LFG.HU

Narmiraen
novellaCimkek

A maja időszámítás szerinti 9.13.12.11.10 év 18 Yax Oc 8. napja

Chen Malak a szemét dörzsölgette, miközben az esős évszak beköszönte miatt bosszankodott. A víz elöntötte a házát, tönkretéve ezzel az elmúlt hónapok kemény munkájának gyümölcsét. Az írnok először iszonyú haragra gerjedt, a szolgák után kiáltott, de már nem tehetett semmit. A gipsszel kifényezett könyvek teljesen szétmállottak, szinte semmi sem maradt meg belőlük. Még most, napok múlva is reszketett a dühtől, ha rágondolt. Idegesen művészien fonott hajába túrt, majd nyugodtan üldögélő barátja mellé telepedett.
- Miért éppen velem történik ez? – tette fel immár sokadszorra a kérdést, amire igazából nem is várt választ – K’want bármikor hivathat, hogy elkészültem-e már a munkával. Sek hónapjára ígértem neki a kódexet, és kész is lettem volna vele, ha a tikali események másképpen alakulnak!
- Ne emész magad emiatt! – válaszolta Dahaw, de egy pillanatra sem vette le a szemét az égről.
Chen bosszúsan fújt egyet, majd folytatta.
- K’want a fejemet veszi, ha nem lesz kész a kódex. Látszólag ugyan nem sokat ad az ilyesmire, de a tanácsadói állandóan ott intrikálnak a háta mögött. Talán, ha valamelyikük mellém állna… eh, bolondokat beszélek. Mit is értenek azok az írás művészetéhez. Csak acsarkodni tudnak és ölni…
- A Lamat megkerülte a Napot – vágott közbe Dahaw – Látod? Ott, az a nagyon fényes csillag.
Chen bárhogy is erőltette a szemét, egyik csillagot sem látta fényesebbnek a többinél, raádásul csak alig néhány tündökölt odafent, többségük a szürke ködfátyol mögé bújt. Nem sokat értett az asztronómiához, jósoltatni is mindig Dahawhoz jött. Igaz, hogy barátja egyszer éjszakákon át mutogatta neki a kis ragyogó pontokat, de Chen semmi különbséget nem látott közöttük.
- A Lamat? – kérdezte zavartan a torkát köszörülve.
Dahaw egy pillanatra elszakította a tekintetét az égboltról és rosszallóan Chenre nézett.
- Nem emlékszel, mit tanítottam neked – sóhajtotta, majd hátradőlt és újra az eget kezdte el bámulni – A Lamat a rendszerünk második bolygója a Naptól számítva, utána jön a mienk, majd jó messze tőlünk az utolsó. Legalábbis amit mi eddig utolsónak hittünk, mert múlt éjjel felfedeztem még egyet, ami…
- Ott tartottál, hogy a Lamat megkerülte a Napot! – vetette közbe Chen. Bár szívesen hallgatta az asztronómus magyarázatait, most túlságosan ideges volt hozzá, hogy figyeljen.
- Nos, igen, megkerülte – komorodott el egy pillanatra Dahaw. – Háború lesz, olyan, ami nem mérhető az eddigiekhez.
- Ugyan! – legyintett Chen. – Tikal erősebb és gazdagabb, mint valaha, senki nem meri megtámadni… – elhallgatott.
Sokáig meredt a csillagokra, hátha ő is meglátja bennük az üzenetet, de aztán feladta a hiábavaló próbálkozást.
- Mikor?
- Néhány nap múlva az öt bolygó egy vonalba kerül… csak egy valami zavar benne: a Hold állása.
Chen elgondolkodva nézte a sárgán ragyogó teliholdat és bólintott, hogy érti, holott egyáltalán nem értett semmit. Dahaw, mintha csak megérezte volna a bizonytalanságát, folytatta:
- Közel jár a Lamathoz, valaki elárulja Tikalt. A háború pedig a népünk bukásához vezet majd. A Kiválasztottak elhagynak bennünket, az istenek velük tartanak majd a Holló vezetésével.
- Rémeket látsz! – ugrott fel Chen és dühösen otthagyta barátját. Úgy érezte, beleőrülne, ha még egy szót hallana erről a sötét jövőről.
Kilépett a teraszra, és a nem messze álló piramisra meredt. Pillanatok alatt bőrig ázott, de nem érdekelte most semmi Dahaw jóslatán kívül. Először azzal próbálta nyugtatgatni magát, hogy Dahaw biztosan tévedett, talán rosszul értelmezte a csillagok üzenetét. Ugyan maga is hallott híreket Dos Pilasból, hogy Calakmul seregei feldúlták a várost, de nem nagyon hitt benne. “Ha tényleg így lenne, már rég itt lennének Tikal falai alatt” – győzködte magát.
Az esővel mit sem törődve indult el az utcán a piramis felé. Kikerülgette a sáros lével telt gödröket és a házak elé kitett magokkal megtöltött szerencsehozó kosarakat. Mire kiért a labdapályára, már reszketett, minden oszlopra tűzött fejben a saját tikali rokonai és barátai arcát látta. Zokogva esett térdre a piramis csúcsához vezető lépcső előtt – tovább nem mehetett.
- Évek óta hazudtok nekünk! – kiáltotta vádlón az ősi templom felé. Senki nem válaszolt neki, a komor feketébe öltözött papok talán meg sem hallották, vagy csak nem foglalkoztak vele.

A maja időszámítás szerinti 9.13.12.11.11 év 19 Yax Cheun 9. napja

A napok óta tartó, megállás nélkül szakadó eső komolyan hátráltatta a tízezer főnyi sereg előrevonulását. K’An Emax Wo komor pillantást vetett az előtte térdelő férfira. Amaz nem mert a királyra nézni, bár egyre jobban feszélyezte ura fenyegető hallgatása. Amikor megkapta a futártól a hírt, hogy az előörs ismét megállásra kényszerült, lélekben felkészült rá, hogy az ő feje lesz a következő Calakmul méltán híres oszlopaira tűzve.
- Menj előre az első csapathoz, ahaw, ezentúl te vezeted a seregemet Tikal felé! – rendelkezett K’An. – Balaj arra is képtelen, hogy a csürhéjét irányítsa. Vagy árulásra készül ellenünk.
- Azt nem hinném, Felség – vetette ellen a frissen kinevezett parancsnok; alig mert hinni a szerencséjében. – Hiszen akkor Dos Pilas elesik.
- A te vezetésed mellett, ahaw, mikor érhetünk Tikal falaihoz?
- Két nap alatt biztosan, de talán annyira sem lesz szükségem.
K’An felállt, és intett a parancsnoknak, hogy távozhat. Fél éve voltak úton, ennyi idő kellett ahhoz, hogy az Észak legnagyobb városállamához hű uralkodókat elűzze vagy szövetséget kössön velük. Ez utóbbit ritkán tette, hiszen nem volt szüksége rájuk, de egy esetleges lázadás romba döntötte volna a terveit. A Balajjal való találkozáskor viszont egyetlen ok miatt dobta félre ezirányú elveit: Dos Pilas uralkodója édestestvére volt Tikal királyának. K’Ant meglepte a felajánlott szövetség, hiszen nem számított ekkore árulásra. A Tikalba küldött “túlélő” persze Dos Pilas elestéről ad majd hírt – napokkal a támadás előtt, hogy ne legyen idő a felkészülésre. Calakmul egy évvel ezelőtt megválasztott királya egyetlen birodalommá óhajtotta kovácsolni az egymással véres csatákat vívó városokat, és ennek egyedül Tikal állhatta útját.
- A következő játékot Táim király fejével játszuk! – jelentette ki az indulás napján, pontosan fél évvel ezelőtt.
Nagyravágyó ötleteit a papok is támogatták, az istenek közül pedig maga Huracán jelent meg álmában, hogy azóta is mellette legyen fényes győzelemre segítve őt. Felkentjei maguk is részt vettek a csatákban, vállvetve harcolva az ahawokkal.
K’An kis szelencét vett elő a ruhája alól, és elgondolkodva forgatni kezdte. Huracán calakmuli főpapja hozta neki még a hadjárat elején, és azt állította róla, hogy az isten ajándéka. Egyszerű kis doboznak látszott, egyetlen dísze az őt lezáró jádekő volt. Semmi véset vagy felirat nem látszott rajta, hogy miként működik – K’an ezért is nem merte kinyitni eddig. Úgy gondolta, majd Tikal ostromakor fogja használni, hadd lássa az a pöffeszkedő északi csürhe, hogy még az istenek is Calakmullal vannak.
- A szelence veszélyes, lehet, hogy ellenünk fordul majd az ereje – figyelmeztette a pap, de K’An nem hitt ebben.
- Ha el akarna minket pusztítani, az ellenségnek adta volna! – vetette ellen.
“Már csak néhány nap, és Huracán tüze a földdel teszi egyenlővé Tikalt!” – gondolta. Visszatette a szelencét a helyére, majd indulást parancsolt. A négy szolga minden erejét megfeszítve emelte fel a gyaloghintót és állt be a fehérbe és aranyba öltözött ahawok közé.

A maja időszámítás szerinti 9.13.12.11.14 év 2 Zac Ix 12. napja

A város megbolygatott méhkasként forrongott, az emberek legértékesebb tárgyaikat összeszedve menekültek. Az ahawok parancsot adtak a kapuk eltorlaszolására, de a sebtében nekitámasztott gerendák nem tarthattak ki sokáig. Az eddig a falon posztoló őrök otthagyták a helyüket és csatlakoztak a várost védő maroknyi sereghez.
Chen mit sem törődve azzal, hogy térdig gázol a házát elárasztó vízben, nyitogatta a ládákat, hogy a még épségben maradt, értékes kódexek nehogy itt maradjanak. Szolgái már szétszéledtek, egy részük csatlakozott a hadsereghez, mások talán már Tikalt is elhagyták.
A calakmuli sereg reggel kezdte meg az ostromot, óriási faltörőkkel próbáltak bejutni. A két, Viracochát ábrázoló faszobor, mely a kaput tartotta, már ledőlt, a gerendák némelyike is megreccsent, ahogy az ellenség támadásba lendült.
- Mindjárt betörik a kaput! – hallatszott mindenhonnan a tikaliak kétségbeesett kiáltása.
Újabb falakat megrázó robaj nyomta el a hangjukat. Néhányan odaszaladtak, hogy segítsék tartani a vaskos gerendákat, de úgy látszott, ez sem lesz elég.
- Amint a vörös bolygó egyvonalba ér a Nappal, áttörik a védelmünket! – lépett be Dahaw a házba. Talán futhatott idáig, mert szaporán kapkodta a levegőt. – Gyorsabban, Chen, mielőbb biztos helyre kell húzódnunk a tűzvész elől.
Chen egy pillanatra abbahagyta a pakolást és értetlenül Dahawra nézett.
- Tűzvész? – kérdezte hüledezve, de aztán lemondóan legyintett. – Inkább nem akarom tudni.
Magához vette a legértékesebb könyveket, néhányat pedig Dahaw kezébe nyomott. Az asztronómus megfordult, és sietősen elindult kifele, egyenesen a piramis irányába.
- Megőrültél?! – lihegett Chen a háta mögött – Oda csak a király és a papok léphetnek be!
- Ha azt akarod, hogy a könyveidből maradjon valami, akkor be kell menned – fordult feléje Dahaw – A király sírját nem fogják kifosztani.
- Honnan tudod? Hisz ott van a legtöbb kincs…
- Ők sem élik túl ezt a háborút – válaszolta Dahaw.
Senki sem állította meg őket, amikor felrohantak a piramis odalába vájt lépcsőkön a templomhoz. A feketére festett oszlopok olyan forróságot árasztottak magukból, mint a tengerek mélyén szunnyadó nagy vulkán tüze.
- Megkezdődött – mutatott Dahaw a város felé.
A calakmuliak felgyújtották a kaput. Fehér és arany harcosok özönlötték el az utcákat, s odakintről még többen érkeztek. Egy pillanatra néma csöndbe fulladt az ahawok halálhörgése és a meggyalázott asszonyok sikolya. Az ég teljesen elsötétült, akárha éjszaka lenne, majd kavarogni kezdett, egyre sebesebben. Egyszerre okádott tüzet és dermesztette jéggé maga körül a világot, ahogy közeledett.
- Huracán ünnepe – mondta Dahaw, miközben a piramis belseje felé rángatta Chent.
Odakint tombolt a forgószél, süvítve tarolta le a fákat, gyökerestül tépve ki a fiatalabbakat. Mögötte gyorsan közeledő futótűz pusztított, felégetve az erdőt, majd lángra lobbantva a házakat. A vihar pillanatok alatt véget vetett az órák óta tartó értelmetlen öldöklésnek – és nem hagyott élőt maga után.
Chen magában számolta a perceket, egészen addig, míg a feje felett a szél szét nem zúzta és el nem sodorta a templomot.
- Mindjárt vége – suttogta az egyik sötét sarokban gubbasztó Dahaw, de az írnok nemigen hitt neki.
Védekezőn ölelte magához a kódexeit, és hangtalanul imádkozott Viracochához. Órák telhettek el, amíg így magát összehúzva üldögélt, teljesen elvesztette az időérzékét idelent.
- Azt hiszem, most már kimehetünk – szólalt meg mellette Dahaw.
Felmentek a félig leomlott lépcsőn. Odakint ragyogó napsütés fogadta őket, mintha Huracán haragját is magával vitte volna a forgószél. A város helyén azonban nem maradt semmi, csak a föld feketéllett gyászolón az egykor virágzó Tikal hamvain.
Lejjebb ereszkedtek a piramison, egészen a labdapályáig.
- Odanézz! – mutatott Chen a falba vájt oltárra – Igazi jádekő!
A semmitmondó doboz zárján ragyogó drágakőn megcsillantak a Nap sugarai.
- Ne nyúlj hozzá! – figyelmeztette Dahaw – nem véletlenül hagyták itt a Kiválasztottak. Talán K’Ané lehetett egykor.
- Bizonyára – suttogta Chen, és szeme megtelt könnyel, ahogy az elpusztult városra nézett.

A maja időszámítás szerinti 12.19.11.10.10 év 13 Mol Oc 3. napja

- Ön szerint mi lehet ez? – kérdezte az igazgató és figyelmesen vendége arcába nézett.
- Hol találták? – vette fel az asztalról az apró, jádekővel ékesített dobozkát Señor Pino, a Guatemalai Állami Régészeti Hivatal munkatársa.
- A tikali királysírnál találtuk. Szerettem volna, ha megvizsgálja, mielőtt kiállítjuk Miamiban.
- Úgy néz ki, mint egy ékszeresdoboz. Bizonyára valamelyik piramisba temetett királyé lehetett… ezt támasztja alá a jádekő is, ami a legértékesebb drágakő volt a késői klasszikus korban. Talán Táim és Kwant idejéből való, vagy valamivel korábbi – forgatta meg a régész az ujjai között a szelencét. – Volt benne valami?
- Még nem sikerült kinyitnunk – vallotta be Mr. Dickinson.
- Pedig mi sem egyszerűbb ennél – mosolyodott el Señor Pino, és kétszer elfordította a követ, majd felpattintotta a doboz tetejét.

Scriptórium – Hatodik Bugyor


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához