LFG.HU

HammerTimeCafe
Rorimack
hírekCimkek

Az év talán legrangosabb nyugati szerepjátékos eseménye az augusztus közepén megrendezésre kerülő GenCon találkozó. A kiadók többsége erre az időpontra igazítja az új megjelenéseket, és az már előre látszik, hogy meglepetésekben idén sem lesz hiány.

Ám van két esemény, amit talán mindennél jobban vár a szerepjátékos-világ. Az egyik ezek közül a Stephen Jackson Games méltán híres általános rendszerének, a GURPS-nak a negyedik kiadása, a másik pedig a World of Darkness, a Sötétség világának tejes megújulása.

A mai nappal két rövid ízelítő jelent meg a neten a fenti két játékhoz kapcsolódva.

Az első a GURPS Lite, a GURPS pár oldalas, “könnyített” rendszere. Az előző kiadás hasonló kiadványa (mely magyar nyelven is letölthető az rpg.hu-ról) egyrészt egy kiválló alap volt ahhoz, hogy az új játékosoknak ne kelljen oldalak százain végigrágniuk magukat mielőtt belefognának a játékba, másrészt, mivel a szabályrendszer önmagában is megállja a helyét, olyan nagyszerű játékoknak adta a motorját, mint a Terry Pratchett műveit feldolgozó Discworld, vagy a scifi szerepjátékok új klasszikusa, a Transhuman Space.

A lenti linken elérhető, harminckét oldalas kiadvány is hasonló szerepet kíván betölteni, emellett természetesen szabályaiból kiviláglik, milyen utat is választott a negyedik kiadás.

http://www.sjgames.com/gurps/lite/

A második nem más, mint a teljesen megújuló WoD első kiegészítőjéből, a Vampire: the Requiem-ből készült demo. A több pdf-ből álló csomag tartamaz egy-egy, külön a mesélőknek illetve a játékosoknak készült file-t, valamint négy, előre kidolgozott karakter adatlapját is.

http://www.worldofdarkness.com/demo/requiem.html


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához