LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

The Aviator; 2004.

Ha valami igazán mozivászonra kívánkozó téma, különösen Hollywoodban, akkor az a filmgyártás hőskorszakának legendás alakja, a nőfaló, excentrikus milliomos, filmproducer és rendező, valamint a légi tömegközlekedés úttörője, Howard Hughes élete. Nagyvonalú kijelentésnek tűnhet, hiszen Európában szinte senki sem ismeri, odaát azonban maradandót alkotott az amerikai álom és az Álomgyár hajnalán. Akárcsak a rendező, Martin Scorsese a XX. század második felében, és aki nem először készíti el az év legjobb filmjét.




Howard Hughes életrajza könnyen hozzáférhető. Nagyon fiatalon, miután megörökölte apja olajbirodalmát, kijárta a legkiválóbb üzleti és mérnöki iskolákat, Hollywoodba ment, hogy filmeket forgasson, és hódoljon két szenvedélyének, a nőknek és a repülésnek. Pénzét többször is majdnem elpancsolta, számtalanszor került ki győztesen a csőd ellen vívott harcból, és valahogy mindig egyre gazdagabb lett. A kereskedelmi légiközlekedés szempontjából mérföldkőnek számító áttöréseket és rekordokat állított fel, majd, hogy senki ne akadályozza ambícióiban, bevásárolta magát Amerika egyik legnagyobb légitársaságába. Életének ez a korszaka nyitott könyv volt, a bulvárlapok róla és afférjairól harsogtak egészen odáig, míg fóbiái le nem gyűrték, és életének utolsó három évtizedét jórészt egy szállodai szobába zárkózva töltötte és onnan irányította birodalmát 1976-ban bekövetkezett haláláig.

Hughes kétségtelenül különc és látnok volt, elszántsága nem ismert határokat, és szinte tökéletesen látta, mit tartogat a jövő a repülőzés számára. A filmben láthatjuk, hogy kezdeti lendületéhez elengedhetetlen volt hatalmas vagyona, amit kedvére kockáztathatott, vagy éppen pazarolhatott. Onnantól kezdve azonban a zsenit az őrülttől elválasztó képzeletbeli határ többszöri durva átlépése volt az, ami lehetővé tette, hogy meg is valósítsa olykor grandiózus álmait. A film bölcsen nem foglalkozik az utolsó negyed évszázaddal: tudjuk, mi fog történni, és amellett, hogy elzártsága nem túl érdekes, csak elterelné a figyelmet Hughes fénykoráról. A démonok, a sötétség mindvégig ott lopakodnak Hughes nyomában: a baktériumoktól, fertőzésektől, kosztól való félelmében, mikor például “csapdába kerül” egy nyilvános mosdóban; a rendmániájában, amikor kis híján meghiúsul egy üzlet, mert a partnere zakóján egy szem fehér szösz (korpa?) éktelenkedik; vagy lassan de biztosan növekvő üldözési mániájában, mikor bepoloskázza Ava Garnder (Kate Beckinsale) villáját; vagy amikor felizgatott lelkiállapotában elakad és csak egy mondatot, félmondatot képes ismételgetni a végtelenségig…

Mielőtt végképp elzárkózott volna a világtól, Hughes még megküzdött egy Brewster szenátor (Alan Alda) vezette kongresszusi vizsgálóbizottsággal, ami azzal vádolta, hogy hasznot húzott a második világháborúból, mivel tízmilliókat kapott a kormánytól egy olyan repülőgép kifejlesztésére, ami nem készült el időben; a levegőbe emelte a világ legnagyobb repülőgépét; és túlélt számos kisebb-nagyobb légibalesetet. Egyesek szerint utolsó balesete, egy 1946-os tesztrepülés során szerzett sérülései gyorsították fel szellemi hanyatlását. Igazi hollywoodi nyersanyag ez, és nem csak azért, mert a fényes aranykorról szól, hanem azért, mert tipikus sikertörténet, rengeteg csillogással, pénzzel és szép nők garmadával. Olyan történet, ahol rendezésen, színészi játékon, forgatókönyvön és művészeti rendezésen egyaránt áll vagy bukik a film, az operatőri munkáról és vágásról nem is beszélve.

Leonardo DiCaprio külsőre ugyan nem nagyon hasonlít az igazi Hughes-ra, de képes megjeleníteni karakterének napos és árnyékos oldalát a legnehezebb pillanatokban is, amikor könnyebb volna túljátszani a tébolyt. Cate Blanchett lenyűgöző és meggyőző a legendás Katherine Hepburn szerepében, aki valóban kissé karikaturisztikus alkat volt, márpedig ezt hitelesen előadni a túlszínészkedés kockázatával jár. A mellékszerepekben, vagy éppen csak egy-egy jelenet kedvéért kiváló karakterszínészek vonulnak fel (Jude Law, mint Errol Flynn, Willem Dafoe egy bulvár-újságíró szerepében, Gwen Stefani, mint Jean Harlow, stb.), ami szintén remek választás, ha belegondolunk, hogy olyan korabeli hírességekről van szó, akik az akkori közönség számára jól ismertek voltak, láttukra az ember felkapta a fejét – pont úgy, ahogy a mai néző is könnyen felismeri napjaink hírességeit. Ez pedig jót tesz az atmoszféra megteremtésének.

A pazar díszletek és kosztümök mellett Scorsese nagyon egyedi képi világot hozott létre: a film különleges technikával imitálja azt a kép- és színvilágot, ami az adott korszakra jellemző volt, vagy jellemző lehetett volna. Eleinte nem túl részletgazdag, lágyabb képek és valószerűtlen, elúszott, árnyalatszegény színek jelennek meg a vásznon a korabeli Cinecolor és kéttónusú Technicolor filmnyersanyagok mintájára. Ahogy telnek az évek és fejlődött a kor technikája, úgy lesz minden egyre részletgazdagabb, élesebb, telítettebb, árnyalatokban gazdagabb. Scorsese, és operatőre Robert Richardson, valamint állandó vágója Thelma Schoonmaker valami igazán mesteri, virtuóz képi világot alkottak, ami első látásra talán nem tűnik nagy munkának, de hatalmas odafigyelés, gondos tervezés, valamint jó látásmód és vizuális fantázia szükségeltetik az előállításához. Scorsese minden trükköt előhúz a zsákjából – a korai évek forgatagának lendületes, a rendezőre oly jellemző kamerakezelése régi ismerős; a sebességpróba dinamikus beállításai magukkal ragadnak; a szántóföldek és a golfpálya füvének valószerűtlen zöldje szinte mesébe illő; a Hepburn-birtokon tett látogatás mézszínű, lágyított képi világa elvarázsolt és nosztalgikus; a komorabb, noiros jelenetekben árnyékok és fények jól megkomponált foltjai teremtik meg a kívánt atmoszférát; Hughes egyik mániás korszakának vörösbe áztatott víziói nyomasztóak; a kis híján végzetes 1946-os baleset látványos és izgalmasan vágott; a gigászi repülőgép próbaútja grandiózus… és még sorolhatnánk. Majdnem minden fontosabb jelenet a rendezői, operatőri és vágói eszközök kiváló példái. Ez a technikás megvalósítás valahol illik is a témához: a zseniális, ámde tébolyra kárhoztatott, legendás playboy felemelkedéséhez, és a közelgő hanyatlás baljós árnyékához – egy hányattatott sorsú tehetség küzdelméhez ember és őrület ellen.

The Aviator; 2004.
Gyártó: Miramax
Forgalmazó: Mokép
Bemutató: 2005. február 24.
Rendező: Martin Scorsese
Forgatókönyv: John Logan
Operatőr: Robert Richardson
Vágó: Thelma Schoonmaker
Zene: Howard Shore
Szereplők: Leonardo DiCaprio (Howard Hughes); Cate Blanchett (Katherine Hepburn); John C. Reilly (Noah Dietrich); Kate Beckinsale (Ava Gardner); Alec Baldwin (Juan Trippe); Alan Alda (Brewster szenátor)
Játékidő: 170 perc

Hughes életének megfilmesítése régóta hánykolódott már a stúdiók között. Scorsese kellett hozzá, hogy megvalósulhasson, akinek ifjúkori ambíciói, vadsága és korai sikerei, komor, sötét pillanatai több helyen összecsengenek hőse életével. Ez a személyes kötődés meglátszik, és sokat dob a filmen. Az elbeszélés legfőbb erénye azonban mégis az, hogy tudja, Hughes életének melyik pontján kell megállnia (akárcsak az év másik eltalált életrajzi alkotása, a Ray), nem akarja bemutatni a teljes életművet, de eleget mutat belőle a megértéséhez, hogy tudjuk, milyen ember volt, nagyjából mi hajtotta előre, és aztán elképzelhetjük, milyen lehetett élete hátralévő része – a film tovább foroghat a fejünkben.

- Herbie


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához