LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Kingdom of Heaven; 2005.

A Gladiátor öt évvel ezelőtti bemutatásakor úgy tűnt, feltámad Hollywood egyik régi szép, mára nosztalgiával emlegetett korszaka, az epikus mozi, amit Cecile B. DeMille (Tízparancsolat) és David Lean (Arábiai Lawrence) neve fémjelzett. Azóta egyre megfizethetetlenebb lett egy ilyen produkció, és kihaltak a tehetségek is. A sors iróniája, hogy a Gladiátor nyomdokain érkező lagymatag kosztümös eposzok után Ridley Scottnak kell megmutatnia, hogyan is kell csinálni az ilyet.






A film Ibelini Balián (Orlando Bloom) történetét meséli el jócskán kiszínezve, aki felesége elvetélése, majd öngyilkossága utáni gyászában, Istentől és a világtól elfordulva Jeruzsálemben köt ki, ahol a megváltást keresi. Isten azonban hallgat, Balián pedig átveszi apja, Gottfried (Liam Neeson) birtokát, és származása jogán bejáratos lesz a legfelsőbb jeruzsálemi körökbe.

A szaracénok és a keresztények közötti béke legfőbb őre I. (Leprás) Balduin király, aki tizenhat évesen legyőzte Szaladdint (Ghasszán Maszud), és azóta igyekszik megtartani a kényes hatalmi egyensúlyt a Szentföldön. Jeruzsálemen belül két frakció feszül egymásnak, az egyik a mostanság (hála a Da Vinci-kód popularitásának) ügyeletes mumusnak kikiáltott templomos lovagrend, Lusignani Guido (Marton Csokas) és Chatilloni Reynald (Brendan Gleeson) vezetésével, akiknek nem tetszik a pogányokkal kötött béke, ám velük szemben Balduin király, és Jeruzsálem hadainak parancsnoka, Tiberias (Jeremy Irons) békepártiak, akik szeretnék fenntartani a virágzó város nyugalmát, ahol pillanatnyilag jól elfér egymás mellett moszlim és keresztény. A konfliktus forrása tehát adott, és ebből már mindenki leszűrheti, nagyjából merre fog haladni a történet.

Aki persze művelődni, ne adj’ isten látványosan illusztrált történelmi leckét venni tér be a filmre, az biztosan csalódni fog. A keresztesháborúk, Jeruzsálem, királyok, lovagok, templomosok és szaracénok mind csak kellékek Scott eposzában. A legtöbb, amit a film e téren nyújtani kíván, az a korszak bemutatása: igen, nagyjából így nézhetett ki az élet akkortájt, nagyjából ez fogadta a Jeruzsálembe érkező utazót, így nézhetett ki egy ostrom. A film nem is törekszik történelmi hűségre, szereplőit szabadon rakosgatja térben és időben, alárendeli őket az elbeszélésnek, hogy összeálljon egy izgalmas kalandregény, és látványában elképesztően részletes és hiteles világ hozzá. Ez a klasszikus hollywoodi eposz receptje.

Önmagában azonban mindez nem elég, tehetség, érzék, jó szem, komoly szakértelem szükségeltetik a megvalósításához. Ebben pedig úgy tűnik, Ridley Scottnak jelenleg nincs párja. Senkinek nincs olyan szeme a részletekhez, mint neki, a díszletei élnek, a keze nyomán életre kel a választott korszak. Mindebben tettestársa volt Arthur Max produkciós tervező, akinek tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szinte még a levegő illata és hőmérséklete is érezhető, mikor Balián látogatást tesz a király lakosztályában; talán kicsit nosztalgiázik is az ember, felidézve a “régi” filmek hasonló világát. A kézenfekvő párhuzam nyilván a Gladiátor, amelynek szintén erőssége volt a megfelelő közeg megteremtése a díszletek és a fényképezés által. Scott mindkét kosztümös eposzának legfőbb érdeme az “élhető” atmoszféra létrehozása; jobban érdekli az, milyen történetet lehet elmesélni egy ilyen közegben, mint az, hogy egészen pontosan hogyan is zajlottak az események.

Az egész XII. századi világot John Mathieson operatőr kamerája örökíti meg, aki a Gladiátor óta, úgy tűnik, Scott állandó munkatársa lett: sötét tónusú színekkel, árnyékokban gazdag képpel, kontrasztos fényekkel elevenedik meg előttünk a keresztesháborúk kora a havas francia tájtól a jeruzsálemi utcákon át az oázisok világáig, a csatajelenetekben pedig minden eddiginél észrevétlenebbül mosódnak össze a trükkök a valósággal.

A film persze nem elégszik meg ennyivel, bőven hagy időt a karakterek megismerésére, indítékaik bemutatására, és a végső nagy ütközetre sem szán több időt a kelleténél; ilyen szempontból a történetnek még a szerkezete is – alkalmi vontatottságaival együtt – a klasszikusokat idézi. A főhős, akárcsak a Gladiátor esetében, egy szótlan, mindvégig búskomor és magányos férfi, akinek jól ismert, biztos világa hirtelen összeomlik, és a reménytelenségből kell új értelmet találnia az életének. Míg ez Maximus esetében idővel a bosszú lesz, Balián elveszettnek vélt hitét szeretné újból megtalálni. Ez pedig egy összetettebb, kevésbé kézzelfogható cél, aminek keresésére a film szerencsére rászánja az időt. Nem, nincsenek filozófiai eszmefuttatások, a hitről szóló hosszabb-rövidebb bölcseletek papoktól, szaracénoktól, Szaladdintól, napcserzette arcú vénemberektől, akad viszont egy jelenet a hegyen, ahol Krisztust megfeszítették, melyben hirtelen süket csend áll be, miközben a főhős az isteni választ várja – később, a film egy másik fontos pontján visszaköszön még ugyanez a néma pillanat. Nagy bátorság ilyen jelenetet beletenni egy filmbe manapság.

A klasszikus történetekhez persze hozzátartozik a szerelmi szál is, jelen esetben Balián és Balduin húga, Szibilla (Eva Green) közt, de szerencsére a jól kivitelezett (feltehetően a producerek szájának betömésére végrehajtott) kötelező kűrök után sürgősen takarékra teszik ezt a vonalat. Ennek megfelelően Szibilla korántsem olyan erős és kidolgozott karakter, mint Lucilla volt a Gladiátorban, s mivel nem romantikus történelmi regény kíván lenni a film, csak az időt húzzák az ilyen jelenetek, bármennyire is dolgoztak azon a kevésen a színészek.

Mellékszereplők terén ellenben egészen kiemelkedő teljesítményt nyújt a film – ebben a rétegben válik tökéletessé a forgatókönyv kínálta karakterábrázolás, a színészi teljesítmény és a rendező dramaturgiai érzékének összessége. Amellett, hogy kiváló karakterszínészek vonulnak fel a főszereplők mellett (többek közt Brendan Gleeson, Liam Neeson, Jeremy Irons, az ispotályos rendi szerzetes szerepében David Thewlis), könnyű megjegyezni és megkülönböztetni őket másoktól. A film jól használja ki személyes kisugárzásukat és remek időzítéssel kínál legalább egy-egy emlékezetes jelenetet, illetve frappáns – olykor humoros – beszólást mindenkinek. Ezek a finoman megkomponált motívumok jól egyensúlyozzák ki a komorabb pillanatokat, és akad köztük nem egy olyan, amit még sokáig idézni fognak.

Minden kategóriából kilóg azonban Szaladdin figurája, aki kevesebb időt kap a filmben, ezért az őt körülvevő karakterek is kevésbé különülnek el, őt magát pedig a valóságosnál ideálisabb színben tűnteti föl a film. Ez könnyen ahhoz vezethetne, hogy sablonossá váljanak a tettei és szavai, de Ghasszán Maszud már jelenlétével is megtölti a szerepet, ezért néhol szinte túl hangsúlyosnak tűnik markáns karaktere. Az összhatás azonban még így is kellemes, ő is igazi, klasszikus epikus szereplő.

Kingdom of Heaven; 2005.
Gyártó: 20th Century Fox
Forgalmazó: Intercom
Bemutató: 2005. május 5,
Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyv: William Monahan
Operatőr: John Mathieson
Zene: Harry Gregson-Williams; Jerry Goldsmith, Graeme Revell
Szereplők: Orlando Bloom (Balián); Eva Green (Szibilla); Liam Neeson (Godfried); Jeremy Irons (Tiberias); Marton Csokas (Lusignani Guido); Ghasszán Maszud (Szaladdin); Brendan Gleeson (Reynald); David Thewlis (Ispotályos)
Játékidő: 145 perc

A bizonyított gárda mellett Orlando Bloom és Eva Green egyenesen tehetségtelennek tűnhet, ám nem követelmény az, hogy címszerepekben kötelező befutott világsztárokat alkalmazni. Bloom hiába híres, kezdőnek, pehelysúlyúnak tűnik a sztárok világában, ám ennek ellenére tudnia kell valamit, ha az elmúlt 4-5 év minden százmilliósnál nagyobb költségvetésű kosztümös eposzában szerepet kapott. Ez megbízhatóságra és tehetségre vall, és talán jó döntés volt fiatal tehetségeket főszerepre választani, akiknek “nagy nevek” asszisztálnak mellékszerepekben.

A Mennyei királyság, mindent összevetve egy ízig-vérig hollywoodi eposz, ami szellemiségében hű a műfajához, s ehhez megfelelő tehetség párosul a készítők részéről. Ez a film (és a Gladiátor) a Ben Hur és kortársai örököse, egy modern klasszikus, Ridley Scott pedig DeMille, Lean, vagy éppen William Wyler örökségének letéteményese – ha most forgathatnák le, valószínűleg ők is így csinálták volna meg a filmet.

- Herbie


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához