LFG.HU

HammerTimeCafe
Mantis
InterjúkCimkek

Az alábbi interjút James Prubrick készítette Terry Pratchettel Watfordban, egy dedikálás alkalmával 1994-ben.

Hogyan lettél író?

Hát, írtam egy történetet, elküldtem egy magazinnak és ők meg fizettek érte. Ilyen egyszerű volt, úgy értem különösebben nem szenvedtem meg vele. Ennyi volt.

Az írás már korábban is foglalkoztatott?

Nem, eredetileg csillagász akartam lenni, mert úgy képzeltem ez azt jelenti, hogy sokáig fennmaradhatok a csillagokat figyelve. Aztán rájöttem, hogy ehhez egy csomó időt kell matekozással tölteni egy cambridge-i sufniban, és én sosem voltam jó matekból. Igaz, minden tudományhoz tartozik egy kis cambridge-i matekozás valami sufniban, kivéve talán a halbiológiát, mert ott egy southamptoni sufniban kell matekozni.

Miután még gyerekfejjel eladtam pár novellát, persze gondoltam rá, hogy milyen jó lenne írónak lenni, de aztán rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Úgy értem, nem kiálthatod ki magad csak úgy írónak, úgyhogy riporterként kezdtem dolgozni egy helyi lapnál, így az írástól függetlenül is megéltem, méghozzá elég jól. Én nagyon, nagyon kételkednék valakiben, aki kilépve az iskolából, vagy egyetemről rögtön írásra adná a fejét, mert hát mi a fenét tudhat bármiről is? Úgy értem, mit tudhat az életről egyáltalán? Emlékszem, egyszer egy kolostor apátja azt mondta nekem: “Nem igazán szeretjük, ha valaki az iskolából kilépve rögtön szerzetesnek akar állni. Azt mondjuk nekik, előbb nézzenek szét a világban, és majd úgy huszonöt évesen döntsenek, amikor már tudják, mit adnak fel. Az a jó, ha később visszatérnek, és azt mondják, igen, sokfelé jártam, sok mindent láttam, kipróbáltam, és most szerzetes akarok lenni.”

Azt hiszem, író is valahogy így lesz az ember. Nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem fokozatosan alakul ki.

Melyik volt az első könyved?

Az első a “Carpet people” volt. Tizenhét évesen írtam, és húsz voltam, amikor kiadták. A dolog mikéntje annyira nem izgatott, hogy csak megkerestem a telefonkönyvben a néhány kiadó címét, és elküldtem az anyagot a legközelebbinek.

Rögtön elfogadták…?

Igen, rögtön elfogadták. Minden a lehető legsimábban ment.

Mikor született meg a Korongvilág ötlete, és mi inspirálta?

Hát a fizikai formája, az emberiség legrégebbi hiedelmén alapszik. A lapos világ, ami egy teknős hátán utazik az űrön át, egyike a régi nagy mítoszoknak. Úgy rémlik mintha ezt mindig is tudtam volna, valószínűleg egy csillagászati könyvben láthattam még gyerekkoromban. Sok vonása utal például a hindu mítoszokra. Csak azért választottam ezt a formát, mert már önmagában olyan képtelenség. Nem gondolkoztam sokat rajta, egyszerűen csak egy szokatlan hátteret szerettem volna – minél szokatlanabb, annál jobb, mert azt akartam, hogy a szereplők aránylag normálisak legyenek, viszont a világot meg akartam bolondítani.

Gondoltad volna, mialatt a Mágia színét írtad, hogy a Korongvilág ilyen sikeres és hosszú életű sorozat lesz?

Nem, azt hiszem be is tojtam volna, ha előre tudom. Az egész csak szórakozás volt – még azt sem terveztem, hogy második rész is lesz. Az ötödik-hatodik körül kezdtem érezni, hogy folytatódni fog. Mindig úgy éreztem, hogy valami még kimaradt.

Van kedvenced a Korongvilág regények közül?

Ez most olyan, mintha valakitől az kérdeznéd, hogy melyik gyermekét szereti a legjobban. Érzékeny pontom a Mort és az Őrség! Őrség!, de más-más ok miatt szeretem őket. Sok különbség van a két könyv között, például még stílusukban sem egyeznek.

Nehezebb lett ötleteket gyártani, a sorozat előrehaladtával?

Nem. Csak így röviden. Az ötletek a szerző számára még nem jelentenek semmit. Akár a levegő, az is ingyen van. Az emberek jönnek, és olyanokat mondanak: “Írj egy kalózosat!” , és elgondolkodsz rajta, de ez még nem egy ötlet. Tudod, ez csak egy dolog. Azt hiszik, hogy ha adok neked egy ötletet, és te megírod, akkor már felezhetjük is a pénzt, de ez nem így megy. Az ötletek, amiktől egy könyv működik, nem olyan általánosak, mint az “Írj egy kalózosat!”, ennél azok sokkal bonyolultabbak, kapcsolódnak a jellemzésekhez, stb. Az olyan alapötletek, mint a gyerünk, írjunk kalózosat, könnyen jönnek, hisz csak leülsz, és gondolkozol, nem nagy feladat.

Nehéznek találod a munkát, amikor leülsz egy üres lap elé?

Nos, hallottam erről az üres lap dologról, de nem csináltam ilyet, mióta van szövegszerkesztőm.
Szóval nem, ha van időm dolgozni, akkor a munka… Hmm, ha azt mondom, hogy olyankor könnyű dolgozni, az nem igazán jó megfogalmazás…

(próbál segíteni), de könnyen fegyelmezed magad?

Igen, csak arra gondoltam… Azt mondani, hogy könnyű írni, valami olyasmit sejtet, mintha ez csak valami verbális diavetítés lenne egyenesen a papírra. Ööö, nekem az írás úgy könnyű, ahogy másvalakinek mondjuk a székfaragás: simán megy, mert azt csinálja már jó ideje. Persze van amikor nehéz, és néha meg is kell állnod gondolkozni egy kicsit rajta, de azért tudod, hogy mit csinálsz, és tudod, hogy képes vagy rá. Szóval ha van elég időd zavartalanul dolgozni, akkor nem nehéz, csak vannak nehezebb részei. Mostanában nehezebb időt szakítani az írásra. Nekem is keményebb küzdelem szabaddá tenni magam, például az ilyen alkalmak miatt, mint ez a mostani. Igaz, ez most csak egy nagyon rövid, pár napos körút, de van olyan év, amikor három hónapot is kitesznek a hasonló események. Olyankor minden negyedik napom le van kötve, ami elég sok, ráadásul leveleket is meg kell válaszolnom, egyáltalán, híres írónak lenni önmagában már majdnem egy főállás.

Látod már a pillanatot, amikor hátat fordítasz Széltolónak, a Poggyásznak és a többieknek?

A Korongvilágnak? Széltoló és a Poggyász eddig csak három regényben tűnik fel, illetve a most készülőben (Pratchett itt az akkor készülő “Interesting times” c. regényére gondolt), szóval igazából nem tudom, a helyzet az, hogy a Korongvilág idén lett tíz éves. Ez sokakat meglepett, mert többen hitték, hogy csak hat vagy hét éves, pedig a Mágia Színe több mint tíz éve jelent meg. Öt évvel ezelőtt még elképzelésem sem volt, hogy most hogy lesz – engem is mindig meglep, ahogy a dolgok végül alakulnak. Szóval halvány fogalmam sincs, mi lesz a következő öt évben. Azt hiszem, a Korongvilág sorozat megy tovább… Most évente két könyvet írok hozzá, úgyhogy egy kicsit le fog lassulni a sorozat, és a “gyerekkönyveim” meg hasonlók töltik majd ki a réseket. Szóval a Korongvilág könyvek írása továbbra is csemegének fog számítani nekem. Azt hiszem így lesz. Egyébként ha most azt gondolod, hogy “Igen, végül is a nagyapám kilencven fölötti kort ért meg, és még halálakor is viszonylag beszámítható volt,” akkor bizony még legalább száz Korongvilág könyvet meg kell írnom. Írnom kell, ez nem vitás.

A Korongvilágnak már most is elég sok mellékterméke van, lesznek továbbiak is?

Egy pillanat, milyen melléktermékekről beszélsz?

Hát a grafikus könyvek, térképek…

Jelenleg olyanok vannak folyamatban, mint például a Claircraft figurák, ők csinálják a miniatűröket is. Készült ugye a térkép, lesz még nagy képregény is, utálom a grafikus könyv kifejezést, év végére elkészül a számítógépes játék is, lesz Korongvilág album, és áprilisban jön ki a hangfelvétel is.

Ezen rajta lesz a híres varázslóbotos nóta?

Rajta lesz, egy kicsit megvágott formában – tele egyértelmű célzásokkal. Ezek a kellékek szinte maguktól jönnek létre. Nem én találom ki őket, általában mások állnak elő velük. Amúgy van még jópár más hosszú távú terv is. A magam részéről én a könyveket tartom a legfontosabbnak.

Foglalkozol az animációs feldolgozásokkal is?

Állandóan. A Sofőrök nagyon jól sikerült – “stop motion” animációs technikával készült. Most van egy komoly – tudod, rendszeresen felbukkan valaki úgy havonta azzal, hogy jogokat akar venni tőlem. Legutóbb is meghívtak ebédre a Groucho klubba, hogy aztán többet ne is halljak felőlük, és ez az egész annyira undorító. De vannak komoly érdeklődök, komoly ajánlattal, komoly cégtől akik nagyon lelkesnek tűnnek a Vészbanyák-al kapcsolatban. Sokféle ember, sokféle ötlettel keres meg. A Mágia Színe körül is van némi mozgolódás, és nagyon úgy néz ki, hogy a Johnny and the Dead-ből televíziós sorozat lesz. Ezekkel az ötletekkel mindig óvatos vagyok, noha kezdetben a Sofőröket sem tudtam elképzelni, mint animációt. Aztán a Cosgrove Hall csinált egy demo tekercset, amit tátott szájjal néztem, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy “Igen, igen, remek, csináljátok meg” Szóval ha valaki úgy érzi, hogy jól össze tudná hozni, és kész is belevágni, akkor mutassa meg, és én boldogan benne vagyok bármiben.

Hogy jössz ki azokkal az emberekkel, akikkel dolgozol? Például Neil Gaimannel, Josh Kirby-el…

Nem, nem, ők dolgoztak velem, és nem én velük.

Josh Kirbyvel nem dolgozom együtt, úgy értem, ő csak megkapja a kéziratot tőlem. Általában ennyit adok bele a munkájába, esetleg egy-két telefonhívás szükséges. Ha bele is szólok, akkor az általában olyan, mint az atombomba: például egyszerűen megvétózom a borítót, ha úgy érzem, hogy a dolog nem válna be. Nem vagyok az a fajta, aki állandóan a másik nyakán ül, és így működik a dolog. Na azért volt egy kis nehézség a Soul Music borítójával, amiben a Halál és a rock’n’roll egymás mellé kerül. Ma már van úgy tizenöt milliárd grafikus és borító tervező, aki simán meg tudna csinálni egy ilyen borítót, azonban ne felejtsük el, hogy most Josh Kirbyről beszélünk! Azt mondtam neki: “Josh, Josh, ismered ugye a Harley Davidsont?” erre megkérdezte: “Mi az a Harley Davidson?” “Josh, egyáltalán a motorokról hallottál már?” “Igen.” “Na és a rock’n’roll-ról?” Néhány dolgot el kellett magyaráznom neki. Megkérdeztem: “Ismerős valahonnan a Meat Loaf?” Végül is a borító csodálatos lett, de egy kicsit ki kellet őt oktatnunk huszadik század népszerű zenéjének jelképeiről.

Neillel az egyetlen dolog, amit közösen csináltunk az Elveszett próféciák. Ahogy már sokszor elmondtam, ha két ember közösen dolgozik valamin, akkor egy laza srác és egy fasiszta disznó a legjobb kombináció. Az egyiknek vezetnie kell, különben az egész dolog borul, és két ember hülyéskedése lesz belőle. Egyikkőjüknek végig tudatosítani kell, hogy ez egy regény lesz, és ellenpontozni kell, itt-ott megnyirbálni, stb. Ez én kellett hogy legyek, mint ahogy mondjuk egy képregény esetében Neil lett volna. Ő már csinált egy csillió képregényt, és tudja a mikéntjét, míg nekem nincs ilyen tapasztalatom. Én már írtam egy csomó regényt, Neil meg nem, szóval magától értetődött, hogy én vállalom magamra a szerkesztő szerepét. Noha közösen dolgoztunk rajta, nekem többet kellett irányítanom, mint neki, de ennek ellenére szórakoztató volt – mindkettőnk számára nagyon szórakoztató volt, és mindketten megesküdtünk, hogy előbb vágjuk fel az ereinket, vagy nem is, inkább a másik ereit, minthogy még egyszer belevágjunk.

Van olyan író, akit jelenleg nagyon szeretsz, vagy hatással volt rád mostanában?

Hát, azt hiszem, valamilyen egyedi módon minden hatott rám, amit olvastam. Van egy író, úgy értem egy mostani író, aki ugyan nem hat rám különösebben, de ha meglátom egy könyvét a boltban, automatikusan megveszem. A neve Carl Hiassen. Ő olyan fekete, sötét humorú könyveket ír, nyomozati regények, azt hiszem így hívják ezeket mostanában, amik Floridában játszódnak. Olyan, mint Thomas Harrist több poénnal és kevesebb hullával. Imádom a munkáit, felüdülés olvasni őket. A humoristák közül mostanában rengeteget olvasok P.J. O’Rourke-tól, aki mindig megnevettet. Egyébként bármit a kezembe veszek, én szültetett olvasó vagyok.

Szerinted mit teszi a könyveidet ilyen sikeressé?

Őszintén szólva fogalmam sincs. Valahányszor elgondolkozom rajta, mindig más eredményre jutok. Azt hiszem ezt a kérdést nem szabad feltenni nekem, mert ez olyan, mintha a kötéltáncost kérdeznéd arról, hogyan tartja meg az egyensúlyát. Ha elkezd gondolkodni rajta, biztos, hogy leesik. Azt hiszem a dolog egyik sarkalatos pontja az, hogy az emberek intelligensebbek annál, mint amilyennek látszanak – elrejtek pár dolgot a Korongvilág könyvekben, és ők megértik. Nem hiszem, hogy az oktatási rendszer az, aminek felmagasztalják. Az emberek egy csomó mindent maguktól tanulnak meg – a tévéből, az újságokból, innen-onnan, ahogyan én is. Furcsa ez, hogy mit tudnak, és mit nem. Van hogy találkozom emberekkel, akik nem ismernek dolgokat, amikről azt gondolom “Istenkém, hát ezt mindenki tudja,” de ugyanakkor képzettek valami másban, amiről meg én nem hallottam. Áh, igazából nem is tudom, csak beszélek össze-vissza. Halvány fogalmam sincs, na.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.crg.cs.nott.ac.uk/~jcp/pratchet.html]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához