LFG.HU

Gabriel Thomas
novellaCimkek

- Mindjárt kész – jegyezte meg társam, mikor a nyársra húzott nyúl húsába szúrta kését.
- Mégis mennyi az a mindjárt? – türelmetlenkedtem. – Ha te is olyan éhes lennél, mint én, már fákat csavarnál ki.
Ghorin elmosolyodott.
- Még egy kicsit bírd ki, Hrothgar! Még nem elég puha. Vagy holnapig akarod rágogatni?
- Nem… persze, hogy nem. De ha megég, jobb, ha menekülsz!
Nevettünk.
- Nem fog – nyugtatott meg Ghorin. – Különben meg ne kukacoskodj, mert legközelebb te főzöl.
- Hát… annak egyikünk sem örülne.
- Na látod.
Hátradőltem a fűben, és néztem, ahogy az első csillagok megjelennek az égbolton. A Hold már fenn járt, és kerek volt, mint egy nagy sajt. Sajt…
- A fenébe, Ghorin! Megsül-e már az a nyamvadt nyúl?! Már ha a Holdra nézek is a kaja jut az eszembe.
- Jól van, akkor együnk. De én szóltam, hogy nincs még kész.
Lehúzta a nyársról, és levágott egy-egy darabot belőle.
- Ennyi? És a bor? – kérdeztem.
- Elég nagy vagy már te ehhez?
- Hehehe… nagyon vicces.
Ezt minden adandó alkalommal eljátszotta, pedig akkor már elmúltam tizenhét éves. Az ok egyszerű: mivel én tolvaj vagyok, és valamiből meg is kellett élnem, gyakran adtam ki magam kiskorúnak, akit elhagytak a szülei, így adományokat is bezsebelhettem, továbbá a városi őrök sem úgy büntettek egy-egy zsebmetszésért, mint egy magam korabelit. Az igazság az, hogy jól tudtam játszani ezt a szerepet, mivel akkoriban eléggé gyerekarcom volt. Sajnos a nők is így bántak velem, pedig én már minden tekintetben férfinak éreztem magam… Ghorinnak ez persze tetszett, és szeretett is viccelődni velem, pedig alig három évvel volt idősebb nálam. Ő zsoldos volt, mondhatni katona, bár ritkán volt munkája, így jobb híján néha ő is tolvajlásra adta a fejét. Gyerekkori barátok voltunk, tehát elég jól ismertük egymást.
- Bort! Most! – mondtam olyan félelmetesen, ahogy csak tudtam.
- Jaj, bocsánat, nagyuram. Parancsoljon! – mondta reszkető hangon, mosollyal a szája szélén.
Töltött mindkettőnknek egy fakupába.
Egy szép kis tisztáson táboroztunk le aznap éjjel, ami egy meglehetősen nagy erdőben volt. A környékbeli viszonyokról, s magáról az erdőről igen keveset tudtunk, mivel átutazóban voltunk. Ghorin ugyanis értesült róla, hogy egy közeli városban zsoldosokat keresnek valami testőri munkához. Mondanom sem kell, társam kapott az alkalmon, így hát nekem is vele kellett mennem, ha nem akartam egyedül maradni ebben a kegyetlen világban.
- Na ugye, hogy nem sült meg! – kérdezte Ghorin szemrehányóan.
- Nem, de nem baj. Ha tovább éheztetsz, nem is tudom, mi lett volna velem. Talán kilyukadok, vagy a füvet kezdem el enni. Mikor érünk oda?
- Hova?
- Hát ahol az a remek munka vár téged, te féleszű!
- Ha minden jól megy, holnap délben kiérünk ebből az erdőből, és estére már egy fogadóban alhatunk.
- Remek! Már kezdtem unni ezt az erdőt.
Evés közben többször hallottunk farkasüvöltést, de szerencsére mindegyik távolról hallatszott.
Mire végeztünk a nyúllal, már le is ment a nap. Szerencsére nem volt felhő az égen, így a Hold és a csillagok eláraszthatták fényükkel a tisztást.
- Nna, ennek elláttuk a baját, igaz, Hrothgar? – mondta Ghorin a fogát piszkálva egy csontszilánkkal.
- De el ám! – feleltem hátamat nekitámasztva egy rönknek.
- Akkor most holnap reggelig befogod a szádat, te bélpoklos!
Nevettünk
- Akkor lassan hunyhatnánk is egyet – tette fel roppant helyénvaló megállapítását társam.
- Én is így gondoltam. A tüzet nem kéne eloltani?
- Nem. Jól körbe van rakva kövekkel, a farkasokat meg lehet, hogy távol tartja.
- Jól van, te vagy a főnök.
Pokrócokba csavartuk magunkat, és elaludtunk
Egyszercsak egy félelmetes ordításra riadtunk fel. Olyan volt, mint ha egy farkas ordított volna egyszerre egy tigrissel. Hátborzongató volt.
Ghorin felkapta kétkezes pallosát, én meg előrántottam két tőrömet. Körbenéztünk, de a fákon kívül nem láttunk semmit.
- Mi volt ez? – kérdeztem reszkető hangon.
- Szerintem vagy valami állat, vagy egy szörny.
- Köszönöm, erre én is rájöttem. Most mit tegyünk?
- Meg kell várnunk itt a hajnalt, mert most elindulni veszélyesebb. Egyébként meg lehet, hogy növényevő… hehehehe… – szegény Ghorin csak fel akart vidítani, de amikor látta ábrázatomat, lehervadt arcáról a mosoly.
Ekkor halk zajokat hallottunk a fák közül. Lassan elindultunk a hang forrásának az irányába. Ghorin ment elől, én próbáltam mindig mögötte maradni. Közben hirtelen egy felhő takarta el a Holdat.
- A francba! – mondtam halkan. – Most nem látunk semmit.
- Menj, és hozz egy égő fadarabot – adta ki az utasítást társam.
Így cselekedtem. Mikor odaadtam neki a világítóeszközt, lassan elindultunk befelé az erdőbe.
Néhány méter után megtorpantunk.
Egy fiatal lány feküdt az avarban meztelenül, és valószínűleg elvesztette az eszméletét. Gyorsan megfordultam.
- Ez… ez meztelen! – mondtam izgatott hangon.
- Én is látom – felelte Ghorin ugyanolyan hanggal.
- Most mit csináljunk?
- Vigyük a tűz mellé.
- Jó, de először takard be valamivel! – utasítottam.
Társam betakarta köpenyével, és a tűz mellé vitte. Némán álltunk mellette, és figyeltük. Végül én törtem meg a csendet:
- Na jó. Ezt mivel magyarázod?
- Mit?
- Hát hogy egy meztelen lány találtunk! – mondtam kicsit idegesen, hangomat kissé felemelve.
- Biztos valaki elrabolta, és csak így tudott megszökni.
- Vagy esetleg egy közeli folyóban fürdött, és elvesztette a ruháit, és most nem talál haza.
- Igen, ez is lehet.
Újból csend következett.
- És most? Mi legyen? – kérdeztem.
-Hát… ébresszük fel!
Letérdeltem a lány mellé, és egy kancsó vizet emeltem a feje felé, de még mielőtt leönthettem volna, Ghorin elkapta a kezem.
- Mit csinálsz, te hibbant? – kérdezte.
- Hát felébresztem. Miért, nem ezt mondtad?
- De nem így, te fajankó!
Társam megfogott egy kendőt, és bevizezte.
- Na, ezzel törölgesd szép lassan a homlokát.
Így tettem. Egy jó fél perc múlva a lány ébredezni kezdett.
- Hé, Ghorin! Rögtön felébred – súgtam.
A lány kinyitotta szemét, és rám nézett. A szeme olyan volt, mint a zafír, haja szőke volt.
- Hol vagyok? – kérdezte riadtan.
- Ööö… hát itt – magam is meglepődtem, hogy lehetek ilyen hülye.
- Egy erdőben. Ez itt a mi táborhelyünk. -mondta a társam.
-Hogy kerültem ide? -kérdezte a lány.
-A tisztás mellett találtunk meztelenül – mondtam.
- Meztelenül? – kérdezte a lány, s közben végignézett magán.
- Igen, de adhatunk ruhákat.
- Köszönöm, az jó lenne – mondta a lány elpirulva.
- Ki vagy, és honnan jöttél? – kérdezte Ghorin.
- Nem… nem tudom.
- Biztos valami nagy sokk érhetett, és elvesztetted az emlékezetedet. Fáj valami?
- Nem, jól vagyok. És ti kik vagytok?
- Én Ghorin vagyok, ő pedig Hrothgar. Utazók vagyunk.
- Majd holnap elviszünk a legközelebbi faluba, hátha ott ismer valaki -mondtam.
- Na, akkor ezt megbeszéltük – mondta Ghorin – Most pedig aludjunk. Lehet, hogy mire fölébredsz, már emlékszel mindenre.
Adtunk neki ruhát, és betakartuk még egy pokróccal.
- Jó éjszakát – mondtam, és betakaróztam.
- Jó éjszakát nektek is – viszonozta a lány.
Álmos voltam, de mégsem tudtam elaludni a nap izgalmaitól. Társam viszont nem panaszkodhatott, két perc múlva már három szólamban horkolt.
Néhány perccel (és néhány horkolásciklussal) később a lány felállt, és leült a tábortűz mellé. Sírás hangjait hallottam, miközben őt figyeltem. Ekkor hirtelen újból előbújt a Hold a felhő mögül, és megvilágította a tisztást. A lány felnézett, és ekkor hirtelen a teste elkezdett változni. Feje lassan megnyúlt, teste egyre szőrösebb lett. Rohamosan nőni kezdett, gerince meggörbült, a ruhák leszakadtak róla. Oldalba böktem Ghorint, erre ő lassan ébredezni kezdett.
- Ghorin, ébredj! Ez egy vérfarkas! – súgtam neki.
- Mi? Hol?
Felpattant, és megragadta kardját. Ekkor már a vérfarkas is teljesen átalakult, és támadásba lendült. Ghorin megpróbált védekezni, de a három méter magas bestia ellen esélye sem volt. A szörny egy csapásra végzett vele.
Ekkor megfordult, és elém lépett. Földbegyökerezett a lábam, és nem tudtam semmit tenni. A bestia megfogta véres mancsával a vállamat, és legnagyobb meglepetésemre halott társam hangján szólt hozzám:
- Ébredj, Hrothgar! Ébredj! Hallod? Felkelni!
A vérfarkas képe elmosódott előttem, majd kinyitottam a szemem. Ghorin állt mellettem.
- Te élsz? És a vérfarkas? – kérdeztem.
- Miről beszélsz? Milyen farkas?
- Csak álom volt? Igen! Csak álom volt! Hál az égnek – a megkönnyebbüléstől könnyek szöktek a szemembe – Mióta aludtam?
- A vacsora után dőltél el, de most nem ez az érdekes. Képzeld…
- Csak álom volt, hála az égnek. Igen, csak egy rossz álom. Nem valóság. Huh.
- Igen, biztos csak egy rossz álom volt, de ezt hallgasd meg! Amíg aludtál, egy bokorban találtam egy meztelen lányt, de nem emlékszik semmire…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához