LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

“Még nem végeztem el minden feladatomat ezen a világon. Mesterem, családom, barátaim – mindannyiuk szelleme bosszúért kiált. Megérdemlik, hogy megkapják. Bár a lélegzet már elhagyta a testemet, a lélek tovább harcol. Egy igazi mester sohasem hal meg.
És igen, hogy megválaszoljam a kérdésedet, továbbra is igényt tartok az agyadra…”
- Zombi harcművész

Az Eden studios All flesh must be eaten című zombi-szerepjátékát, mint tudjuk, eredetileg csak egylövetű projektnek szánták, a váratlan siker azonban megváltoztatta a kiadó terveit. Egy jól menő szerepjátékhoz kiegészítők is járnak, úgyhogy szép tempóban kezdtek csordogálni hozzá az anyagok. Gondolom már rögtön az elején előjöhetett a kérdés, hogy ugyan miféle kiadványt lehet egy zombihorror-szerepjátékhoz passzintani, és meg kell mondanom, hogy a megoldás még az alapkönyv ötleténél is elborultabbra sikeredett. Az AFMBE első kiegészítője (jó, talán volt előtte egy mesélő paraván is) egyszerű megoldást választott: mivel a jó öreg B-kategóriás zombifilmek mellett sokak komálják a jó öreg B-kategóriás kungfu alkotásokat is, fogták és egybepasszintották a kettőt, amúgy tematikus kiegészítőként.

Igen, a zombi színre lép. A koncepció úgy tűnik, ezúttal is bejött a készítőknek, hiszen azóta pár további hasonló kiadvány is kijött már – western, pulp, birkózófilm témákban, de nemsokára elkészül egy kalózosdi, valamint a Dungeons & Zombies című cucc is, aminek tartalmát tán nem nehéz kitalálni. Ezek a könyvek, amellett hogy tényleg friss vért hoznak a zombihorror-témába, egy másik fontos szerepet is betöltenek: az alap Unisystem rendszert ellátják világspecifikus szabályokkal is, tehát gyakorlatilag egy általános szerepjáték rendszer finomítgatásait látjuk, bónusz zombikkal. De nézzük csak a könyvet.

Az Enter the Zombie az alapkönyvhöz hasonlóan B5-ös méretű, attól eltérően csak százhatvanvalahány oldalas, puhakötésű alkotás. Kezdetnek egyből egy tizennégy oldalas novellával indít – általában nem vagyok nagy barátja a szerepjáték kiegészítőkben található ilyenfajta írásoknak, de ez a darab tulajdonképpen elfogadható. Amellett, hogy a halott testbe idézett ősi bosszúálló szellem a maga katanás-pisztolyos stílusában segít elvonatkoztatni hagyományos zombitársaitól – agyat azért ő is eszik –, a történet is viszonylag pofásan hozza a melodrámával keveredő, akcióba, majd horrorba csapó stílust, amivel tulajdonképpen meg is alapozza a célműfaj hangulatát. Bár lehetett volna azért rövidebb is.

Két-három oldalnyi tartalmi összefoglaló, filmbibliográfia, majd ismét egy novella következik, ezúttal csak egy oldalon, és már jobban magán viseli az Eden kézjegyét – a két élőhalott kungfu mester párviadala a recsegő-ropogó ízületekkel, pengévé faragott karcsontokkal, lasszónak használt belekkel (zombik, vagy miaszösz) már hozza az elvárt elborultságot.

“De ez az új banda – ezek a rohadt élőhalottak – legalább a bírósággal nem kell tökölni. Elvégre már halottak, nem? Mi van akkor, ha még tudnak járni. Semmi olyan, amit én és két 45-ös ne tudnánk lerendezni.” – Pisztolyhős zsaru.

Tizennégy oldalon következnek az akcióhős kungfu mesterekre vonatkozó szabályok. Mivel az Enter the Zombie elsősorban az átlagnál kissé többre képes hősöket felvonultató hongkongi akciófilmekből merít, egyből két archetípust kapunk, ha kedvünk támadna a szokásosnál durvább karakterekkel játszani: vannak egyrészt a harcművészek, akik a valódi ismerői az ősi technikáknak és a karate kölyök-kategóriás arcok már a pillantásukra is sírva fakadnak; illetve vannak a pisztolyhősök, akik a kungfu helyett inkább a gunfura specializálták magukat. Elég, ha Chow Yun Fatra gondolunk példának. Képességeikre nézve a standard AFMBE túlélő és inspirált archetípusai között vannak valahol, de a különleges harcművészeti trükkjeiknek hála izmosabb dolgokra képesek. (És alighanem erősebbek a Witchcraftban kihozható harcművész karaktereknél is.)

Az alap harcművészeti dolgok három oldalt foglalnak el – a harcművész technikák harci manőverekként kerülnek alkalmazásra. Alap harcművészeti dolgok, de körülbelül ezek azok, amikre a Bruce Lee gyerek volt képes. Az igazi ínyencfalatok a chi technikák, amelyeket a karakterek az esszenciájuk segítségével aktiválnak. Minden chi technika alkalmazása adott mennyiségű esszencia pontba kerül, amelyeket a két új archetípus a többieknél lényegesen gyorsabban nyer vissza. A Feng Shuiból már ismerős, névtelen ellenfelekkel való egyszerűsített harci szabályok itt is lehetőséget adnak arra, hogy gyorsan halomba rakjuk a kevésbé fontos nehézfiúkat.

A chi technikáknál szintén eszébe jutnak az embernek a Feng Shui trükkjei. Akrobatikus lövöldözés, nincs időm vérezni, chi-lövedékek hajigálása, repülő szélmalom rúgás, aranyharang, hurrikánrúgás és más egyebek, összesen hat oldalon. Ha nem ragaszkodunk a zombikhoz, akár Mortal Kombat jellegű karaktereket is ki lehet hozni ezekből a képességekből.

Ha viszont a zombikat is be akarjuk vonni, akkor az Enter the Zombie lehetőséget ad zombi karakterek készítésére is. Ezeknek persze illik némi intelligenciával rendelkeznie, és a képzettségek némileg behatároltak a kevesebb elkölthető pont miatt, viszont az adott világra jellemző zombiképességek hasznosak lehetnek. A gyógyulás megoldása persze gördíthet apróbb akadályokat a harmonikus csapatkapcsolat elé: na vajon mit kell zabálnia egy halott testnek, hogy rendbe hozza magát?

A zombi karakterek számára felvehető különleges chi technikák nyolc oldalt foglalnak el, és meglehetősen betegek. Nekem leginkább az ütés után az ellenfél testében ragadó mutatóujj jött be, amely nekiáll egyre mélyebbre fúrni magát és általában ide-oda mászkál a szerencsétlenben (utólag visszarakható a halott mester kezére), de a testbe dolgozott különféle hentelőszerszámok, shurikenként használt körmök, közelharcban fogókaromnak alkalmazott bordák is arról tanúskodnak, hogy a készítők ezeket egy-két lefekvés előtt felzabált hamburger okozta rémálom hatására dolgozhatták ki.

Négy oldalnyi bemutató és statisztika a távol-keleti fegyverekről (az obligát katana mellett vannak azért érdekesebbek is), majd le is zárul a játékstatisztikákkal foglalkozó rész.

Az Enter the Zombie négy minikampányt/világot tartalmaz, olyan száz oldalon, tehát jóval részletesebben mint az alapkönyv halálvilágai. Bővebben:

“Szóval itt van rajtunk ez a Fehér villám nevű szemét. Láttam ezeket az élőhalott rohadékokat keresztülsétálni a golyózáporon, hogy aztán felzabálják az őket lövő zsaruk agyát. A testületből egy csomóan be vannak tojva. Azt kérdik, hogyan állíthatjuk meg ezeket a valamiket? Hogyan állíts meg egy bűnözőt, aki nem fél a letartóztatástól vagy a haláltól?
A válasz egyszerű. El kell érnünk, hogy tőlünk féljenek.” – Megvadult zsaru.

A Keményre főtt hullák kampány a hagyományos hongkongi akciófilmek világát – zsaruk, kábszer, triádok, Hongkong-Kína feszültségek – hozza, ahol egy új, ismeretlen forrásból származó kábítószer mellékhatásaként a túladagoltak vagy más ok miatt meghalt függők haláluk után is aktívak maradnak és továbbra is drogra, de legalábbis emberi agyakra éhesek. És ami még jobb, megőrzik emlékeiket és intelligenciájukat is, és nagyon szeretnék kideríteni, ki a felelős azért, ami velük történt. A város biztonságáért vért izzadó hongkongi zsaruk, a túlélésért küzdő triádok, erősödő zombi-bandák, kínai titkosszolgálati kavarások… elég sok lehetőség van a témában. Az alaphelyzet felvázolása mellett a fontosabb npc-k, kalandötletek, plusz négy példakarakter is található a kampányhoz.

“Amíg a Bíbor Öklök tagja voltam, nem igazán vettem komolyan az élet értékét. Most, hogy halott vagyok, már megértem. Életben lenni olyan, mint amikor a tengerparton ülsz egy hatos csomag hideg sörrel és egy dögös csajjal az oldaladon. Ami most nekem van az egy langyos sör és a Playboy csatorna…” – Renegát Bíbor Ököl zombi.

A Húsevők Kis-Kínában, tán ahogy a neve is mutatja, a Nagy zűr Kis-Kínában film átdolgozása zombihorrorrá. Többet azt hiszem nem is nagyon kell elmondani; San Francisco kínai negyede, benne egy ősöreg, halhatatlan zombimágussal és élőhalott seregével – olcsó munkaerő, ugye –, aki épp a hatalmának kiterjesztésével valamint életének meghosszabbításának problematikájával van elfoglalva. Bandaháborúk, és a színfalak mögött a zombimester ellen kavaró kínai varázslók – igen, az egyik például turistabuszt vezet –, ilyesmik. Kellemes, bár az előzőnél talán kissé kevesebb lehetőséget tartogató kampány, ahol a kalandötletekhez és példakarakterekhez még két oldalas mini-mágiarendszer is társul – semmi komoly, de arra jó, hogy a kínai mágusok akciózgatását valamennyire vissza lehessen adni. (Érdemes azért megnézni az erratát is, hogy használható legyen.)

“Nem tudom, hogy végül hogyan zárult le az ügy, mert senki, még a falu bolondja sem hajlandó elismerni, hogy létezett az az iskola. Azt mondják, hogy az a romos épület az erdő szélén egy csődbe ment bordélyház volt…
… Kretének! Mióta mennek csődbe a bordélyházak?” – titokban nyomozó elöljáró

A Volt egyszer egy tetem Kínában kissé más idősíkban játszódik, mint a többi. A középkori Kína a helyszín, ahol az egymással rivalizáló harcművész iskolák viszálya nem várt következményekkel járt. A Virágzó Lótusz iskola vezetőit, akik a hagyományoktól eltérően nem riadtak vissza nők oktatásától sem, egy rivális iskola vezetője orvul meggyilkoltatta. Amivel az nem számolt, hogy a mester öt húgával, a gyönyörű Li nővérekkel nem álmukban végzett a méreg. Az orgyilkos ugyanis csak a testeket ölte meg, a nővérek lelke épp egy meditációs gyakorlat keretében a felső síkokon járt. A lelkek, miután tehetetlenül végignézték az iskolájuk pusztulását, egy kétségbeesett erőfeszítéssel ismét utat találtak a testükbe. Az átéltekbe, a halott test okozta sokkba és a bosszúvágyba beleőrült nővérek aztán nekiláttak az ellentámadásnak és az iskolájuk újraszervezésének.
Vannak tehát a harcias, radikálfeminista és életbeli kihívásokkal küszködő – hogy politikailag korrektek legyünk – nővérek, akik egy egyre nagyobb létszámú zombisereg élén azóta már el is pusztították az egyik ellenséges iskolát. Van négy megmaradt, egymás iránt is bizalmatlan harci iskola, akik egyelőre nem értik mi történt, de készülnek a legrosszabbra. A császár, valamint a shaolin templom is kutatásba kezdett, hogy felmérjék a helyzetet… Engem hangulatilag valahol egy zombikkal fűszerezett Ninja Scrollra emlékeztetett a dolog.

“És most meghalsz.” – bosszúszomjas zombi nindzsa.

Az Undead Kombat talán a legegyszerűbb a négy kampány között – az alapfelállás szerint egy csoportnyi mágus az ősi Perzsa Birodalomban annak idején rájött az öröklét titkára – némi emberáldozat kíséretében élőhalottá tenni a testet, meg ilyenek –, ezen örökké élő testeknek azonban minden emberöltőben különleges táplálékra van szükségük – a hozzájuk hasonló élőhalottakra. Mivel ez az éhség különleges agressziót vált ki a mágusokból és nagyszámú élőhalott testőrségükből, az idők folyamán ez a táplálkozási szertartás egy Mortal Kombat jellegű harcművészeti gálává nőtte ki magát. Mivel mindig másik mágus rendezi a soron következő tornát, mindegyikük próbál rálicitálni a társaira, hol a különleges színhelyeken, hol a különleges próbatételek terén. Az idei év különlegessége, hogy az élőhalottak mellett ezúttal halandókat is meghívtak a titkos bajnokságra. A dolog persze kissé szúrja a tradicionalista hullák szemét – a hangulat lázadással fenyeget –, a még élő versenyzőket pedig kissé sokkolja, hogy egy George Romero által rendezett Véres Játékba csöppentek. A négy kampány közül talán ebben van a legkevesebb lehetőség, bár ha a mesélő kissé rádolgozik a potenciális humorelemekre, ebből is ki lehet hozni egy-két játékülést. De valahogy tartok tőle, hogy a második-harmadik fatality után inkább másba kezdenének a játékosok.

Hm. Szóval fura ez a könyv. Az ötletek és maga a koncepció is kissé betegek, de valahogy – főleg a stílusos és könnyed szövegeknek és az alapkönyvnél dögösebb képanyagnak köszönhetően – működik a dolog. Rendszer szinten a pár oldalnyi új szabály – tényleg nem lehet mondani, hogy túl sok lenne belőlük – kellemesen Feng Shuis elemekkel ruházza fel az Unisystemet. Ha a játékosok elég kattantak, hogy értékeljék a témát – ha AFMBE-t játszanak, akkor erre van esély –, akkor tán érdemes belefeccölni azt a húsz dollárt a kiegészítőbe.

http://www.allflesh.com/
http://www.allflesh.com/etzerrata.html


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához