LFG.HU

Sese
RPGCimkek

Hogy valójában mi Athas történelme, azt nem tudjuk. Amit az elmúlt évezredek alatt hallhattunk, az nagyrészt mítosz, legenda és jól kitalált propaganda. A legtöbben inkább a jelen problémáival vannak elfoglalva, mintsem hogy a múlt tanulságain töprengjenek. Pedig az összegyűjtött történetek alapján elmondhatjuk, hogy Athas népei ugyanazokat a hibákat követték el korról korra.
A bárdok énekei gazdag országokról, bőségről szólnak, és korokról, amikor a harcosok nem a napi ételükért vagy mások szórakoztatásáért küzdöttek, hanem becsületért és dicsőségért. Igazat mondanak? Én hiszem, hogy igen. Mert Athas ma csak egy barbár árnyéka egy szebb világnak, ez biztos. Emberek, elfek, félszerzetek, és a többi humanoid faj mind csak elvadult leszármazottjai értékesebb lényeknek. Minden élőlény eszenciája, a legkisebbtől a legnagyobbig, romlott, alattomos és hibbant másává torzult annak, ami egykoron volt.
Rendünk felkutatta és kikérdezte a megmaradt bölcseket, feldolgozta Vándor könyveit, és azokat a tekercseket is, amelyeket a régi Antalus királyság őreinek kriptájában talált; végül végiggondolta a Tiszteletreméltó Természetszellem Awarye (Ser-ughav Awarye) kinyilatkozását, amelyet a 16. Szabad Évben tett Őrző Atyáink előtt, és ezek után úgy érezzük, hogy megpillantottuk azt a ragyogó és bőséges világot, amely eddig el volt temetve az évezredek, a vér és a homok alatt. Kiástunk a mítoszokból és mendemondákból legalább néhány igaz morzsát, amely még fellelhető volt, és ezt szeretnénk most megosztani Veled.

Athas Teremtése

Egyetlen ma élő faj sem emlékezik Athas legfiatalabb korára, és nincs teremtéstörténetük sem. Egyedül az elementál papoknak és a Pyreeneknek léteznek meséi az Elfeledett Korról, és ezekről később be is számolunk.
Ha nem lép Őrző Atyáink elé Awarye, egy hatalmas Természetszellem Rajaat Mocsarában, és nem mondja el Nekik Athas teremtésének történetét, akkor csak a sötétben tapogatózhatnánk. De Arvego, A Szürkület Ura legyőzése után a megmaradt Természetszellemek arra a döntésre jutottak, hogy megnyílnak megmentőiknek, hogy elmondják küzdelmeiket és szenvedéseiket az idők hajnalától, hogy az emberek okulhassanak történetükből, és egy új, okosabb Kor kezdődhessen. Awarye történetéből idézünk most, és idézünk majd minden Kor leírásánál is. (A saját kiegészítéseimet [ ] jelek közé teszem.)

“Negyedmillió évvel ezelőtt egy hatalmas isten Abeir-Toril bolygója fölött lebegett, és ott ragyogott Faerûn földje felett minden nap, hajnaltól pirkadatig, és életet adott mindennek, ami él és mozog. Ő volt At’ar, a Napistennő, az Életet Adó Úrnő. Mindenki vágyta Őt, a sötét éjszakák babonás népei hozzá imádkoztak, hogy elűzze a gonosz napszakot, és biztonságot és örömöt hozzon nekik.
És minden nap el is jött közéjük, amit az emberek hálásan fogadtak, és az Ő fényében kezdték meg napi teendőiket. De sok évezreddel később ottlétét megszokták, a sötétben pedig tüzeket gyújtottak, így már nem féltek annyira, majd farkasokat szelídítettek maguk mellé, hogy az éjszaka teremtményei elkerüljék őket, végül az első fegyverek és őrjáratok, majd a mágia ereje hamis biztonságot adott nekik.
At’ar égi útját az évek során kiszámolták, és ekkor úgy érezték, minden titkát megfejtették. Egyre kevesebben tisztelték Őt, alig imádkoztak hozzá, és más félelmek és örömök kezdték kitölteni napjaikat. S bár a jó termés, vagy a jó pihenés érdekében még sokat szóltak hozzá, az már nem volt ugyanaz. At’ar elvesztette hatalmának nagy részét. Az igazi hit már csak Anauroch beduin törzsei között maradt fenn, de az ő hitük gyökere teljesen más volt: ők a kíméletlen sivatagi hőség istenét látták benne. Ez is volt a neve: At’ar a Könyörtelen, a Sárga Istennő.”

“At’ar egész eszenciája és entitása ezzel a hittel együtt változott. Egyre inkább azonosult ezzel a képpel, és végül arra készült, hogy ezt a képet kiterjessze egész Torilra. A hívőket önfeláldozásra szólította fel, és ennek erejéből nagyobbra nőtt, és arra készült, hogy felperzselje, és térdre kényszerítse a bolygó minden elkényelmesedett lakosát. Aonak, az Istenek Atyjának kellett közbeavatkoznia.”

“Ao pedig felkelt At’ar ellen, és kettészelte Őt. Így választotta szét a hasznos, és a veszélyes részeit. A Torilhoz kötődő, hűséges felét, amely megszokta a napi ciklust és az életadást, az égen hagyta. De a lázadó felét száműzte, és arra kényszeríttette, hogy máshol, ettől a világtól távol keressen otthont és hívőket magának.
A legyengült At’ar Averil [At’ar, a Száműzött] több tízezer évig keringett a csillagok birodalmában, termékeny világot keresve, de semmit sem talált. Mérgében felperzselt és elpusztított több bolygót és naprendszert és gonosz fúriaként szelte az Űrt. Ao újra szólt Véle, és azt határozta, hogy bűnei miatt nem lehet többé élő világ ura, csak halotté.”

“At’ar Averil ekkor kétségbe esett, majdnem kihunyt, és élettelenül sodródott tovább újabb évezredekig, mígnem a Galaxis peremére nem jutott. Ekkor pillantotta meg ezt a Naprendszert, amely később a világunk lett.”
“E rendszer közepén egy fekete, mindent elnyelni készülő, végtelen mély szakadék keletkezett éppen, és azzal fenyegette világa romjait, hogy mindenestül magába szívja azt. At’ar Averil ekkor feltalálta magát, és úgy döntött, ez lesz az új világa. Távol került Aotól, de mégis annak parancsa szerint egy halott, vagyis halni készülő világot választott, hogy ott telepedjen le.
Hatalmával egy pillanatra megállította a folyamatot, majd a Fekete Szakadék fölé lebegett. Magába szívta erejének egy részét, amíg annak kérge megkövesedett, majd újult erővel a Belső Síkokra utazott, hogy nagyhatalmú, világformáló Szellemeket szólítson magához.
Megtalálta azokat a Szellemeket, amelyek korábban ennek a haldokló világnak urai voltak, és megegyezett velük mondván: a világotok elpusztul, Nap híján minden összeomlik. Kiszorultok az Elsődleges Anyagi Síkról, és így erőtök ott jelentősen csökken, talán meg is szűnik. De én javaslok valamit. Ha Ti, Erős Szellemek körbefogjátok erős béklyóval a már legyengült és megkövesedett Fekete Szakadékot, és világot formáltok köré, én cserébe leszek új Nap, megtartom testeteket, és együtt létezhetünk ott a Világmindenség Végéig.
A Szellemek meghallgatták és beleegyeztek. Így köttetett meg a szellemek és a száműzött isten között a Nagy Egyezmény.”

“És leszállt akkor Magaweur, a Tűz Szelleme és forró testével körbeölelte a fagyos magot, hogy társainak könnyebb dolga lehessen. Ő lett a Forró Őr. Jött ekkor Geonoroth, minden hegy, szikla és föld atyja, és Ő lett a későbbi Athas Földteste. Ráborult akkor szerelme Tauriel, az Óceán Anya, és végtelen kék víz lett Athas felszíne. Végül Arnivel lebegett oda, és hűs simogatásával kényeztette húgát, és Ő lett az Égbolt. Magaweur megremegett ekkor a súlyuktól és a Fekete Szakadék hidegétől, és Geonorothot néhány helyen Tauriel fölé tolta, így alakultak ki az első hegyek és szigetek. Arnivel örült ennek, mert igen szerette Ő húgának férjét, és éltető harmatot lehelt rá, így jöttek létre az első erdők. És mindannyian meg voltak elégedve a művükkel.”

[Magaweur rhulisti nyelven azt jelenti, hogy Forró Őr. Ő zárja magába a fagyos Fekete Szakadékot. A Rhul-Thaunok Lus-ubannak nevezik, azaz a Sötétség Vigyázójának. Geonoroth jelentése a Föld Teste. A Rhul-Thaunok Thaun-ulochként tisztelik, Sziklatestként. Tauriel rhulisti nyelven annyit tesz, Tenger Anya. War-uval a Rhul-Thaunok énekeiben a Víz Asszony. Arnivel a Szelek Úrnője, és Rhul-Thaun megfelelője Wir-uval, a Szél Anya.]
“At’ar Averil ekkor At’ar Arbistor lett [Naprendszer Fénye, At’ar], magához hívta a többi Legelsőt is, és azok is bolygókká álltak össze körülötte, Ő pedig ragyogó éneket dalolt akkor, az új és boldog kezdet dalát, és a bolygók és kis holdjaik táncolni kezdtek körülötte, az új Nap körül. Így keletkezett a Naprendszer.”

[A Legelsők azok az Erős Szellemek, amelyek a bolygók testét alkották. A rhulistik Ahernek nevezik őket; Rhul-Thaun nyelven Ők a Thier-urathok, azaz a Világ Formálók.]

“At’ar Arbistor rengeteg erőt gyűjtött magába a Fekete Szakadékból, és a Szellemek lendülete is frissítően hatott rá, így az új világ keletkezésekor fel tudta venni az ifjú világok ifjú napjainak alakját, a friss és erős azúrkék gömböt. És a Szellemek hódoltak előtte, táncoltak körülötte, és Dar-uternek szólították. At’ar Arbistor kedvenc égi társa a legelső alkotott bolygója lett, és azt Athasnak nevezte el.”

[Dar-uter jelentése Fényes Nap, Rhul-Thaun kifejezés. Athas az Aherből az At’arból és a Hasból (kedvenc) keletkezett; így Athas jelentése annyi, mint At’ar Első Kedveltje.]

“At’ar Arbistor boldog volt ismét, de magányos is. A Szellemekkel összefogva teremteni kezdtek, hogy legyen, akit imádhatnak, és legyen, aki Őket imádja. At’ar ismét szelíd lényekre, tisztelőkre vágyott, haragja lecsillapodott. A Legelsők megalkották a Tiszteletreméltókat [Haer; illetve Rhul-Thaun nyelven Ser-ughav, azaz az Élet Mesterei], hogy azok járják Athast, és formálják azt, és azok Tuil-ughavval [Élet-készítő, valószínűleg At’ar egyik neve.] életet kezdtek alkotni.
Geonoroth szellemei szigeteket formáltak, és növényeket teremtettek rájuk, és apró állatokat. Tauriel szellemei vízi lényeket teremtettek, és azok boldogan szelték az óceánt. Arnivel szellemei rovarokat alkottak, és azok szabadon repkedtek a magas égen. Magaweur Tűzszellemeket alkotott, hogy járják a felszínt, formálják azt, tüzekkel pusztítsanak, így gyorsítsák a kiválasztódást, így a fejlődést, a megerősödést.”

“Először Arnivel fordult Tuil-ughavhoz, a Teremtő Naphoz, hogy hadd alkosson gondolkodó lényeket. At’ar beleegyezett, és életet adtak az első nagyobb termetű lényeknek, a kreeneknek, amelyek hártyaszárnyukkal lebegtek a vizek felett. Ezek vadásztak először a kis állatokra, ezek tömörültek először vadászó csapatokba, és azóta is ők Athas legjobb csapatban járó vadászai. Sok ezer évig ők voltak az egyetlen erős faj, de ekkor Geonoroth is At’arhoz fordult. A szigetekre apró termetű humanoid lényeket teremtettek, amelyek neve ekkor istinel volt. Ők a rhulistik ősei, és így az összes humanoid faj ősei. Istinel népe apró házakat épített a szigetekre, a hegyekbe és erdőkbe, és próbálták megvédeni magukat a légi vadászok népétől. A fák közé, a barlangokba bújtak, és félték az éjt, mert ekkor voltak a legaktívabbak a kreenek. És a babonás, fiatal nép végre felnézett a Napra, és örült Neki, mert védelmet adott, mert erőt adott, mert növényeket és állatokat adott. At’ar szívét ismét őszinte öröm töltötte be.”

[Kreen jelentése emberek. Istinel jelentése szigetlakók.]

“De mégsem lett minden tökéletes. Mert olyan nagy volt a szeretetük egymás iránt, hogy azt már nehezen lehetett ép ésszel elviselni. Egyszer At’ar agyonégetett számos kreen vadászt, és elűzte őket kedvelt népe közeléből, mikor látta, hogy azok már nappal is támadnak. Arnivel szellemei haragosak lettek, és elfelhőzték az eget, így választva el At’art teremtményeitől. Magaweur, aki pedig titokban szerette Arnivelt, lángot küldött oda, amely felégette istinel népének növényeit. At’ar ekkor Tauriel szellemei segítségét kérte, és azok jöttek is, és a tengert tették életben gazdaggá, és az istinelek onnantól a tengerben kezdtek növényt termeszteni. S ez lett a szokásuk, még később is, amikor At’ar és Arnivel már kibékültek. Az óceán pedig óriási volt és gazdag, és az istinelek egyre szaporodtak, egyre terjeszkedtek, és az erdő fáiból tetőt, a hegyek köveiből falat emeltek, és ezzel védték magukat a kreenek ellen. Magaweur is enyhíteni akarta korábbi árulását, így kis tüzeket küldött szellemeivel a kis teremtményeknek, hogy azok melegedjenek mellette, és ne féljenek a sötétben. Így az istinelek egyre erősödtek, egyre bátrabbak és egyre boldogabbak lettek.”

“Averil Arbistor At’ar lelkét ekkor mégis szomorúság árnyékolta be. Szerette új népét, akik felett egyedül trónolhatott, szerette Athast is, és örült annak, hogy más isten nem jutott el ilyen messzire, a Galaxis peremére, és senkivel nem kell megosztania új örömét. De a szeretetből irigység lett, és gondolkodni kezdett azon, hogyan maradhatna ez mindig így. Másrészt, ahogy népére pillantott, és látta tüzüket, házaikat, vízi farmjaikat, és meglátta az első olyan teremtményeit is, akik már mérőeszközökkel jártak a többi között, erős félelem fogta el. Felidéződött benne a korábbi égbolt, Abeir-Toril ege, és rájött, hogy megismétlődhet korábbi sorsa. Ráadásul lényei halandók voltak, és lelkük halálukkor kitépődtek Athas rendszeréből, és messze szálltak a Külső Síkokra, és sohasem láthatta őket többet. Ahogy ezeken gondolkodott, belé nyilallt, hogy ezek a lelkek biztosan mesélnek majd erről a csodás világról a Külső Síkok isteneinek, és azok féltékeny, gyarló szemüket hamarosan e világra fogják vetni. Így nagyszerű de önző tervet eszelt ki, majd véghez is vette. Megalkotta a Szürkületet.”

“Ekkor At’ar Aggomort lett. [At’ar, Holtak Visszatartója]. Egy új Haert hívott a Belső Síkokról, a Negatív energiák síkjáról, és Ő lett a Szürkület Ura. Őt a rhulistik Zonnak, a Rhul-Thaunok pedig Ser-uzonnak nevezték [Halál Mestere]. At’ar nem alkotott, csak egyetlen túlvilágot, hisz minden istinelét egyformán szerette, egyformán jónak látta őket. A kreeneket pedig csak büntetni tudta, s ha azok sok istinelt bántottak, haláluk után lelküket Cainába irányította, Baator jéghideg síkjára, a Gelugonok elé. De ha jók voltak, akkor sem fogadta be őket, hanem lelküket a Körökhöz láncolta (Kör alakú kreen temetkezési hely, a szent hegyükön).
Az istinelek lelke a ködös síkra érve újra egybegyűlhetett a Halottak Szentélyében, egy kőminaretben a Szürkület közepén. Itt dalolhatták tovább dalaikat At’ar örömére és a minaret körül örökre a szürke ködóceánba merülhettek, ahogyan csak kívánták. És At’ar néha odaküldte közéjük Dern-udart, és figyelte őket, és vigasztalta őket, és egyre segítette őket ott is, a Szürkületben is.”

[A kreenek vallásában a mai napig Kanonak hívják a poklot, és annak őrét Galugnak. Erről később bővebben. Az említett kőminaret köveit később a Halálurak elhordták, és két új építményt emeltek belőle, ezekben a legendák szerint Őrző Atyáink is jártak, amikor lidércként harcoltak a Gonosz ellen. Dern-udar jelentése Fényes Szem, At’ar egyik neve.]

“De csak hét évig tartott boldogsága. A Gelugonok visszavonták kegyüket, hogy lelkeket fogadjanak egyik legbelsőbb síkjukra; ez valószínűleg a Vér Háborúval függ össze, meg a biztonsággal, de ezt nem tudhatjuk biztonsággal. Sőt, az ördögök nem álltak meg itt, Ao az Istenek Atyja is megtudta tőlük, mi történt. Ao ekkor szemét a Galaxis peremére vetette, Athas világát kezdte figyelni, és felismerte At’art és műveit. Haragra gerjedt akkor, és megjelent előtte, és így ítélkezett: “At’ar Averil Arbistor Aggomort, száműztelek téged bűneid miatt, s akkor megbűnhődtél. Egy halott világot újítottál meg, ezért dicséretet érdemelsz. Első teremtményeid lelkei megható dalokat énekeltek a Boldog Földeken, és hangjuk örömöt jelentett számomra. De ismered a Lelkek Törvényét. A lelkek cselekedeteik, jellemük és hitük alapján kerülnek a Külső Síkokra, és senki nem tarthatja vissza őket saját maga örömére, csak ha Én megengedem. S akkor is, ha saját Túlvilágot építhetsz engedélyemmel, csak azok járulhatnak eléd, akik hasonlóak, mint jellemed és alakod, illetve ha ők jellemük és hitük alapján erre rászolgálnak. És nem zárhatod ki a többi istent sem világodról, ez is törvény. Azt hitted, messze jutottál tőlem, s nem talállak meg. De íme Én Vagyok, Itt Vagyok, és újra büntetést érdemelsz.” Így szólott Ao, az Istenek Atyja, és alászállt a Szürkületbe és megvizsgálta azt. De Dern-udar és Ser-uzon elé álltak, gúnyosan néztek rá, kinevették, és elűzték onnan, mert Ao távol került hatalma központjától, és a Szürkület olyan erős falat képezett Athas és a többi világ között, hogy Ao ereje nagy részéhez nem férhetett hozzá. Ezért Ao nem tudta megsemmisíteni a szürke ködöt, így At’arhoz szállt. Így szólt hozzá: “A Szürke fal, amit alkottatok, erőmön felül áll. De ami ezen kívül van, azon változtathatok. Hozzáadom így én is erőmet a Szürkülethez, innen kívülről, még tágítom annak határait, és úgy lesz, hogy minden holt lelket ide fogadsz majd. Athas lakói, bármilyen életet élnek is majd itt, mind ide kerülnek, és egyenlő sorsot nyernek. Kreen és félszerzet, és minden más faj, ami később jön majd, mind itt lesz majd halála után. Senki sem ismerheti meg a Külső Síkok Boldog Földjeit, sem Poklait. Így Te sem tudsz ítélkezni többé teremtményeid felett. Ez a büntetésem első része. Elzárom Athast a többi világtól, senki sem segíthet vagy árthat többé Neki, bármekkora szükség vagy öröm keletkezik majd rajta. Ez a második következmény. S a harmadikat Erős Szellemeid fogják végrehajtani Rajtad, mert a Szürkület Őket is elvágta saját síkjaiktól. Legyen tehát saját nagyravágyásod egyben büntetésed is, Én csak gyorsítottam rajta.” Így szólt Ao, az Istenek Atyja, és magára hagyta Athast, és soha többé nem tért vissza, sem Ő, sem más Isten vagy Erő.”

“Alig távozott Athas Napjától Ao, a bolygók Aherei már haraggal kiáltottak Rá. Mert At’ar megszegte a Nagy Egyezményt. Hiszen a Szürkület elvágta Őket a Belső Síkoktól, és mind az Erős Szellemek erőforrás nélkül maradtak, nem támogatták Őket többet a Síkok végtelen tartalékai. De még egyszer hét évig nyugodtak akkor még, mielőtt bosszújukat megkezdték volna. És a Szürkület megalkotása utáni tizennégy évben Féregjáratokat készítettek, amelyek csekély kapcsolatot létesítettek számukra otthonukkal, és azokon keresztül elementálok seregét hívták magukhoz, akik meg Sárkok tojásait hozták magukkal, és így felkészültek a hosszú szükségre. Aztán At’arhoz fordultak, és elmondták Neki, hogy amiért Ő elvette tőlük erejüket, Ők Tőle fogják elvenni azt.”

“Leszállt akkor Athas földjére egy Féregjáraton keresztül Inakis, a Fehér Tanító [A Rhul-Thaunok Gesh-usachnak, azaz a Bölcs Tanítónak nevezik]. A Belső Síkok legmélyéről jött, és vele volt a Belső Síkok Legnagyobb Hatalmainak egyik ereklyéje, a Fehér Lencse, sőt Ő maga is az volt. A Hatalmak azért küldték, hogy erőt szerezhessenek At’ar Aggomorttól, majd ezt az erőt ügyesen Athason tovább szaporíthassák. A Fehér Tanító ragyogó, szemet bántó fénnyel jött, és szállt le az istinelek legnagyobb szigetén. A félszerzetek azt hitték, Dern-udar jött közéjük, és ők boldogan fogadták. Az pedig tanítani kezdte őket.
Egy évszázad alatt építették fel a ma jól ismert Hajdanvoltak Tornyát, az Első és Ragyogó Fehér Tornyot, s azóta sem épült semmi hasonló, sem oly hatalmas vagy csodálatos Athason. A félszerzetek pedig csodálták a művet, és vágyták Inakis tudását, és ők is építeni és tudni vágytak. Inakis örömmel teljesítette kérésüket, hisz ez egybeesett a Hatalmak akaratával.
Felvezette a félszerzeteket az égig érő torony lépcsőin a fehér tóhoz, majd a torony tetejére emelt minaretbe léptek, ott pedig feltette a Fehér Lencsét a torony tetejére, és így szólt hozzájuk: “At’ar, a Teremtő Nap, Atyátok, mindennél jobban szeret Titeket, és azt szeretné, ha adhatna Nektek fényéből, bölcsességéből, teremtő erejéből, hogy sokasodjatok, tanult fővel járhassatok a világban, és azt a kedvetekre formálhassátok.” És a félszerzetek örvendeztek, Inakis, a Fehér Tanító pedig a Lencse és a Torony erejével megcsapolta At’ar erejét. Innentől neve At’ar Atruril lett [Meglopott At’ar]. Athas történetében pedig új kor kezdődött.”

Eddig tart Awarye beszámolója Athas Teremtéséről, más forrás hiányában pedig tovább kell lépnünk a következő korra.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához