LFG.HU

HammerTimeCafe
SirThomas
EseményekCimkek

Még másfél hét, és kezdetét veszi a Caelumi Játék nevű élő szerepjáték, amelyet a 2 éve alakult ÜberLive csapata szervez. A hét végéig még lehetőség van előre nevezni, utána már csak a helyszínen lesz a regisztráció bepótlására mód. Nagy szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik az élő szerepjátékok iránt, illetve van kedve egy kicsit kimozdulni az asztal mellől, és letenni a kockákat az élő játék kedvéért!

A tavalyihoz hasonlóan 2005-ben is a kötetlen történet, és a játékosok nagyfokú szabadsága lesz a középpontban. Nincs kötelezően bekövetkező esemény, nincsenek kasztok, vagy kőbe vésett nem játékos karakterek.
A játék gerincét a 20-nál is több szervezet, klán, közös érdekeket képviselő réteg adja, amely rengeteg intrikára ad lehetőséget. Ősi kincseket rejt a föld mélye, avatárok járnak az emberek között, és a halandó varázslók komponens alapú mágiája nehezíti meg az óvatlan kalandozók sorsát.

A két játék közti történetet interaktív módon, a játékosok közreműködésével alakítottuk ki (az ún. Prehistória rendszer alapján), így az események már egy hónapja folyamatosan peregnek. Az előtörténet utolsó fordulója maholnap lezárul, és a hétvégére publikálásra kerül a játékosok számára.

A helyszín marad a régi (Gödöllő), amelyen az építési munkálatokat már napokkal előbb megkezdjük (valójában már hónapok óta folynak az építkezések). Idén két várost próbálunk “megépíteni” az első napra, hogy mindenki beköltözhessen saját kerületére, birtokára.

Ha van kedved kicsit olvasgatni, megismerkedni Caelum és az Alariusi Birodalom népével, történelmével, akkor látogass el a mellékelt webcímre, ahol minderről bővebben olvashatsz.
Ugyanitt megtalálható minden olyan technikai információ is (jelentkezés, karakteralkotás, szabályok), amire játékosként szükséged lehet.

Tisztelettel,

az ÜberLive szervezők


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.ostromjatek.hu/kategoria.php?kat=]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához