LFG.HU

SirThomas
hírekCimkek

Egy régi szokást élesztek fel azáltal, hogy hírként megküldöm a következő Ostromjáték részleteit. Sokaknak ismerős már játékunk, de bizonyára még többen vannak, akik még nem hallottak rólunk.

Az Ostromjáték egy középkori jellegű harci játék. Lényege, hogy két ellenséges csapat fából készült fegyverekkel (kardokkal, lándzsákkal, buzogányokkal, pajzsokkal) egymásnak ront és megpróbálja legyőzni a másik felet.
A játék alatt valódi küzdelem folyik, azaz harcosaink latba vethetik vívástudásukat, gyorsaságukat, állóképességüket és taktikai érzéküket.

Az Ostromjáték mindenki előtt nyitott. Nem szükséges méregdrága felszerelés ahhoz, hogy befogadjunk magunk közé. Nem szükséges évekig vívóiskolába járnod, hogy a csatában hatékony lehess. Mindössze arra van szükség, hogy megtanuld a szabályokat, tudd alkalmazni azokat és renedlkezz a minimális felszereléssel. A többi kialakul, a többit megtanulod, ha eljársz játékainkra.

Ez a hír tehát egyben felhívás is felétek. Ha érzitek magatokban a játékkedvet, a belső késztetést, hogy a kockák, vagy a billentyűzet mellől felállva élőben is próbára tegyétek harci képességeiteket, akkor szeretettel várunk benneteket.

Csapatunk idén egyesültet alapított azzal a céllal, hogy segítsük a hazai harci játékokat, élő- és asztali szerepjátékokat és a katonai hagyományok őrzését. Más szervezőcsapatokkal együtt elindítottuk az ÜberLive programot, amelyről már olvashattatok itt korábban, szerepjáték versenyek szervezésében veszünk részt, illetve a felszaporodott fantasy live szervezőinek együttműködését próbáljuk erősíteni Live Szervezői Találkozók szervezésével.

A mellékelt linkeken megtaláljátok szabályainkat, történetünket és sok-sok képet, ami segít megérteni az Ostromjáték lényegét, működését.

A rövid körkép végeztével jöjjenek a részletes adatok a következő játékról:
Találkozó: Széna-tér, távolsági buszok megállója
Ideje: 2004.11.21 vasárnap, de 09:30
Játék helye: Zsámbék, a fennsíkon lévő fenyőerdőben
Feltételek: fegyver, pótfegyver, fekete es fehér felsőruházat
Stílus: FEDETLEN fegyver
Időjárás: Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy hideg lesz!!!
Utazás: távolsági busszal (45 perc?), majd gyalog fel a fennsíkra (30 perc)
Indulás: a busz 9:50-kor indul. Aki késik, nem fog odatalálni.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.ostromjatek.hu]
[http://www.frissito.hu/ricsi/ostrom]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.