdett megfájdulni, olyan régóta üldögéltem a kényelmetlen evezőpadon, és a szél, amely egy pillanatra sem csitult el, egyenesen keresztülfújt a zekémen. Megborzongtam, és megpróbáltam a tenyeremmel dörzsölgetni a karomat, hátha átmelegszem egy kicsit.
- Maradj nyugodtan! – mordult rám Sorgrad.
- Megfagyok! – húztam el az orromat.
- Az lehet, de akkor sem tudsz hová menni a hideg elől, és nem is nagyon tehetsz semmit, amitől átmelegszel – felelte komoran. – Ha mocorogsz, csak jobban érzed a hideget. Hihetsz nekem, elég sok időt töltöttem a hegyek között.
- Figyelj rá, hogy az ujjak a lábadon meg a kezeden állandóan mozgásban legyenek – tanácsolta Ryshad. – Fölteszem, nem akarsz fagyási sérüléseket a lábujjadra.
Észrevettem, hogy Sorgrad összevonja a szemöldökét e szavak hallatán, de bárhogy is szerette volna, nem tudta megcáfolni Ryshad igazát.
- Tudod mit, ha annyira fázol, például evezhetnél egy kicsit! – ajánlotta verejtékes homlokkal Gren. – Fogadok, hogy elég hamar kimelegszel.
- Nem jó ötlet – csóválta a fejét Shiv. – Csak a parton szeretnék kiszállni, nem a víz közepén.
- Ugyan, semmi bajunk nem esne. – Az evezés megakadályozta Grent, hogy szokása szerint vállat vonjon. – Homokzátonyok vesznek körül bennünket.
Valóban: észre sem vettem eddig, hogy sikeresen magunk mögött hagytuk azokat a csipkés sziklazátonyokat, amelyek tűhegyes fogakként fenyegettek bennünket Shernasekke partjainál.
- Azért inkább ne kockáztassunk – vélekedett Ryshad.
Sorgrad egy szót sem szólt, beérte azzal, hogy figyelmeztető pillantást vetett Grenre.
- Vagyis üldögélj csak a fenekeden, mint a kisasszonyok a sétahajózáson – dörmögte Gren. Úgy láttam, eltökélte magában, hogy ha neki rossz kedve van, akkor mindenki másnak is az lesz.
Elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó bűntudatot érezni azért, mert sem a súlyom, sem a magasságom nem teszi lehetővé, hogy a hasznomat vegyék evezősként. A kezdet kezdetén megpróbálkoztunk vele, hogy bekapcsolódjak a húzásba egyik vagy másik fivér oldalán, de a csónak mindannyiszor lefordult a helyes irányról, így végül Ryshad úgy döntött, hogy jobb lesz, ha nem nyúlok az evezőhöz.
- Most húzzátok meg! – Ryshad teljes testsúlyával beledőlt a kormánylapátba, a két fivér meg az evezőkre görnyedt, foguk között sziszegett a lélegzet az erőfeszítéstől. Shiv homloka ráncba szaladt az erőlködéstől, ebből gondoltam, hogy ő is hozzáadja a magáét a mágiájával, én azonban nem tehettem egyebet, mint hogy szorosan kapaszkodtam a csónak oldalába, és igyekeztem egyenesen ülni az evezőpadon. A csónak veszedelmesen táncolt és bukdácsolt, ahogy a vízmosásból előtörő áramlat oldalba kapta. Szemügyre vettem az olvadék vájta völgyet: a víz fehéres színű port sodorva tört át a hamuval borított hegyoldalon, nem lassulva le még akkor sem, amikor a parti homokdűnék közé ért, és néhány sziklaszirtet megkerülve teljes erővel zúdult a sekélyesbe. Hosszú, fehér sávja még jóval a sekély vízen túl is látszott, és kimondhatatlanul megkönnyebbültem, amikor szerencsésen túljutottunk rajta.
- Usara ugrálna örömében, ha működő tűzhányót láthatna – jegyezte meg Shiv azt a roppant hegyormot fürkészve, amely az előttünk elterülő sziget közepe táján magasodott. A sárgásbarna, kitüremkedő csúcs körül füstgomolyagok lengedeztek. Először azt hittem, felhők, de amikor a folyvást változó szél arrébb lebegtette és szétoszlatta őket, a tűzhányó krátere újabb gőz- és füstpamacsokat eregetett ki magából. Futólag eltűnődtem rajta, vajon Misaen hajlandó volna-e meghallgatni egy hozzám hasonló jöttment leányzó udvarias kérését, hogy zabolázza meg a tüzét, míg végképp magunk mögött nem hagyjuk ezt az idegesítő helyet.
- Látjátok, ezeket a kőlabdacsokat nemrégiben köpte ki magából – mutatott Shiv néhány formátlan fekete kődarabra, amelyek rendetlen összevisszaságban hevertek a part mentén, és hátukon itt-ott hamu fehérlett. – Ez itt például olyan forró volt, amikor leesett ide, hogy elpárologtatta ennek a kis tócsának a vizét, és a só visszamaradt – mosolyodott el, szemmel láthatólag örvendezve a felfedezésen.
Eldöntöttem magamban, hogy sokkal jobban tudok örülni az olyan földnek, amely hajlandó úgy maradni, ahogy megteremtették.
- Livak, vedd föl a csuklyádat! – szólt rám Ryshad, és megfordulva láttam, hogy ő is felölti a magáét. Futólag rám kacsintott, nyilván, hogy az utasítás hangneme ne tűnjön olyan szigorúnak. Szívesen rámosolyogtam volna, de tekintve, hogy már a harmadik napot töltöttük ezen a kellemetlen éghajlaton, kitéve a nap és a szél nyers erejének, az ajkam annyira felhasadozott, hogy még a beszéd is fájdalmas volt. Látványosan körülményes utat tettünk meg, amíg eljutottunk idáig: közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy a hosszabb utat választjuk, mivel így egy hosszúkás, fűvel borított sziget mindvégig eltakart bennünket Ilkehan fürkész tekintete elől, vagy legalábbis beékelődött közénk és az ő csipkés hegyekkel tagolt birodalma közé.
Törékeny csónakunk most egy nagyobb szirt mellett haladt el kínos lassúsággal; a szirt kopár tetején tömzsi világítótorony állt, és mintha sanda pillantásokat vetett volna ránk. Körülötte málladozó, töredezett fal húzódott, amelyet néhány fickó éppen javítgatni igyekezett; a vadonatúj, jóval világosabb kövek messziről elütöttek a megsötétedett fal többi részétől. Jöttünkre a kőművesek többsége abbahagyta a munkát, és hosszan bámult utánunk.
- Ha nem bántjuk őket, nyilván ők sem bántanak bennünket – kacsintott rám Sorgrad.
Ám nem ők voltak az egyetlenek, akik tanúi lehettek érkezésünknek, ahogy befutottunk a szigetcsoport tagjait elválasztó szorosba. Ahhoz, hogy elérjük ennek a titokzatos Olretnek a birodalmát, hosszú utat kellett megtennünk a szigetek közötti csatornarendszerben, és mostanra már igazán torkig voltam az egyforma szürke sziklafalakkal, amelyek kilátástalan egyhangúságát csak a sós lerakódások törték meg néha-néha. A lankásabb partokon gyakorta láttunk férfiakat, nőket és gyerekeket, akik térden csúszva vájkáltak a szürke porban; gyanítom, hogy ez az itteni mezőgazdasági tevékenység része lehetett, habár fogalmam sincs, miféle növény terem meg ezen a sivár talajon. Körülöttük fekete-fehér, nagy ritkán vörössel vagy sárgával pettyezett madarak ugrándoztak, mintha részt követelnének maguknak a napi munka terméséből.
- Lehetett volna annyi eszetek, hogy vitorlás hajót loptok – dörmögte Sorgrad, amint egy újabb láthatatlan áramlat lassította le csónakunkat.
- Vagy például átvehetnéd az egyik evezőlapátot – tette hozzá Gren Ryshad felé sandítva. – Mintha úgy hallottam volna, hogy ti, tormalinok mindent tudtok a hajózásról. Lefogadom, még én is elkormányoznám ezt a vacakot, ha Shiv alásegít egy kissé a mágiájával. Úgy látom, nem kell mást tenni, csak benyomni a vizet a feneke alá.
- Az a fara, nem a feneke, Gren – vigyorogtam rá.
- Mi az, már téged is kiképzett hajózási szakértőnek? – húzta el a száját Gren.
- Hamarosan ki kell kötnünk – szólt közbe Shiv, aki hátrafordult, hogy elrejtse a kezében tartott térképvázlatot az okvetetlenkedő szél elől.
- Attól tartok, nem lesz könnyű feladat – vonta össze a szemöldökét Ryshad…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.