LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Man on Fire; 2004.

Ilyen is régen volt: a másfél évtizede a B-filmek világába száműzött bosszúállós mozi legesszenciálisabb változata egy rövid időre visszatérni látszik a nagyvászonra. Méghozzá elsőosztályú szereposztással, friss tehetségekkel, és veterán rendezővel. Tony Scott, a Top Gun, a Beverly Hills-i zsaru 2, Az utolsó cserkész és a Tiszta románc rendezője, Ridley Scott öccse azt csinálja, amihez a legjobban ért – nem túl mélyenszántó, dinamikus erődemonstrációt olyan sablonokból, amiből mások egy TV-epizódra valót sem tudnának összebarkácsolni.

A történet, mondanom sem kell, a látszatát is kerüli az eredetiségnek: Latin-Amerikában, mint a film elején megtudhatjuk, óránként elrabolnak valakit, és az esetek 70%-ában az áldozat nem kerül elő élve. Egész “iparág” szerveződött e tevékenység köré, gyakorlatilag olyan franchise rendszerben, mint a bevásárlóközpontok esetén: az ember leadja a megrendelést, kit szeretne elraboltatni, és mennyi váltságdíjat akar, megállapodik a részesedésben, a többi pedig megy magától. A láncszemek a lehető legkevesebbet tudják egymásról, akár korrupt rendőrről, akár a túsz gondozóiról, vagy a pénzcsere megszervezőiről van szó. Mindenki gondosan őrzi anonimitását, hogy ha kiiktatják a hálózatból, ne buktassa le a többit. Itt kérem, mindenki profi. Legalábbis azt mondja magáról.




Főhősünk, Creasy (Denzel Washington) ex-antiterrorista ügynök, különleges kiképzéssel. Egyetlen szépséghibája, hogy kiégett, munkája során történt valami, ami annyira kegyetlen volt, hogy bedobta a törülközőt, és Jack Daniels lelkes rajongója lett. Ez persze nem fest jól az életrajzában, ezért nem kap sok munkát a magánszektorban. Céltalan botorkálása során eljut Mexikóba, ahol meglátogatja egykori kollégáját, Rayburn-t (Christopher Walken), akivel rezignáltan megállapítják, hogy Isten sosem fogja megbocsátani, amit tettek. Mindez a film kb. 5. percében lezajlik, és ha nem ez a két kiváló színész adná elő ezt a jelenetet, nagyjából itt lehet lefordulni a székről, vagy extra adag pattogatott kukoricáért és kóláért nyúlni, hogy kibírjuk a film hátralevő részét.

Ez a jelenet azonban rögtön két dolgot megalapoz a filmmel kapcsolatban: 1) a klisés sztori mellé sablonos karaktereket fog felvonultatni, és ezt bevállalja, 2) mindezt viszont a lehető legtechnikásabb formában fogja kivitelezni, bízva saját képességeiben, és színészeinek karizmatikus kisugárzásában. Bénázás kizárva.

Creasy végül egy mexikói gyártulajdonosnál (Marc Anthony) köt ki, aki tisztában van a férfi hiányosságaival, de ezt megtartja magának. Magasabb színvonalú szolgáltatásra mellesleg úgysem futja neki; emberrablási biztosítása lejáróban van, és csak úgy hosszabbítják meg, ha testőrt alkalmaz. Azt persze nem kötik ki, milyet. A testőr amúgy sem magának kell, hanem tízéves lányának, Pitának (a fantasztikus Dakota Fanning), legalább annyira a biztosító, mint amerikai felesége (Radha Mitchell) nyomására.

A történet nagyjából itt kapcsol robotpilótára: rideg, kiégett fickó, kissé koravén, értelmes kislány, összebarátkozás, emberrablás. Ezen a ponton egy kicsit kizökkenünk a sablonokból, hogy egy másik vágányra álljunk át: balul sikerült csere, tragédia. Creasy a kislány elrablásakor súlyosan megsebesül, ráadásul két korrupt rendőrt is elintéz közben, ezért a kórházban sincs biztonságban. A helyi szövetségi nyomozóiroda igazgatójának (Giancarlo Giannini) közreműködésére van szükség ahhoz, hogy a rendőrök ne próbálják meg bosszúból befejezni, amit az emberrablók elkezdtek. Miután tudomást szerez a katasztrofálisan végződött fizetésről, Creasy súlyos sebei ellenére is úgy dönt, mindenkit elintéz, akinek bármi köze is volt a gyerekrabláshoz. Ettől kezdve megint automatára vált a történet, és a kiszámítható fordulatok, árulások-átverések közepette jutunk el a végkifejletig.

Ugyanakkor ez az a pillanat, kb. a film felénél, amikor elégedetten hátradőlve, némileg széles vigyorral el lehet kezdeni gyönyörködni Creasy bosszúhadjáratában. Meg kell mondjam, néhol üdvözítően politikailag inkorrekt megoldásokat alkalmaz. Az eddig felépített atmoszféra ugyanis, a főszereplők meggyőző játékával párosulva nagyon jó alapozás ahhoz, hogy elfogadjuk, ami ez után következik. Walken szájából még Creasy indítékainak magyarázata is jól hangzik, a módszerek pedig, amivel levadássza és kifaggatja a tetteseket, hatásosak Washington előadásában – különösen miután kommentálja az emberrablók profizmusát. Ahogy főhősünk felgöngyölíti a rendőrség és a városi elit soraiba is begyűrűző szálakat, egy nagyon barátságtalan, könyörtelen Latin-Amerikai atmoszféra bontakozik ki előttünk, ahol a nyomor és a korrupció közötti keskeny sávon is ugyanolyan bizonytalan az élet, mint lent és fent. Az áldozatok pedig legtöbbször ártatlanok. A rendőrség tehetetlen az emberrablásokkal szemben, mikor pedig a volt testőr nyomában a hálózat fejének közelébe jutnak, különös ízt kap egy jelenet, ahol inkább félreállnak az útjából. Meggyőző illusztrációt kapunk a törvényes eszközök hatástalanságáról.

Man on Fire; 2004.
gyártó: 20th Century Fox/Scott Free
forgalmazó: InterCom
bemutató: 2004. október 7.
rendezte: Tony Scott
forgatókönyv: A. J. Quinnell regényéből Brian Helgeland
fényképezte: Paul Cameron
zene: Harry Gregson-Williams
146 perc

szereplők:
Creasy — Denzel Washington
Rayburn — Christopher Walken
Pita — Dakota Fanning
Manzano — Giancarlo Giannini
Samuel — Marc Anthony

Jordan — Mickey Rourke

Mindezt a veterán kommersz rendező, Tony Scott értő tolmácsolásában. Scott pályafutása sosem a műfaj újraértelmezéséről, megújításáról és hasonló nemes eszmékről szólt, hanem a rendelkezésére álló eszközök optimális felhasználásáról. Tudjuk, hogy hatásos akciójelenetekre képes, tudjuk, hogy intenzív vágási- és utómunka trükköket alkalmaz (ez utóbbiakat néhol talán túl is használja a hangulat alátámasztására), és jó ritmusérzéke van mindehhez. Bárcsak néha visszafogná a sortűzszerű vágásait és exponálási, szűrőzési és blende-trükkjeit, mert olykor kissé soknak tűnnek, de legalább következetesen alkalmazza őket, és összességében nem zavarják a jelenetek áttekintését, és megértését. Mindebben Paul Cameron operatőr és Christian Wagner vágó elsőrangú munkája van segítségére, akiknek vitathatatlan érdemük van a film sötét tónusú atmoszférájának megteremtésében. Nélkülük, és Scott tudatos elképzelései nélkül a film sokkal erőtlenebb lenne, annak ellenére, hogy a színészek játéka is sokat tesz érte. Christopher Walken szerény szerepében is meggyőző, Denzel Washington a komorság mellett a fizikai jelenetekben is hitelesen játssza a 16 évet lehúzott terroristaelhárítót, Dakota Fanning pedig mint mindig, jelenlétével és kisugárzásával megtölti a vásznat.

A végeredmény ennek ellenére nem több egy egyszerű bosszúállós-gyakós történetnél, a forgatókönyvben ugyanis sokkal kevesebb van, mint amennyit kihoztak belőle – Scott és a stáb rengeteg munkájához szinte méltatlan ez a nyersanyag, mert ugyanezt egy sokkal jobban kitalált történetre is elhasználhatták volna. Mégis, aki el tudja fogadni, hogy egy felszínes történetet kap, az talán tudja értékelni azt a tisztes, profi munkát, amivel megvalósították.

- Herbie


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához