LFG.HU

Narmiraen
novella

“Tekints ide! Hát nincs-e erre a tekercsre írva? Olvasd el Te, aki majd megtalálod a még meg nem született napokban, s ha isteneid kellő ügyességgel ajándékoztak meg, hogy elolvashasd. Olvasd el, gyermeke a jövőnek, és tanuld meg a múlt titkait, melyek tőled már olyan távol estek, és valójában mégis oly közel vannak.”
(II. Széthi fáraó Anana nevű főírástudója és tanácsosa)

Noferhotep a falhoz lapult, a tőr markolata hűvösen simult nyirkos tenyerébe. Órák teltek el azóta, hogy ott állt, arra várva, hogy Peribszen megunja szeretői kényeztetését és visszavonuljon. Ezerszer végiggondolta magában, hogy mit is fog mondani az uralkodónak, mielőtt a szívébe döfi a tőrt, de valahogy mostanra az összeset elfelejtette. Egyre idegesebb lett, egyik lábáról a másikra állt, hátáról a bőrvért alá csurgott a verejték. Elátkozta a pillanatot, amikor először eszébe jutott, hogy az éj leple alatt hajtja végre a gyilkosságot, de most már nem akarta elhagyni rejtekhelyét, ahonnan egyenesen az uralkodó ágyára látott. A sivatag-sárga selyemtakaró, amely egykor az apjáé volt, az elmúlt heteket idézte fel benne.

Több napja kóborolt céltalanul étlen-szomjan a Vádi Araba szélépítette dűnéi között. Maga sem tudta már, hogy merre tart, csak vánszorgott előre a felkelő Napot követve. Egykor szépen olajozott haja most mocskosan tapadt a fejbőréhez, arcát harc közben szerzett sebek csúfították el. Amikor elindult Hut-Ka Ptah-ból, még tudta, mi a célja, még bosszúra szomjazva vitte előre a lába, mára ebből már semmi sem maradt. Olykor felvillant előtte az életbe görcsösen kapaszkodó apja tekintete, ahogy a szolgákat utasítja, hogy menekítsék biztonságos helyre a fiát. Legtöbbjükkel méreg, vagy alattomban szúró tőr végzett. Noferhotep futott az életéért, miközben érezte, hogy az ellenség katonái ott lihegnek vérre szomjasan a sarkában. Abban az órában pedig, amikor Széth Peribszent fáraóvá koronázta az éljenző tömeg, végképp maga mögött hagyta a fővárost…

Sietős lépéseket hallott a folyosóról, majd halkan nyílt az ajtó és belépett Peribszen. Megváltozott, mióta utoljára látta: haját az uralkodói hagyományoknak megfelelően rövidre vágatta, fekete selyemköntöse alatt pedig tőrt viselt. Gyáva - gondolta magában Noferhotep, és egyre jobban összeszorította a markát, hogy már-már belefehéredtek az ujjai. Felemelte a tőrt, de arra már nem maradt ideje, hogy előlépjen a függöny mögül, mert négy fekete rabszolga lépett be az ajtón. Cukrozott gyümölcsöt hoztak a fáraónak, amit egyikük az alacsony asztalkára helyezett és szertartásosan előkóstolt. Noferhotep felszisszent a paraván mögött: szeretett volna már túl lenni az egészen. Visszatette a hüvelybe a tőrt és lecsusszant a fal mellett.

A távolban vakítóan fehér fallal körbeépített falu körvonalai bontakoztak ki. Az oázis közepén zafírkéken ragyogott az életet adó tó vize, mellette pálmafák lándzsakoronája vetett hűsítő árnyékot a Nap forralta homokra. Noferhotep az utolsó lépéseket szinte már kúszva tette meg, annyira elgyengült a napok óta tartó gyaloglásban. Még homályosan látta, hogy többen felé szaladnak, aztán a szeme előtt lomhán táncoló bársonyfekete pettyek egyetlen folttá olvadtak össze.
Amikor magához tért, az egyik sátorban feküdt. Őszhajú, ráncos férfi hajolt fölé és egy csészében vizet tartott az ajkához, miközben ellenőrizte a homlokán a borogatást.
– Ily nagy volt hemef Széth-Peribszen haragja irányodba, hogy egymagadban vágtál neki a sivatagnak? – kérdezte a férfi barátságosan.
– Peribszen nem király, amíg én élek! – válaszolta indulatosan Noferhotep. Újraéledt benne a lázadó ifjú, az apját megbosszulni vágyó gyermek, a dicsőségről álmodozó trónörökös. – Dinasztiánk Ré akaratából uralkodott Egyiptom felett, s az ő kegyelméből fog majd újra uralkodni.
Az öreg megcsóválta a fejét, és otthagyta őt.

Noferhotep arra eszmélt, hogy a rabszolgák egyike finoman félrehúzza az ágyfüggönyöket, miközben a többiek segítenek levetkőzni az uralkodónak. Újra megmarkolta a tőrt, de már nem érzett mást, csak lomha fáradtságot. Az órák óta tartó várakozás felemésztette minden dühét és elbizonytalanította. Talán mégis igaza volt az öregnek, bolondok vagyunk mindnyájan. Gyilkos vagyok, akárcsak Peribszen… de, de még van visszaút. – győzködte magát kétségbeesetten. Nem, nincs – suttogta a kárörvendő hang, amit azóta próbált elfelejteni, mióta elhagyta az oázist. Zokogva szorította tenyerét a halántékára, mintha ezzel elűzhetné magától, de tudta, úgyis hiábavaló. Felállt, megragadta a tőrt és előrontott a rejtekhelyéről. Észre sem vette, hogy a négy rabszolga már nincs a szobában, a dühtől vakon szaggatta a testére csavarodott ágyfüggönyöket, hogy végre hozzáférjen Peribszenhez. Üvöltve vetette magát a fáraóra, újra és újra véres testébe döfve a tőrt, míg csak odakintről meg nem hallotta az ajtóhoz sietve közeledő katonák lépteit. Szédelegve állt fel és botorkált el az ablakig. – Elég magasan vagyunk – állapította meg, majd felkapaszkodott az ablakpárkányra, és lehunyta a szemét.

Noferhotep nehézkesen ült fel az ágyban, hátát a sátor falának vetette és körülnézett. Nem messze tőle egy rozoga faasztalka állt, rajta egy kancsó víz és egy csésze, valamivel távolabb egy apró Széth szobor. A földet vörös-sárga mintás szőnyeggel takarták le, a közepére párnákat helyeztek. Az átellenes sarokban egy gazdagon díszített faláda állt, amely bizonyára ruhaneműk tárolására szolgált. A fiú kezébe vette a fából készített Széth-szobrot. Belenézett a kecses okapi szemébe, és többé képtelen volt elszakadni tőle. Azután meghallotta a suttogó hangot a fejében, ami őt szólongatta. Noferhotep ijedten ugrott ki az ágyból, és alázatosan a földre vetette magát a halványan vibráló alak előtt.
– Láttam a gondolataidat, Haszehem fia, Noferhotep. Fájdalmad és dühöd jogos, és én segítek neked megbosszulni az apád halálát. De te mit tudsz felajánlani cserébe?
– Peribszen haláláért bármit, amit csak kérsz. A nevemet, a vagyonomat…
– Az életedet és a lelkedet?
Noferhotep megremegett egy pillanatra, de aztán győzött benne a bosszúvágy, és halkan igennel válaszolt. Mire felnézett, Széth alakja kifakult ebből a világból.


/Scriptórium – Hatodik Bugyor/


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához