LFG.HU

HammerTimeCafe
Beholder
hírekCimkek

Végre megjelent az új rész a klánok alkonya sorozatból.

A Kígyó harci kötelék győzelmet aratott, a Füstjaguár klán végképp megsemmisült. Ám a végső küzdelem még hátravan, mert Victor Steiner-Davion szembeszáll az ismeretlennel, és a klánok szívébe, a Strana Mechty világára utazik. A Belső Szféra válogatott egységeinek itt kell megvívniuk az utolsó harcot, hogy lehetetlenné tegyék a Keresztesek ügyét, és mindörökre elejét vegyék egy új kláninváziónak. A sarokba szorított klánoknak nem marad más választásuk, mint elfogadni a kihívást – és a harc elkezdődik.
De ha a Belső Szféra erőinek sikerül is győzniük, a visszatérésük vajon olyan lesz, mint ahogy várták? Victor herceg egy olyan Belső Szférát hagyott hátra, amely az új Csillagliga zászlaja alatt egyesült, hogy szembeszálljon az Utódállamok legnagyobb ellenségével, a klánokkal. De kénytelen volt őrizetlenül hagyni intrikus húgát, Katrina Steinert is, kinek becsvágya nem ismer határokat. A Kígyó harci kötelék tagjai és Victor herceg azt hiszik, hogy életük legnehezebb csatájában vesznek részt, amikor saját anyabolygójukon szállnak szembe a klánokkal. De rövidesen rá kell jönniük, hogy az igazi harc még csak most kezdődik.

A könyvről részletesebben: http://www.beholder.hu/?m=bolt&cikk=4498


Csillagliga Expedíciós Haderő parancsnoki központja
Lootera, Huntress
Kerenszkij-csillaghalmaz, klánűr
3060. április 9.

Victor Ian Steiner-Davion herceg lassan fellépdelt a Lootera mellett, a Hősök terének déli felén felállított alacsony pódium lépcsőin. Részben az őt követő férfiak és nők iránt érzett tiszteletből nem sietett; nem akarta túlságosan lehagyni őket. Ők voltak a Huntress igazi hősei – a Kígyó harci kötelék vezetői. Eljöttek a Huntressre, és legyőzték a Füstjaguárokat. Akkora veszteségeket okoztak Lincoln Osisnak, a Füstjaguárok kánjának és a klánok ilkánjának, hogy kénytelen volt elmenekülni a bolygóról, mielőtt még Victor csapatai a rendszerbe értek volna.
Victorék megérkezése csak megszilárdította a győzelmet. A csapatai földet érés után felszámolták a Jaguárok maradék ellenállását a Huntressen. A Kígyókat azért küldték, hogy teljes mértékben megsemmisítsék a Füstjaguár klán harcos kasztját. Létezésük minden nyomát el kellett törölniük, és néhány emlékművet, illetve katonát leszámítva, akik Lincoln Osisszal együtt elhagyták a rendszert, hibátlanul teljesítették is a küldetésüket.
De nagy árat kellett érte fizetniük, rettenetes árat, és a veszteség súlya is lassította Victor lépteit. Ariana Winstont, az Eridani Könnyűlovasság zsoldosegység vezetőjét megölték, akárcsak embereinek nagy többségét. Számtalan más harcos is eltávozott, köztük olyanok, akikkel Victor soha nem találkozott, de már nem is lesz alkalma megismerni őket. És ott volt még Morgan Hasek-Davion, unokatestvére és kedves barátja; az az ember, aki Victor apjának halála után hihetetlen mértékű felelősséget vett a vállára. Eredetileg Morgan vezette a Kígyókat, de mielőtt még elérhette volna a Huntresst, árulás végzett vele.
Victor a felső lépcsőfokot elérve hátat fordított az emelvény előtt összegyűlt sokaságnak. Ahogy a harci kötelék parancsnokai csatlakoztak hozzá, sorban mindegyiknek köszönetet mondott. Kifejezte együttérzését a veszteségeik miatt, és megdicsérte őket embereik erőfeszítéseiért. Felidézett nekik néhány fejezetet beosztottaik hőstetteiből, hogy tudják, nem mulasztotta el átolvasni a rendszer felé közeledő űrjárójára átküldött jelentéseket. Tudom, mit vittetek véghez, és sokkal jobban tisztellek érte titeket, mint gondolnátok.
Amikor az utolsó tiszt, Andrew Redburn is elengedte a kezét, és beleereszkedett a számára odakészített székbe, Victor megfordult, és az emelvény közepére helyezett mikrofonhoz lépett. Borús, párás idő volt, enyhe szellő lebegtette az egykor tükörsima aszfalttal borított, de most töredezett, göröngyös térséget – a valamikori alakulóteret – körbevevő szobormaradványokon lengő lobogókat és ezredzászlókat. Gondosan, kapkodás nélkül a megfelelő magasságra állította a mikrofont, majd végignézett az előtte felsorakozott csapatokon.
A küldetés megkezdésekor a Kígyó harci kötelék csillogó szemű, lelkes katonái megtöltötték volna a teret. Most, miután túl voltak a legvadabb, legvéresebb harcokon, melyek a csatamechek hatszáz évvel ezelőtti megjelenése óta lezajlottak, a hatalmas alakulótér alig egyharmadát foglalták el. Az első sorokat bekötözött, tolószékes, mankón támaszkodó vagy ágyban fekvő emberek foglalták el; ez utóbbiakat csak nemrég hozták ki a kórházi kórtermekből.
Mögöttük álltak azok, akik ugyan nem szenvedtek fizikai sérüléseket, de ugyanolyan kimerültek és törődöttek voltak. Némelyikük szinte a szellővel együtt ingadozott, mintha a fáradtság bármelyik pillanatban maga alá gyűrhetné. Az egyenruhájukat csak azért lehetett felismerni, mert az azonos egységbe tartozó katonák egymás mellett sorakoztak fel. Victor elképzelte, hogy nézhettek ki ezek az uniformisok új korukban. Nem egy katona Füstjaguár ruhadarabokat hordott, a hadizsákmányból egészítve ki hiányos egyenruháját.
Victor beszélni kezdett, aztán abbahagyta, mert összeszorult a torka. Egy másodpercig csak bámult maga elé, és kényszerítette magát, hogy az orrán keresztül lélegezzen. Végül összekulcsolta a kezét a háta mögött, és ismét végignézett az alakulótéren összegyűlt katonákon.
- Cserben hagynak a szavak, amikor megpróbálom kifejezni a hálámat önöknek, és összefoglalni azt, amit itt véghezvittek. Olyan feladatot teljesítettek, amilyet ezelőtt még senki nem kísérelt meg, és mivel sikerrel jártak, ezután nem is kell senkinek újra megpróbálnia. A gyermekeiknek és az unokáiknak már nem kell átélniük ugyanazt a félelmet a Füstjaguároktól, amit nekünk át kellett, illetve nem kell ugyanúgy gyűlölniük őket, és harcolniuk ellenük. A Jaguárok jelentette veszély önöknek köszönhetően véget ért. A bátorságuk, az önfeláldozásuk, az elszántságuk sosem lesz elfeledve, és mindig hálával fogunk emlékezni rá.
Victor széttárta a karját.
- Tisztában vagyok vele, hogy milyen rettenetes küldetést kellett teljesíteniük, és azt is tudom, hogy olyan dolgokat láttak és éltek át, amelyektől még hosszú ideig rémálmaik lesznek. A háború, melyet önök vívtak, illetve a háború, melyet mi vívtunk a Belső Szférában, örökre velünk marad. Ezeket a dolgokat nem oszthatjuk meg másokkal, akik nem vettek részt benne, akik nem néztek szembe a halállal a harcmezőn, akik nem látták saját barátaikat meghalni. Nincs meg bennük az a vonatkoztatási rendszer, melynek segítségével képesek lennének megérteni. Ez természetesen nem az ő hibájuk; inkább egy lelki élményről van szó, amelyet önök átéltek, mások viszont nem képesek befogadni. Mi egy olyan felelősséget ruháztunk önökre a Csillagliga és a Belső Szféra érdekében, melyet nem lehet megosztani mással. Önök ezt elfogadták, mert kötelességüknek érezték, és pontosan ezért örökké hordozni is fogják.
- Még mi, akik azért harcoltunk, hogy visszaszerezzük a Belső Szférából kiszakított területeket, még mi sem tudjuk felfogni teljes egészében, hogy min mentek keresztül ezen a bolygón. – A herceg rámutatott a város peremén járőröző csatamechekre. – Azt azonban biztosan állíthatom, hogy minden ember, akit magammal hoztam, sokkal büszkébb az itt harcolókra, mint azt önök el tudják képzelni, és mindannyian megtiszteltetésnek érezzük, hogy megszabadíthatjuk önöket a terhektől, és biztosíthatjuk, hogy végre megkezdhessék jól megérdemelt pihenésüket. Kígyók, a feladatukat kitűnően teljesítették!
Gyér taps kelt a sorok között, amely aztán dübörgő hangorkánná dagadt, ahogy a herceg mögött ülő egységparancsnokok is csatlakoztak katonáikhoz. Victor hátralépett a mikrofontól, és oldalra fordult, hogy egyszerre lássa a főtiszteket és a katonákat. Ő maga is tapsolni kezdett. Ahogy a tömeg elhalkult, Victor kipislogott egy könnycseppet a szeméből, és visszalépett a mikrofonhoz.
- A küldetésük teljesítéséhez viszont szörnyű árat kellett fizetniük. Önökhöz hasonlóan én is ismertem és szerettem nem egyet azok közül, akik itt, vagy még út közben vesztették életüket. Önök viszont nem azért maradtak életben, hogy a túlélésük bűntudatát hordozzák, hanem hogy éljék tovább az életüket, és valóra váltsák elesett bajtársaik álmait. A Füstjaguárok legyőzésével az egyik ilyen álom már életre is kelt; egy másik pedig azzal, hogy feltámasztották a szellemet, amely elég erőssé teszi a Csillagligát ahhoz, hogy meg-óvja az emberiséget a hasonló katasztrófáktól.
- Ha Morgan Hasek-Davion itt állna, ahol most én, tudom, hogy a szívét büszkeség töltené el, amikor önökre nézne. Ugyanakkor nagyon fájna neki, mint ahogy az önök elesett bajtársainak is, ha engednék, hogy a haláluk miatt felesleges terheket vegyenek magukra. Így semmissé tennék az áldozathozatalukat, ami hozzásegítette önöket ahhoz, hogy ezentúl szabadon éljenek… és ez olyasvalami, amit biztosan tiszta szívből kívánnának önöknek. Legyenek hát büszkék arra, hogy túlélték, legyenek büszkék arra, hogy győztek, és a Belső Szférába visszatérve foglalják el méltó helyüket, amely hősként megilleti önöket!
Victor engedélyezett magának egy halovány, alig látható mosolyt.
- Amikor ideküldték önöket, azt a parancsot kapták, hogy töröljék el a Füstjaguár harcos kaszt és kultúra minden nyomát. Önök ezt egyetlen dolog kivételével meg is tették.
Észak felé mutatott, és mindenki a Mount Szabóra emelte a tekintetét. A hegy délkeleti oldalában, magasan a géntároló piramisa felett ott volt a gigantikus, kőbe faragott füstjaguár. Ha nem lett volna annyira gondos és lenyűgöző munka, Victor szinte otrombának tartotta volna. Még jó, hogy Katherine nem látja, különben ötletet kapna. Már látom is, ahogy saját arcképére alakítja az egyik holdat.
Victor elővett egy apró rádiós detonátort a zubbonya zsebéből, és intett Andrew Redburnnek, hogy lépjen előre. Az Első Kathili Ulánusok parancsnoka merev bal lábán bicegve odasántikált a herceghez. Barna szemében büszkeség csillogott, de Victor közelről jól látta az arcán a könnypatakok nyomát is. Redburn némán bólintott, amint átvette és bekapcsolta a detonátort. Hüvelykujja egy centivel a fekete doboz közepén világító, vörös gomb felett lebegett.
Victor elmosolyodott.
- Ez az építmény a legutolsó emlék a bolygón, amely a Füstjaguárok harcosai után maradt… nem számítva a szerteszét heverő, szétlőtt mecheket. – A tömegen nevetés hullámzott át. – Ez az utolsó dolog, amit el kell pusztítaniuk. Visszaszámlálás háromtól… három, kettő, egy…
Redburn ujja olyan erővel csapott le a gombra, hogy félő volt, darabokra töri az egész berendezést.
Egy másodperc múlva robbanássorozat rázta meg a hegyoldalt. Victor látta a fényes villanásokat és a levegőbe csapó szürke füstoszlopokat, mielőtt a hang elért volna hozzá. A detonációk végigvonultak az egész szobron, az állat mancsától a gerincéig. Az utolsó, legnagyobb töltetet a fejben helyezték el, és amikor az is berobbant, teleszórta a hegyoldalt a jaguár koponyájának darabkáival. Kőlavina zúdult le a lejtőn, de ártalmatlanul haladt el a géntároló mellett. A füstjaguár egykori helyén szürke füstfelhő emelkedett az ég felé, akár egy szellem.
A Kígyók sorai közül hirtelen harsány éljenzés csapott fel, és Victor azt vette észre, hogy maga is a levegőbe emelt ököllel, önfeledten kacag, és a többiekkel együtt kiabál. Bár ő nem vett részt az itteni harcokban, segített kiűzni a Füstjaguárokat a Belső Szférából. Az emlékmű elpusztítása, bármennyire szimbolikus jelentőségű volt is, egy brutális hadjárat végét jelentette.
És egy újnak a kezdetét.
Még egyszer, utoljára visszatért a mikrofonhoz. Megvárta, hogy a Kígyók elhalkuljanak, és folytatta a beszédét:
- Van azonban még két feladat, amelyet önökre szeretnék terhelni, és bízom benne, hogy becsületesen teljesíteni is fogják. Az első, hogy soha ne feledjék el: ezt a csatát kizárólag a Füstjaguár harcosok, és nem a lakosság ellen vívtuk. Önök elpusztították a harcosokat, és ezzel felszabadították a bolygó népét a hosszú elnyomás alól. Ne folytassák ellenük a háborút, inkább engedjék, hogy csatlakozzanak önökhöz, hogy csatlakozzanak a Csillagligához! A klánok célja mindig is a Csillagliga visszaállítása volt, ami most végre meg is történt. Fogadják el ezt, és fogadják el őket!
- A második dolog, amit kérek önöktől, sokkal nehezebb lesz. Arra kérem önöket, hogy várjanak. Megszüntették egy klán fenyegetését, de nekünk, akik az önök nyomában jártunk, el kell mennünk a Strana Mechtyre, hogy a többi klán jelentette veszélynek is véget vessünk. Az önök példáját követve, az önök győzelmére építve biztosan nem vallunk kudarcot. Amikor végeztünk azzal, amit önök elkezdtek, visszajövünk ide, és együtt térünk vissza diadalunkkal a Belső Szférába.
Victor feszes vigyázzba vágta magát, tisztelegett a katonáknak, aztán egy hátraarc után megismételte ugyanezt a tisztek felé is. A Kígyó parancsnokok egy emberként viszonozták a tisztelgést, aztán Victor sorban kezet rázott mindegyikükkel. Az egységparancsnokok ezután elhagyták a pódiumot, és visszatértek saját alakulatuk katonáihoz.
Az emelvényen egyedül maradt Victor végignézett a tömegen. Olyan sokat kértünk tőlük, és ők önzetlenül végrehajtottak mindent. Most pedig az embereimmel el kell mennünk a Strana Mechtyre, hogy mi is meghozzuk ugyanezt az áldozatot. Végigfutott a hátán a hideg. Mivel sikerülnie kell, szerencsével is fogunk járni, de mi van, ha mi is ekkora, vagy még nagyobb árat fizetünk érte?


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.