LFG.HU

Rorimack
hírekCimkek

Kiosztották az idei év Indy Awards díjait.

A díjat, mely talán a Grog aranytallérja után az egyik legérdekesebb díj a szerepjáték-iparban az előző év független (independent, indy) kiadványai pályázhatják meg.

A népes zsűri tagjai maguk is játékfejlesztők, aktív játékosok, így az Indy Awards elmondhatja magáról, hogy díjazottai nem csak szobadíszként, de szerepjátékként is megállják a helyüket.

Az idei (pontosabban tavalyi, 2003-as) év abszolút győztese az a My Life With Master lett, Paul Czege tollából, mely játékról már az rpg.hu látogatói is olvashattak ismertetőt (link: http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=3460 ) Attila és Marvin tollából.

A mű nem csak az Év független játéka címet nyerte el, de övé lett a Legjobb termékért, a Legtökéletesebb összhangért (a világ és a szabályrendszer között), és a Legeredetibb ötletért járó díj is.

Hasonló sikereket könyvelhet el a tavalyi év második nagy felfedezettje, a FUDGE alapokra épülő, ingyenesen letölthető FATE is (szerzői: Fred Hicks és Rob Donoghue). Az Év ingyenes játéka, a Legjobb támogatottság, s ráadásként megkapta a díj alapítójának, Andy Kitkowski-nak a “magándíját” is. Ahogy a díjak is mutatják, egy ingyenesen letölthető játékkal van dolgunk, így hát az elegáns rendszermegoldások iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes megismerkedni vele, de azoknak is kiváló választás lehet, akik úgy érzik, szívesen belevágnának egy szerepjáték honosításába.

A fentieken kívül a Legjobb kiegészítő kategóriájában a JAGS univerzális rendszerhez készült Have-Not győzedelmeskedett (írta: Marco Chacon) (szintén ingyenes kiadvány, egy posztapokaliptikus világba kalauzol el minket).


Az “Év embere” kategória idei győztese az a Luke “abzu” Crane, akinek a Burning Wheel szerepjátékot köszönhetjük (egy általános fantasy szerepjátékrendszer, igazán forradalmi megoldásokkal: nem lennék meglepve, ha a jövő év díjazottjai között szerepelne). Talán nincsen még egy olyan lelkes “játéktulajdonos” a szerepjátékos területen. Találkozókról találkozóra járva oly sikeresen fertőzte meg közönségét a BW-”vírussal”, hogy az első kiadás már jó ideje hiánycikk, s hasonló sors vár a Szörnyégető c. kiegészítőre is. Mindemellett arra is marad ideje, hogy játsszon, és olyan feladatokat vállaljon magára, mint a nyolc független játékot tartalmazó No Press Anthology menedzselése.

My Life With Masters:

http://www.halfmeme.com/master.html

FATE:

http://www.faterpg.com

JAGS Have-Not:

http://jagsgame.dyndns.org/jags/template2.jsp?name=Post_Apocalypse

Indy Awards:
http://www.rpg-awards.com/awards/


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához