LFG.HU

Narcyssa
novellaCimkek

Narcyssa dühösen csapta le a poharát a pultra. Öt napja, öt nyavalyás napja rostokolt a kocsmában. A Hervadt Rózsa fogadó egy ütött-kopott hely volt, mely a Milesbe tartó út mellett épült Erdőhatárán, ezért szinte mindig tele volt pihenni vágyó utazókkal. De nem csak helyéről volt híres. Aki megszállt benne, mind dicsérte söréért és lányaiért.
Narcyssa egy dalnokcsoporttal érkezett, és táncolással kereste kenyerét. Mikor a kobzosok továbbmentek, ő itt maradt. Nem mehetett, még nem. Várt valakire. Úgyhogy most is, mint mindig, ott ült a fogadó alsó részében, és iszogatott.
Viharos idő volt. Egész nap esett, és alig érkeztek vendégek. Talán így sötétedés után többre lehet számítani. Narcyssa épp fintorogva tolt el magától egy részeget, aki a földön elterülve horkolt tovább, mikor a kocsma ajtaja kivágódott, és egy adag szeles esővel kísérve három ember lépett be rajta. Narcyssa érdeklődve fordult az újonnan jöttek felé.
Három férfi volt. Egy idős lovag, büszke tartással, hosszú bajusszal. Páncélja nedvesen csillant, ahogy áthaladt a fogadón. Mellette egy fiatalabb lépdelt. Bőrpáncélt viselt, ami szabad rálátást adott izmos karjára. Minden lépésnél egy hosszúkard zördült az oldalán. A harmadik véznább és öregebb volt. Krémszínű csuhája örvénylett körülötte, ahogy körbefordult, övén mindenféle szütyők himbálództak. Egy mágus! Milyen ritka errefelé! Narcyssa szája gúnyos mosolyra húzódott. Nem szerette a mágusokat, túl sokat tudtak. Annál inkább a hős lovagokat! Megigazította szatén köpenyét, melynek merész kivágása kellő mértéknyit mutatott szépségeiből, és fülelt. A trió közben letelepedett egy asztalhoz a kandalló mellett, és beszélgetni kezdtek.
- …maradunk. Miles nincs messze. Holnapra oda kell érnünk. – dörmögte a varázsló.
- Ugyan! Igazán kiélvezhetnénk ezt az estét! Egész nap az erdőben kutyagoltunk. Ne légy már ilyen savanyú! Apám nem lenne megelégedve veled. – kuncogta a fiatal, majd körbenézett a kocsmában.
Nem messze tőlük zsoldosok egy csapata beszélgetett hangosan és részegen. Az asztaluk telehalmozva sült hússal, kenyérrel és borral. Két nő nevetgélt társaságukban. Biztos nem rég kapták meg a fizetésüket. Egy másik asztalnál kereskedők ültek, bódító füst ölelte körül selymekbe bugyolált testüket. A kocsma másik végében, távol a meleget adó tűztől, egy sötét sarokban, két ember veszekedett halkan egy térkép felett. Arcukat árnyékolta fejükre húzott csuklyájuk. A pultnál pár részeg, és egy nő.

Az ifjú szeme megakadt azon a nőn. Hosszú bronz ruhát viselt, mely követte teste minden vonalát. Nyakát arany nyakláncok – legalább öt – díszítették. Rövid szőke tincsei, és mélykék szeme megigézte a férfit. Narcyssa észrevéve, hogy az ifjú őt nézi, és elővette huncut mosolyát. A fiatal katona rákacsintott, majd kikotort zsebéből egy aranyat, és felmutatta. Narcyssa megvonta a vállát, mire a férfi elővarázsolt még egy aranyat. Narcyssa beleharapott ajkába, majd magában sóhajtva felállt, és elindult az asztaluk felé.

A két öreg halkan beszélgetett egymással, de gyorsan abbahagyták, mihelyst Narcyssa melléjük ért. A lovag fölállt, komor arcán mintha átsuhant volna egy mosoly, és elindult a kocsmáros felé, hogy ételt és szállást szerezzen. A mágus rosszallóan figyelte a nőt, sőt, szinte gyanakodva leste minden mozdulatát. Narcyssa viszonozta pillantását. Odabújt az ifjú mellé, és megcirógatta a vállát.
- A Fekete Holdra, de görcsös vagy! Lazulj csak el. – dorombolta Narcyssa, azzal masszírozni kezdte a férfit.
- Hát igen. Két napja gyalogolunk. Támadtak már ránk útonállók, orgyilkosok, farkasok – hencegte a fiatal katona. – Ah! Arany kezed van!
Közben az idősebb lovag is visszatért, és köhintett.
- Ó, bocsáss meg, be se mutatkoztunk kegyednek! – vigyorgott az ifjú. – én Vrom vagyok. Ő – bökött a duzzogó mágusra – Dombas Bölcs. – Narcyssa elfintorodott. Még hogy Bölcs. Kit akar ezzel becsapni? – és ő – mutatott a biccentő katonára – Tolan lovag.
- Én Narcyssa vagyok – duruzsolta a nő, és mindenkit megajándékozott egy mosollyal. – Meghívsz egy italra? – fordult újra Vrom felé.
A férfi szeme felcsillant, és már rendelt is.

A tűz vidáman pattogott a kandallóban, és pár korsó ser és pohár bor után a hangulat is vészesen javulni kezdett.
Vrom és Tolan nagy beleéléssel mesélték eddigi kalandjaikat, és néha még Dombas is bekapcsolódott, persze csak hogy kijavítson pár csúsztatást a hős ódákban, Vrom nagy felháborodására. Így kiderült, hogy a Pugnai Nagy Csatánál nem is volt csata, és hogy a sebhely, mellyel Vrom büszkélkedhetett a vállán, nem tíz megvadult medvétől, hanem egy ijedt kiscicától származott. Narcyssa pedig ült az ifjú ölében, hallgatta a meséket, és engedelmesen nevetett a tréfákon.
Lassan a kandallóban égő tűz is kezdett kialudni, a történetek kezdtek elfogyni, és az ital hatása is kezdett alább hagyni. Narcyssa szórakozottan cirógatta Vrom állát, Dombas szütyőiben matatott, Tolan pedig elbóbiskolt. Végül Vrom unta meg a dolgot, felállt, és indult volna is, mikor Dombas elkapta a kezét. Vrom felszisszent, és dühösen fordult a mágus felé.
- Ne! – küldte Dombas pillantása.
- Nem lesz semmi! – mondta némán Vrom, majd kiszabadítván magát a mágus szorításából, magához húzta Narcyssát, és elindult a lépcsők felé. Útközben szórakozottan belefújt Narcyssa fülébe, mire ő elkuncogta magát, de továbbra is fél szemmel figyelte a hátuk mögött zsémbelődő mágust, és horkoló barátját.
Mikor végre felértek a lépcsőn a szűk és sötét folyosóra, ahonnan a szobák nyíltak, és eltűntek a figyelő tekintetek elől, Vrom a falnak döntötte a nőt, és csókolgatni kezdte aranybarna bőrét.
- Ne, ne, várj! A szobában!
Narcyssa alig tudta lefejteni magáról a lendületbe jött ifjút. Az végül megadóan megkereste a szobát, és beinvitálta őt. Nem volt nagy hely, a bútorzata egy asztalból és egy kényelmesnek tűnő ágyból állt. Az asztalon gyertyák égtek, kísérteties fénnyel bevonva a falakat. Továbbá volt egy ablaka, ahonnan rálátás nyílt a messzi erdőkre és a mellette kanyargó útra. A távoli hegyek sötét sziluettje fölött Argenum sarlója fénylett, ezüstösen csillant fénye a nedves kőpárkányon. Hűvös esti szellő fújdogált.
Vrom leült az ágyra, és lerúgta csizmáit.
- Húzd le a ruhád – mondta szelíden.
A gyertyák lángja meglibbent, ahogy Narcyssa lassan letolta válláról bronzszínű köpenyét. A ruha lecsúszott selymes bőréről, és lágy redőkbe rendeződött a földön.

Dombas idegesen dobolt az ujjaival. Mégis mit gondol ez a fiú? Nekik sürgősen Milesbe kell érniük, de nem! Neki mindig csak a szórakozáson jár az esze. Minden fogadóban eljátssza ugyanezt. Hát nem tanult semmit? Úgy látszik ő is örökölte családja híres tulajdonságait. Legalább ugyanannyi zűrbe fog keveredni emiatt, mint az apja. És az a sugdolódzás! Ha bármit elmondott annak a nőnek! Narcyssa. Még a szeme sem áll jól!
A mágus dühösen rácsapott az asztalra, aminek az lett a következménye, hogy utolsó pohár bora felborult, és elárasztotta az asztalra pakolt táskákat. Dombas felrázta a mellette szendergő katonát. Tolan álomittasan körülnézett, pislogott párat, majd felfogta hol is van.
- Elaludtam? Biztos túl sokat ittam – ásította.
- Menj és nézd meg a fiút! – utasította Dombas.
- De uram! – tiltakozott megszeppenten Tolan. – Az nem lenne… ööö… udvariatlan? Nem hiszem…
- Ne feledd, ki vagy, lovag! – villantotta szemeit az öregre a mágus.
- Jó. De nem én felelek érte – morgolódott magában Tolan.
Vonakodva felállt, végigcaplatott a kocsmán, fel a lépcsőn, be a folyósóra, majd megállt Vrom szobájának ajtaja előtt, és fülelt.
Hangok. Közelebb oson, fülét az ajtóra tapasztotta, közben átkozva Dombast, hogy ilyen alantas dologra vette rá. Az ajtó mögül zihálás, nyögdécselés, és halk sikolyok hallatszódtak. Tolan megcsóválta a fejét. Ifjú barátja most is csak vágyainak kielégítésére gondol. Elvigyorodott. Nem kell félteni őket ma este…

Narcyssa hirtelen felriadt álmából.
Még mindig este volt. A gyertyák már csonkig égtek, a sötétséget csak az ablakon bevilágító holdfény törte meg. Narcyssa várt, míg szeme hozzá nem szokott az éjhez, majd a mellette fekvő Vromra nézett. Az ifjú hátára fordulva, kezeit szétvetve aludt. Narcyssa közelebb bújt hozzá, és végigsimította hegekkel csúfított mellkasát. A férfi megmozdult, de nem ébredt fel. Narcyssa sóhajtott, majd csendben fölállt az ágyból, és puha léptekkel elindult a még mindig a földön heverő ruhája felé. Lehajolt, és egy tőrt húzott elő csizmájának rejtett részéből.
Gyönyörű tőr volt, hosszú, megmunkált markolattal, méregbe mártott pengével. Amint eret vág, elkeveredik a vérrel. Gyors és hatásos. Narcyssa odasétált az alvó Vrom mellé.
- Sajnálom, de a munka, az munka.
Azzal beleszúrta a tőrt a férfi szívébe. Vrom szeme tágra nyílt a döbbenettől, halálsikolya ráfagyott ajkára. Egy utolsót rándult a teste, azután semmi.
Trónörökös negyedik Vermund herceg, Bolean király egyetlen fia, ki Vrom álnéven kalandozott az országban, elvérzett a takarók között. Elkerekedett szemei a semmitől ijedtek, nyitott szája némán üvöltött. Narcyssa még egy picit nézte a halott herceget, azután visszafordult a ruháihoz.
Amint elhaladt az ablak előtt, észrevett valami furcsát. A máskor ezüst színeiben pompázó hold megváltozott. Elsárgult, fénye vöröses lett. Sugara bronzosan csillant Narcyssa meztelen bőrén. A nő kinézett az ablakon a csillagos égre… és meglátta! Argenum az Ezüst Hold mellett ott volt Tenebricos, a Fekete Hold, minden gonosz forrása! Egy árnyék volt a csillagok között, sötétebb minden éjnél. Narcyssa egész testében megremegett.
A hold képe eltűnt. Csak egy pillanat volt. Talán csak képzelte. Narcyssa még sokáig nézte az üres eget, majd megrázta magát. Most nem szabad ezzel foglalkoznia! Visszafordult ruháihoz és felöltözött, majd a herceghez ment. Menthetetlenül halott volt. Kár, pedig remekül szórakozott vele az este. De hát egy orgyilkosnak ez a feladata. A herceg útjában állt valakinek…

Narcyssa sóhajtva kilépett a szobából. Kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot pedig elsüllyesztette egyik rejtett zsebébe. Reggel majd, ha jön a mágus és a barátja megnézni a herceget, először majd nem fogják érteni, miért nem válaszol ő nekik. Azután hosszas viták múlva betörik az ajtót, és ott fogják találni a halott herceget, akin már Argenum papjai sem fognak tudni segíteni.
Narcyssa könnyed léptekkel indult el a lépcsőn. Az alsó szint, a kocsma, már kihalt volt. A tűz már rég kialudt a kandallóban, csak izzó parázs maradt utána. A hold fénye beszűrődött az apró ablakokon, vöröses fénycsíkokat festve a sötétségbe. Egy asztalnál egy részeg hortyogott tányérjába dőlve. Egyenletes szuszogása volt az egyetlen hang az éjben. Ha akkor az a részeg felnézett volna, bele Narcyssa kék szemeibe, vadságon és szenvedélyen kívül mást is láthatott volna. Valami mélyebbet, valami megmagyarázhatatlanabbat. Szomorúságot. Szelíd és fájdalmas végtelen, túlvilági szomorúságot. De a részeg nem nézett fel. Aludt tovább.
Narcyssa halványan elmosolyodott, és kilépett a Hervadt Rózsa fogadóból.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához