LFG.HU

SirThomas
szerepjátékrólCimkek

“Az alábbi kérdõívben egy régi nagy szerepjátékos álom megvalósulásához szeretnénk segédinformációkat gyűjteni.”

Talán sokan emlékeztek még a május 10-én megjelent cikkre, mely a július 9-11 között zajló ÜberLive élő szerepjáték játék beharangozója mellett egy kérdőívet is tartalmazott, a magyarországi harci- és fantasy szerepjátékokkal kapcsolatban megjelenő igények felmérése céljából.

A felmérésre a vártnál több értékelhető válasz érkezett. A hibás vagy értelmetlen kitöltéseket nem számítva 200-nál több űrlapot kaptunk. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik véleményükkel hozzájárultak a felmérés sikeréhez.
Akik kitöltötték, vagy legalábbis elolvasták, bizonyára kíváncsian várták az eredményeket. Most, hogy lassan utolsó fázisába kerül az ÜberLive szervezése, szakítottunk egy kis időt a kérdőív általunk levont tanulságainak ismertetésre. Az eredményeket leginkább saját játékunk tervezésének szempontjai alapján értékeltük, de úgy gondoljuk, minden szerepjátékos, vagy a téma iránt érdeklődő számára érdekesek lehetnek a konklúzióink.

Nem szeretnénk túlmagyarázni, matematikai elméletekkel vagy felesleges adatokkal bombázni a kedves olvasót, de engedtessék meg néhány észrevétel a mi szemszögünkből tekintve:

Az életkori és nemek közötti megoszlás a várt képet mutatta. A játékosok több mint 65%-a 25 év alatti, és további közel 30% sem töltötte be a 30-at. A hölgyek aránya (őszinte sajnálatunkra) nem üti meg a 10%-ot sem. Szomorú tény, hogy a kérdőívet kitöltő hölgyek 72%-a egyáltalán nem, vagy csak 1-2 alkalommal vett részt élő játékon.
A válaszolók egyharmada veterán játékos volt, akik eddig legalább 5-10 játékon részt vettek.

Érdekesség, hogy a kérdőívet kitöltők második harmada azok közül került ki, akik még sohasem vettek részt live rendezvényeken. A téma tehát olyanokat is érdekel, akik nem, vagy csak kevéssé ismerik az élő szerepjátékokat. Ezzel kapcsolatos, hogy nagyon sokan nem rendelkeznek elegendő információval a efféle rendezvényekről, eseményekről (nekik ajánlanánk a következő linket: http://www.ostromjatek.hu/mutat.php?id=94 ahol pontokba foglalva megtalálhatóak a szezon fontosabb és ismertebb live-os eseményeinek dátumai). Talán egyszer eljön az a nap, amikor lesz kapacitás és lehetőség egy olyan eseménynaptár létrehozására és fenntartására is, ahol a rendezvényekről pontos és relatív részletes leírásokkal szolgálhatunk. Addig azonban ezt a terhet továbbra is a fórumoknak kell felvállalniuk…

Kicsit hazaibb vizekre evezve, az ÜberLive szempontjából egy fontos jelenségre lettünk figyelmesek; nevezetesen a nem harci elemek, azon belül is a szerepjáték, a diplomácia, illetve logikai feladatok magas tetszési indexére. Bár kétségkívül a harci tevékenységek kiemelt (sokszor egyértelműen vezető) jelentőségűek, mégis sokakban támadt fel az igény nagybetűs SZEREP-játékra. Ezt a mindenképpen örvendetes tényt igyekszünk is játékunkban minél inkább támogatni – a harcosabb beállítottságú játékosok érdekeinek sérelme nélkül. Kissé rontja az összképet, hogy logikai feladványokra több szavazatot kaptunk, mint magára a szerepjátékra.

A köztudatban az élő szerepjáték elidegeníthetetlen része a harc – ez derült ki abból, hogy a harci kihívásokat még azok is felvállalják, akik egyébként nem érdeklődnek önmagában a harcászat vagy harcművészetek iránt.
A harcközpontúság olyannyira jelentős, hogy a játékosok majdnem 75%-a ha tehetné, éjszaka is harcolna. Ilyen elsöprő eredményre egyáltalán nem számítottunk. Az éjszakai harc lehetősége azonban sokkal súlyosabb szervezési és biztonságtechnikai igényeket támaszt, mint amire könnyedén reagálhatnánk az engedélyezéssel. Erre az ÜberLive keretein belül csak részleges megoldást tudtunk nyújtani.

Az ügyességi, erőnléti feladatok, illetve a művészet és az építészet a megkérdezetteknek alig 50%-át vagy még annál is kevesebbeket érdekelt. A legkevesebb szavazatot az erőnléttel kapcsolatos kihívások kapták. Vajon az eltunyult vagy hétköznapokban megfáradt emberek szavaztak ilyen kevéssé a kreativitást, ügyességet és fáradságos munkát igénylő kihívásokra? Vagy a magukat született színésznek, IQ bajnoknak, kardmesternek látni képzelő emberek szavaztak ilyen lelkesen? Nos, erre a kérdésre a választ nem ismerjük.
A játékban azonban igyekeztünk e tendenciát meglovagolni: csökkentettünk az eredetileg tervezett “úttörőpróbák” számát, míg nagyobb teret adtunk a diplomáciának, intrikának, a rejtvényeknek és a próféciáknak.

Szintén a kérdőív eredményeinek elemzésekor tűnt fel, hogy bár az emberek több mint fele ragaszkodik a Kard mellett a Mágia jelenlétéhez, mégis a varázslás és ezzel kapcsolatos játéklehetőségek csak harmadukat érdeklik. Megjegyzem, hogy ezen eredmények a mágiával kapcsolatos nézeteink jelentős átformálására késztettek minket, jelentős fejtörést és pluszmunkát okozva ezzel magunknak… Eddig háromszor írtuk teljesen át a mágiarendszert. Úgy kell nekünk, mit kérdezősködünk annyit… ;)

Ha harc dúl, akkor bizony egyesek alulmaradnak. A válaszolók azonban ezt a kellemetlen állapotot csak ideig-óráig vállalják el szívesen. A legtöbb szavazatot a negyed-, illetve egy órás töltési idők kaptak. Számunkra meglepő eredmény azonban, hogy több mint 25%-ot kapott a csak varázserő segítségével visszatérő (feltámasztott) játékosok rendszerének lehetősége. Ezt kicsit jobban szemügyre vettük. Látható volt, hogy leginkább a kezdő játékosok támogatták az ötletet. A tapasztalat növekedésével egyenes arányban csökkent a szavazatok száma. Úgy látszik, sokan felismerték, hogy egy ilyen rendszer működtetése nem egyszerű feladat, pluszterheket ró a szervezőkre.

A táborozást kedvelők, és az éjszakai játékot igénylők széles tábora lehet az oka annak, hogy az 1 napos játékidő, mint lehetőség, nagyon kevesek számára jelenti az üdvözítő megoldást, alig 10% szavazott rá. Egy egész hetet átívelő (színvonalas) élő játék megszervezése és lebonyolítása tapasztalataink szerint hihetetlenül nehéz feladat. Szerencsére megnyugodhattunk, a többség a 2-3 napos rendezvényekre voksolt és alig 12% gondolta úgy, hogy egész héten át bírná a strapát. Az elvárások tehát reális képet mutattak.

Költségterhek tekintetében egyértelmű a közepes és alacsony költségvetésű koncepciók dominanciája, ami egyrészről a magyar fizetési viszonyok, másrészről a színvonalasabb játékokra való igények harcára utalhat, az utóbbiak csekély, de meglévő fölényével. A luxuskivitelű és költségű játékokat egyértelműen az idősebb korosztály támogatta, míg a költségmentes megoldásokat a középiskolás, pályakezdő 20 év körüli réteg tartotta üdvözítőnek. Mosolygásra késztetett, de teljesen érthető, hogy a 17 alatti fiatalok többet hajlandóak fizetni, mint az idősebb korosztály. Adja magát a magyarázat: a szülők anyagi hozzájárulása itt sokkal meghatározóbb.

Visszafogott vélemények jelentek meg a jelmezviselés terén is. A válaszolók alig 10%-ának nem volt igénye semmilyen jelmezre, díszítésre, felszerelésre. Több mint 70% támogatta a lehetőségekhez mérten készített jelmezeket és felszerelést. A fennmaradó többi szavazat a kötelező (játékhű) jelmezviselést támogatta. Ez utóbbi eredményt mi inkább igénynek, mint reális elképzelésnek érezzük, hisz az élő szerepjátékokon szerzett tapasztalatok nem egészen ezt a képet mutatják.

A hazai élő szerepjátékok és harci játékok megítélése változó. Alig néhányan tartják színvonaltalannak vagy tökéletesnek ezeket a rendezvényeket, a többség bizakodó és szerintük nagyok a színvonalbeli különbségek. A játékok száma a kérdőívet kitöltők fele szerint még viszonylag csekély, és többre, nagyobb választékra volna szükség.

A hiányos reklám és tájékoztatás itt látszik meg igazán. Vajon tudják-e az RPG.HU olvasói, hogy idén több mint 20 alkalommal vehetnek részt live és harci játék rendezvényeken? A nyári időszakban majdnem minden hétvégére jut egy találkozó, vagy tábor.
A nyári bőség létező probléma: a gyakori ütközések miatt több éve szervezünk Live Szervezői Találkozókat, amelyen a szervezőkkel közösen átbeszéljük az időpontokat.

Az ismertséghez a kérdőívek szerint elsősorban rpg.hu-n megjelent hírekre, sok, színvonalas játékra és honlapra van szükség. Különös, hogy a fórummegjelenést csak 50% a hangulatkeltő novellákat és a reklámbannereket pedig még 20% sem tartotta fontosnak.

Összegezve az eredményeket…
Sikerült elegendő információra és ezáltal segítségre szert tenni, hogy kialakíthassuk saját játékunkat, az ÜberLive rendszerét.
A tapasztalatok segíteni fognak abban is, hogy a soron következő Live Szervező Találkozókon még jobban képviselhessük a szerepjátékos réteg igényeit, elvárásait. Bízunk abban, hogy igényesebb és bővebb tájékoztatásra tudjuk sarkalni a hazai szervezőket, illetve abban, hogy emelni tudjuk leendő játékaink színvonalát.

Végezetül szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik időt áldoztak a kérdőív kitöltésére, a cikk olvasóinak és természetesen az RPG.HU szerkesztőségének a lehetőségért.

Köszönettel:

Az ÜberLive Szervezőség (ÜLSZ)

Homár, Sir Thomas , Aluran


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához