LFG.HU

hírekCimkek

Mély megrendüléssel tudatjuk minden olvasónkkal, hogy 2005. április 14-én, 30 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Tézsla Ervin, akit az RPG.HU fórumain „Apokrif” néven ismerhettek.

Ervin többek közt a Szukits kiadó munkatársaként a magyar Dragon magazin főszerkesztője volt, emellett számos sci-fi és fantasy regény, antológia szerkesztőjeként, illetve műfordítóként tevékenykedett. Ő gondozta például Neil Gaiman Amerikai istenek című könyvét, a Dűne és az Asimov összes sorozat újrakiadásait, illetve a Lovecraft összes második kötetét, fordítóként jegyzett munkái közül legismertebb talán Glen Cook Lappangó árnyak című regénye, de ezen kívül számos novellát fordított a Dragon hasábjain és egyéb antológiákban, valamint borítókat tervezett több kiadó könyveihez is.

A könyvkiadással kapcsolatban vállalt feladatok mellett kiemelkedő fontosságú a magyar nyelvű Dragon magazin szerkesztőjeként a magyarországi szerepjátékos közéletben vállalt közvéleményformáló és ismeretterjesztő szerepe. Munkássága során – többnyire a könyvkiadás kulisszái mögött tevékenykedve – igényességével és szakértelmével sokat tett azért, hogy az olvasók minőségi, gondozott könyveket vehessenek a kezükbe.

2003. áprilisában az RPG.HU online talkshow-ján az alábbi szavakkal mutatkozott be: „…eredeti foglalkozásom szerint számítástechnikus [vagyok], egy darabig dolgoztam designerként, de leginkább amolyan “könyves embernek” tartom magam.”

Kegyelettel adózunk emlékének.


2005.04.27-n, Ervin temetésén Pollák Tamástól az alábbi megemlékezést hallhattuk…

AMARCORD /Emlékezem/

Tizenhat éves volt, amikor megismertem, vékony, szinte törékeny srác. Késõbb, amikor a Dragonlace sorozaton dolgoztunk, Raistlin, a hatalmát saját vérével és egészségével megfizetõ mágus alakját gyakran képzeltem el az Õ formájában. Nem, nem akarom azt mondani, hogy “Ervin, a Nagy Fekete Mágus” – az túl profán lenne. Õ inkább afféle garabonciás volt. A nyughatatlan csavargó, a tudást, megváltást, életörömöt keresõ, örök diák.

Gimnáziumi évei alatt – az örök diák a Deákba járt – közös hobbynk, a szerepjáték kapcsán talákoztunk néha. Kortársai vad élvezettel bújtak a játékok során megjelenített szereplõk bõrébe, és hágtak át minden szabályt, amelyet az életben nem mertek, de Ervin játékában volt valami elegancia konzisztens. Mintha kísérletezne, mintha szerepeiben a lehetséges megoldásokat keresné élethelyzetekre, emberi kapcsolatokra. Mintha választ akarna kapni minden kérdésre, érteni akarna minden összefüggést. Vele bármikor le lehetett állni egy komoly, fontos beszélgetésre a játékon belül, amely azután gyakran kanyarodott ki a mese világából a valóságba. Mohón kérdezett, hevesen érvelt, nem ritkán vállalva az advocatus diaboli nem túl hálás szerepét – csak azért, hagy alkalmam legyen kifejteni mindazt, amit a témával kapcsolatban gondolok. Néha az volt az érzésem, hogy hallom, ahogy hangos kortyokkal nyeli az információt.

A gimnázium után valami nagyon földhözragadt dologba vágott bele: Dunaújvárosban számítástechnikát tanult. Ez nagyon messze volt attól, ahogy késõbb meghatározta magát. “Leginkább olyan könyves-embernek tartom magam” – mondta. Valóban, élete a könyvek körül és egy kicsit talán azok világában telt. Nem mondanám álmodozónak, de határozottan idealista volt. Hitt benne, hogy a világban van jó is – csak õ nem képes rátalálni. Pedig kereste, vágyott rá és nagyon szenvedett a hiányától. Tudta, hogy szeretik, de nem élte át, tudta, hogy érték, amit teremt, de nem hitte el, tudta, hogy az élet ajándék, de nem kellett neki. Mucius Caevolaként, fájdalomérzet nélkül állt az élet tüzében, hogy aztán saját belsõ lángjaiban emésztõdjön el.

A kis kitérõ után hamar utat talált a könyvekhez, vagy legalábbis a nyomdatechnikához. Grafikai stúdiókban, levilágító mûhelyekben dolgozott, de valami hiányzott az életébõl. Úgy érezte, hogy ott nincs szükség a kreativitására, nem mutathatja meg mire képes igazán. Közelebb akart kerülni az emberi szellem és gondolat szülészeti klinikájához, a könyvkiadáshoz. Ezért elõször fordítói munkát vállalt, külsõsként, majd a Dragon magazin megjelenése kapcsán végre szerkesztõi álláshoz jutott a Szukits könyvkiadónál.

A Dragonért nagyon hálás vagyok neki. Évtizedes dédelgetett álmom volt, hogy a magazin egyszer megjelenik majd magyarul, de az, hogy olyan lett, amilyennek az olvasók ismerték és szerették, hogy a magyar szerepjátékos élet hézagpótló és mértékadó kiadványává vált, hogy minden nehézség és ellenérdek dacára mégis megélt három évet és több tucat kiadványt, az a lap felelõs szerkesztõjének, Tézsla Ervinnek köszönhetõ. Amikor elterjed a híre, hogy ki fogjuk adni a magazint, Ervin eljött hozzám, és fenyegetõen összevonva szemöldökét nekem szegezte a kérdést: Ugye nem gondolod, hogy ezt nélkülem fogod csinálni? Nem gondoltam. Ragyogó csapat, csupa lelkes, munkabíró, “a Dragonért mindent” fiatalember szerkesztette a lapot, de, azt hiszem mindnyájunk közt – magamat is beleértve -, neki volt a legfontosabb. Fordított, tördelt, lektorált, grafikát tervezett, üléseket szervezett, TSR- ral tárgyalt, és a lelkünket kiszekálta a határidõvel, ahogy azt kell. Képes volt hajnali háromkor felhívni azzal, hogy most tördeli, amit leadtam, és mi lenne, ha ezt a szót vagy mondatot így meg így alakítanánk át. Beleegyeztem.

Azt hiszem, azért szerette annyira a Dragont, mert abban kipróbálhatta, megjelenésrõl megjelenésre megmérhette magát. Mert nem csak formailag, de tartalmilag is hozzáadhatott a kiadványhoz. Apokrif és Yardain párbeszédes könyv- és filmkritikája szerintem a magazin legjobb rovata volt. Az Apokrif álnév õt rejtette és nagyon sokan a magyar szerepjátékosok között ezen a néven ismerik, emlegetik, hallgatnak a véleményére, vagy vitatkoznak vele. Sajnos, a magazint nem lehetett sokáig életben tartani, három év után többé nem jelenhetett meg. De Ervin nem adta fel ilyen könnyen, megpróbálta más sponzorokhoz átvinni a lapot. Nem rajta múlt, hogy nem sikerült.

Nem tudom, hogy a csalódás mennyire befolyásolta döntését, de egy idõre elhagyta a kiadót, és visszatért a grafikai munkákhoz. Nem tartott sokáig, mert az Õ igazi világa mégiscsak a könykiadás volt. Amikor visszatért, nagy tervei voltak, és szerencsére lehetõsége is, hogy megvalósítsa azokat. A sci-fi és fantasy rajongók nagy örömére olyan könyvek és sorozatok kiadatásán dolgozott, mint például az Asimov- életmû. Komoly, lexikonba illõ szakmai tudása volt az irodalomnak ezen a területén, és kialakult jóízlése is, amellyel magabiztosan választotta el a valódi értéket a tucatárútól. A könyvfordítást sem hagyta abba, számos nagysikerû fantasy mûvet olvashatunk az Õ fordításában. Napjaink rohanó életmódja sajnos nem kedvez az igényes, gondos, érett alkotásoknak. A legtöbb mai kiadványban jó, ha helyesírási hiba nincs, nemhogy a magyar nyelv szépségét és teljességét megmutató, minõségi fordítói munka. De Ervin szépen beszélt és jó tollal írt anyanyelvünkön, és erre – méltán – büszke is volt. Szinte aggályosságig menõ precizitása és esztétikai igényessége nem illett ehhez a világhoz, és gyakran okozott neki konfliktust a határidõ és saját teljesítményével való elégedettség közötti kompromisszum.

Nem csupán a könyvkiadásból ismerhették õt a magyar szerepjátékos társadalom tagjai, hanem azokról a szakamai vagy klubb rendezvényekrõl is, ahová gyakran meghívták vitapartnernek, elõadónak. Bár nem rajongott a nyílvánosságért, az õ igazi világa a néhány fõs baráti társaságban folytatott eszmecsere volt, de élt benne annyi hivatástudat és jobbító szándék, hogy a valóban fontos, sokakat elérõ fórumokon megjelenjen, hangot adjon véleményének, elmondja üzeneteit. Korunk sajátos szellemi közegében, az Interneten is jelentõs aktivitást fejtett ki azokon az oldalakon, ahol fantasy és sci-fi rajongók, szerepjátékosok, olvasók és kiadók eszmét cserélnek szakmáról, könyvekrõl, játékról és életrõl. Az Internet arctalanságot biztosító világában néhányan csak Apokrifként ismerik, polgári nevét sem tudják, sokan még csak nem is látták õt, de hogy Ervin mégis mekkora lenyomatot hagyott
ebben a világban, azt jól tükrözi az a több száz email, hozzászólás és részvétnyílvánitás, amely a tragikus hír kapcsán ezekre a fórumokra érkezett.

Nem tudom, ki hogyan akar emlékezni rá, de én az alábbi történetet vésem a szívembe, mert benne van az, amit Ervinben talán legjobban szerettem: fanyar, cinikus, kissé angolos humora.

A szegedi szerepjáték tábor hagyományos záróbuliján – amelynek kapcsán a környékbeli kocsmárosok általában megkeresik évi hasznukat – Ervin egész este állta a sarat: beszélt, ivott, ordított, énekelt – ahogy kell. Látszólag nem volt semmi baj, de reggelre mégis kiterítette a rókabõrt. Sajnos, annak egy része Konrád kocsiemelõjére hullt, amit a tulajdonos kicsit morcosan vett tudomásul, és felszólította az elkövetõt, hogy tisztítsa meg az inkriminált eszközt. Ervin szó nélkül bevitte az emelõt a mosdóba.
Mikor elõjött, és visszaadta gazdájának a megtisztult szerszámot, kissé dülöngélve, de roppant határozottan kijelentette:
- Lemostam, Konrád, de Calgonizálni már nem vagyok hajlandó…

Tizenhat éves volt, amikor megismertem. Nem élte meg a dupláját.

Hiszek abban, hogy az ember nem akkor hal meg, amikor eltemetik, hanem akkor, amikor elfeledik. Ígérem neked, Ervin, hogy amíg én élek, Te sem leszel halott.

Isten veled barátom!

 


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához