LFG.HU

Bálint Ferenc
novellaCimkek

Johann valami furcsa motoszkálást érzett. Épp időben tért eszméletére ahhoz, hogy elkergesse a mellkasán tollászkodó varjút, amely épp arra készült, hogy kivájja valamelyik szemgolyóját. A madár gyászos károgással röppent tova. Johann-nak lassan kezdetek felderengeni a csata történései. A roham, a gyilkos közelharc. Az érzés, amikor egy pika hegye a combjába vágódik. Jobb kezével lassan végigtapogatta magát. Úgy tűnt mindene megvan, bár jobb lábát szinte nem érezte, térdnadrágja és harisnyája pedig megkeményedett a beleszáradó alvadt vértől. Derekához nyúlva azonban jóleső érzéssel állapította meg, hogy rövid kardja, a katzbalger még mindig a helyén van. Kábának és tompának érezte magát, ezt a vérveszteség számlájára írta. Sebaj, fő hogy ezt is túlélte.

Lassan felemelte a fejét és körülpillantott. Erősen alkonyodott már. A mezőt körös-körül a landsknechtek és a szabad kantonokból toborzott pikások tetemeinek kisebb-nagyobb halmai borították véres összevisszaságban a törött pikákkal és más gazdátlan hadiszerszámokkal összekeveredve. A csataterek gyászruhás vacsoravendégei már megjelentek: mindenfelé lakomázó varjakat lehetett látni. Szép, jól táplált állat volt valamennyi, mert háborús időben a varjú sohasem éhezik. Johann-t egyelőre széles ívben elkerülték, tanulva társuk balszerencséjéből. Hiába, a varjak okos állatok. Türelmesek. Johann undorral figyelte ahogy mellette az egyik madár három-négy csőrvágással kimetszi egy halott dobos szemgolyóját, majd fejét hátrahajtva lenyeli az ízletes csemegét. Nem először látott már ilyesmit, és bár lassan harminckét esztendeje kereste kenyerét zsoldosként, most mégis megborzongott arra a gondolatra, hogy majdnem ő is erre a sorsra jutott. Ekkor azonban panaszos károgás és szapora szárnycsapások zaja ütötte meg a fülét: a békésen lakomázó varjakat valaki vagy valami megzavarta mire azok hangosan méltatlankodva tovarebbentek. Jonann néhány szívdobbanás múlva meg is hallotta, mitől riadtak meg a madarak. A távolban valaki énekelt. A hang hátulról érkezett, mégpedig egyre közelebbről, így Johann már a dallamot és a szöveget is ki tudta venni. Egy régi német zsoldosnótát dalolt valaki, mégpedig jó hangosan és fülsértően hamisan.

Der Tod reit’t auf einem kohlschwarzen Rappen,
Er hat eine undurchsichtige Kappen.

Az ének amellett hogy hamis volt, valahogy furcsán, tompa fémes hangon szólalt meg. Mivel a hang gazdája egyre közeledett, Johann nagy keservesen félkönyékre tornázta magát, hogy hátranézzen. Szemét összehúzva hunyorgott a két idegenre. Elől egy páncélos lovag haladt, izmos fekete harciménen. A lovason míves páncél volt, valószínűleg valamelyik itáliai mester műhelyéből, oldalán hasonlóan nagy gonddal készített kard függött. A lovat, akárcsak gazdáját páncél borította, a fekete lótakaróra pedig aranyszállal furcsa címert hímeztek: egy homokóra képét. A fura ének a lovag lezárt sisakrostélya mögül hallatszott, ettől torzult az amúgy sem túl tiszta énekhang egy repedt kürt hangjához hasonlóvá. A lovagot ez azonban cseppet sem zavarta és teli tüdőből dalolt tovább.
Wenn Landsknecht’ in das Feld marschieren,
Läßt er sein Roß daneben galoppieren
.
A lovas jobb oldalán, kissé hátramaradva egy szálas termetű alabárdos baktatott. Ritka hatalmas ember volt, feje búbja kis híján a lovag könyökéig ért. Nyitott sisakot viselt, alabárdját a bal vállára vetette. Véráztatta zekéjén alig kivehetően ott díszelgett egy címer: egy fekete bikafej szemből, az orrában karika. Uri szabad kanton jelképe. Ellenség! – futott át Johann agyán, miközben jobbjával meglazította hüvelyében a katzbalgert. Tudta, hogy ilyen állapotban semmi esélye két ember ellen, de eltökélte, hogy nem adja ingyen az életét. A lovag eközben Johann mellé ért, és megállította lovát. Fejét kissé hátravetve, ha lehet még hangosabban énekelte a dal refrénjét, amire a varjak kórusa gyászos károgással kontrázott.
Flandern in Not!
In Flandern reitet der Tod!
In Flandern re-itet der Tod!

Ezután Johann felé fordult és felcsapta a sisakrostélyát. A fémlemez mögül egy huszonéves szőke úrfi vidám képe villant elő. Egy szőke hajtincs a homlokába hullott, ezt gyorsan vissztűrte, majd megszólalt:
- Azt hiszem, megérkeztünk. Ha nem tévedek, te vagy Johann Becker?
Johann teljesen elképedt. Döbbenten pislogott hol a lovagra, hol marcona kísérőjére, aki egykedvű képpel ácsorgott alabárdjára támaszkodva. Johann válaszolni akart, de torka teljesen kiszáradt ezért csak egy bólintásra futotta. Az úrfi ekkor gondterhelt képpel elkezdett kotorászni kesztyűje szárában, mígnem egy kis papírtekercset húzott elő belőle. Gondosan kisimította, majd végigböngészte és közben tűnődve dünnyögött:
- Johann Becker, Johann Becker…megvan! Tehát Johann Becker, aki születtél ebben és ebben az évben, itt és itt, satöbbi és eltöltöttél szolgálatunkban…harminckét esztendőt. Nahát barátom, ez igazán remek!!! Tudod, mostanában különösen sok a dolgom, de sohasem mulasztanám el, hogy az ilyen hűséges embereimért személyesen jöjjek el. Az olyanokért, mint te, vagy ez a derék hegylakó itt mögöttem – bökött páncélkesztűs kezével az alabárdosra.
Johann nagy szemeket meresztve pislogott a lovagra, mire az kissé bosszús képpel így szólt:
- Ugyan már barátom, mégis mit vártál? Talán holmi barátcsuhás csontvázat kaszával??? Ti emberek mind egyformák vagytok. Na, tápászkodj fel és jöjj utánam, ma még sok hozzád hasonlót kell meglátogatnom, és őszintén szólva utálok késni.
Ezzel lecsapta sisakrostélyát és lovát megsarkantyúzva továbbléptetett. Johann minden erejét összeszedve feltápászkodott, majd tett néhány tétova lépést és csúnyán orra bukott volna, ha a hallgatag óriás el nem kapja a zekéjénél fogva. Az egy rosszalló mordulás kíséretében Johann kezébe nyomta alabárdját, és fejével intett a lovag után. Johann nyelt egy nagyot, majd a vastag kőrisfa nyélre támaszkodva, oldalán a mogorva talpassal elindult régi-új gazdája nyomában, akinek időközben újra nótázhatnékja támadt, és a mezőt ismét betöltötte a fülrepesztően hamis énekszó, melyre a varjak ismét csak méltatlankodó kárálással feletek.
Flandern in Not!
In Flandern reitet der Tod!
In Flandern re-itet der Tod!


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához