LFG.HU

Sambucus
RPGCimkek

Az Emberiség Birodalma először a galaxis délkeleti szegélyén, egy alig ismert birodalmi előőrsnél találkozott a később Tyranidák nevet kapott idegen fenyegetéssel. A Tyran bolygón mindössze egy, a galaxis széli, gyakorlatilag ismeretlen területekre induló felfedezők támaszpontjául szolgáló Adeptus Mechanicus állomás létezett csak. Viszonylagos elszigeteltsége miatt a bázis kis mérete ellenére is jelentékeny védelemmel, és a hatvanezer fényévnyire lévő Földdel való kapcsolattartáshoz egy Asztropatával is rendelkezett.

A Tyranra befutó első aggasztó jelentések számos tönkretett világról számoltak be a galaxis legeslegszélén. Ősi felmérések az adott bolygókat, mind életet hordozókat vették nyilvántartásba, de az újabb expedíciók csupasz, légkör nélküli szikláknak találták csak őket. Először senki sem gyanakodott: A régebbi felmérések évszázadosak, gyakran évezredesek, így nem ritkák a pontatlanságok sem.

Ahogy múlt az idő, a Technomágusok felfigyeltek rá, hogy ismert, virágzó ökológiai rendszereket hordozó bolygók is rejtélyes módon keringő, élettelen sziklagömbökké változtak. A kutatócsapatok semmilyen felismerhető okát sem találták a jelenségnek, így a Felfedező Tábornok által benyújtott jelentések is süket fülekre találtak. A kérdéses bolygókon nem éltek értelmes lények, és fényévek ezreire voltak a legközelebbi emberlakta rendszerektől. Egy milliárdnyi világból álló galaxisban hemzsegnek az ilyen rejtélyek, így hosszú ideig ezek az információk csak az Administratum több száz mérföldnyi adatbakjaiban pihentek.

Ahogy a tyrani állomás kötelességtudóan iktatta a halott világokról szóló jelentéseket, a növekvő információtömeg magára vonta egy szervezet figyelmét, amely iszonyodik a rejtélyektől, és a megmagyarázhatatlan jelenségektől: Az Inkvizícióét. Kryptman, a Macharlan Eretnekség megbélyegzése óta köztiszteletben álló Inkvizítor puhatolózó kérdéseket tett fel a messzi délkelet eseményeiről. A Felfedezők hivatalának adeptusai kevés további információval tudtak szolgálni, de ahogy Kryptman Inkvizítor összehasonlította és elemezte az elpusztult világokról szóló jelentéseket, nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenség pontosan kivehető mintát mutat, és a galaxis peremétől egyre mélyebbre tolakszik.

Az Inkvizítor az Inkvizíciós tanács elé tárta leleteit, ami rendelkezésére bocsájtott egy hajót, hogy a keleti peremre utazva több adatot szerezhessen. De amíg az inkvizítor hajója a hipertér tajtékát szelte, Tyrant megtámadták.

Támadás Tyran ellen

A Tyran Primus bázis a Tyran felszínét borító óceán közepén, egy sziget mélyén feküdt, egy ősi vulkánláncolat tetején. A Tyran bolygó felszínének 80% -át óceánjai borították, amik szédítő gazdagságú tengeri életnek adtak otthont, az apró, ártalmatlan menekülőhaltól a roppant veszélyes 200 méter hosszú krákig. A bázis maga elég erős volt, hogy tomboló viharoknak, és a tengeri létformák mohó érdeklődésének is ellenálljon. Ezen kívül a Tyran Primus bázis rendelkezett négy hatalmas, páncélozott silókba rejtett védelmi lézerrel is, portyázó idegenek, vagy az ismeretlen óceán mélyén rejtőző bármilyen létforma ellen.

A bázis legénysége több mint négyszáz lelket számlált: Administratum írnokok, Felfedezők, az Adeptus Mechanicus Génsebészei, Mérnökök, Lexmechanikusok, a kíséretükbe tartozó Szervitorok, és az egyetlen Asztropata. Mindannyian az uralkodó Cultus Mechanicus kasztba tartozó Magos Varnak parancsnoksága alatt álltak. Három – hathavonta felfedezőhajók keltek át a Tyran rendszeren, hogy felfrissítsék készleteiket, és jelentéseket hozzanak. A bázist utolsóként a Nyomozás hagyta el, a Keleti Szegély kutatásának céljával, de Varnak attól félt, hogy csak újabb elpusztult világokról jelent majd.

Több mint egy hónappal a Nyomozás kihajózása után a Tyran Primuson majd’ ezer ismeretlen tárgy alkotta felhőt észleltek, amint belép a Tyran rendszerbe. Miután a kezdeti vizsgálatok szerint a felhőt nem űrhajók, és nem is törmelék alkotta, további elemzés céljából Magos varnak a bázis egyik apró, rendszerbeli utazásokra szolgáló hajóját küldte a felhőbe. Ahogy közeledett, a hajót szinte azonnal megtámadták az ismeretlen tárgyak. A legénység több tagja, és maga Magos Varnak is megsebesült, sőt, a hajó maga olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy alig élte túl a visszautat a Tyranra. Amint felépült sérüléseiből, Varnak komoran riadókészültségbe helyezte a bázist, és felfegyverezte a Szervitorokat, akik invázió esetén az első védelmi vonalat jelentették.

Egy héttel később érték a bázist az első támadások. Tyran viharkorbácsolta egébe újra meg újra a védelmi lézerágyúk vakító villanásai hasítottak ahogy a támadók elűzéséért küzdöttek. Egész városnegyedeket salakká olvasztani képes lézernyalábok fúrták magukat az űr sötétjébe, ahogy az ellenség lövedékei a bázisba csapódtak. A kettes silót megrendítette és megtörte az őt ért számos találat, de a Tech – Papok imái nyomán folytatta a tüzelést.

Az egyenlőtlen csata körülbelül egy óráig tartott, ahogy a lézerütegek bátor legénysége a Tyrant körbefogó sok száznyi behatolót lőtte, amikor meglepő módon a az ellenség egyszerűen visszavonult. Varnak megmaradt három hajóját az ellenség üldözésére küldte, amik csak tetézték a földi lézerek pusztítását, és megerősítették Varnak korábbi megfigyeléseit a támadókról.

Az ismeretlen tárgyak idegen eredetű lényeknek tűntek; hatalmas, páncélozott szervezeteknek, vastag, szilárd kültakaróval, amelyek láthatóan tökéletesen alkalmazkodtak a mélyűrbeli élethez.

A bio – hajók gyorsan tönkretették, vagy elpusztították a birodalmi hajókat, és Magos Varnak információi szerint Tyran védművei mindössze tucatnyi lényt sebeztek meg, illetve pusztítottak el az ezer közeli létszámú rajból. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a behatolók újból, nagyobb erőkkel támadnának, az egyenlő lenne a tyrani bázis halálos ítéletével. Csak annyi maradt hátra, hogy megpróbálják figyelmeztetni a Birodalmat, mielőtt a lehető legdrágábban adnák az életüket.

De az Asztropata képtelen volt üzenetek továbbítására. A teremtmények érkezését követő hipertérzavarok lehetetlenné tették az asztrotelepátia használatát. Órák, esetleg napok múlva kitisztulhatott a hipertér, de akkor még a Tyran hermetikusan elszigetelődött a galaxis többi részétől. Hogy megőrizzék a megszerzett tudást, Varnak parancsot adott egy adatkódex készítésére a behatolókról eddig szerzett összes információból. Az adatkódexet úgy állították be, hogy a bázis végzetét is rögzítse, egészen addig, amíg Varnak irányítópultjának jelzésére megáll, és egy, a bázis alá fúrt 3000 méter mély aknába zuhan. Amíg a kódex készült, az idegenek újból támadóalakzatba rendeződtek.

Ahogy lőtávolságon belül értek, a megszállók ezernyi gubót eresztettek az atmoszférába. A gubók szoros fürtökben zuhantak Tyran felé, még az légkörbe lépéskor sem bomlottak fel. Bár a lézerütegek elpusztítottak minden gubót, ami eltalálta volna a bázist, rengeteg zuhant a tengerbe a bázis körül. Az embereknek a tengerbe kerülés egyenlő a halállal, a bázis felé közeledő idegenek mégis jól látszottak a szonáron. A tenger szinte forrt, ahogy egyre újabb idegenek emelkedtek ki gubóikból, s átvágták magukat a körülöttük hemzsegő mohó bennszülött szörnyeken.

Védelmi lézertűz vágott a bio – hajókba, ahogy hevesen bombázni kezdték a bázist. Számos teremtmény zuhant lángolva a légkörbe, de a bombazápor folytatódott. Sziszegve mart a sav a páncélozott lézersilókba, s azok egyenként elnémultak. Magos Varnak a sekrestye kristályképernyőin figyelte az idegenek előrenyomulását. A lények felegyenesedve jártak hat karmos lábukon, agyaruk s karmaik mint a démonoké. A védők szórványos tüze gellert kapott vastag irhájukon, s csak jégesőként kopogott erős páncéljukon.

Az idegenek a déli dokkot támadták először, és úgy törték át magukat az elektromos mezőn és a páncéllapokon, mintha csak üvegen és papíron gázoltak volna át. A dokkot őrző Szervitorok lángszórókkal vágtak vissza, és a barikádot elsőként áttörő behatolók dacosan sziszegve hőköltek hátra, de más idegenek – sikoltó óriások kaszapenge szerű karokkal – előretörtek, és Magos Varnak elborzadva figyelte, ahogy lerázva a napalmtüzet, szalmabábként tépték szét a Szervitorait.

Az ellenség pillanatokon belül átjutott a dokkokon és szétszóródott a bázis területén, elpusztítva mindent, amit csak talált. Magos Varnak ujja a gombbal játszadozott, ami az adatkódexet a mélységbe lökte volna. Minden perc újabb adatokkal szolgálhat az ellenségről, de a harc minden pillanattal egyre közelebb tombolt a sekrestyéhez. Kisebb, villámgyors teremtmények tűntek föl az ellenség soraiban, és csontroppantó hálókat kezdtek szőni a még a folyosókon harcoló Szervitorok és Tech – Papok köré.

Varnak a bázis asztropatájára nézett, és mindketten megértették, hogy nem kerülhetnek élve ennek az új, borzalmas idegen fajnak a kezére. Varnak elindította a kódexet, és alászállt a reaktorterembe, hogy beírja a bázist megsemmisítő kódot. Mire befejezte imáját, a sekrestye kapuja már elgörbült és repedezni kezdett a támadók dühétől – Magos Varnaknak már csak másodpercei maradtak, hogy beüsse az energiaoltárba a szent zárórúnát.

A föld egyetlen, utolsó üzenetet kapott Tyranról. A halál szárnyain a végítélet irtózatos jóslata érkezett, és egy kép Tyran szörnyektől hemzsegő fekete égboltjáról. A támadók végül Tyran világáról kapták nevüket: Tyranidák.

Thandrosstól Macraggeig

Kryptman Inkvizítor hónapokkal a támadás után hallott csak a Tyran utolsó üzenetéről. Mire hajója elérte a Tyran rendszert, az ostrom óta már majd’ egy év is eltelt, és először a talált halott, csontszáraz bolygót nem is azonosította a tengerkék Tyrannal. Hosszú keresés után Kryptman Inkvizítor megtalálta Varnak kódexét, és megismerte az idegen fenyegetés teljes iszonyatát.

Ahogy az Inkvizítor hajója elhagyta a Tyran rendszert, összetalálkozott a Nyomozás savmarta roncsával, amit hónapokkal ezelőtt eltűntnek nyilvánítottak. A járművet – úgy tűnt – először mozgásképtelenné tették, majd meg is rohamozták: Hiányzott a legénység, és maga a hajó kevéssel volt több egy jeges héjnál. Nyilvánvalóan ugyanaz az ellenség pusztította el a Nyomozást, ami a Tyrant is megtámadta, sőt, talán a hipertérben ennek nyomait követve jutott a Tyran Primus bázishoz.

Kryptman megparancsolta asztropatájának, hogy azonnal küldjön sürgősségi figyelmeztetést a Birodalomnak, de az még most is képtelen volt áthatolni az idegen flotta által hagyott hipertér zavaron. Még a közeli Thandros telepatikus erősítőhálót sem érte el.. Kétségbeesésében Kryptman a Tahndrosra indult, remélve, hogy ott helyreállíthatja a kapcsolatot a Földdel.

De a Tyranidák a Thandrost is megtámadták, és tovább is álltak, jóval az inkvizítor érkezése előtt. A Tahandros kevesebb védelemmel rendelkezett, mint a Tyran. A Thandros II és III aknáiban élő bányászok képtelenek voltak elbújni, vagy az űrbe szökni a Tyranidák elől. A telepatikus erősítőállomás későbbi vizsgálatok szerint minden töltényét kilőtte, és védelmi lézereinek kristályait mind kiégette, mielőtt elfoglalták. Mindazonáltal a Tyranidák pszi – blokádja miatt a bázis legénységét adó Telepathica adeptusok is képtelenek voltak hírt adni helyzetükről a Birodalomnak. A Thandross rendszer magányosan harcolt és pusztult el.

Kryptman megmentette a telepatikus hálózatot, és elküldte üzenetét a Tyranida veszély nagyságáról a gyanútlan Impériumnak. Az asztropata, Varnak kódexének és Kryptman jelentésének továbbítása után, a napokig tartó összpontosítástól vörös szemmel fogadta az utasításokat, miszerint az inkvizítornak a Macragge bolygóra kell utaznia, az Ultramar birodalomba, az Ultramarinok, az Adeptus Astartes egyik rendházának központjába. Ott segédkezik a rend Nagymesterének a tyranida flotta megtalálásában és elpusztításában. A birodalmi hagyományok szerint a Tyranidák idegen kaptárflottáját egy legendásan ősi és tiltott névre keresztelték: Behemót.

Kryptman navigátora minden közegek legszeszélyesebbjének zátonyain átvágva küszködve követte az Astronomican fényét, ahogy a hipertér tajtékzó energiahullámaival küzdött. Néha azzal fenyegették a hajót a Behemót Kaptárflotta örvényei, hogy örökre elveszik a hipertérben, de a navigátor tökéletes szakértelmével minden egyes forgót és alattomos hullámot kikerült, így az inkvizítor hajójának hiperhajtóművek alkotta elnyújtott könnycseppje úgy csúszott az Immatériumon, mint olaj a vízen.

A Macragge rendszerben már tucatnyi hajó állt pályára, és napról – napra újabbak érkeztek a hipertérből. Fegyveröblökkel csipkézett titáni azúrkék monolitokként tornyosultak az Űrgárdista csatahajók a Macragge egén, tátongó vetőcsövekkel és nehézbombavető ütegekkel. E leviatánok mellett eltörpültek a karcsú rombolók, amik az Ultramarinok legtávolabbi előörseiből érkeztek. Macragge rendszerét tűzgyűrűként vették körül az orbitális erődök, és esetlen védelmi monitorok.

Marneus Calgar, az Ultramarinok Nagyestere, A Hera csillogó tengerei fölé tornyosuló nyers hegyek tetejére épült pompás fehérmárvány csarnokában fogadta Kryptman Inkvizítort. Calgar még a génsebészeti úton megváltoztatott Űrgárdisták között is óriásnak tűnt. Semmi sem menekülhetett átható, kék tekintete elől, és még Kryptman iszonytató felfedezései sem zavarták meg nemes viselkedését.

Az Ultramarinok teljes erőbedobással készültek a totális háborúra a Tyranidákkal. A Császár egy egész Segmentum Tempestus hadiflottát indított el a Bakka körül keringő dokkokból. Calgar érezte, hogy a Macragge rendszert fenyegeti legjobban a Behemót Kaptárflotta. Magát Macraggeot, bár már azelőtt is jól védett volt, még jobban megerősítették, és az Ultramarinok és bolygóvédelmi segédcsapatok felkészültek, hogy makacsul védik, amíg meg nem érkezik a Birodalmi flotta, hogy szembeszálljon a kaptárflottával.

Egy hónappal később amikor a Tyranidák megtámadták Macragget, ezernyi hajójuk az Ultramarin rombolók támadását félresöpörve nyomult be a rendszerbe. Mivel a Bakkai birodalmi flottának még nyoma sem volt, Calgar kénytelen volt az Ultramarinok flottáját használni egy kockázatos húzásához. Elhagyva Macragget, és a rendszeren kívülre vonulva, a Tyranidákat a Macragge védelmének hatósugarába csalta, amikor azok bekerítéssel és lerohanással próbálkoztak. Az Ultramarine flotta akkor csapott le az idegenekre, amikor szétszóródtak, és így sebezhetővé váltak, véres rendet vágva flottájukba, amint Calgar újra Macragge fegyvereinek védelmébe küzdötte magát.

A csata tetőpontján Ultramarine vadászgépek kilőtték az egyik legnagyobb Tyranida hajót, és ez, úgy tűnt végzetesen szétzilálta a kaptárflottát. A Tyranidák támadásai egyre rendszertelenebbekké váltak, és Calgar flottája számos bio – hajó felett arathatott győzelmet. A csata során a Tyranidák ezernyi spórát eresztettek a Macragge védelmének sarokköveire, a létfontosságú északi és déli sarki erődökre. Minden egyes földet ért spórából egy Tyranida teremtmény tört ki, és hamarosan ezernyi Tyranida vonult a jégmezőkön át az erődök felé.

Az űrben a megtépázott kaptárhajók visszavonultak, és kétségbeesésében, hogy szökésüket megakadályozza, Calgar apró flottája üldözésükre indult. Bár Calgar féltette a sarki erődöket, tudta, azokat az Ultramarinok segédcsapatokkal és a Legio Praetor titánjaival megerősített I. százada védi. Az I. század nagy részét Terminátor osztagokba osztották, és az Impérium legjobb kézifegyvereit használták, de ezen felül taktikai Gyalogtankokkal is megerősítették őket. Macragge sorsát ezekre a veterán harcosokra bízva, Calgar úgy döntött, hogy a Tyranida kaptárflotta üldözésére indul.

A bolygó felszínén eközben a Tyarnida rajok a sarki erődök felé áradtak. Kasza karmú szörnyek szelték hatalmas ugrásokkal a lézerrovátkolta havas síkokat, tömegükben az egyének hasító kampókkal, és döfőagyarakkal tűzdel masszává olvadtak. Mások bőrszerű szárnyakkal szelték a zord eget, és lángoló nyálukat csorgatták a védőkre. Bár sorozatvetők roppanásai, és a tüzérség tompa puffanásai fojtották el a gyűlölettel teli állati sikolyokat, de a Tyranidák kérlelhetetlen vadsággal törtek előre.

Az I. Század veterán űrgárdistái a könnyűfegyverzetű segédcsapatokkal makacsul védték az erődöket, minden falat és árkot a lehetséges legutolsó pillanatig tartottak, mielőtt a raj el nem özönlötte. A csapatok lassan az erőd mélyére húzódtak vissza, de a Tyranidáknak saját vérükkel kellett fizetniük minden talpalatnyi területért. A Legio Praetor titánjai a jégmezőkön cserkésztek, és plazmalövedékeikkel füstölgő árkokat szántottak a rohamozó Tyranida hordába. Sérült Ultramarine hajók, amiket Calgar bolygó körüli pályán hagyott rubintvörös fénydárdákkal szórták meg a felszínt, és megatonnás robbanásokkal osztogatták a halált a Tyranidákra, de azok tovább nyomultak előre.

A rajok elképzelhetetlen vadsággal vetették magukat csatába. Az északi erődnél saját gőzölgő halottaikat használták fedezékül, hogy a falakhoz jussanak. Mintha hangyák támadtak volna egy oroszlánra, pusztán testtömegükkel titánokat rántottak a földre, és téptek darabokra. A fegyverek csöve vörösen izzott, majd a zárszerkezetek besültek a sarki hideg ellenére, és fogytán volt az erődben a lőszer, pedig hónapos ostromokra számították a készleteket. Az erődök körül a havat haragoslilára festette a tyranida ichor.*

Ahogy a harc egyre közeledett, a kaszapengés óriások élő faltörő kosként zúdultak a védők soraira, egyaránt pusztítva fémet és plasztacélt, s közelharcban még a Terminátorpáncélos gárdisták is alulmaradtak velük szemben. Hat lábukkal, kitinpáncéljukkal és fegyvereikkel szemmel követhetetlen gyorsasággal vetődtek előre a Tyranida harcosok, és karmaikkal lehetetlen gyorsasággal hasították fel a kerámia és adamatium vérteket. Az Ultramarinok kénytelenek voltak a nehéz, rövid hatótávolságú fegyvereikre, a nehéz sorozatvetőkre, lángszórókra, és rohamlövegekre hagyatkozni, hogy leverjék az ellenséget.

A déli erődnél portyázó lények mélyen az erőd labirintusszerű folyosórendszerének belsejébe jutottak egy elméletileg elérhetetlen kábelcsatornán keresztül. Az imádkozósáska szerű rémek tucatnyi gyalogost öltek meg lesből a sötét folyosók útvesztőjében, mire levadászták őket a Terminátor osztagok. Sokan megőrültek, vagy megbénultak félelmükben, ahogy a Tyranidák újra és úja áttörték a külső védműveket. Minden egyes védvonal áttörése után az Ultramarine helyőrség új védelmi helyzetbe kényszerült. Az Ultramarinokat lépésről lépésre szorította vissza az idegen szerves gyilkológépek áradata.

Az űrben Calgar a Macragge rendszer szélén található, Circe bolygó felé hajtotta a Tyranida flottát. Az épp időben érkező Bakkai Tempestus flotta végül beteljesítette a Tyranidák végzetét, harapófogóba kapva a armadájukat a két birodalmi haderő között. Kétségbeesett harcban az egyesült emberi flotta hatalmas ember és hajóáldozatok árán elpusztította a megmaradt kaptárhajókat.

A Tempestus flotta, mely a hatalmas, Császár osztályú hadihajóval, a Dominus Astrával együtt több mint kétszáz hadihajóból állt, szinte teljesen megsemmisült a Circe melleti titáni csatában. Csak a Dominus Astra hősies önfeláldozása dönthette el a csatát, amely a kaptárflotta szívébe rontott, majd bekapcsolta hiperhajtóműveit. A Tyranidák a keletkező szabályozatlan hiperörvényben pusztultak el, amely a Dominus Astrát is magával rántotta a feledésbe. Calgar megmaradt hajói irányt változtatva megpróbálták megmenteni az ellenség által körbevett sarki helyőrségeket.

Az Ultramarine csapatok maradványait mélyen a föld alá kényszerítették a Tyranidák folyton áradó hullámai. Az északi citadella óriás lézersilói alatti hűtőtornyokban és kondenzátorokban az I. Század túlélői még mindig harcoltak, de minden kapcsolat megszakadt velük, miután a Tyranidák elfoglalták a felszíni állásokat. A déli erődben az I. Század megmaradt különítményei akkor pusztultak el, amikor ellentámadást indítottak egy elfoglalt, központi bástya ellen. Felszíni bunkerekben kis Ultramarine egységek még mindig tartották magukat, így Calgar, érezve, hogy a helyzet válságosra fordult, a III. és a VII. Ultrmarine Századot előreküldte gyors cirkálóikban, míg maradék, sérült hajóival visszaevickélt a Macraggera.

Ahogy a mozgékony cirkálók elsuhantak a Macragge felszíne felett, a III. és a VII. Század Űrgárdistáit leszállókapszulákban jutatták a felszínre a sarkoknál, míg támogatóegységeik naszádokon követték őket. Odalent elképzelhetetlen mészárlás képei fogadták őket. Összetört Tyranida tetemek halmai, és hadfelszerelések roncsai feküdtek elszórva a jégen. Óriási gőzölgő kráterek okádtak gőzt ott, ahol a Titánok plazmareaktorai túlhevültek, és mindent elborított a halál bűze.

A VII. Század, amely a déli erődnél ért földet, nem tapasztalt ellenállást, gyorsan egyesült a helyőrség túlélőivel a föld fölött, és együttes erővel tisztították meg a földalatti folyosókat, amiket elözönlöttek a Tyranidák. Csak maroknyi lény állt szembe velük, de azok őrjöngő vadsággal szálltak szembe az Űrgárdistákkal. Az előrejutás véres, elcsigázó hadműveletnek bizonyult, az előrenyomuló egységeket magányos Tyranidák, vagy kis csapatok támadták meg, melyek mind megkövetelték a maguk áldozatait. De a Tyranidák támadásai minden stratégiát, vagy összehangolt cselekvést nélkülöztek, így legtöbbjüket egyszerűen szitává lőtték sorozatvetőkkel, amint előbújtak rejtekhelyükről.

A III. Századot azonnal támadások érték, ahogy földet értek. Lények százai özönlöttek elő sötét alagutakból, és szétzúzott bunkerekből, hogy nekiessenek az Űrgárdistáknak, azzal fenyegetve, hogy pusztán számbeli fölényükkel elfoglalják a leszállási zónát. Csak a század Pusztító különítményeinek rendíthetetlen zárótüze tartotta vissza az idegen rajt, amíg a Mennydörgő Héják meg nem érkeztek, és földbe nem döngölték a Tyranidákat. A III. Század kapitánya, Fabian, bölcsen megvárta a század három Gyalogtankjának érkezését, mielőtt túlélők után kutatva behatolt volna magába az erődbe.

Az északi erőd alatti sötét, nyirkos folyosókat az idegenek már finoman átformálták. Nyálka folyt a falakról, és a mennyezetről, és átható pézsmabűz töltötte be a levegőt. Idegen sikolyok és morgások vertek furcsa visszhangokat az alagutakban. Az Űrgárdisták óvatosan előrenyomultak, a sötétség kelletlenül engedett páncélreflektoraiknak. A folyosókat megtöltötték a Tyranida és Ultramarine holttestek, és még a bio – letapogatók sem érzékelték a tetemek közt lesben álló furcsa lényeket. Ezek a magányos támadók meglehetősen nagy pusztítást végeztek közelharcban, az előrenyomuló osztagok közé vágódva, mielőtt meghaltak, pár percnyi véres pusztító – orgiában tombolva.

Végül az első vonalbeli osztagok lángszórókkal égettek utat maguknak, és füstölték ki az ellenséget. Még lángolva is, a lények kimeresztett karmokkal ugrottak előre, hogy öljenek, és pusztítsanak.

Két teljes szakasznyi Űrgárdista halt meg egy tucat Tyranida villámgyors oldaltámadása nyomán, és csak egy Gyaogtank állta útját féktelen dühöngésüknek, és neki is letépték az egyik karját, mielőtt rohamágyújával átvágott támadóin. Ahogy a Század a 8. siló alatti hatalmas kamrába lépett, minden oldalról tűz alá kerültek, ahogy az árnyékokból megelevenedett rémálomként, tömegesen ugrottak elő a lények.

Bizarr lövedékek kopogtak jégesőként az Űrgárdistákon, átégetve páncéljukat, és gonosz maró nyálkával terítve be őket. Lánckardok csattantak ívelt csontpengéknek, és sorozatvetők zengték a halál imáját, ahogy az Ultramarinok kétségbeesetten védekeztek. Egy hatalmas, Gyalogtank méretű tyranida vezér zúdult az űrgárdisták soraira, s ívelt pengéjének egyetlen csapásától három Űrgárdista esett el, mire egy Gyalogtank megrohamozta.

Halálig tartó, titáni tusában fonódott össze szörny és gép. A Gyalogtank megtántorodott , ahogy a Tyranida hatalmas ütést vitt be, és szikrák repültek mindenfelé, ahogy energiaökle a fenevad páncéljára sújtott. Bőven ömlő ichorja* ellenére a teremtény felemelte pengéjét, és átvágta a gép lábát, mire az a földre zuhant.

A fenevad győzelemittasan üvöltött, és pengéjét felemelve készült a végső döfésre, amikor Fabian Kapitány is beszállt a párviadalba. Az energiakard fülsértő kisüléssel fogta fel az idegen penge csapását. A fenevad Fabian fejére sújtott, amint az hátratántorodott a kisüléstől, de a Kapitány elugrott, és a penge egy energiavillanással mélyen a beton alapba fúródott. Abban a töredékmásodpercben, amíg a szörny kiszabadította pengéjét, Fabian rászegezte plazmapisztolyát, lőtt, az izzó gázlövedékkel telibe találva a teremtmény fejét, ami egy utolsó huhogó jajkiáltással holtan rogyott össze.

Körülöttük az Ultramarinokat lassan legyűrte a túlerő, csak Könyvtárosuk pszi – lövedékei tartották fel a Tyranida áradatot, s akadályozták meg a mészárlást. De amint a Tyranida vezér elesett, sok katonája pánikba esett, ezeket menekülés közben kaszálták le a sorozatvetők. Amik tovább harcoltak, azokat is darabokra lőtték, ahogy az Ultramarinok a végső eszközhöz folyamodtak: Saját embereik közé lőttek, hogy győzedelmeskedhessenek. A harc végére a Századnak alig negyede maradt meg, és mindhárom Gyalogtankjuk megsérült. Fabian Kapitány komoran parancsolta meg embereinek, hogy folytassák a túlélők vadászatát.

Az erősen megfogyatkozott század újból lángszórókkal tisztította meg maga előtt az utat az alsóbb börtönszintre, ahol az I. Század utolsó állásait sejtették. Hegyekben álltak a Tyranida testek az ajtóknál, és a teremben a Terminátorok körén kívül. Ott feküdtek mind, ahol harcoltak, egymásnak vetett háttal, mozdulatlanul, ahol életüket adták a Tyranida horda elleni harcban. Az Ultramarinok I. Százada megsemmisült. Olyan csapás volt ez, melyből máig sem épült fel egészen a rend.

A Behemót Kaptárflotta elpusztult, de az Emberiség Birodalma fájdalmasan magas árat fizetett ezért. Az első Tyranida háború után a birodalom nem sokat tehetett, hogy visszavágjon ellenfelének. A Behemót egy gyakorlatilag felderítetlen területről érkezett, és a Macraggei csata után nyomtalanul el is tűnt. A Kaptárflotta nyomai a galaxison túli űr szakadékába vezettek.

A marsi Tecnomágusok éveket töltöttek a Macraggeon maradt Tyranida tárgyak és testek osztályozásával, de nem sok mindenre jöttek rá belőlük. A nyilvánvaló tények alapján az Eldákhoz hasonlóan a Tyranidák is egyfajta bio – technoológiával készítették szerves fegyvereiket (bár a Tyranidák fegyverei kizárólag rövid hatótávolságú lövedékekből és közelharci fegyverekből álltak.), és maguk a Tyranidák is egy hihetetlenül sokféle fajt alkottak, még változatosabbat, mint az Orkok, Gretchinek és Snotlingok, amik a galaxis fertői.

Az egyetlen említésre méltó felfedezés az volt, hogy a Tyranidák Génorzókat használnak kommandós és terrorista feladatokra. Ezeket a lényeket régebben az Ymgarl bolygó holdajainak őshonos lakóinak tartották, amelyek teherhajókon terjedtek szét a galaxisban. Jelenlétük a Tyranidák seregeiben élő cáfolata ennek az elméletnek. A génminták is egyértelműen jelezték, hogy Tyranidák, de akkor miért terjedtek már ilyen távolra a galaxis északnyugati részeibe is? A Szalamandrák Űrgárdista rend szent genocídium** hadjáratot vezetett az Ymgarl holdjainak megtisztítására, és az Inkvizítorok kettőzött erővel kutattak Génorzó fertőzések után, de az Impérium semmi mást sem tehetett.

Eredeti cikk: http://lasttruth.tripod.com/story12.htm
Ez a fordítás megjelenik a www.inkvizitor.hu oldalon is.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához