LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Million Dollar Baby; 2004.

Mire hozzánk elér, a díjátadó ceremóniák után, már mindenki tudja, hogy a Millió dolláros bébi az év egyik legjobb filmje. És nem, ez nem egy “bokszolós film”, nem egy “női Rocky.” Ez a film három ember drámája, és történetesen van benne boksz is.


Frankie Dunn (Clint Eastwood) veterán edző, aki élete alkonyán egy szakadt, külvárosi edzőtermet menedzsel. Társalkodópartnere, és a kor súlyának másik hordozója Eddie “Ócskavas” Dupris (Morgan Freeman), az egykor volt bokszoló, aki az edzőterem sarkában kialakított szobában él, és segít Frankie-nek az edzőterem karbantartásában. Az ő elfásult világukba csöppen bele Maggie Fitzgerald (Hilary Swank), aki bokszoló akar lenni. Frankie eleinte hallani sem akar róla, de (szokás szerint) Eddie közreműködésének hatására nagy nehezen (szokás szerint) beadja a derekát, persze csak (szokás szerint) átmeneti jelleggel, amíg egy menedzser fel nem kapja, hogy sztárt csináljon belőle. Ismerős receptnek tűnik? Hát igen. Hiszen tipikus bokszolói karrier, legalábbis a filmek világában – az ugyanis nem érdekes téma, ha minden a kezdettől fogva simán megy. Tipikus bokszolós film? Fenéket!

A boksz ugyanis csak ürügy. Maggie-nek azért, mert tudja magáról, hogy hitvány kis élete van, egy közép-USA-beli porfészekről szalajtott parasztlány, aki pincérnőként dolgozik egy szakadt büfében, és lepattant lakásában csócsálja el a büféből elcsent maradékot. Tudja, hogy nincs élete és tudja, hogy az egyetlen mód arra, hogy kitörjön ebből a mókuskerékből, a boksz. Ott talán vár rá valami, és talán lesz belőle valaki. Mentornak pedig nem hajlandó mást elfogadni, mint a legendás Frankie Dunn-t.

Frankie ellenben leragadt a boksznál. Ez volt a hivatása, és miután lánya, akinek rendszeresen írogat leveleket, évek óta nem áll szóba vele, nem igazán maradt neki más, mint az edzőterem, Eddie, és a templomba járás. Utóbbi leginkább azért, hogy idegesítse Horvak atyát a vallás alaptéziseit megkérdőjelező, pofátlan kérdéseivel. Még a pap is csak a becenevén szólítja, és úgy tippeli, Frankie-t a bűntudat hajtja arra, hogy 23 éve minden misén ott legyen. Frankie nem akar lányt bokszra edzeni, talán azért, mert túl férfias sport, és különben is, Maggie a lánya lehetne. Márpedig ha a lánya nem áll szóba vele ki tudja hány éve már, hát igazán nincs szüksége rá, hogy valaki a puszta jelenlétével emlékeztesse rá.

Eddie valaha sikeres bokszoló volt, útban a csúcs felé. Mióta azonban fél szemére megvakult, már csak a “régi bútordarab” szerepre jó, takarítónak, például egy legendás edző mellé, akivel fél szavakból is megértik egymást, a régi szép időkről már nem is beszélve. Bevallom, eddig nem hat túl meggyőzőnek, amit az elején írtam, hiszen ezek egytől egyig ordító kliséknek tűnnek. A legendás edző, a fiatal tehetség (történetesen lány, hogy politikailag korrekt legyen), meg a vén veterán (naná, hogy fekete, és persze bölcs is).

Noha a felállás valóban sablonos, innentől fogva vége minden klisének. Frankie és Eddie valóban régi bajtársak ugyan, de Eddie nem a lelkiismeret hangja, nem a szív és nem az ész bölcsességeit közvetíti a forgatókönyvíró és a főszereplő között a megfelelő dramaturgiai pillanatokban, és nem is a hálás alkalmazott, aki örökké Frankie elkötelezettje lett, amiért a karrierjét derékba törő sérülés után felkarolta, és maga mellett tartotta. Nem, a két vénember között valami egészen másfajta, mély barátság van, és természetesen fél szavakból is megértik egymást, de párbeszédeik nem ettől sugároznak összetartozást. Hosszú évek, évtizedek óta zajlik köztük a beszélgetés, és a film néha bölcsen meg is áll egy kicsit, hogy belehallgassuk, milyen mondanivalójuk van egymás számára. Ezek elsődleges célja nem a cselekmény előre mozdítása, hanem a karakterek kidomborítása. Éppen ezért nem is egyszerű, “filmes barátság” van a két szereplő között.

Maggie és Frankie már más tészta: a lány csak “főnöknek” hajlandó nevezni, még ha Frankie-nek ez nem is tetszik, tanulni akar, de a tanulás legfontosabb szabályát, miszerint csinálod, amit a mester mond és nem kérdezel, képtelen betartani. Zabolázatlan, nyers erő ez a lány, aki teljesen átadja magát a boxnak, és végre minden porcikájában érezheti, hogy nem egy reménytelen eset többé. A bokszolói karrierjének kezdeti felívelése közben azt is megtudjuk, mi elől is menekül: a családja nem olyan közeg, ahol kibontakozhat, vagy ahol egyáltalán értelmes élet elképzelhető. A családlátogatás után nem nehéz megérteni, mennyire őszintén gondolja Maggie, hogy neki csak Frankie van, és senki más. Afféle pótapa-pótlány kapcsolat kezd kibontakozni előttünk, ahol egyik fél sem a tipikus indokokból keresi a másik szeretetét.

A történet csak néhol bicsaklik meg: egy-két jelenet erejéig felülkerekednek a sablonok, és bár Morgan Freeman narrációja (akárcsak a Remény rabjai esetében) jelentősen hozzájárul az atmoszféra megteremtéséhez, a film végén kifejezetten rosszul jön ki. És bár Clint Eastwood megtalálta az ideális rendezői megközelítést a témához, 2003-as filmje, az ennél összetettebb, több technikai kihívást jelentő Titokzatos folyó ékesebb bizonyítéka képességeinek.

Million Dollar Baby; 2005.
Gyártó: Warner/Lakeshore
Forgalmazó: UIP Dunafilm
Bemutató: 2005. március 10.
Rendező: Clint Eastwood
Forgatókönyv: F.X. Toole elbeszélései alapján Paul Haggis
Operatőr: Tom Stern
Zene: Clint Eastwood
Szereplők: Clint Eastwood (Frankie Dunn); Hilary Swank (Maggie Fitzgerald); Morgan Freeman (Eddie “Ócskavas” Dupris); Brian O’Byrne (Horvak atya)
Játékidő: 137 perc

Eastwood valóban pályája csúcsán van. A Nincs bocsánat óta eltelt évtizedben is egyre-másra rukkol elő visszafogott, letisztult rendezésű filmjeivel, melyek közül a leggyengébbre sem lehet rosszabbat mondani, mint hogy tisztességes iparosmunka. Az eltelt idő alatt rendezőként bebizonyította, hogy rettenetesen hatékony, gyors (A Millió dolláros bébi 37 forgatási napja igen rövidnek számít), lényegre törő, gyakorlatias, és ami az utóbbi időben a leginkább kiemeli alkotásait, roppant visszafogott. Nem bűvészkedik a kamerával, a vágással, trükkökkel, hanem mindent alárendel annak, hogyan mesélje el a történetet. Ezúttal még inkább minimalista a megvalósítás: Tom Stern operatőr ennek megfelelően rengeteg árnyékkal dolgozik. A jelenetek nem alulvilágítottak, hanem kontrasztosak – markáns árnyékok, sötét színek uralkodnak (ami sötét, az valóban sötét, olykor a szereplők szeme sem látszik az árnyékoktól), a kamera legtöbbször csak áll, és szemlélődik. Minden nagyon precíz.

A Millió dolláros bébi egy veterán színészből lett veterán rendező munkásságának újabb gyöngyszeme, ami majdnem olyan fényesen csillog, mint a Titokzatos folyó, ami akkor a legjobb férfi főszereplőnek (Sean Penn) és mellékszereplőnek (Tim Robbins) járó Oscar-díjat jelentette színészeinek, idén a női főszereplőnek és férfi mellékszereplőnek (Morgan Freeman régóta esedékes elismerése) járó díj mellett Eastwood második rendezői Oscarját is meghozta. A film a letisztult stílus, az évtizedes tapasztalat, és Hollywood egyik legendássá vált ikonjának mementója, és nem utolsó sorban egy nagyon emberi történet.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához