LFG.HU

Brother T
novellaCimkek

1. Megnevezhetetlen érzés

A fekete Mercedes ajtaja kitárult. Beszálltam. Mellettem egy teljesen szőke, mondhatni fehér hajú, harmincas férfi ült, laza tartásban. Arca nem mutatott semmilyen érzelmet. Hideg volt, mint a kő, vagy mint az időjárás. Ő Smile. Tartozik nekem.
- Hogy vagy Shades? – egy vodkával teli poharat nyomott a kezembe.
- Ma is a feleségemmel álmodtam. Halott volt. -a szavak fájtak.
- Azt rebesgetik az utcán, hogy hidegre tetted Lokyt. -lassan, szótlanul bólintottam. Loky egy középszerű díler volt, de a Piatino fivéreknek dolgozott. Ez már magában elég volt a halálához.

- Megértem magát, most dühös. -mondta Yurak.
- Dühös? DÜHÖS? Nem, nem vagyok dühös. Akkor voltam dühös, amikor defektet kapott a kocsim, mikor az anyósom bekavart, vagy mikor a kedvenc csapatom elvesztette a bajnokságot. Akkor voltam dühös; ez nem düh. Nem tudom megmondani micsoda. Több annál…

- Erre persze Marco beindult. Vérdíjat tűzött ki rád. -valahonnan egy Desert Eagle-t húzott elő. Testem megfeszült, már nyúltam a kabát alatt tartott pisztolyért. Ezt ő is látta.
- A Renessaince-ban van, könnyen elintézheted. Már régóta a bögyömben van. Tudod, bolsoj árt az üzletemnek. -Smile fegyverekben utazott – A csomagtartóban van még néhány apróság. Szolgáld ki magad, prijatel! – azzal nekem adta a pisztolyát.
A sikátor hidegében elindultam a Renessaince Klubba. A hópelyhek egyre nagyobbak lettek. Nemsokára egész New Yorkot elönti a hó. Felnéztem a szürke égboltra, és jobban összehúztam a bőrkabátomat. Nemsokára forró lesz az éjszaka.
A Renessaince Klub égig érő homlokzatát figyeltem. A templom fekete falai bűnről és fájdalomról meséltek. A koszos lépcsőkön részeg vagy drogos fiatalok fetrengtek, bentről füst szivárgott ki. Ahogy közeledtem, fülemet megérintette az agresszív rockzene, ami foszlányokban szűrődött ki bentről.
A vastag kapualj feltárult, megnyílt előttem a sötétség, hát beléptem. A füst folyékonyan ölelt körül, szinte vágni lehetett. A templom belsejét teljesen átalakították. Az oltár helyén egy színpad volt, balra, a fal tövében pedig egy bárpult lapult. A színpadon valami német banda játszott, olykor a mennyezetig érő lángcsóvák törtek elő a pódiumból.
Exkluzív buli volt, de ez engem cseppet sem érdekelt. Kerestem valakit; Rabbitet. A sok vonagló drogoson átverekedve láttam meg a pultnál. Farmert és fehér felsőt viselt, fekete haját most hátul összefogta. Ahogy közeledtem felé, arcának vonásai egyre élesebben rajzolódtak ki. A finom metszésű orr, a puha ajkak, és az enyhén ívelt arcél koronázta barna szemeinek csillogását. Karcsú volt és sportos; egyszóval szép. Odaléptem mellé.
- Szia Ridley! -azzal kért két pohárral. Úgy volt vele, jó nekem az, amit ő is iszik.
- Szia. Mit tudtál meg? -rontottam ajtóstól a házba.
- Marco valami nagy üzletet tervez, nagyon nagyot. -kortyoltam a poharamból, a bal kézfejem enyhén remegni kezdett. – Találtam egy levelet is, amin az állt: “Instrukciók a Valhallából”. – újabb korty következett, és lassan kezdett a világ mosódni.
- Ridley, jól vagy? Ridley? -hangja távolinak tűnt.
Eldőltem, akár egy darab fa a gravitáció vonzásától. Még éreztem a hideg padló érintését, aztán mély, sötét csöndbe süllyedtem…

2. Amikor elszökik a valóság

Aznap nem siettem haza. Mikor megláttam a villogó szirénákat a házunk előtt elfogott a félelem. Nem engedtek be, négyen fogtak le, nehogy bemenjek. Yurak őrmester jött ki és közölte velem a szomorú hírt.

A nappaliban álltam. Féltem. Féltem felmenni a lépcsőn. Tudtam mi vár rám odafönn. Lisa az ágyon feküdt. Körülötte minden véres volt. Remegő kézzel érintettem meg. Hideg volt. Magamhoz öleltem, mocskos haja az arcára tapadt. Ekkor megmozdult a szája.
- Ridley, te vagy az? Miért hagytad? Miért hagytad, hogy ezt tegyék velem? -egy éles sikoly tört be a szobába.

Az ajtó előtt álltam. Bentről sikoly hallatszott. Berúgtam az ajtót. Éppen időben, mert még láthattam, hogy hogyan végzik ki hidegvérrel a feleségemet. Előrántottam a pisztolyom és minden dühömmel, ordítva rálőttem a férfira. Belelőttem az egész tárat. Aztán mikor megfordítottam a hullát, rájöttem, hogy én voltam. Saját magam.

Egy hideg szobában ébredtem. Kezeimet egy székhez kötözték. A fejem lüktetett. A sarokban megláttam egy baseballütőt, és egyből éreztem a fájdalmat. Rendesen megdolgoztak. Vajon Rabbit is benne van? Eddig az én oldalamon volt. Vagy mégsem csapatjátékos? Valahol mellettem egy idióta képregény hevert a földön. Valami kissrác osztott ki minden gonoszt az ütőjével. Jó sztori. A falakról lassan csöpögött le a mocskos víz. Szerencsére nem volt elég profi a csomó, néhány erősebb mozdulattal ki tudtam magam szabadítani. Egy gödörbe estem, ami a saját sírhantom volt. És akárhogyis akartam kimászni, a gödör csak mélyebb lett.
A folyosón ketten beszélgettek. Valami hülye akciófilm volt a téma, ahol az emberek gyorsabban mozogtak a golyóknál. Megragadtam az ütőt és vártam. Pár perc múlva az egyik elsétált, a másik meg elkövette a legnagyobb hibát. Háttal állt nekem. Minden erőmet belevittem az ütésbe. Halk roppanás és a bicskás rongybabaként dőlt a padlóra. Behúztam a szobába, és a székre ültettem. A zsebében találtam egy doboz fájdalomcsillapítót, nem haboztam, egy fél tucatot lenyeltem. Felmarkoltam a gépfegyvert és lesben vártam.
Az ajtó feltárult és megeresztettem egy sorozatot az Ingramból. A lövedékek hangos ritmust vertek a fémajtón, a férfit, pedig kilökték a folyosóra. A lövöldözésre még ketten felfigyeltek. Nem rejtőzhettem el, mert a szobában elég hiányos volt a fedezékek listája. Így hát felmarkoltam a másik Ingramot is és mikor az ajtó közelébe értek kirobbantam rajta. Oldalra vetődve repültem a levegőben elárasztva a folyosót ólommal. A pisztolyok halkan pukkantak, a gépfegyverek ugattak, a két pribék holtan roskadt a padlóra. Lassan araszoltam a folyosó végére. Nem jöttek többen.

Valahol a Klub alatt tarthattak fogva, talán a templom alagsorában.
Felmentem az elémtáruló lépcsőkön. A vörös téglákat már ellepte a penész, orrfacsaró szagot árasztottak magukból. Fent csend honolt. Biztos már régóta vége volt a bulinak. A templom hátsó részében lyukadtam ki, mélyen a színfalak mögött. Épphogy becsuktam az ajtót, egy fegyveres őr bukkant fel a sarok mögül. Lövésre emelte a sörétest, már rugaszkodtam. A falból nagy darabot szakított ki a lövés. Megsoroztam az Ingrammal. Láttam, hogy robban ki a puska csövéből a torkolattűz. Fekete darázsrajként zúgott el mellettem a második adag sörét. De harmadszorra már nem tudta elsütni a Remingtont. A pasi, csakúgy, mint a fal, tele volt lyukakkal. Eldobtam az üres fegyvereket. Füleltem, de nem jött senki. Szabad voltam és nem volt veszteni valóm. A bal oldalamon nyíló ajtó felé vettem az irányt. Kijutottam a Klubba, ahol a buli volt. A templom magasan ülő ablakaiból tejszerű fény áradt befelé, szinte láttam a hópelyheket. Mély csönd nehezedett az épületre. A portánál egy kis Tv sistergett maga elé.

Sccchhhh… Ridley Shades az egykori rendőrtiszt továbbra is folytatja ámokfutását. A halottak száma egyre gyarapodik. Időjárás: A hőmérséklet tovább csökken, újabb hóviharokkal kell számolni… Schhshhs…

A porta mögötti ajtóhoz tapadtam. Semmi mozgás. Benyitottam.

3. Ember alkotta Pokol

Egy koszos raktárhelyiségbe jutottam. A rozsdás fémpolcok ellepték a szobát. A szoba közepén lévő asztalra raktam a Remingtont, ahol mindenféle jegyzet hevert szerteszét. Kémiai összefüggések, molekulaszerkezetek és egy könyv. Egy, a germán mitológiára épülő könyv. Ahogy fellapoztam, egy papírdarab esett ki belőle. A fax szövege egyszerű volt: “Instrukciók a Valhallából!”. Alatta kézzel kapart szöveg: Folytasd, ahogy megegyeztünk. Ha Shades gondot okozna, végezz vele, nem veszélyeztetheti az akciót! Odin
Valami nagy, mi? Szóval jól belecsaptam; egyenesen a közepébe. A faxot a kabátom zsebébe csúsztattam. Mit jelenthet ez? Rabbit talán tudja; vajon hol lehet? Összerezzentem, mert valahonnan hideg légáramlat csapott meg. Ösztönösen a puska után nyúltam, és nem hiába, mert a szemközti ajtón egy marcona férfi lépett be, kezében pisztollyal. Az asztal alá buktam, közben csőre töltöttem a Remingtont. Közelebb jött, hát lőttem. A sörét térden találta, leesett a lépcsőről, közben elsült a fegyvere. Hangosan, üvöltve káromkodott, a második lövésemig. Nem is vettem észre, de eltalált. A bal oldalamon lyukas volt a kabát. Nem vérzett annyira, de pokolian fájt.
Ez adta meg az utolsó löketet. Dühös voltam és a dühöm vért kívánt. Felkeltem a földről és a nyitott ajtóhoz szaladtam. Bent már négyen vártak rám. Elfutottam a boroshordókat tartó polcok között, felhúztam a sörétest és elrugaszkodtam. Ordítva rontottam rájuk.
A fickók erre nem számítottak. Amikor hatalmas dörrenéssel elsült a Remington, az egyiket megdobták a sörétek, repült, aztán a földre zuhant. Ingramok ugattak fel, mikor a túloldalra leérkeztem, a hordókból nagy szilánkokat haraptak ki a lövedékek. Minden ügyességemre és szerencsémre szükség volt, hogy kikerüljem a golyózáport. Előkerültek a pisztolyaim. Két Berettával vetődtem hátrafelé, folyamatosan ontva az ólmot. A négyből három már kifeküdt, a negyedik éppen újratöltötte az Ingramját.
Remegő kézzel próbálta betolni a tárat a fegyverbe, ekkor léptem hozzá és előkelő mozdulattal meghúztam a ravaszt. Kettőt kapott, közelről. Nem éreztem könyörületet. Nem sajnáltam őket. Nem volt lelkiismeretfurdalásom. Elvették tőlem a legdrágábbat, és még így is kevés árat fizettek érte. Levadászom őket. Az összeset!
A lépcsőfeljáróhoz léptem. Ahogy szaladtam fölfelé, a második emeleten kiabálásra lettem figyelmes.
- Mi az, hogy nem tudod? Keresd meg nagyon gyorsan, mert ha nem, úgy végzed, mint ő! Megértetted? -aztán egy férfi viharzott ki a szobából. Magas, napbarnított bőr, olaszos fürtök. Marco Piatino volt az. Óvatosan benéztem a szobába. Rabbit ült egy asztalnál. Meglepődött.
- Mit keresel itt? -kérdezte, majd gyorsan felpattant az asztaltól és nekem ugrott. Aztán átölelt. Furcsa, nem szokott így viselkedni. És én sem viselkedhetek így. Lisa miatt. Magam miatt.
- Aggódtam érted. Bocsáss meg; meg kellett tennem. -ahogy rám nézett, volt benne valami. Lehet, hogy szeret? Be kellett vallanom magamnak, hogy kötődöm a lányhoz. Igen, szeretem. De egyik felem mindig is elnyomta ezt az érzést. Tilos volt szeretnem.
- Minden rendben. Semmi bajom. -hazudtam, elengedett. -Mi a fene folyik itt?
- Annyit tudtam kideríteni, hogy Marco valami új droggal üzletel. Olyan droggal, amit katonáknak szántak. Totális függőséget alakít ki a használójánál. És találtam egy listát. -átnyújtotta. Nevek, dátumok, események. Mintha hidegzuhanyt zúdítottak volna rám, a listán szerepelt a nevem és Lisa-é is. A szemem könnybe lábadt. Hihetetlen, hogy kísérleti patkányok voltunk! Elöntött a fájdalom, és a harag. Rabbit rám fogta a fegyverét, felkiáltott.
- Ridley! -a másodperc tört része alatt fordultam meg, de már késő volt. Lövés dörrent, majd egy másik, legvégül az enyém, a lövedékek beletéptek az ajtófélfába. Marco lőtt, aztán kereket oldott. Már mozdultam utána, valaki hangosan sóhajtott. Megfordultam.
Rabbit a földön feküdt, fehér felsőjén cakkos szélű lyuk nyílt. Szaggatottan lélegzett, a fehér anyag egyre jobban vörösödni kezdett. Odahajoltam hozzá, kezemet a sebre szorítottam. Még mindig viseltem a gyűrűt.
- Nem hagyhatsz itt! Hallod! -üvöltöttem. Balommal belenyúltam a kabát zsebébe, előkerült a telefonom. Gyorstárcsáztam az őrsöt. A dagi Henderson vette fel.
- Tizenkettedik rendőrkapitányság, Henderson őrmester vagyok.
- Figyelj Henderson. -a hangom hallatán idegesen szuszogni kezdett.- Kapcsolj át Yurakhoz! Azonnal!
- Jól van haver… -dadogta, megszakadt a vonal, aztán újból kicsöngött. Rabbit rám nézett, barna szemei csillogtak, felnyögött.
- Yurak kapitány. -mutatkozott be, de azonnal beléfojtottam a szavakat.
- Shades vagyok, azonnal küldjön embereket a Renessaince Klubhoz, és mentőt, de azonnal! Fel akarom adni magam! Siessen! – letettem.
- Jól vagyok. Menj… – Rabbit hangja elcsuklott- kapd el a mocskot.
Lehúztam az ujjamról a gyűrűt. Átadtam a lánynak. Ajkunkkal -most először, azt hiszem- a szívünk is összeért.
- Visszajövök érted. -azzal felkaptam a padlón heverő Desert Eagle-t és kirohantam. A folyosó vége a tetőre vezetett. Kirobbantam az ajtón, éppen időben, hogy lássam, Marco a háztetőkön át menekült. Ráürítettem a pisztoly tárát, majd hanyag eleganciával új tárat löktem bele. Többször is eltaláltam, a lehulló hóra vér fröccsent.
Szem elől tévesztettem, futottam utána, a bakancsom talpa megcsúszott a havas bádogtetőn, majdnem leestem. Az utolsó pillanatban kapaszkodtam meg. Görcsösen másztam vissza, és egy pillanatig elterültem a hóban, mint egy szőnyeg. Hallottam a szirénák hangját. Lenéztem a mélybe, ahol Marco feküdt kifordult végtagokkal. Őt is utolérte a sorsa, csak azt sajnálom, hogy nem én tettem. Visszamásztam az ajtóhoz, még éppen láttam, hogyan rohamozzák meg a kommandósok a Klubot. Egy angyalszobor fekete körvonalai rajzolódtak ki a sötét, havas éjszakában. Furcsa, volt valami ironikus abban a szoborban. Ahogy ott állt és imádkozott. Menekültem tovább, hogy kiharcoljam a saját igazam.

4. Amerikai álom

Két órával később telefonált Smile. Tudatta velem, hogy Rabbit a Szent Annában fekszik. Nagy kő esett le a szívemről. Nem hagyott magamra. Azt hiszem, ma megengedhetem magamnak, hogy szeressem. Elvégre karácsony van, vagy mi?
A kórházban csend honolt. A szobában csak ketten voltunk, Rabbit és én. Aludt. Jó volt vele lenni, érezni a közelségét, és megfogni a kezét. Pár percig maradtam csak, de azok a percek egy örökkévalósággal is felértek. Rájöttem, hogy a haragon és a gyűlöleten kívül más is hajt…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához