LFG.HU

Zimraphel
novellaCimkek

Holdban ébredt sárga ágak,
Holdfény szülte vízi várak.
Korallvirág, tenger gyöngye
Szél suttog a vén fák hegyén,
De nem ott lenn , hol ők járnak.
Sötétkék haj sátrán villan,
Messze a zöld tenger színe,
Nővéreim nem rám várnak.
Királyleány, gyere velünk,
Hét tengerről hazaviszünk.
Haza hajók árnyékából,
El a vihar vad zajából-
Ember szeme meg nem láthat
Tenger mélye távolából.

Haza én nem megyek többé
A kék Vízipalotába,
Ahol ti nem, ott segít majd
A hét tenger boszorkánya.
Halfarkamat elcserélem
Emberleány szép lábára,
Kék hajam sötét hajára,
Csengő hangom kés hegyére,
Halandó hableány-lelkem
Ember-lány emberszívére.

Nem emlékszik, nem emlékszik,
Ki hozta a föld színére…

Kis hercegnő, választottál:
Visszavárnak a tengerek.
Kicsi húgunk, hosszú hajunk
Váltotta tőrt dobunk neked-
Siess, siess, hajnalra jár,
Hiába ha hangod adtad,
A napfényt még tán megleled.
E kés legyen új varázsbot,
Ha egy sziklaszirtbe vágod,
Vérét fakassza, ne vizét,
Fogd e tőrt és üsd át vele
Fejedelmed kemény szívét.

Hegyes a tőr, hosszú, fényes,
Ezüstvörös kővel ékes,
Sellőhajból font markolat,
Korallból a penge, éles.
Húgom, kövesd nénéd szavát-
Menj tovább a végzet felé,
Fogd kézen ködfátylas dalát!
Emlékezz, a hangod régen
Halálba hány ilyet hívott…
Emlékezz, most tégy ugyanígy:
Gyilkosod, lásd, ő fekszik ott.

Tán egy gyilkos, Démonfelség ,
Tán egy angyal, Elkergetett -
Ki vagyok én, hogy megöljem,
S épp azért, mert mást szeretett…
Arcán fény- fehéres sugár,
Álmodva vén teliholdból,
Hajnallá válok én most már,
Káprázat a csillagokról.
Fényt szövök majd hosszú haján,
Holdas szemén könnycseppeket,
Így szeretem, óvom némán,
Ha fehér hab tenger fodrán,
Ezüstszínű tajték leszek.
Nővéreim, édes Tenger,
Embersorsom, Isten veled.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához