LFG.HU

ras
novellaCimkek

Áron és Jenő nem zavartatták magukat a zuhogó esőben, vidáman lógatták a lábukat az Alagút tetejéről. Lenn a kocsik araszolva haladtak, gyakran megszólalt egy-egy duda. Dugó volt, mint mindig napközben. A szőke hajú, kék szemű legényke, lehetett vagy tizennégy, álmodozva nézte a Lánchíd két oroszlánját. Vállig érő hajából hátára csorgott a víz. Mellette egy magas, barna hajú fiatalember ült. Hosszú haja és bozontos szakálla vadállati külsőt kölcsönzött neki. Mosolyogva nézte védencét.
- Megint valami rosszban töröd a fejed, mi?
Áron arca kicsit bosszús lett.
- Át kell, hogy jussunk valahogy! – mondta – Kíváncsi vagyok, mit őriznek!
A járőröző oroszlánok figyelme az esőben sem lankadt. Fel-felpillantottak a fent ülőkre. Áron a Dunába hulló esőcseppeket, a pesti oldalt nézte. Ez volt az egyik kedvenc helye a városban. A szüleivel, mikor felutaztak Pestre, egyszer sem mulasztott el átsétálni a hídon. Szerette nézni a szép pilléreket, a hatalmas láncszemeket, a várat, az Alagutat, a Dunán úszó hajókat. Persze a szülei hamar megunták a dolgot, de azért egyikük mindig elkísérte.

Aztán Pestre került iskolába. Délutánonként nagyokat sétált a városban, nézte az embereket. A törzshelye a Szentháromság tér volt. A szép, rendezett csoportokban közlekedő turisták gondoskodtak a szórakozásáról. Lassan megváltozott a világ. Először csak az épületek lettek díszesebbek. A fák szebben zöldelltek, a sok szemét eltűnt az utcákról. Az aluljárók oszlopait egyik napról a másikra díszesre festették, köztük boltívek feszültek.
A Lánchídra többet sajnos nem tudott feljutni. Bárhonnan is közelített, az egyik oroszlán elé ugrott és morogva az útjába állt. Busszal is próbálkozott, azonban az a híd előtt összekoccant egy kocsival, és le kellett szállnia.
A Ferenc körúti aluljáróban találkozott Jenővel. Pánsípon játszott, közben a járókelőket figyelte. Hamar összebarátkoztak. Gyakran sétáltak együtt a városban. Jenő rengeteg érdekes embert és helyet ismert. Sokat jártak kis színházakba, teázókba. Meglátogattak néhány csodabogarat, mint például egy madarászt Csepelen vagy egy kőfaragót a Kerepesi temető mellett.

Áron egy negyedévessel lakott egy szobában. A srác folyton a barátnőjénél lógott, így sokat volt egyedül. Gyertyafénynél olvasott, mikor az ablakon kaparászást hallott. Szokásos esti vendége, egy cirmos cica kopogott. Résnyire nyitotta az ablakot és a macska beugrott.
- Szia, Rumli! Hogy vagy?
Elővette a párizsit, amit direkt erre az alkalomra tartogatott, és odaadta neki. Rumli az ölébe ugrott, összekuporodott és dorombolni kezdett. Áron elgondolkodva simogatta a doromboló cicát. Megint az oroszlánokra gondolt. Talán őket is magához tudná édesgetni valahogy. Vagy legalább egy rövid időre elvonhatná a figyelmüket.

A kőfaragó vésője nyomán tollak bontakoztak ki az elnagyolt figura szárnyán. A szobor csak nagy vonalakban emlékeztetetett egy angyalra, mintha csak cukorba mártották volna. Áron egy ideig kedvtelve nézte a mestert munka közben, majd megszólította.
- Szia, László!
- Szia, Áron! Mi járatban? – László abbahagyta a munkát és érdeklődve fordult a fiú felé.
- Kellene nekem két ínycsiklandó kőcsont.
- Aztán mire?
- Gondolom, láttad már a Lánchíd oroszlánjait. Szeretném őket egy rövid időre kivonni a forgalomból. – mondta a fiú álmodozva.
- De mégis miért? – vonta fel a szemöldökét László.
- Imádom azt a hidat, jó lenne megint sétálni rajta. Esetleg szerezhetnék valami szuvenírt. Gondoltam, csak őriznek valamit.
- Hát jó – egyezett bele László – Holnapután meglesznek. Remélem, nekem is hozol valami apróságot.
- Persze. És ne felejtsd ki belőle a keményítő-porodat! – kacsintott Áron – Köszi szépen. Akkor holnapután találkozunk.

Kellemes vasárnap délelőtt volt. Áron és Jenő megint az Alagút tetejéről lógatták a lábukat. Áron kissé feszengve figyelte a lent járőröző oroszlánokat.
- Akkor tiszta a terv? – kérdezte.
- Igen. Enyém a bal oldali, tiéd a jobb. Ha megdermedtek, futás a pillérhez.
Kezükben egy-egy csonttal elindultak lefelé. Az Alagút bejáratánál szétváltak. Az oroszlánok gyanakodva méregették őket. Ahogy közelebb értek, a szobrok elkezdtek szimatolni.
- Cic-cic! Ilyen finom falatot még biztos sosem ettél! – csalogatta a szobrot a fiú.
Az oroszlán mélyen a szemébe nézett, mancsával kilökte a kezéből a csontot, majd bekapta. A fiú felkiáltott fájdalmában, ahogy a hegyes karmok felsértették a kezét. A nagymacska rögtön szobormerevvé vált. Balra pillantva látta, hogy Jenő oroszlánja is mozdulatlan. Jenő éppen a földről tápászkodott fel.
Mindketten a saját oldalukon futottak a pillér felé. Odaérve elkezdtek keresgélni. Jenő felkiáltott fájdalmában, ahogy valami a hátára ugrott. Karmok kapaszkodtak a hátába és gyengéd harapást érzett a tarkóján. Áron gyorsan átfutott a másik oldalra.
- Nocsak, fogtál egy kiscicát! – nevetett.
Tarkójánál megfogta az oroszlánkölyköt és bedobta egy zsákba. Jenő bosszús arccal tápászkodott fel. Ahogy keletre pillantott, látta a Pest felől közeledő oroszlánokat.
- Futás! – kikapta Áron kezéből a zsákot és megiramodtak.
A Clark Ádám téren ütött-kopott furgon fékezett. A hátsó ajtó lendületből kivágódott és a két jóbarát beugrott. A vezető gázt adott.
- Sziasztok, fiúk! – köszönt hátra László a volán mögül.
A csalódott oroszlánok csak a Batthyánynál maradtak le. Áron nevetve fordult el a hátsó ablaktól.

A nyár őszbe fordult. A temetőt lehullott levelek tarkították. Áron vidáman kopogott be a kőfaragó műhelyébe.
- Szia, László! Hol van Réka?
- Hol lenne? A temetőben játszik.
A sírok közt talált rá az oroszlánkölyökre. Az halkan csámcsogott az egyik bokorban.
- Mit eszel, Réka?
A kölyök hiába takargatta, a fiú meglátta a letépett fél arcot. A közeli síron fehéren világított egy szobor friss sérülése.
- Hányszor mondtam, hogy nem szabad! – dorgált rá a kölyökre. – Legalább az angyalokat hagynád békén!
A kölyök bűnbánóan nézett és testével Áron lábát simogatta. A fiú nevetve masszírozta meg kedvence tarkóját. A kölyök visszaszaladt a bokorba és csöndesen ropogtatta tovább uzsonnáját.

***

Műcsontok a lánchídi oroszlánok szájában
2002. szeptember 8. 12:43

MTI
Műcsontot helyeztek el a Lánchíd budai oldalán lévő két oroszlánszobor szájába ismeretlen elkövetők vasárnap délelőtt.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Clark Ádám téri műemlék szobrok szájához habkőből készített, mintegy 40 centiméteres csontokat illesztettek, amelyeket a kivonuló tűzoltók rögtön eltávolítottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese szerint rossz tréfáról van szó, az ügyben nem indul eljárás.

Link: http://www.mno.hu/index.mno?cikk=101447


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához