LFG.HU

Aingus_Og
novellaCimkek

Városunk közlekedési társasága újabban igen nagy hangsúlyt fektet az utasok jegyének, bérletének ellenőrzésére, mivel elterjedt, hogy igen sokan utaznak jegy nélkül. Könnyen előfordulhat, hogy a mit sem sejtő bliccelőt kellemetlen meglepetés éri a buszon vagy a villamoson.
- Jó napot kívánok, a menetjegyeket kérem ellenőrzésre! – hallottam én is ma délelőtt. Éppen elmélyedtem az egyik napilap olvasásában, így nem vettem észre időben a fölöttem tornyosuló ellenőrt.
- Elnézést… izé… – hebegtem, miközben lázasan keresgéltem a táskámban. Ekkor villant be, hogy a bérletemet otthon kivettem a táskámból, és elfelejtettem visszatenni. Mérhetetlen zavaromat nem is leplezve közöltem a türelmesen várakozó ellenőrrel:
- Sajnos otthon felejtettem a bérletemet.
- Rendben, a helyszíni bírság 2500 Ft, utólag befizetve 5000 – mondta ő türelmesen.
Elég esetlenül néztem rá, majd elkezdtem a pénztárcámban kotorászni. Ezután még elesettebben pislogtam.
- Sajnos csak egy kétezres van nálam. De nem akarom a dupláját fizetni…
- Értem. Ebben az esetben – és itt lehalkította a hangját – kérném szépen az igazolványát.
Mindjárt megértettem a dolgot, a pénzt becsúsztattam a személyimbe, és átadtam. Ő óvatosan elvette a kétezrest, úgy tett, mint ha írna valamit, majd visszaadta az igazolványt.

Csakhogy városunk közlekedési társasága újabban nagy hangsúlyt fektet az ellenőrök ellenőrzésére is, mivel elterjedt, hogy rengeteg megvesztegetés fordul elő.
- Jó napot kívánok, uram! – lépett oda hozzánk egy jól öltözött, öltönyös férfi, felmutatva igazolványát. – A Belső Ellenőrzéstől vagyok. Megnézhetném az előbb felírt büntetést?
Az ellenőr nagyot nyelve, remegő kézzel adta át a büntető cédulát, amin persze semmi nem volt.
- Ezért ki is rúghatják, ugye tudja? Kérem a nevét és az azonosító számát! – mondta az öltönyös könyörtelenül, majd megenyhült:
- Bár igazság szerint az utódja is ezt csinálná, tehát hiába rúgatom ki. Ha érti. De a lényeg a formaságokban van… adja ide az igazolványát!
Az ellenőrnek felderült az arca, s megértvén a célzást, belecsúsztatott egy ötezrest az igazolványba.
Ugyanaz történt, mint az előbb, a pénz gazdát cserélt, és a bejelentőlap üres maradt.
Csakhogy városunk közlekedési társasága elég paranoiás ahhoz, hogy a belső ellenőröket is ellenőrizze. Így is történt. Egy utasnak álcázott férfi lépett oda hozzánk, s elővette az igazolványát, mely szerint a vállalat elnökségi tagja volt. Valóban, terjengtek olyan hírek, hogy a cég elnöke már csak az elnökségi tagokban bízott. Az öltönyös belső ellenőr igencsak megizzadt, mikor az elnökségi tag a bejelentő lapokat kérte megtekintésre. Persze mázlija volt. Mindössze egy tízezrest kellett az igazolványába tennie, hogy megmenthesse az állását.
Ezalatt a busz majdnem elérte a következő megállót. Ekkor álltam fel én, és elővettem a Belügyminisztérium Korrupció Ellenes Részlegének igazolványát, felfedve kilétem. A közlekedési vállalat utasnak álcázott elnökségi tagját igencsak meglepte a dolog, de egy ősi trükkel próbálkozott. Egy véletlenül ottfelejtett húszezres volt az igazolványában.

Azt hiszem, holnap is otthon hagyom a bérletemet.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához