LFG.HU

Loran
novellaCimkek

Enyhe szellő fújdogált az országút menti erdő fái között, a tavaszi lombok susogva hajladoztak a csillagfényes éjszakában. Itt-ott bagoly huhogása vegyült a tücsökciripelés és a kabócák neszezése közé.
Fény tűnt fel a ritkás erdei párában, és a társául szegődött zúgás varázsütésre elnémította az éji zenészeket. Egy autó közeledett. Széles esőgumijai harsogva falták a métereket, reflektora lyukat ütött a sötétségben. Meglehetősen gyorsan haladt, s egy szempillantás múlva már piros hátsó lámpái intettek búcsút a felzavart erdei közösségnek. Ez a rövidke pillanat mindenesetre elegendő lett volna egy figyelmes szemlélődő részére, hogy a terepjáró vezetőjének a műszerfal kísértetfényébe vont arcát megpillantsa.

A kocsiban halk zene szólt, tulajdonképpen a hallhatóság határán. A sofőr nem akarta zavarni a hátsó ülésen kabátjába takarózva szundikáló feleségét, és inkább a vezetésre koncentrált. Szerette az éjszakai vezetést, persze csak akkor, amikor az idő is megfelelő volt. Éjjel egy órakor nem sok autó rótta az utakat, s általános tapasztalat szerint a gyorshajtókra vadászó rendőrök is inkább aludtak már ilyenkor. A terepjáró összes felkapcsolt fényszórója a becsült féktávolságon túlra is tökéletes belátást biztosított, így nem volt semmi akadálya egy kis ártatlan száguldozásnak.
Az utóbbi néhány percben az aszfaltcsík szinte egyenes vonalban futott a fák között, lassítani nem kellett a nagyon enyhe ívű kanyarokban. Az út határozottan lejtett, és egy nagy kiterjedésű völgybe tartott, melynek alján élesen balra fordult, és meredeken emelkedni kezdett.
A férfi jól ismerte ezt az útvonalat, ha naponta nem is, de hetente végighajtott rajta munkájából kifolyólag. A kanyar előtt lelassított, majd nekirugaszkodott az emelkedőnek. A nagy teljesítményű motor könnyedén repítette felfelé utasait.

Amikor kiértek a völgyből, a sofőr érdekes dologra lett figyelmes. Nagyjából kelet felől, menetirányától enyhén balra vöröses izzást vett észre, mely alig észrevehetően lüktetett az erdő mélyén, fénye szétszóródott a fák fölötti ritkás párában. Mintha a nap készülődött volna előbújni a horizont mögül e számára szokatlan órán. Fölötte a csillagok nagyon halványan pislákoltak, mert egy sötét, gomolygó tömeg újra meg újra eltakarta őket.
A rádió automatikája közlekedési hírekre kapcsolt. A férfi felhangosította, s nem is kellett sokáig várnia. A szignál utáni első hír az erdőtűzre vonatkozott. A környező utakat lezárták, a tűzoltók nagy erőkkel felvonultak, a szokásos. Az egyetlen, ami kissé aggasztotta az autóvezetőt, hogy éppen azok között a fák között kocsikázott, melyek társai kigyulladtak a messzi távolban. E két utolsó szó aztán rögtön meg is nyugtatta; néhány kilométer után meg amúgy is le kell térnie az ellenkező irányba.
Mire azonban a leágazáshoz értek, a tűzgolyó óriásira nőtt, és már nem tűnt olyan nyugodalmasnak a távolsága. A visszapillantó tükörben aggodalmasan méregette a rőtvörös horizontot, miközben a rádió újra csatornát váltott. A bemondó közölte, hogy már két halálos áldozatot is követeltek a lángok, és jóval nagyobb területen égnek a fák, mint azt előzetesen feltételezték. A rádió ezután elhallgatott, mintha vissza akarna térni a zeneadóra, de ehelyett csak sztatikus zörej hallatszott a hangszórókból. A férfi bosszankodva nyomogatni kezdte az állomáskereső gombokat, de az égvilágon semmit nem tudott befogni, az éter üres volt.

Mikor visszanézett az útra, egyszerre hiányérzete támadt, de nem tudta magának megmondani, mi volt az. Meresztette a szemét, de képtelen volt magyarázatot adni, miért támadt furcsa érzése.
Aztán hirtelen eltűntek az út menti fényvisszaverőcsíkos cövekek. A férfi döbbenten meredt maga elé, ugyanis az imént még tisztán látta őket mindkét oldalon a fényszórók pászmájában sorakozni. Elképedésében jócskán csökkentette a sebességét. Képtelen volt felfogni a történteket, agya lázasan kutakodott megoldások után. Egyszer csak rádöbbent, mi hiányzott eddig: a közlekedési táblák! Eleget járt erre, hogy tudatalattijának feltűnjön a hiányuk, de ahhoz elég ritkán, hogy tudatos énje elsikkadjon felette. Időbe került, hogy a kettő összhangba kerüljön, de a felismerés még jobban felzaklatta.
Felesége hátul mocorogni kezdett, és nagyot ásítva felült. A férfit hallgatva nem tudta eldönteni, hogy viccel-e, vagy sem, mert amit mondott annak tűnt, de ahogy tette, már egyáltalán nem. Megrémült férje hallatán: hangjában rettegés bujkált, amit még soha nem tapasztalt. Az ura két lábbal a földön járt, hidegen hagyta a természetfeletti, nem hitt benne. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy igaz legyen, amit az imént hallott, ahogy azt is, hogy ilyen otromba tréfát űzzön vele.
Hirtelen éles fékcsikorgás hasított az éjszaka csendjébe. A gumik üvöltve keresték a tapadást az aszfalton, égett szagot és füstöt hagytak hátra a féknyommal együtt. A tehetetlenség az első ülésnek csapta az asszonyt, aki nyöszörögve kérte számon férjétől a fájdalmas manővert. De ahogy ránézett, tudta, hogy valami borzalmas dolog történt. Ott álltak járó motorral keresztbe fordulva az országúton, és férje mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel bámult maga elé, a fák közé.
A legrosszabbra számított, amikor követte a férfi pillantását. Elgázolt és halálra roncsolt emberi tetem látványát várta, annak ellenére, hogy nem hallotta a csattanást. De semmi szokatlant nem látott. Ismét kérdőre vonta férjét, aki óriási önuralmat kényszerítve magára, nyugodtan, halkan közölte vele, hogy ahányszor behunyja a szemét, akár csak egy pislogás erejéig is, valami eltűnik a világról. Először a közlekedési táblák, aztán a cövekek. Legutóbb – és ez hozta a hihetetlen felismerést – az útfestés.
A nő, miután lélegzetvisszafojtva hallgatott, próbálta megnyugtatni a férfit, de csak annyit ért el, hogy nagyon lassan újra elindultak. A férfi továbbra is maga elé meredt, és természetellenesen nagyra nyitotta szemeit. Egy idő után figyelmeztette feleségét, hogy nem bírja sokáig. Feszülten néztek a fényszórók által a sötétségből kiharapott világra, próbálva megjegyezni annak minden kis részletét. Az asszony döbbenten vette észre, hogy rá is ráragadt a férfi őrült képzelgése. Azt ő is látta ugyan, hogy az említett tárgyak nincsenek az út mellett, de úgy gondolta, férje, akármilyen okból is, képzelődött, amikor azt állította, hogy az imént még ott voltak.

A férfi velőtrázó sikításra nyitotta ki szemét. Tehát igaz, gondolta megsemmisülten, majd ő is észrevette, mi rémítette halálra feleségét. Eltűnt előttük az útpadka. A keskeny murvasáv, és a vízelvezető árok, ami elválasztotta őket az erdőt szegélyező bokroktól, feloldódtak az éjszaka sötétjében. A kocsival középre kellett húzódni, nehogy a tüskés bozót és a fák lelógó ágai végigkarcolják az oldalát.
A férfi hátranézett felesége könnyáztatta arcára, aki zokogva követelt magyarázatot, tőle, és az égiektől egyaránt. Vigasztalni próbálta, bár semmi megfelelő nem jutott eszébe. Elengedte a kormányt és hátranyúlt, megsimogatni az arcát. Közben önkéntelenül megint pislogott egyet.
Az autó őrülten rázkódni kezdett, a kormány kiszabadult egyetlen keze laza szorításából, és elindultak a fák felé. Szerencsére lassan haladtak, így vissza tudta rántani a kocsit… az útra. Az országút eltűnt. A férfi nem nevezte volna főútvonalnak azt az összetöredezett, itt-ott növényzet által áttört, borzasztóan keskeny aszfaltcsíkot, melyen jelen pillanatban haladtak. Éppen csak elfértek a fák törzsei között, amik olyan közel tolakodtak, hogy a bozótost is kiszorították az út mellől. Közvetlen közelről, baljóslatú fenyegetéssel bámulták a kibontakozott drámát.
Még jobban lelassítottak, miközben gyanakodva fürkészték a kényelmetlenül közeli erdő sötétjét. A történteken töprengtek, a férfi továbbra is emberfeletti nyugalmat erőltetett magára, a nő halkan pityeregve, könnyeit nyelve javasolta, hogy forduljanak vissza, de amikor hátranézett, hisztérikus hangon közölte a férjével, nincs visszaút. Minden eltűnt mögöttük, út, padka, árok, a fák összezártak az elhaladó terepjáró mögött. Mikor előrenézett, már földúton haladtak, lépésben, majd hirtelen megálltak. Nem láttak mást csak, sűrű, mély erdőt.
Megpróbáltak kiszállni a kocsiból, de a göcsörtös, göbös fatörzsektől nem tudták kinyitni az ajtókat, csak a bal hátsót éppen annyira, hogy kiférjenek. Először a nő, majd a férfi kászálódott ki a feleslegessé vált járműből. Megálltak egymás mellett, kezük összekulcsolódott, és szorosan egymáshoz bújtak. Úgy érezték, a még mindig járó motor halk duruzsolása az egyetlen, ami a világukból megmaradt. A gyökerek között előrebotladoztak a lámpák keltette fénybe, amikor is leállt a motor.

Ott álltak ketten a néma csendben, árnyékuk messze előrevetült a fák közé. Furcsa módon, már nem érezték ellenségesnek az évszázados törzsek közelségét és a lombok keltette susogást. Az erdő lélegzett a falevelekkel játszadozó szélben, és az egyre sűrűsödni látszó fák is köszönteni, semmint összemorzsolni jöttek a világukból szelíd, de határozott erőszakkal kiragadott emberpárt.
A férfi új érzésein álmélkodva, megindultan, bűvös áhítattal vonta közelebb magához feleségét. Ahogy megfogta a kezét, érezte, hogy megváltozott. Ránézett, és a világ legszebb élőlényét látta maga előtt. A nő meztelenül állt mellette, ruhái lefoszlottak róla, kecses nimfa testét gyönyörű, szürke színű, ezüst erezetű kéreg borította, sziporkázva az éles fényben. Már nem sírt, arcán földöntúli mosoly játszadozott, ahogy visszapillantott urára. A mögöttük tehetetlenül gubbasztó autó fényei kialudtak; az ősi varázs nem tűrte a halandó szemek pillantását.
Tudás öntötte el elméjüket, elődeik több ezer generációra visszamenő tudása, az erdők eonokra visszanyúló emlékezete. Már nem csodálkoztak többé azon, ami történt velük: gyermektelen pár voltak, erdő mellett éltek, ahol sok órát töltöttek szemlélődéssel, sétával, kirándulással; ideális jelöltként autóztak hát a kihalt éjjeli úton. Múló szomorúságot éreztek elvesztett életük, szeretteik felett, még inkább az előző fapásztorok sorsa miatt, akik a tűzvészben tértek meg teremtőjükhöz. Tudásuk, emlékeik, tapasztalataik azonban nem tűntek el velük. Átadták ezeket, csak figyelni kellett rájuk a lombok zenéjében, a patakocskák csobogásában, a fatörzsek nyikorgásában.
Tudták, szükség volt rájuk, a druidákra, az erdők szentjeire, a részükről követelt csekélyke áldozatot pedig szívesen megadták.

Mintegy varázsütésre, a fák között, a kialudt lámpák fénykörén éppen túl, egy gerendaházikó alakja derengett fel, mintha csak az ő megérkeztükre várt volna. Ősi építmény volt, évezredek óta dacolt már széllel, esővel, hóval, jéggel. A gondos kezek által szorosan összeillesztett öreg rönkök között moha és zuzmó bújtak meg, ez utóbbi különleges, nagyon lágyan és halványan fluoreszkáló fényét látták meg először, majd egyre erősödő szemeik észrevették a csillagfényt visszatükröző, sötéten ásítozó ablakokat is. Enyhe hajlású tetejét dús erdei aljnövényzet borította, a gerincen apró kőkémény kandikált elő.

- Hazaérkeztünk végre – a nő hangja olyan volt, mint a tavaszi lágy szélben gyengéden egymáson súrlódó faágak halk zöreje.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához