LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek



Bevallom, kicsit zavarban vagyok a Bíbor folyók alkotóinak új filmje kapcsán, ugyanis dacára annak, hogy sem történetében, sem ötleteiben nem alkot semmi eredetit és kimagaslót, mégsem lehet jó szívvel rosszat mondani rá. Írója, Jean-Christophe Grangé minden jel szerint felszálló ágban van a francia könyvpiac modern thriller/besteller műfajában, a klasszikus amerikai iskola eszközeivel kellemes, európai atmoszférájú, komplex krimiket képes barkácsolni, megfelelő adag háttérmunkával, misztikummal és megfelelő léptékkel ötvözve. A Bíbor folyók című könyve után már ki volt kövezve az út a Farkasok birodalma megfilmesítése előtt.

A hangulat szempontjából praktikusan esőáztatta Párizs utcáin egy diplomatafeleség, Anna (Arly Jover) küzd borzalmas látomásai és amnéziás rohamai ellen, miközben egy fiatal nyomozó, Nerteaux (Jocelyn Quivrin) már a harmadik brutálisan meggyilkolt török lány holttestét halássza ki a csatornából. Felettesei tanácsára, kénytelen-kelletlen felveszi a kapcsolatot egy legendásan kemény hekussal, Schifferrel (Jean Reno), akit “nem szokványos” (értsd: látszólag céltalanul erőszakos) módszerei miatt takarékra tettek. Schiffer Párizs török negyedében szerzett hírnevet magának, és tisztázatlan maffiakapcsolatai révén jól mozog a bevándorlók között. Miközben a kényszerű páros nyomozása lassan a Szürke Farkason néven ismert ultrajobbos török szervezet felé vezeti őket, Anna rohamai egyre súlyosbodnak, nem ismeri föl férjét, és kételkedni kezd a körülötte lévők személyazonosságában. A két, nem mindennapi eset egyre szövevényesebbé válik, és – üdítő változásként a nyirkos, szürke metropolisz után – a rekkenő kappadókiai napsütésben látszik megoldódni néhány rejtély.

Ez persze lehet, hogy kissé fülszöveg-szerűnek hangzott, de ennél többet elárulni már a poéngyilkosság határát súrolná, márpedig egy ilyen történetben a jól felépített, még ha néha átlátszó rejtélyekből áll össze a nagy kép. Az ügyesen felépített fordulatok mindazonáltal nem okoznak olyan drámai, váratlan meglepetéseket, hogy leforduljunk a székről, de ilyet amúgy is csak nagyon kevés film tud, és igazán ez a film sem pályázik a nagyok babérjaira.

Grangé saját maga írta a forgatókönyvet a regénye alapján, és ez nagyon meglátszik a végterméken (hogy ez jó, vagy rossz, az egyéni ízlés kérdése). Az előnyök közé tartozik, hogy a karakterek nem annyira felszínesek, mint más filmeknél megszokhattuk, és a történet nem lett túlságosan alárendelve az akciófilmek támasztotta sekélyes vonalvezetésnek. Sőt, kifejezetten erénye a filmnek, hogy a vaskos téglányi bestsellerekhez hasonlóan valóban több szálon fut a történet, a szálak egyforma hangsúlyt kapnak, a szereplők egymáshoz képest egyensúlyban vannak, határozottan nem lehet eldönteni, ki tulajdonképpen az igazi főhős, a jelenetek és a nyomok jó ütemben vannak adagolva, a szálak fokozatosan, és logikusan fonódnak egymásba, az igazi akciójelenetek rövidek, és másodlagosak a történethez képest: minden, amit az igényes olvasó a mai bestsellerektől elvár, és amitől egy nagyobb stúdió/producer rögtön a szívéhez kapna.

A regények és a filmek történetvezetési sajátosságai folytán ugyanis, ha nem találják el a kellő arányt, egy ilyen szerkezet rögtön halálra van ítélve. A felvezetés unalomba fúl, a nézők elalszanak, az akciójelenetek frusztrálóan hatnak. Grangé forgatókönyve ilyen szempontból szinte példaértékű: a történet ettől sem eredeti, sem izgalmas, sem újszerű nem lesz, viszont hibátlanul veszi az akadályt a két műfaj közötti átalakítás során.

Chris Nahon rendező tisztes iparos, akinek első filmje a Luc Besson ötletéből íródott, Besson által producelt Sárkány csókja volt, kifejezetten vizuális típusú rendező, és az ő videoklipeken és reklámfilmeken kifejlett képi- és ritmusérzéke – némileg meglepő módon – nagyon jól alátámasztja a forgatókönyvet. Igen, Párizsban hirtelen kicsit túl sokat esik az eső, kicsit minden túl kékbe, szürkébe mosott, a kompozíciók néhol túl hatásvadászok, vagy nagyon beállítottnak látszanak, de ezek a túlkapások, bár néhol disszonánsak, tűréshatáron belül maradnak. Ehhez képest a török táj persze csupa melegség, napsütés, mézszínű fényekben pompázik (és szépia szűrőkben úsztatott), amilyennek lennie kell, szemben a nagy leszámolással, ahol fölöslegesen ráz és kapkod a kamera, tépik ide-oda, plusz a sortűzszerű vágásokkal teszik teljesen követhetetlenné (ezzel a film leggyengébb pontjává) a jelenetet. Előtte azonban egy szokatlanul hosszú, mintaszerűen megkomponált és összevágott, párbeszédek nélküli elbeszélő jelenetben gyönyörködtetünk, ami szép átvezetés, túlmagyarázás nélkül.

L’ Empire des loups; 2005.
Gyártó: Gaumont
Forgalmazó: Best Hollywood
Bemutató: 2005. július 7.
Rendező: Chris Nahon
Forgatókönyv: Jean-Christophe Grangé
Operatőr: Michel Abramowicz
Zene: Dan Levy, Samuel Narboni
Szereplők: Jean Reno (Schiffer); Jocelyn Quivrin (Nerteaux); Arly Jover (Anna Heymes);
Játékidő: 128 perc

Jean Reno szerepeltetése egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a nézőben összekapcsolják a Bíbor folyókkal a filmet, és ismerősnek tűnjön az egész, beleértve a hangulatot is. Ennek ellenére ez nem válik a film kárára. Reno itt is veterán nyomozót alakít, de ezúttal kiszőkítve, spéci pofaszakállal, virágmintás ingben és bőrkabátban valamint néhány derűsen előadott, túlzott erőszakos cselekedettel; nagyon más figura, mint a komor, régivágású felügyelő a másik filmből. A fiatal zsarut alakító Quivrin is gyanúsan hasonlít Vincent Cassel egy fiatalabb kiadására, ami szintén hasznos pavlovi reflexeket ébreszthet a nézőben, de állja a sarat Reno mellett, így a színészi játékra sem lehet panaszunk.

A Farkasok birodalma nem a legnagyszerűbb dolog a szeletelt kenyér feltalálása óta, nem sokkol váratlan fordulataival, a véresebb jelenetek naturalizmusa sem hat újszerűen, és igazából még a feszültségével sem szögezi a székhez a nézőt. Talán a forgatókönyv sem tökéletes, és egy kevésbé türelmes néző számára unalmasnak tűnhet, de nagyon jól összerakott produkció – se nem túl hollywoodi felszínes akció, se nem videoklipes pozőrködés és kunsztolás, se nem elművészieskedett európai ellenfilm, hanem egy kiegyensúlyozott, jól megkomponált krimi. Ha valaki arra kíváncsi, milyennek kellene lennie egy átlagos, modern, szórakoztató európai tömegfilmnek, érdemes megnéznie.

- Herbie


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu/mutat.php?cid=81]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához