LFG.HU

HammerTimeCafe
DeltaVision
hírekCimkek

DROW-K OSONNAK
AZ ÁRNYÉKOK KÖZT,
TROLLOK LEPIK EL
A MOCSARAKAT,
ORKOK URALJÁK A HEGYEKET,
és AZ IDŐ EGYRE FOGY.

Mithrill Csarnok ostrom alatt áll, Nesmét lerohanták, és még a hatalmas Ezüsthold is háborúra készül. Drizzt eddig egyedül küzdött, de ahogy az összecsapás a véres végkifejlet felé tart, meg kell találnia régi szövetségeseit, és újakat szereznie, mert ha nem, együtt pusztul a civilizált Északkal.

A trilógia utolsó részében Drizzt Do’Urden sorsa eldől.


Előhang

A fáklyafény szinte eltűnt a törpe tárnák kérlelhetetlen sötétjében. A füstös levegő Delly Curtie körül keringett, kaparta a torkát és bántotta a szemét, legalább annyira, mint amennyire zavarta a nagy közös helyiségben tartózkodó többi ember folytonos zsörtölődése és panaszkodása. Regis háznagy kegyet gyakorolt, amikor jó pár termet ezeknek a láthatóan hálátlan népeknek a rendelkezésére bocsátott, azoknak a menekülteknek, akik azokról a településekről jöttek, amelyeket a könyörtelen Obould király és orkjai dúltak fel dél felé tartó útjuk során.
Delly emlékeztette magát, hogy ne ítélje meg túl keményen ezeket az embereket. Mindannyian iszonyatos veszteségeket szenvedtek el, közülük sokan egyedül élték túl családjuk lemészárlását, és az egyik teljesen lerombolt közösségből mindössze hárman maradtak életben! Regis és Bruenor bármennyire is megtett mindent, hogy megfelelő körülményeket teremtsen nekik, ezek a körülmények nem az embereknek lettek kitalálva.
Ez a gondolat szinte főbe kólintotta Dellyt, aki a válla fölött hátrapillantott kisgyerekére, Colsonra, aki – végre! – elaludt apró bölcsőjében. Az alvó baba mellett ült Bodnárfi Cottie, egy vézna karú, vékonyszálú, szalmaszőke hajú, és az őt ért nagy veszteségtől bánatos tekintetű nő, aki karját szorosan összefonta mellén, és közben előre-hátra hintázott, mindig csak előre-hátra…
Delly tudta, hogy saját meggyilkolt gyermekére emlékezik.
Ez a rémítő gondolat azonnal kijózanította Dellyt is. Bár Colson nem az ő lánya volt, legalábbis nem vér szerint, de örökbe fogadta az újszülöttet, éppen úgy, ahogy Wulfgar is örökbe fogadta Colsont, Dellyt pedig maga mellé vette útitársnak és feleségnek. Delly önként és lelkesen követte a férfit Mithrill Csarnokba, és magát jóindulatúnak és nagylelkűnek tartotta, amiért nem kötötte gúzsba férje kalandos természetét, és végig mellette állt, félredobva saját vágyait.
Delly elmosolyodott – inkább szomorúan, mint vidáman. Talán ez volt az első alkalom, hogy a fiatalasszony jónak és nagylelkűnek találta magát.
De a törpe tárnák fala egyre szorosabbra zárult körülötte.
Delly Curtie sosem gondolta volna, hogy vágyakozva gondol majd vissza Luskan utcáira, ahol vad és őrült életet élt, jobbára félrészegen, és ahol minden éjjelt más és más férfi karjában töltött. Eszébe jutott az okos Morik, a csodálatos szerető, és Arumn Gardpeck, a korcsmáros, aki mintha az apja lett volna. Eszébe jutott Pocsolya Josi is, és amikor eszébe jutott a férfi nevetségesen ostoba vigyora, az megnyugtatta valamelyest.
- Ha, kezdesz meghülyülni – dünnyögte a nő alig hallhatóan.
Megrázta a fejét, hogy lerázza magáról ezeket az emlékeket. Most már ez volt az élete, Wulfgarral és a többiekkel.
- A Harcpöröly Klán törpéi jóravaló népek – suttogta magában. – Gyakran különcök, de mindig kedvesek, és sokszor egyszerűen és mókásan csak abszurdak, de jellegzetes, mogorva külsejük érző belsőt takar. – Akadtak köztük olyanok, akik furcsa ruhákat vagy vérteket viseltek, de a klán olyan jószívűségről tett tanúbizonyságot, amilyet Delly még sosem látott senkinél, egyedül talán Arumnt leszámítva. Úgy kezelték, mintha ő is egy fajba tartozna velük… vagy legalábbis megpróbálták, bár a különbségek megmaradtak.
És ez tagadhatatlan volt.
Megmaradtak a különbségek, mint ahogy az is, hogy mit részesít előnyben egy ember, és mit egy törpe, és ez éppen úgy megmaradt, akár a barlangok fojtogató levegője, amely egyre állottabb lett, mivel mostanra Mithrill Csarnok minden kapuját lezárták és eltorlaszolták.
- Ó, bárcsak még egyszer érezhetném arcomon a szelet és a napsütést! – kiáltott fel egy asszony a közös helyiség túlsó feléből, és egy kancsó sört emelt a magasba, köszöntés gyanánt: mintha csak Delly gondolataiban olvasott volna.
A teremben mindenfelé korsók emelkedtek a levegőbe, és koccantak egymáshoz. Delly látta, hogy a csoport ismét jó úton halad a teljes lerészegedés felé. Nem volt hova menniük, és az ivás legalább anynyira enyhítette tehetetlenségüket és csalódottságukat, mint amenynyire segített tompítani a rettenetes emlékeket, amelyeket akkor éltek át, amikor Obould lerohanta a lakóhelyüket.
Delly ismét megnézte Colsont, majd körbejárt az asztalok között. Vállalta, hogy gondoskodik erről a csoportról, felhasználva a Lus-kanban szolgálónőként szerzett tapasztalatait. Menet közben belehallgatott egy-két beszélgetésbe, és minden gondolat újabb fogást talált rajta, és belemart abba a kevés boldogságba is, ami a szívében maradt.
- Kovácsműhelyt nyitok majd Ezüstholdban – jelentette ki az egyik férfi.
- Ezüsthold, bah! – vitatkozott vele egy másik, aki a törpékhez hasonló durva dialektust beszélte. – Ezüstholdban nincs semmi, csak egy halom táncikáló elf. Eriggy inkább Sundabarba! Biztos jobb megélhetést találsz egy olyan városba’, ahol az emberek tudják, mi az igazi üzlet.
- Ezüsthold viszont sokkal befogadóbb – kiáltott oda egy másik asztal mellett ülő asszony. – És úgy mondják, hogy sokkal szebb is.
Ezek szinte ugyanazok a szavak voltak, mint amelyeket Delly is hallott egykor Mithrill Csarnokról. A Csarnok sok tekintetben persze valóban megfelelt hírnevének. Mint ahogy az is bizonyos, hogy Bruenor és népe csodálatosan fogadta őt, a maguk egyedi, törpés módján. És az is igaz, hogy Mithrill Csarnok legalább annyira lenyűgöző volt, mint Luskan. Ám Delly kezdte felismerni, hogy egyben olyan látvány is, ami hamar elveszik az egyformaságban.
Átvágott a termen, majd visszakanyarodott Colson felé, aki még mindig aludt, de álmában reszelősen köhécselt: Delly hallotta már ezt a köhögést a füstös alagutakba szorult többi embertől is.
- Igazán nem vagyok hálátlan Regis háznagynak és Bruenor királynak azért, amit tettek – hallotta meg Delly egy nő szavait, aki mintha szintén a gondolatai között olvasott volna -, de ez nem embernek való hely! – Az asszony felemelte kancsóját. – Ezüstholdra vagy Sundabarra! – mondott köszöntőt, és sokan ujjongtak. – Vagy bármi másra, ahol láthatád a napot és a csillagokat!
- Everlundra! – kiáltotta egy férfi.
A hideg kőpadlóra állított rideg bölcsőben Colson ismét köhögni kezdett.
A kislány mellett Bodnárfi Cottie tovább himbálta testét, előre-hátra.

Ára: 1990 Ft


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához