LFG.HU

HammerTimeCafe
John J. Sherwood
novellaCimkek

1.

Az özvegy falubíró kisfia vízbefúlt a nyáron. Így beszélték.

2.

A lányka egy mókust követve csatangolt el a többiektől. A mókus fáról fára ugrott, de gyakran lemászott a földre, és az avarban szaladt. A kislány csillogó szemekkel követte egészen a tóig.
Varjak figyelték a fákról. Darton fekete szentjei.
Kicsiny, avarpartú tavacska volt, félholdformájú. Roskatag fahíd vezetett át fölötte, lábait félig már felfalta a rothadás. Csúzos vénemberként állt a tó fölött szürkéllő ködben. Nagyon korán volt még, élettelenül derengett odafent a nap; a gyerekek még pirkadat előtt szöktek ki a faluból. Valami csínyre készültek, talán a kovácsot akarták megtréfálni, aki igen gyakran járt ide egyedül, magányosan.
A kislány őket követte. Aztán a mókust.
Egészen a tóig.

3.

Nem találták meg a kisfiút, hiába keresték.

4.

Aztán a mókus elszaladt, vagy eltűnt az őszülő lombok között, és a kislány hiába várta, nem került elő. Pedig sokáig várta. Hosszan álldogált a fák alatt, tágra nyílt szemekkel nézett felfelé. Utóbb elsétált a tóhoz, ahol békák brekegtek siralmasan, és néma varjak ültek az ágakon, varjak százai.
A mókus töprengve figyelte a kislányt odafentről. Csupasz kis orra fel-alá mozgott, miközben a levegőt szaglászta. Aztán lemászott a földre, az ágavesztett falevelek közé, és lopva a lányka után eredt.
A kislány már a békákat figyelte. Toprongyos lányka volt, csak darócruhát és a lábára tekert rongyokat viselt, és mindenét összemaszatolta futkosás közben, de nem szólhatott már rá senki, mert ősz elején árván maradt. A falubíró volt az apja, aki sírba bánkódta magát elvesztett fia után. Még a bosszúistenhez, Uwelhez sem könyöröghetett elégtételért.
A lányka tipegve a békákhoz merészkedett, egészen a tó széléig, ahol kicsit süppedős, mocsaras volt a föld.
Egy varjú felkárogott.
A békák megugrottak, és csont fordult elő a földből, a kislány talpa alól. Sárgult volt már és kicsi, vékony, törékeny. Lábszárcsont talán. A kislány meglepődött, de nem ijedt meg. Gyakran látott ilyesmit, elpusztult állatok csontjait: ásni kezdett, hátha valami érdekesebbet is talál.
Talált. Talált, és az mesélt neki.
A mókus dermedten figyelte, s mikor a kislány az aszaltbőrű koponyát kézbe vette, elfutott, rémülten nyüszített hazáig, és remegve odvába bújt.
Megrémítették a szellemek.
Felrebbent a varjúhad.

5.

A kisfiúnak csak díszevesztett kis kalapját találták meg a víz színén.

6.

A kovácsműhely udvarát ellepték a varjak, de némák maradtak és szótlanok, hallgatott az erdő. Haldokolt az ősz.
A kovács asszonya toprongyos lánykát talált a ház előtt.
- Gyere kicsi szentem, gyere hát be, még megfagyol itt kinn nekem!
Férjurának műhelyébe vitte rögtön, és letette a hasas kőkemence mellé, mert a kislány olyan sápadt és hallgatag volt, hogy máris tüdőlobra gondolt.
- Az hiányzik csak, hogy holnapra lázas is legyél!
Pokrócot csavart köré, és forró teával kínálta, de a lányka egyetlen kortyot se kért. Mindegyre csak a kovácsot figyelte. Parázsló szemekkel.
A mókus még mindig remegett elvackolt odújában.
- Minek hoztad ide ezt a békát? – hördült a kovács asszonyára. Borsódzott a háta a kislány tekintetétől.
- Még megfagy itt nekünk… – felelte az asszony.
- Hisz néma béka ez! Mit kezdel vele? Árva purdé! – morgott a férfi. – Mióta az a nyüves apja is a kölyke után veszett…
- Megijesztették a varjak szegény kicsit… – szabódott az asszony, és a kislány arcát simogatta. A szíve belesajdult a gondolatba, hogy ő sohasem fogant meg, és nem volt a kovácstól gyermeke.
- A varjak…! – mordult a kovács; de elhallgatott.
A varjak mind őt figyelték. Az ablakon túlról, a műhely ajtajából nézték, figyelték, szénfekete szemmel, akárha maga Darton nagyúr, a holtak hercege bűvölte volna tekintetével.
- A varjak… – kezdte újra a kovács, de már bizonytalanul rezgett a hangja.
A lányka is őt figyelte.
- …varjak…
A kislány kinyúlt a pokróc alól; vékony, csontos kis karja volt, gyermeknyi öklében viszont szorított valamit, valamit, amit a pajtában talált, mielőtt az asszony észrevette volna.
Rézből vert állatka volt, kalapot díszítenek olyasmivel.
A kovács sápadtan állt. A szerszám kifordult a kezéből, az árva kislány pedig mosolyogva beledőlt a tűzbe. Szikra és parázs pattogott mindenfelé, szétfutott a láng.
A varjak némán kivárták a végét.

7.

A kisfiúért Darton és Uwel papjai mondtak gyászmisét.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához