LFG.HU

Bolch
ismertetőCimkek

Nagyon ritkán fordul csak elő, hogy az ember átlapoz egy CoC kiegészítőt, és azonnal – elolvasás nélkül – érzi, hogy remekművel van dolga. Velem eddig egyedül az Escape from Innsmouth kapcsán fordult elő, és be is jött. Most, mikor a kezembe vettem ezt a gigászi kampányt, ugyanez az érzés fogott el. Hogy megalapozottnak bizonyult-e? Mindjárt kiderül…
A Beyond the Mountains of Madness 1999-ben jelent meg, de már az 1991-es Tales of the Miskatonic Valley is felsorolja a készülőben lévő művek között. Azaz a könyv testvérek közt is legalább nyolc éve készülgetett. Ez mondjuk a méretén is meglátszik: nem kevesebb, mint 437 (!) oldal. (Összehasonlításképp: egy átlagos CoC kalandgyűjtemény 120 oldal körül van, és maga a komplett szabálykönyv is csak kb. 300 oldalas.)

A könyv ezúttal nem különálló kalandokat, hanem egyetlen összefüggő, 17 fejezetből álló kampányt tartalmaz. A történet – talán mindenki kitalálta – Lovecraft Az őrület hegyei c. művét veszi alapul (szvsz az egyik legjobb Mítoszos novellája, kötelező olvasmány, ha eddig kimaradt). Szemfülesebb olvasók esetleg emlékeznek rá, hogy a novella narrátora azért veti papírra élményeit, mert tudomást szerez arról, hogy egy másik expedíció – a Starkweather-Moore expedíció – készül az Antarktiszra, befejezni azt, amit ők elkezdtek. A történet végén a narrátor könyörögve kéri őket, hogy ne tegyék, mert borzasztó veszedelmet szabadíthatnak a világra…
Nos, a játékosok a kaland során a Starkweather-Moore expedíció hányatott sorsát élhetik végig. Sajnos Dyer professzor figyelmeztetése nem ért célba, így kezdetben még senki nem sejti, mibe csöppennek bele. Ráadásul nincsenek is egyedül: velük egyidőben két másik expedíció (a Lexington és a Barsmeier-Falken expedíciók) is megy az Antarktiszra, és természetesen mindkettőnek megvan a maga hátsó szándéka.

A könyv első, 286 oldalas része tartalmazza magát a kampányt, ami három jól elkülöníthető részből áll: az első harmadban az expedíció összeverődését, kezdeti nehézségeit, hajóútját és az Antarktiszra történő megérkezését követhetjük nyomon. Talán meglepő, de szerintem ez a legjobban sikerült rész: noha a Mítosz szinte nyomokban sem bukkan fel, ellenfelek is csak minimális számban, de a rengeteg megoldásra váló feladat, az izgalmas események, az emlékezetes és színes szereplők valódi élményt nyújtanak.

A második harmadban a játékosok megérkeznek a kihalt Lake-táborba, majd alkalmuk nyílik eljutni az Ősfürkészek városába és AZON TÚL… Újabb meglepetés, de ezt a részt untam a legjobban. A város leírása túl hosszadalmasra és unalmasra sikeredett, kevés eredeti ötlettel és egyhangú leírásokkal. (Aki pedig azt mondja, hogy egy idegen kultúra által épített várost nem lehet ötletesen és félelmetesen leírni, az olvassa el a Fatal Experiments-ből a Tatterdemalion modult.) Másrészt nagy hibának tartom, hogy a modul MEGMAGYARÁZZA, hogy mi található azon az iszonyatos hegyláncon túl, amitől az Ősfürkészek is rettegnek, és amire Lovecraft is csak halványan utalt. A szerző javára szolgál, hogy a magyarázat kellően iszonyatos és elmés, de azért korántsem olyan ijesztő, mint amennyire HPL utalásai alapján (Kadath szörnyű városa? Leng fennsíkja?) gondoltam. A gyenge kezdés után a történet végére azért ez a rész is kellően felpörög.

A harmadik harmadban történik az expedíció – pánikszerű – távozása az Antarktiszról és a hazamenetel. Ez a rész megint nagyon jó lett, hiszen mikor a játékosok azt hiszik, hogy túl vannak már mindenen, akkor kapja őket telibe a történet rémítő és keserű csattanója, egyúttal a végső felismerés arról, hogy MI rejtőzik azon az elátkozott városon túl, és mit tartogat az emberiség számára… És a felismerés után nincs más, csak a néma csönd – semmi katarzis, semmi látványos győzelem. Csak a kérdés: “És most mit csináljunk?” Finis.

A közel 300 oldalas kampányt 150 oldalnyi függelék egészíti ki. Ezekből tűnik ki igazán a szerzők már-már önkínzó mazochizmusa: hosszú oldalakon keresztül ismerkedhetünk meg az Antarktisz és a sarkkutatás öszes csodájával, veszélyével és műhelytitkával; az Ősfürkészek városának történelmével és írásuk megfejtésével; a Stakweather-Moore expedíció felszerelésének és szállítóleveleinek teljes leltárával (!!!); a három expedíció tagjainak részletes ismertetésével, statisztikáival, arcképével (a főszereplők (Starkweather, Moore, Lexington) már-már életrajzírói részletességgel vannak kidolgozva); a történetben szereplő járművek részletes tulajdonságaival és alaprajzával. A szerzők még arra is képesek voltak, hogy teljes terjedelmében megírták Edgar Allan Poe: Pym, a tengerész c. művének az utolsó, “elveszett” négy fejezetét (amelynek a kampány folyamán kulcsszerepe lesz). Valami hihetetlen az az odaadás és munka, amit ebbe a könyvbe öltek!

Számomra az a történet legnagyobb pozitívuma, hogy a szereplői igazi, élő emberek; olyanok, akikkel lehet törődni, akik a játékosok szívéhez fognak nőni, akiknek a sorsa igenis érdekelni fogja őket. Másik pozitívum, hogy anélkül tud izgalmas maradni, hogy minden sarkon szörnyeket meg szektásokat zúdítana a nyomozókra (ellenpélda: Masks of Nyarlathotep). Gyakorlatilag már jócskán túl vagyunk a történet felén, mire megtörténik az első találkozás egy szörnnyel – ennek ellenére addig sem unalmas.
Negatívum? Túl lineáris – egyik fejezet után jön a másik, nem nagyon lehet letérni az útról. Aztán meg néha nagyon gyorsan kell cselekedni a játékosoknak, és ha rosszul döntenek, bukták az egész kampányt (erre jó, ha előre felkészül a mesélő!). További negatívum a kissé unalmasra sikeredett rész az Antarktiszon és az Ősfürkészek városában. Azt is érdemes megemlíteni, hogy bizonyára sok játékosnak nem fog bejönni az, hogy az utolsó harmadig szinte semmi csata nincs.

A könyv mellé megjelent egy ANTARCTIC EXPEDITION PACK, ami a Chaosium reprezentációs képességeinek magasiskoláját mutatja be. (Ezt sajnos szinte lehetetlen beszerezni; de enélkül sincs ok aggódásra, a könyv önmagában is tökéletesen használható.) A csomag tartalmaz egy színes-szagos kihajtható játékmester paravánt, az elveszett négy Pym-fejezet eredeti íven lévő (még felvágatlan) változatát, egy rakás korhű újságkivágást, négy beszállókártyát a hajóra, egy jókora kihajtható Antarktisz-térképet, egy lemosható tetkót, egy matricát, egy felvarható Starkweather-Moore textiltapaszt, valamint egy szuvenír (ténylegesen feladható) képeslapot. Nem rossz, tényleg nagyon feldobja a hangulatot, csakhogy kissé kifosztásnak érzem, hogy ezért még 19 dollár kellett lepengetni. Érdekes, az Orient Express-nél meg tudták oldani, hogy egy dobozba beférjen az egész kampány meg az összes kellék hozzá…

Mit is mondhatnék? Az első benyomás kicsit csalóka volt. A Beyond the Mountains of Madness nem tökéletes. Vannak benne gyengébb, unalmasabb részek. Nem tökéletes, “csak” nagyon jó – egy magasan az átlag feletti, örökre emlékezetes, gigászi mennyiségű energiával, munkával és odaadással készült kaland, amit mindenképp érdemes megszerezni.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához