LFG.HU

Orastes
novella

A rituálé megkezdődhetett végre, amelyet oly hosszú tervezés és előkészület előzött meg. A cél az volt, hogy megpróbáljuk Atlantisz végső pusztulását elodázni. Ekkoriban már mindennapossá váltak a kisebb-nagyobb földmozgások és szaporodtak a vulkánkitörések is. Tudtuk, hogy egyszer el kell hagynunk a Szigetkirályságot, és azt hittük, hogy ezzel a rítussal kapunk némi haladékot. Kaptunk, nem is keveset, de nem akarok ennyire előrehaladni a történetben. Mindezt csupán azért titkoltuk el, hogy ne hívjuk fel magunkra feleslegesen a figyelmet, mert hiszen így is sok szóbeszéd járta arról, hogy hamarosan el kell hagyni a szigetet. Elég sokan elmenekültek a Császárságból, s utóbb már blokádot kellett elrendelni, akkora volt a kivándorlás, s ez bizony az adókon is meglátszott. Számtalan halászbárkának veszett nyoma naponként, a gazdagabbak pedig a kereskedőligát vagy a független kapitányokat fizették meg azért, hogy biztonságosabb helyekre vigyék őket. Mindez csak kezdete volt annak, hogy valami történni fog, de mi sem voltunk tisztában azzal, hogy mire is vállalkoztunk.

Mahdi, a mágusok vezetője és jómagam -Poszeidón szolgáinak nevében- Urunk és a Tanács elé vittük kérésünket, mert úgy éreztük, hogy ezúttal jó úton járunk. A titoknokok és Császárunk, a felséges Arithaman nagyúr elé járultunk, hogy fölterjesszük kérésünket, ő azonban aggodalmát fejezte ki:
-Tartunk tőle, hogy sok korábbi kísérlethez hasonlóan ez is csak elodázza a végpusztulást. Évekkel ezelőtt legnagyobb földmágusaitok arra tettek kísérletet, hogy megfékezzenek egy kitörni készülő vulkánt, de mindössze annyit értek el vele, hogy a hegy évek múlva tört ki. Oly nagy erővel, hogy vele egy kisebb városnyi terület pusztult el, s nyelte el az óceán mindenestül. -s ez igy is történt.
-Felség, ez valóban így volt, csakhogy most mi, mágusok és Poszeidón nagyhatalmú papjai egyaránt végiggondoltuk az eddigi kudarcaink okát. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a mágiának csupán egyetlen formája -amilyen földmágusaink ereje- nem képes megakadályozni azokat az erőket, amelyekkel dacolnunk kell. Közösen, erőinket összekapcsolva kidolgoztunk egy olyan módszert, mellyel megsokszorozhatjuk egy rítus hatékonyságát és kiterjeszthetjük erejét. Akár több száz mérföldnyire, s ezzel nem csupán Atlantisz, hanem a környező szigetek is megmenekülnek. -mondta Mahdi.
Arithaman nagyúr elégedetten biccentett, majd a mágus felé fordult:
-Mi a biztosíték arra az esetre, ha mégis balul ütnek ki a dolgok?
-Nagyuram -léptem elő, Mahdi mellé- a mi nagy urunk és oltalmazónk, Poszeidón egy küldöttétől kaptam ezt a tárgyat, arra az esetre, ha valami szerencsétlenség történne. – s elővettem azt az ereklyét, amit magammal hoztam.
-Hiszen ez egy közönséges homokóra – méltatlankodott a tanácsnokok egyike.
-Látszólag az is -válaszoltam- de ennek az órának akkora a hatalma, hogy az idő folyását egyetlen alkalommal a visszájára tudja fordítani egy kis területen, és szinte mindennek ellenáll az anyaga. De ez amúgy is csupán a legszükségesebb esetben lenne használva. Csupán egyetlen kérés még, nagyúr: palotád alatt van egy ősi járat, termekkel és folyosókkal, s tudtommal ez a hely az, ahol Poszeidón első szentélye állt, még a pikt sámánok is itt áldoztak neki és vérengző isteneiknek. Régen történt, mielőtt elűztük volna őket, és Mahdi állítása szerint is hatalmas erők fókusza az a hely. A tárnák mélységei biztonságosak, és a Tanácson és nagyurunkon kívül nem fog tudni róla senki, ez van leginkább elzárva a köznéptől.
Uralkodónk fölállt trónszékéből és intett egyik titoknokának:
-Danhur tanácsnok, lássatok neki az előkészületeknek, nyittasd ki a vár alatti kazamatákat, és utaltasd ki a kincstárból mindazt, amire szüksége lehet Altheusnak és Mahdinak. -majd megkért minket, hogy kövessük a hivatalnokot.

Alig pár óra telt el, mire összekészültünk, s szolgáinkkal és a felszereléssel elértünk a bejárathoz. Mahdi és jómagam pedig futárokkal a tanítványainkért küldettünk, s mire mi magunkhoz vettük a megfelelő holmikat és az ősi térképet, addigra minden készen állt arra, hogy nekilássunk előkészíteni a rituálét, amelyet napnyugtától napkeltéig kívántunk végrehajtani. A folyamat -eltérően más vallási vagy okkult szertarásoktól- nem volt semmiféle együttálláshoz kötve, csupán egy megfelelően nagy mágikus potenciállal bíró hely kellett hozzá. Tudomásunk szerint ez volt a legalkalmasabb célunk eléréséhez, mert ősiségben semmi sem múlta felül Atlantiszban e helyet.

Lassan elindultunk a mélybe a mállatag lépcsőkön, minden lépésünkre vigyázva, mert a helyet már századok óta nem használta senki. Ahogy ereszkedtünk egyre mélyebbre, úgy a levegő is nehézzé kezdett vélni a felkavart por miatt, és a nedves falak is meglehetős bűzt árasztottak. Tele volt minden elszáradt pókhálókkal és faldarabokkal -úgy látszik a földmozgások ezt a helyet sem kímélték. Mintegy fertályóra múlva imbolygó fáklyáink fénye lassan elkezdett vadul csapkodva lobogni, s hamarosan egy tágasabb terembe jutottunk. A terem olyan volt, mint egy színház, lépcsőzetesen indult lefelé, az alján egy mély gödör volt, benne egy darabjaira hasadt kőlappal. Valami különös kettősség járta át ezt a helyet, a magasztosság és szentségtelenség érzése töltötte be a termet. Olybá tűnt, mintha egyszerre éreztem volna a piktek áldozati máglyájának füstjét és a halál szagát, és a szent füstölők illatát istenünk oltárán, a forrás fölött. Merengésemből az egyik ügyetlenebb tanítványom billentett ki, aki valamiben megbotlott és véletlenül taszított rajtam egyet, amitől rögtön visszazökkentem a jelenbe.
-Azt hiszem megérkeztünk -mondtam. Az lehetett valaha Poszeidon oltára, alatta pedig a szent forrás helye, ami mostanra már sajnos elapadt.-mutattam a kőlap irányába.
-Készítsétek elő a helyszínt a szertartáshoz -parancsolta Mahdi. Beszélgettünk, mialatt a tanítványok és a szolgák foglalatoskodtak a rakodással, amihez mi nem kellettünk, minden részletet újra átgondoltunk, megbeszéltünk. Nem maradt időnk arra, hogy még egyszer végrehajtsuk, amiért ide jöttünk, sikerülne kellett, nem volt több lehetőség.
A rituáléhoz számos dolgot hoztunk magunkkal, különféle tekercseket és istenünk legnagyobb erővel bíró szent tárgyait. Ezeket úgy helyeztük el, hogy a mágusok által felrajzolt ábra külső határaihoz tettük, fölállítottuk a megrongálódott oltárt. Hoztunk magunkkal egy kronométert is, melyet messzebb helyeztünk el, s egyik szolgám felügyelte ennek a roppant nagy értékű szerkezetnek a felállítását, hiszen idelent nem tudtuk a nap járását másképpen követni, s a rituálé ideje pontosan hatodfél órát vett igénybe, számításaink szerint.

Miután a Mahdi és tanítványai fölrajzoltak egy hatalmas háromszöget -melynek minden oldala egyenlő volt- mindegyiknek a sarkába a három őselem jelét vésték -a földét, a vízét és a levegőét. Az oldalaihoz pedig a három legerősebb jelet rótták rá -az időtlenségét, a mindenségét és a térbeli kiterjesztés egyik nagyerejű rúnáját. A háromszög belsejébe pedig vontak egy jókora kört, oly módon, hogy annak mindegyik oldala érintse a háromszög egyik oldalát, középpontja pedig az oltár legyen. A helyreállított oltárra pedig ráhelyeztem Poszeidón ereklyéjét, az órát, melyben mozdulatlanul álltak a homokszemek. Az ábra körül pedig izzó parazsas serpenyőkbe tettem különféle serkentő és frissítő hatású porokat és növényeket, hogy a megfeszített koncentrációt mindenki kibírja a rituálé végéig. Egy kis pihenőt még engedélyeztünk magunknak, azután elkezdtük, amiért idejöttünk.

Lassú, monoton énekbe fogtunk mindannyian, majd a papokkal együtt elkezdtük megidézni istenünk hűséges követőit, a szellemeket, akik itt maradtak, hogy őrizzék a termet, és a segítségüket kértük. Természetfeletti érzékeinket kiterjesztettük a szellemvilágra, és amit láttunk, abba csaknem belevakultunk. Elképesztően sok és nagyhatalmú szellemlény jelent meg, éteri testükkel lassanként részeivé váltak a mágusok által felrajzolt ábrának, s amikor a vonalak már aranysárga fényben izzottak, a hat ifjú mágus akkor foglalta el a helyét. Elkezdődött hát a Szólítás szertartása, és látszólag zavartalanul belekezdhettünk a következő szakaszba. Jómagam és Mahdi a körön kívül maradva figyeltük a folyamatot, és onnan irányítottuk a körbe a szellemeket. Hárman átléptek a háromszög egy-egy csúcsába, társaik pedig azon kívül maradtak, és mindannyian elkezdték azoknak az erőknek a felidézését, amellyel kiterjeszthették a rituálé hatalmát. Amikor láttuk, hogy az ábra vonalai elkezdenek halványulni, akkor ismét belefogtunk, hogy más lakóit szólítsuk az asztrális és mentális síkoknak és bebörtönözzük őket az ábrába. Nem az számított, hogy milyen szándékúak, hanem hogy erejük növelje a varázslat energiáit. Egy ideig még elég volt az erejük, de az után láttam, hogy az ábra vonalai elkezdenek halványulni. Máshogyan nem lehetett több erőt felszabadítani, mint oly módon, hogy istenünk ereklyéinek erejét használom föl, bár nem szívesen tettem volna meg ezt, ha van más megoldás is. Belekezdtem hát, és láttam, hogy ezek az isteni adományok hogyan fakulnak meg, vesztik ragyogásukat, de másképpen nem lehetett elkezdeni a kiterjesztés folyamatát. Már csaknem mindegyik szent tárgy erejét kimerítettem, csak a homokórát hagytam érintetlenül, mert féltem, hogy használni kényszerülünk az erejét. Ez volt a Kötés szertartása, ami még mindig nem volt befejezve, és úgy láttam, hogy utolsóként föl kell áldoznom azt az ereklyét, melyet csak végső esetre tartogattam. Elkezdtem hát felszabadítani az erejét, és lassanként látszott, ahogy az ábra vonalai megerősödnek, színük pedig elkezd megváltozni. Először a sárga és a vörös árnyalataiban játszottak, nem sokkal később aranyszínűvé váltak, majd lassan átváltoztak azúrkékké. Elkezdőthetett hát a Kiterjesztés szertartása is, a leghosszabb az összes folyamat közül. Csodálatos látványt nyújtott, ahogyan egy kis tölcsérként elkezdett terjedni a kékes fény és elárasztott mindent, ami körülötte volt. Rövidesen az egész termet beborította a fény, majd láttuk, ahogyan a járatokra is átterjed, amiken keresztül jöttünk.

Az első furcsaság az volt, hogy az eddig elapadtnak hitt forrás hirtelen erővel elkezdett folyni, ám vize különös, kesernyés szagot árasztott. Először nem tudtam mire vélni, majd rájöttem, hogy átható kénszagot érzek a levegőben, amit még a füstölők illata is csak kevéssé csillapított. Már nem sok kellett ahhoz, hogy lezárjuk a rituálét, amikor először megmozdult a talpunk alatt a föld, s remegni kezdtek a terem falai. Hirtelen az tűnt fel, hogy a forrás eddigi kékes felszínébe alulról vöröses foltok kezdtek belekeveredni, gőz szállt föl, és a kénes szag sokkal erősebben érződött, mint eddig bármikor. Ránéztem arra a szolgára, aki a kronométer mellett állt, és mutatta a kezével, hogy már mindössze egy fertályóra van hátra. Hamarosan éreztem, hogy a rengések erősödnek, és az oltár hevenyészve felállított lábai is egyre jobban remegnek. Végül az egyik láb teljesen összeomlott, s egy felülről leeső mennyezet-darab pedig a kőlapra zuhant, amitől az kettéhasadt, s a rajta levő órát is maga alá temette. Láttam, hogy az óra is két darabban hever, a homok pedig lassanként szivárgott a tölcsér közepe felé, és lassan elnyelte a szemcséket a kékes ragyogás.
Egyre több darab kezdett záporozni a kezünkre, fejünkre, arcunkra és a hőség is egyre nagyobb lett, amely a forrás felől áradt felénk. Ekkor már nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy befejezzük, majdnem készen voltunk. Az egyik szolgát már teljesen maga alá temette a leomló törmelék, s ekkor az Mahdi egyik tanítványának a hangját hallottam:
-Mester, Altheus főtisztelendő, meneküljetek, mi befejezzük a rituálét, a mi életünk nem sokat ér, de rátok nagy szüksége van a birodalomnak. Mahdi fölkapott két fáklyát, és a kijárat felé rángatott, mert nem akartam elindulni.
-Gyere, erre most nincs idő, az egész tárna elkezd összeomlani, igaza van az ifjúnak, menjünk -mondta, és a kijárat felé lökött, s oda ahol eddig álltam, egy jókora kő csapódott be. Erre már én is futni kezdtem a nyomában, és fáklyával a kezemben követtem. Óráknak tűnt, mire elértünk a bejárathoz. Omlásokon másztunk keresztül, miközben nyakunkba záporzott a törmelék, a por pedig fojtogató volt. Repedéseken ugrottunk át, leszakadt lépcsőkön kecmeregtünk föl, rettentően kimerültünk, és magunk se igazán hittünk benne, hogy élve elérhetjük a kijáratot. Már láttam az ajtót, mögötte pedig Mahdi fáklyáját, és láttam, hogy valamit mutogat és kiabál, de nem értettem mit, s csak annyit éreztem, hogy fájdalom hasít a vállamba és a nyakamba, és mielőtt elsötétült volna a világ, valaki a hónom alá nyúl, utána pedig sokáig semmire sem emlékeztem.

Arra eszméltem, hogy a Nap fénye a szemembe tűz, én pedig egy prémes bőrökkel teli sátorféleségben fekszem, és körülöttem emberek vannak, és beszélnek, de a nyelvet, amit használtak nem teljesen értettem. Piktnek tűnt, de egészen idegenszerűnek, méginkább régiesnek. Olyan volt, mint az ópikt, amit évezredek óta senki sem hallott már, csak az ősi időkben, mikor hajóink kikötöttek Atlantiszban. Furcsa volt, mert a Szigetkirályságban emberemlékezet óta nem tűrtek meg pikteket, és egyátalán nem így öltözködtek, már századok óta. Mikor látták, hogy megmozdulok, egy leány szaladt ki a sátorból, nem sokkal később pedig érkezett egy díszes állatbőrökbe öltözött férfi, és barátom, Mahdi. Mikor beléptek, láttam, hogy mindketten mosolyognak. A mágus mellém lépett, megszorította a kezemet és így szólt:
-Hát sikerült, amit szerettünk volna, bár nem teljesen úgy, ahogyan azt elterveztük.
-Miért, mi történt mégis hol volt a hiba? -kérdeztem csodálkozva.
-Erre majd Gonar megadja a választ -intett a pikt felé.
Ő meghajolt, és felém fordult:
-Üdvözöllek, Altheus és örülök, hogy a gyógyulás ösvényére léptél. A barátodnak és sámánjainknak köszönheted, hogy életben vagy. Mostanában sok furcsaság történt, amióta felbukkantatok. Háromszor teltek meg a holdak és huszonegyszer bukott le a nap az égbolton, amióta rátok találtak a portyázóink.
-Holdak? -kérdeztem vissza. Hiszen a holdak csak a legendákban léteznek! Mégis milyen évet írunk most!?
-A Kígyó évében vagyunk, a harmadik ciklusban, az Évekezdet havában, a negyedik napon -mondta Mahdi.
-A harmadik ciklusban!? -kérdeztem vissza rémülten. Hiszen akkor Arithaman nagyurunk trónralépése csaknem tizenkétezer esztendő múlva fog megtörténni!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához