LFG.HU

Gaia
novellaCimkek

S eljõ majd a Halál Angyala, s megtisztítja a Földet a Gonosztól, s a bujdosók hazatalálnak, s a könnyezõk megvigasztaltatnak.

Sosem hallgattatok a szavamra. Azt mondtátok, õrült vagyok az õrültek között. Elkerültetek engem, tartottatok tõlem, s volt, hogy üldöztetek. De sosem tudtatok elkapni, talán mert õrültebb vagyok mindõtöknél…
A bolondok klánjának legbolondabbika? Majd meglátjuk…
Nem hittetek nekem. Pedig igazat beszéltem, szavaimon mégis mindig csak nevettetek.
A Halál Angyala eljõ, s Gyehenna lesz a neve, s a kárhozottakra pusztulás, dögvész és halál vár. Én csak hírnöke vagyok az Angyalnak, hatalmam nem több a tieteknél, ilyképpen ti könnyen nevettek rajtam. De mikor elérkezik az óra, Õ majd az arcotokra fagyasztja a mosolyt.
A Föld megtisztul majd vérben tobzódó hordátoktól, s az Átok megtörik. Nem lesztek többé múltatok gyilkosai, hajdanvolt önmagatok vadászai.
Üldöztök most is, jól tudom, hogy a nyomomban jártok. S hogy még nem kaptatok el, az egyedül az én érdemem.

Kutassatok csak, testvéreim.

Egykor egy voltam közületek, lelkiismeret nélküli gyilkos. Nem én választottam e terhet, de gyönge voltam az eldobásához. Ma már tudom, másra vagyok hivatva, mint hogy éhségtõl szûkölve kutassak az éjben, s ne gondoljak, csupán önnön vágyaim kielégítésére…
Az Angyal beszélt hozzám, s én megértettem, hogy nem folyhat örökké a vadászat, nem tarthatnak örökké az éjszakák, a nappalnak is el kell jönnie, s vele a megtisztulásnak…
Fájdalmas lesz, igen, de mint a megvadult állat, ami saját lábát rágja le õrjöngõ dühében, mi is saját pusztulásunk okozóivá válunk, ha nem ébredünk rá, hogy sebek vagyunk a világ testén; terjeszkedõ rothadás, amit ki kell vágni, különben az élet elenyész, s nem marad majd, amibe fogunkat vájhatnánk, csak önnön testünk…

Dörömböljetek csak az ajtómon, nem nyitok önként utat…

Egyre szaporodtok, peregnek a számok, s a legifjabbak már korcsul születnek, nincs meg bennük semmi az erõbõl, amit az Átok mellé ajándékul juttatott a Mindenható. Értelmét veszti a létetek, ha volt egyáltalán értelme valaha is…

S Eljõ majd az idõ, mikoron a
Mindenekfölötti átka tovább meg nem tûretik,
Mikoron Káin vérvonala véget ér,
Mikoron Káin vére gyenge lesz,

Reccsen a fa. Hát benn vagytok már, de vajon mennyi idõtökbe telik megtalálni ezt a kis menedéket, utolsó végváramat, mielõtt oktalan haragotok utolér? Ahogy ismerlek titeket, nem valami sokáig. Hiszen a legostobább állat is sebesen kapkodja a csülkeit, ha megérzi a Vér szagát…

S nem ismerik majd e gyermekek az
Ölelést, mert vérük vízként fog
Folyni akkor, s elapad ereje is.
Ezen idõkben ti pedig tudni fogjátok
Majd, hogy a Gyehenna hamarosan
Utolér benneteket.

Megtaláltatok. Hallom a lépteteket. Érzem a bûzötöket… Jól tudom, miért jöttetek. Ostobák. Elpusztítjátok az egyetlent, aki megmenthetne titeket, az egyetlent, aki bûnös lelketeket az Angyal elé citálhatná, így kérve nektek az Örök Kárhozat helyébe Örök Pihenést…

S Eljõ majd az idõ…

Itt az idõ.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához