LFG.HU

Sese
RPGCimkek

Az Elfeledett Kor

Az első személy, aki erről a korról mesél, Jurgan lesz, egy uriki elementál pap és kiváló tudós. Az első idézet a legkésőbbi művéből, Az Elementálok Örök Háborújából származik, amelyet urikban írt a Szürkület leszállta előtt egy évvel.

“Az elementál lények az Istenek segítségével érkeztek az Elsődleges Anyagi Síkra, és a bolygók, rendszerek megformálásakor rengeteg szerep jutott számukra. A Belső Síkokon az elemek örök háborúban állnak egymással, és ezt a terjeszkedést erre a síkra remek alkalomnak látják arra, hogy itt is erőt meríthessenek maguknak – elsősorban az istenektől, akik itt nagy mennyiségű erőt adnak nekik a világok megformálásakor, másodsorban pedig egymástól, miután a Teremtés befejeződött. Az elementál lények kifejezés nem magát a földet, vizet, tüzet, levegőt, satöbbit jelenti, hanem azok lelkét, erejét, eszenciáját. A teremtésekkor az istenek teremtik a táptalajt – a tényleges alkotóelemeket – és ezzel csalogatják oda a Szellemeket. Azok pedig beléjük költöznek, és így fejezik be a Teremtést. Athas esete különleges. Athas teremtésében négy nagyhatalmú Erős Szellem is részt vett, akik – Nekem úgy tűnik – egy haldokló világra léptek át a Belső Síkokról. Ekkor jelentős anyagot is magukkal hoztak, és ez a befektetés számukra csak nehezen tudott megtérülni, ha egyáltalán valaha megtérült. Athason az Erős Szellemek keményebb harcot folytatnak, nagyobb erőket próbálnak kiszipolyozni, mint csupán egymást, és az istenek által lerakott táptalajt. Néhány legenda szól ősi, azóta elfeledett istenekről, és így az a sejtésem, hogy Athas elementáljai egyenesen őket vagy őt akarták megcsapolni. Ezért mentek bele ebbe az elején veszteséges üzletbe.
Ez persze mind csak találgatás, és így ennek a teoretikus harcnak a végkimenetelét sem ismerem. Csupán a következményekből, Athas lecsupaszított testéből tudok feltételezéseket alkotni. Tény azonban, hogy egyetlen isten nyomaira sem bukkanunk Athason, és úgy tűnik – ahogyan Őrző társaim elmondták nekem – a Szürkület síkja miatt nem is lehetséges, hogy ide jöjjön, vagy innen távozzon egy ilyen lény. Persze, lehet, hogy rosszul keresem Őket, vagy rossz helyen, hiszen én istent még nem láttam, és a létezésükről is csak akkor szereztem tudomást, amikor a Belső Síkokra utaztam. Marad tehát a keresés, az Athason maradt néhány túlélő elementál faggatása, és a régi iratok olvasgatása.”

A következő idézet is tőle származik, és azt a Föld, Levegő, Tűz és Vízből merítjük. A tekercs címe Pazarlás. (Az egyik korai műve).

“A Belső Síkok elementál lényei számára a természetes alapelemek tápanyagként szolgálnak. A bolygókon a Belső Síkok lényeinek a tiszta víz, az erős vihar, a mindent elnyelő tűz biztosítja az erőt, mindegyik számára a neki megfelelőt. A legtöbb világon e jelenségek nagy számban és gazdagon előfordulnak, és az elementál lények jól tápláltak. S bár Athason a legtöbb ilyen elem megtalálható, valójában majdnem teljesen kiégtek vagy élettelenek, mint egy boszorkánykirály szíve. Képzeld el, hogy választanod kéne egy darab poshadt és száraz kenyér és egy nagy, illatos sütemény között. Az előbbi a mai Athas, összehasonlítva az utóbbival, azzal a világgal, amely korábban volt. Nem nehéz megérteni, miért olyan dühösek az elementál lények a jelenlegi böjtöt tapasztalva.
Hosszú évtizedek óta járom a világot. Néha druidákkal találkozom, Őrző társaimmal, és ők mesélnek nekem arról, miről mesélnek Nekik a Tiszteletreméltó Természetszellemek. Egy korról, amikor megszabadultak minden korláttól, és elfoglalták Athas hegyeit, szigeteit, tengerét (óriási tiszta, de sós vizű tavak, amelyek olyan nagyok, hogy színük kéknek tűnik), égboltját, és ünnepelhettek.
A Tűz Szellemek ünnepeltek, amikor lángjaik egész erdőket égettek le, meg kreen és félszerzet településeket, és ebből a pusztításból óriási energiákat szereztek. A Kék és a Zöld Korban akadály nélkül folytathatták ezt, az emberek és a többi faj rovására, és nagyon vidámak voltak. De most, a Tűz már fél felfalni mindazt, ami még megmaradt, mert nem akarja örökre elpusztítani tartalékait. Az Erő, amely korábban mindent elnyelt, ami csak az útjába került, mára csak kis tábortüzekben él, őrülten próbálva megszökni ebből az apróra zsugorodott börtönből.
A Szél Szellemei ugyancsak sokat szenvedtek a Pazarlás miatt. Hűvös szellők köröztek régebben Athason, és boldogan süvítették énekeiket. Versenyt száguldottak a zöld erdőkön keresztül, majd fel a völgyek fala mentén, s az óceánok (óriási tengerek) felett gyűlő szelek óriási tájfunként tombolhatták ki magukat. Most, a régen nagyszerű szelek letargikusan sóhajtoznak csupán az állandó forróságban, és dühüket csak homokviharok képében képesek levezetni. Ahol egykoron a szél a szabadságáról énekelt, most a pusztulás szele lett. Athas pusztulásának szele.
A Föld Szellemek, akik főleg a Zöld Korban nyertek igazi teret, gazdag és dús földeket találtak, amelyek termékenysége elképzelhetetlen a mai ember számára. Ma ezek a földek porrá, homokká és hamuvá váltak, egyedüli öröm- és táplálékforrásként a magas hegyek és sziklák maradtak, de ezek is elveszítették erejük nagy részét.
Egyértelműen a Víz Szellemei szenvedték a legtöbb kárt. Elkeserítően kevés vízfelület maradt meg mára, ahol a Szellemek menedéket találhatnak. Az Óceánok, folyók, vízesések lakói voltak a legboldogabbak szerte Athason, vidám csobogásuk, féktelen zúgásuk uralták a tájat. Ma a természetes vizek barnák, melegek és büdösek, és azokat is folyamatosan veszélyezteti a Skarlát Nap és az egyre terjedő iszap. Így ezek a Szellemek dühösebbek, mint bármely más Szellem a földön.
Szerencsétlenségükre a kaotikus elementálok túl későn vették észre, hogy Athas pusztulása mennyire közel került. Mire felkelhettek volna a pusztítók ellen, mire pazarló társaikat rendre utasíthatták volna, mire papjaikat és követőiket jobb együttműködésre sarkallhatták volna, már elkéstek. A legtöbb bölcs és jós szerint a bolygó spirális zuhanása a pusztulásba már megállíthatatlan.
Pedig tudjuk, hogy már a korai időkben, egy elveszett korban, rákényszerültek arra, hogy Alkut kössenek néhány kiválasztottal. Ez az első Pazarló hullám után történt – amikor az elszabadult Szellemek vad táncot járva falták a tápanyagot -, hogy súlyos veszteségeiket pótolják. (A kezdeti – teremtésbeli – veszteségeiket akarták pótolni? Vagy egy ismeretlen háború folyt valamikor, egy elfeledett korban? Nem tudjuk.)
Ebben az ismeretlen, korai dátumban számos Szellem a kiválasztottak elé állt, és Alkut kötöttek. Azok részesülnek hatalmukból, és cserébe igyekeznek pótolni – mára inkább visszaállítani – Athas régi kincseit.
Az Alkuk, amelyeket az elementál lények kötöttek azokkal a halandókkal, akik őket szolgálták, elég komolyak és furcsák voltak. Az elementálok semmi egyebet nem kívántak, csupán az egész életét a papnak, amelyet csakis Nekik áldoznak. Ezért erejüket adták cserébe a papoknak, és ezzel egyben az eszközt is, amellyel e szolgálatukat teljesíthetik. Néhány Szellem erős volt, mások gyengébbek, de mind ugyanúgy ezt kívánták, a teljes önfeláldozást. Az Alku a jelölt Beiktatásán köttetik meg még mai napig is, ami tulajdonképpen egy próba, amely vagy sikerül, vagy a jelölt jobb esetben megőrül, rosszabb esetben meghal. Alkuszegés esetén a Szellemek gyorsan és halálosan cselekednek. A Szellemek csak igen csekély lénynek biztosítják ezt a lehetőséget, mert erejük fogytán, és az is olyan hullámzó, mint egy szél sodorta homokszem. Így a papok kevesen vannak, folyamatosan üldözik is őket a templomosok, királyok, elméjük sokszor ködös, máskor inkább eljátsszák ezt, mintsem bántsák őket, így kevés az esélyük a sikerre. Titkos szentélyekben tanulják, hogyan boldogulhatnak a boszorkánykirályok hideg árnyékában, és ők meg is próbálják… és néha túl is élik.
Sokan druida állítja, hogy korábban éltek sokkal erősebb szellemek is, és minden elemet egy-egy hatalmas erejű lény irányította Athason, annak teremtésétől. Korábban nem hittem Nekik, de azóta egyre több közvetett bizonyítékot találtam erre – és amikor meglátogattam a Víz Síkját, néhány erős Szellem is célozgatott erre. De bárhogy is történt, bármilyen erős Szellemek éltek is Athason, mára nincs nyomuk, eltűntek. Bármi történt is, bármi volt is az okuk a Szellemeknek, hogy a Pazarlásba kezdjenek, a következménye mindenképpen az lett, hogy nem hagytak annyi táplálékot, hogy ilyen erős lények Athason maradhassanak. Azok vagy éhen pusztultak – ha nem bírtak átkelni a Szürkületen – vagy elmenekültek innen.
Azt is sokan állítják, hogy más isteni lények is éltek Athason, de Nekik sem láttam semmi nyomát. 47 évig kutattam utánuk, eredménytelenül. A régi istenek élőholtaknak, erős Természetszellemeknek, erős pszivel rendelkező szörnyeknek, sámánok és csillagjósok által tisztelt égitesteknek, és szemfényvesztő halandóknak bizonyultak.
Kutatásom nem adom fel, én így szolgálom Szellememet, akinek elméjét már a feledés köde borította el. Keresem az erős lényeket, keresem a válaszokat és a lehetőséget a világ megmentésére…”

Az előbbi tekercsek tartalmát azért másoltam át ide, mert több utalást nem találtunk erre a korra, csak pár mondatot Awaryetől, és talán ezek megértését segíthetik Jurgon fenti gondolatai. Awarye szavai erre a korra:

“At’ar Atruril sok erőt veszített, magába fordult, és két Kor is úgy telt el, hogy nem avatkozott bele teremtményei és Athas sorsába. De az is lehet, hogy csalódása után a rendszer más bolygói felé fordult, és ezért nincs történetünk arról, mit cselekedett ezekben az években. Az Aherek, a Legelsők Inakis, a Fehér Tanító sorsát követték nyomon, és aktívan nem, csak közvetve vettek részt Athas sorsában. De a Haerek seregei felkeltek, és féktelen tombolásba kezdtek, mert ők viselték el a legrosszabbul a Szürkület korlátozó hatását, és pazarló módon falták Athas elemeit, miután nem jutottak hozzá a Belső Síkok tartalékaihoz. Amikor pedig pusztulásuk komoly méreteket kezdett ölteni, az Aherek kénytelenek voltak erejük egy részét Nekik adni, hogy Athas ne halljon meg – szép szó és fenyegetés nem használt már. A Fehér Tanító pedig együtt szenvedett a félszerzetekkel és a kihalás szélére sodort kreenekkel, próbálta féken tartani a Szellemeket, és megvédeni a teremtményeket. Teher alatt nő a pálma… mondják. A szigetek lakóiból végül rhulistik lettek, a természet mesterei, és fegyvereik, majd az Alkuk egy időre lecsillapították a Szellemvilágot.”

Ezután a háborús és zavaros kor után következett Athas fénykora, a Kék Kor.


A Kék Kor

Vándor így meséli el a Kék Kor történetét:

“A kor kezdete az Idő homályába veszik. A kor jellegzetessége a majdnem végtelen kék óceán. Akkoriban még azúr láng égett a Nap közepén. Az a kevés szárazföld, amely létezett, kis szigetek voltak a tengerben. Ezek mocsaras felföldek vagy magas hegyek voltak, amelyek gőgösen a hullámok fölé emelkedtek, oldalukat dús erdők borították, és csúcsaikat egy ritka jelenség, a hó borította.
Ebben a korban egy nagyszerű félszerzet civilizáció virágzott az azúr Nap alatt. Igen, jól olvasod, barátom. A nagy tudásúak rhulistinek hívták magukat, és ők minden humanoid faj ősei. Gyakorlatilag ők voltak az egyetlen intelligens lények Athason ebben az időben (bár biztosan éltek mellettük kreen-ek, melyek kis bolyokban szigetről szigetre repültek, de ezekre a rhulistik, mint szörnyekre tekintettek ebben a korban). Ezek a félszerzetek sem a mágiára, sem a pszire nem támaszkodhattak, mégis társadalmuk kifinomultabb és fejlettebb volt mindennél, amely azóta létezett Athason. Városaik a végtelen tengerben álltak, kiterjesztve befolyásukat széltében-hosszában végig az óceánon, és vitathatatlan urai voltak a világnak.
Tyr’agi volt valószínűleg a legnagyobb félszerzet város, amely egy tengeri árok felett lebegett, amely árok egy nap Tyr Völgye lesz. A várost mesterséges völgy ölelte, egy óriási mocsár, indákkal borított fák, és körülötte lebegő moha-szigetek. A völgyben pedig ott emelkedett ez a különös, gyönyörű város, felfoghatatlan görbületekkel, ragyogó színeivel. És az épületeket nem építették, hanem növesztették, így azoknak sem élei, sem sarkai nem voltak, annál inkább kedves, lágy ívei és elegáns tornyai. Mindent valamilyen porózus kőből alkottak, amely mindenféle csodálatos színárnyalatban – karmazsin, smaragdzöld, királykék, sötét lila és más színekben – pompázott.
Utcák nem, hanem széles csatornák húzódtak Tyr’agiban, amelyekben sudár hajók szelték utasaikkal a félszerzet várost. A hajókat pedig nem fából vagy bőrökből építették, hanem a maguk módján ugyanúgy éltek, ahogyan a gyermek-termetű félszerzetek, akik vezették őket.
Tudom, hogy most arra gondolsz, hogyan tudtak a vad félszerzetek ennyi élő dolgot készíteni, amikor az életet annyira nem becsülik? Elárulom, ezek a félszerzetek nem a ma ismert állati sorban élő lények. Ők nem voltak kannibálok. Rövidre vágott hajuk és gondozott arcszőrzetük volt, és élőlényeket, élő tárgyakat viseltek a testükön, amelyeknek célját alig érthetjük.
Ezek a félszerzetek a világ mesterei voltak, akik otthonaikat, eszközeiket és a legtöbb tárgyukat egy sziklaszerű növényből növesztették, amely a hullámok alatt nőtt. Ők a tengerből szerezték meg mindazt, amire szükségük volt, hogy fenntarthassák ezt az óriási és igen remek társadalmat. Mindent képesek voltak megteremteni, amire csak szükségük volt, úgy, hogy magát a természet alapjait változtatták meg. Nem ismerték a mágiát, a pszit, és csak alig az elementális papi mágiát, de ők természet-mesterek, élet-formálók voltak, és ez több volt, mint elég.
A Kék Kor ismeretlenül sok generáción át tartott, és a félszerzetek minden évezred elteltével többet és többet tanultak meg a természetről, és arról, hogy hogyan formálhatják. Növesztettek maguknak élő járműveket, élő páncélokat, élő fegyvereket, és élő eszközöket. A Kék Kor csodás volt és élt, és meghajolt a rhulistik akarata előtt, akik benépesítették.
Míg a legtöbb félszerzet természet-mester együttműködött a környezetével, néhány lázadó folyton megpróbált kibújni a szabályok alól, és úgy hajlítani a természetet, ahogyan sohasem szabadott volna. Háború kezdődött a természet-ferdítők ellen… Sajnos néhány komoly erejű élő fegyver még ma is él… De nem a háború, nem egy gonosz természet-ferdítő vagy egy korrupt elementál pap miatt lett vége a Kék Kornak. Baleset történt, semmi több.
Mert bár a félszerzetek tudása óriásira nőtt, mégsem lett teljes. Tyr’agi rhulistiei megpróbálták úgy megnövelni a tenger kapacitását, hogy az kétszer annyi növényt és állatot termeljen és tartson fenn, mint addig. De a kísérlet rosszra fordult, és ehelyett a tenger haldokolni kezdett. Egy bűzös barna folt kezdett terjedni a vízben, megölve mindent, amit megérintett. És a barna áradat egyre terjedt, és sehogyan sem bírták megállítani… A félszerzetek pánikba estek, és a legtöbben elmenekültek a városból. Meg akarták védeni magukat, néhányan erődöket emeltek a hegyekben, mások az erdőkbe mentek, megint mások a föld alá építették lakhelyüket. Alig páran maradtak csak Tyr’agiban, akik egészen halálukig próbálták megállítani a pusztulást, meggyógyítani a tengert.
De a valóság ereje lesújtott rájuk. Nem volt rá mód, hogy megmentsék a Kék Kort. Ha az életnek még volt is esélye Athason, a félszerzeteknek félre kellett állniuk, és hagyniuk kellett, hogy egy másik Kor kezdődhessen.”

A Rhul-Taunok, a Fűrészfogas Sziklák lakói, a rhulistik leszármazottjai számos történettel tudják kiegészíteni őseink történetét. Az Idők Hajnalán című élő könyvük egyik példányát elhozta nekünk Kal Al’Arnok, az utolsó élő Pyreen (erről később), így Rendünk tagjai számára elérhető ennek másolata. Ebből egy idézet:

“A rhulistik a tenger mélyén talált porózus, sziklaszerű növények alakításával kezdték el természet-formálásukat. Ezt a növényt tanulták meg legelőször formálni, növeszteni, és ezek után fogtak bele önálló lények, önálló eszközök teremtésébe. Úgy találták, hogy az élőlények, a növények és állatok szabadon formálhatóak, és a kívánt feladatokra új fajokat növesztettek. De közben egy pillanatra sem feledték el kik ők, nem gondoltak úgy a növényekre és az állatokra, mint csupán kényelmük eszközeire. Tisztelték a Természetet, ahogy a világot is, amiben éltek, tisztelték az életet, és nem vették el azt. Csak újat teremtettek, formáltak, élő eszközöket, élő épületeket, őrizőket, élő fegyvereket és járműveket készítettek, és ők voltak a világ igazi mesterei. A legnagyobb városuk Tyr’agi volt, s ettől délre és északra is letelepedtek hosszan, egy szigetláncon, amelyből később a Fűrészfogas Sziklák hegysége lett.”

Antalus királyságának őreinek kriptájában megtaláltuk a Mágia előtti idők című tekercset, és ez is értékes forrásnak bizonyult. Ebből következik egy idézet:

“A rhulistik nem ismerték sem a mágiát, sem a pszit, de néhány elementál papjuk nekik is volt. Ezek a négy őselemet imádták és még néhány elemet, és azokat nevekkel illették, és szóltak velük. Mindnek volt neve, a Tiszteletreméltóknak (Haer; illetve Rhul-Thaun nyelven Ser-ughav, azaz az Élet Mestere vagy Sahr-ugoth, Gazdag Növényzet) és a Legelsőknek (Aher; illetve Rhul-Thaun nyelven Thier-urath, azaz a Világ Formáló vagy Ahas-uloch, Athas Teste). A nevek nem maradtak fenn, illetve a Zöld Kor elfeledett isteneivel keveredtek össze, vagy jelentősen eltorzultak. Mindazonáltal azt sejtjük, hogy a rhulistik ismertek néhány erős Természetszellemet, és azok gyakran szót váltottak velük. Mégis, nem ez volt a természet-formáló erejük alapja, az valami sokkal alapvetőbb, sokkal különlegesebb és erősebb volt. De eredetét homály fedi.”

[A négy Athas-formáló ősszellem neveit Rendünk megtalálta, korábban már említettük őket.]

A kreenek a Kék Korban, ahogyan azt a fogságba esett Klik-Cheka’da egy zik-trin’ta, azaz egy tohr-kreen felderítő mesélte el Rendünknek:

“Nagyon régen, a Kék Korban a világ még fiatal volt, és víz volt mindenfelé, olyan sok víz, hogy az kéknek látszott. A Kék Kor kreenjei olyan földdarabokon laktak, amelyek a vízen lebegtek. Úgy mondják, hogy a korai kreeneknek nagy, áttetsző szárnyai voltak, és ezzel repültek szigetről szigetre. Nem tudtak semmit az eszközkészítésről vagy az építkezésről, de már akkor is vadásztak. Ebben a korban csak kreenek és állatok léteztek, és néhány növény a kis földdarabokon. Aztán, olyan lassan, hogy addig észre sem vettük, amíg meg nem történt, a víz eltűnt…”

Awarye még annyit tett hozzá a Kor beszámolóihoz, hogy elmondta Inakis, a Fehér Tanító sorsát a rhulistik fejlődése és virágkora alatt, Tauriel távozását erről a Síkról, és beszámolt az első háborúról a természet-formálók és a természet-ferdítők között. Idézem:

“A Kék Kort már jól ismeritek. Csak néhány mondat kiegészítésként ahhoz, amiről több bölcsetek írt már. A Fehér Tanító Fehér Lencsévé vált a Kék Kor alatt. A Második Lencse a Toronyban maradt, Őt pedig a rhulistik legnagyobb mesterei adták kézről-kézre, és Athas legkülönlegesebb ereklyéit alkották meg a segítségével. Így készült például a Corondum Féregbőr, a Zöld Rhul, a Jáde Őrgróf, a Bábú, és a Szellem Bölcsők… Ezek a Bölcsők olyan szörnytestek, amelyek Természetszellemeket őriztek magukban, és azok erejét felhasználva segítették a rhulistiket – meglovagolhatták őket, használhatták azok mágiáját, és testi erejét. Az ezekbe bújt Szellemek voltak az elsők, akik az Alkun kívül ilyen hosszú távú egyezségre is hajlandóak voltak. (Biztos, hogy közrejátszott ebben az is, hogy ezekben a testekben többé nem szenvedtek a táplálék hiánya miatt.) Később egyszer, és utoljára még megtették ugyanezt, de erről később.
Nagyon sok Szellem adta fel Athasért folyó harcot a Kék Kor végén, a Barna Folt terjeszkedésekor. A Barna Folt árja megölt minden élőt az óceánokban, és megölte magát az óceánt is. Tauriel War-uval, a Tenger Anya halálos sebeket szerzett, és elsőként Ő tért vissza a Belső Síkokra – a Féregjáratokon keresztül – az Aherek közül. Vele tartott majd minden Víz Szellem, és nem is tértek vissza soha többet. A Zöld Korra csak a legelszántabbak vagy a legőrültebbek maradtak az Elsődleges Anyagi Síkon.
A Kék Korban több csata is zajlott a ghav-urathok [természet-formálók] és a ghav-ukoshok [természet-ferdítők] között. A természet-ferdítők eredete legendák tárgya. Szerintem úgy jöttek létre, hogy egyszerűen At’ar önző szelleme jobban hatott rájuk, mint társaikra. A természet-mesterektől távol, rejtett erősségeikben különc kísérletekbe fogtak, talán azért, hogy találmányaikkal ne a Természetszellemek kívánságait teljesítsék, hanem At’arét. Hisz nem nehéz elképzelni: a Fehér Tanító a Teremtő Napot csapolta meg erőért, és az erővel At’ar Atruril eszenciája is Athasra érkezett. Egyes félszerzetek fogékonyabbak voltak erre, mint mások, és figyeltek At’ar lázító szavaira… Mondhatta például Nekik, hogy a Tornyot a Szellemek követe készítette, és hogy Neki árt ez a Torony. Hogy ez nem ajándék, hanem lopás. És nem is hazudott… Csak elhallgatta az előzményeket. Idővel a ferdítők büszkesége At’ar büszkeségével vegyült, és erősségekbe gyűltek, és fegyvereket készítettek korábbi társaik, a tolvajok ellen. A furcsaság az, hogy több Alkuval-kötött pap is csatlakozott hozzájuk a háború előtt, és ezek motivációja sokkal rejtélyesebb számomra. Nem tudom, mi vezette őket az árulásra, hamis ígéretek vagy a kétségbeesés? A háború, amikor megindult, borzalmas volt. Hét nagy rhulisti város tűnt el az óceán mélyén, vagy égett porrá… De a végén a természet-formálók legyőzték a lázadókat, a veszélyesen játszókat és szövetségeseiket, az áruló papokat, és visszatért a nyugalom a világukba. Egészen a katasztrófáig, és azt nem tudták megállítani, még a Fehér Tanító sem… Talán ez is At’ar nagyravágyásából származott, hiszen az őrült terjeszkedés, a korlátlan növekedés, a mértéktelen erősödés szelleme hatotta át akkora az egész társadalmukat. A katasztrófa, a Barna Folt, pedig egy másik korba vitte át a félszerzeteket…”
Az Újjászületés

Vándor így ír az Újjászületésről:

“A Barna Massza szétterjedt a vizeken, és a Kék Kor végtelen tengere meghalt. Minden élet ebből az óceánból származott. Nélküle nem maradhatott fenn az élet az azúr nap alatt. Kétségbeejtő helyzet volt, és ez drasztikus megoldást kívánt. A félszerzetek mesterei összegyűltek az Égbeszökő Toronynál, hogy onnan manipulálják az élet legalapvetőbb építőelemeit. Úgy változtatták meg a napot, hogy annak energiáját fókuszálhassák a tornyon keresztül, és így képesek voltak megölni a Barna Foltot.
De a nap megváltoztatásával a világ is megváltozott. A Nap, amely egykor briliáns-kéken ragyogó gömb volt, sugárzó sárga labdává változott. Ahogy sugarai a bolygót bombázták, a Barna Massza szétoszlott. De ahogy a folt megsemmisült, vele együtt az óceán nagy része is elpusztult. Szárazföld – nem mocsár vagy láp – maradt ott, hogy elfoglalja az eltűnt tengert.
A Hajdanvoltak Tornyából, amely izzott a sárga nap energiáitól, a félszerzetek bevetették az összes képességüket. Elindítottak egy új folyamatot, egy spontán teremtést, és ez az időszak később úgy vált ismertté, mint az Újjászületés.
Az Újjászületés ideje alatt szédítő sebességgel jelentek meg új teremtmények a félszerzetek fénylő tornyának árnyékában, és indultak útnak onnan, hogy benépesítsék a földet. Volt, amelyik megmaradt, mások gyorsan elpusztultak, de a föld bőkezű volt; a Barna Folt pusztítása után egyre újabb és újabb állatok és szörnyek keletkeztek, és tódultak ki a világba. A korábban ár alatt lévő földekre óriási erdők nőttek, és azokból újabb lények másztak elő.
A félszerzetek magas civilizációjának véget ért, és azok, akik a hegyekbe menekültek vagy a föld alá bújtak hamar elfeledték a természet-formálás tudományának alapját a túlélésért folyó napi harcaikban. És az utolsó félszerzet természet-mesterek adták a legnagyobb ajándékot ennek az új világnak: új fajokká változtatták át magukat; emberek, félemberek, és más humanoidok lettek, hogy így népesítsék be újra a világot. És ezek a fajok kezdtek el új civilizációkat építeni.
Egy új paradicsom született, de ez sem fájdalom, önfeláldozás vagy nagy veszteségek nélkül. A félszerzet természet-mesterek világának véget ért, de egy új világ emelkedett fel a romjain, az Újjászületésnek köszönhetően. Egy sárga nappal, óriási földterülettel, amely a megmaradt tengerekre nézett, és hatalmas smaragdszínű erdőkkel kezdődhetett el a Zöld Kor.”

Loi Far-oneth, a Rhul-Thaunok egy élet-formálójának naplójából idéznék most, amely a félszerzetek sorsával foglalkozik a Kék Kor után. A napló egy példányát Vándor hozta el számunkra.

“A Kék Kor végén a tengerek haldokolni kezdtek. Athas óceánjainak halála egy baleset miatt következett be. Egy életszívó barna növény gondatlan teremtése, és annak eleresztése okozta a vizek elapadását. Így alakult ki a Fűrészfogas Szikla. A szigeteken élő rhulistik leereszkedtek a kiemelkedett sziklafal mentén, és felfedezték, hogy nagyszámú terasz és bemélyedés található annak oldalán, amelyeken teljes közösségek letelepedhetnek. Így amikor Tyr’agi rhulistiei a Fenséges Tornyhoz vonultak, hogy a világ sebeit gyógyítgassák, mi inkább elváltunk tőlük, és a sziklákon telepedtünk le.
Az első letelepedők leszármazottjai vagyunk mi, a Rhul-Thaunok, a Szikla Népe. Elszakadtunk társainktól, és önálló nép lettünk. Sajnos többé nem jött hozzánk senki a Toronytól, és más korábbi szigetekről, így kiestünk a történelem forgatagából. Egyedüliként vagyunk kénytelenek tovább küzdeni, mind a gonosz kreenek és társaik, mind a felejtés ellen. A régi rituálékat követjük, és igyekszünk minden megőrizni abból a kevésből, ami az élet-formálásból ránk maradt.”

A rhulistik átváltoztatták magukat emberekké, félemberekké és humanoiddá, és így a Rhul-Thaunok izolálódtak a folyamatosan változó világtól. Azok a félszerzetek pedig, akik a szigetekről a csökkenő vizet követve az erdőkbe vonultak, élet-mesterek hiányában gyökértelenek lettek, lassan elfeledték múltjukat, és vadakká váltak.

Awarye Tiszteletreméltó Természetszellem kiegészítései következnek az Újjászületésről.

“Az Újjászületés történetéről is számos történetetek van, én csak a lényeges és kimaradt dolgokra szorítkoznék.
At’ar Atruril nagyon súlyosan megszenvedte a rhulistik akcióját. Visszacsapott rá teremtményei nagyravágyása, és komolyan megöregedett és legyengült, amikor azok ennyi energiát elszívtak tőle. Valószínűleg rájött, hogy ha ez így megy tovább, teremtményei meg fogják ölni Őt. Ez a halálfélelem minden érzésénél erősebb volt, és alig enyhítette ezt az, hogy láthatta, hogy szeretett lényei mégis túlélnek valahogy. S ez a parányi kellemes tudat is azonnal elpárolgott, amikor látta, hogy a maradék természet-mesterek átváltoztatják magukat. Mert bár így a fenyegetés ellene jelentősen lecsökkent, mégis kedvenc gyermekeit, teremtésének koronáit vesztette el akkor. Látta a sziklákon rekedt és az erdőkbe menekült maradék rhulistit, de Ő már akkor tudta, hogy azok csak elkorcsosult maradékai lesznek fenséges teremtményeinek. Figyelte az Újjászületés alatt keletkezett rengeteg szörnyet és látta milyen új fajok indulnak civilizációkat építeni a zöld tájakra, és biztos volt benne, hogy a régi kedvenceinek, a túlélőknek már csak mellékszerep fog jutni az új Athason. Azonnal megutálta az összes új fajt, és a jövendő új korszakot. De tehetetlen volt, ott húzódott közötte és világa között a Szürkület, és a halottak köde alól pedig még mindig Rá meredt a fegyver, amely épp az imént gyengítette le.”

“A Fehér Tanító nem volt ott, amikor a rhulistik megölték a Barna Foltot, és nem követte nyomon az Újjászületést sem. Fehér Lencse alakját csak a korszak végén vedlette le, és akkor látta meg a változást. Megrémült, amikor meglátta, mi történt a Nappal. Akkor elvonult északra, és sokáig semmit sem lehetett hallani felőle.”

“A Szellemek alig tudták követni a változás sebességét. Még az ő kaotikus természetüknek is túl gyorsan történt minden. Mire felocsúdtak eltűnt az óceán, Tauriel a Tenger Anya haldokolt, majd eszenciája a Féregjáratokon át a Belső Síkokra távozott. A legtöbb Víz Szellem követte őt, és így tett rengeteg más Szellem is. Akik maradtak, kíváncsian figyelték az eseményeket, és örömmel vették tudomásul, hogy óriási erdők, folyók, rétek keletkeznek, és bár Athas jelentősen meggyengült, az itt maradó Szellemeknek jut majd elég táplálék. Féktelen örömmel vetették rá magukat az új kincsekre. Egy új pazarlás indult meg…
Az egyik legaktívabb Tűz Szellemet, Aranolt megragadta az Újjászületés folyamata, és társaival ott lebegett a forró Hajdanvoltak Tornya mellett, amikor a természet-mesterek átváltoztatták magukat új fajokká. Követte őket, megfigyelte első falvaikat, és nem tudott betelni velük. Tetszett Neki az elfek ruganyossága és kecsessége, a törpék ereje és komorsága, és az emberek akaratereje és változatossága, és mind az új faj frissessége.
Amikor az átváltozást irányító természet-mesterek az utolsó társaikat is átformálni készültek, láng alakban elébük lebegett, és kérte Őket, hogy hadd változzon át Ő is. Arra készült, hogy megszálljon egy rhulistit, és vele együtt Ő is két lábon járó lénnyé váljon. A rhulistik haboztak, de egyikük, Sagrosh beleegyezett. “Milyen fajjá változzunk?” kérdezte a Szellemet. Az habozott, több lény is eszébe jutott, és nem tudott dönteni. “Legyünk olyan fürgék, mint az elfek, olyan bölcsek, mint az emberek, olyan izmosak, mint a törpék, és legyen olyan kedves és türelmes arcunk, mint Nektek…” válaszolta végül. Sagrosh elmosolyodott, a mesterekre pillantott, azok pedig bólintottak. Aranol megszállta a félszerzet testét, és a Torony ereje máris formálni kezdte Őket. Aranol társai ekkor izgatottak lettek, szerették volna Ők is ezt a sorsot, amely csillapítja örök éhségüket, ugyanakkor hatalmuk nagy részét megőrizhették volna (hasonló sorsuk lett volna, mint a Szellem Bölcsőkben, csak itt nem kész szörnyek, hanem önálló gondolkodásra és cselekvésre képes lények jöttek volna létre), de nem tudták elhatározni magukat. Ekkor Magaweurhoz fordultak, hogy határozzon ebben az új felvetésben. Magaweur ekkor feltekintett Athas mélyéről, megfontolta a dolgot, és úgy döntött, kössenek egy új, de egyszeri Alkut a rhulistikkel. Szólt velük, fölemelte hangját, amely úgy ropogott, mint egy erdőtűz, és a mesterek meghallgatták. “Engedjétek meg, hogy a Szellemek megszállhassák a maradék átváltozni készülő félszerzetet, és hadd alkossanak egy új fajt. Az új faj tagjai druidák lesznek, olyan druidák, aki önmaguk erőforrásaiból tudnak majd papi varázslatokat létrehozni – a bennük élő szellemek erejéből. Cserébe életük hosszúra nyúlik, az átváltozni készülő félszerzetek évezredekig élhetnek, sohasem lesznek betegek, sem öregek. A druidák pedig a többi Szellemet őrzik majd, Athast őrzik majd, és titkon segítenek az új fajoknak is első, bizonytalan lépéseiknél ebben az új korban.” A mesterek megszívlelték és elfogadták az új Alkut. Ekkor Magaweur üzent Geonoroth és Arnivel és Umer Szellemeinek, hogy jöjjön, aki akar, és legyen Pyreen, Athas Lángja.
És jöttek is Szellemek, bár nem túl számosan, Aranol társai is odaálltak végre, és megszállták a várakozókat, és átváltoztak. Az új faj magabiztosan lépett Athas földjére, és elindultak titkon segíteni az embereket, félembereket és más humanoidokat és őrizni tőlük a Természetszellemeket.”

[Aranol jelentése Összekötő. Umer jelentése Tengeri Úr. Valószínűleg Ő vette át Tauriel helyét Athason. Umer már csak egy Haer (nem Aher), azaz egy Tiszteletreméltó Természetszellem.]

A Zöld Kor következik.


A Zöld Kor

Vándortól idézzük a Zöld Kor leírását:

“A Zöld Kor körülbelül 14 000 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Athas egy zöldellő paradicsom volt a sugárzó sárga nap alatt. Az új fajok benépesítették a hatalmas erdőket és a termékeny völgyeket, tanulva a civilizáció művészetét, és remek közösségeket alkottak.
Törzsek falvakat alapítottak. A falvak városokká dagadtak. A városok városállamokká fejlődtek. Végül ezek nemzetekké olvadtak össze. Ez a becsület és bőség kora volt, a mai Athas csupán halvány árnyéka annak a briliáns világnak.
Amíg az emberek, törpék, gnómok és a többi faj országa virágzott, addig a félszerzetek tovább süllyedtek, egészen a vademberek szintjére. Eltávolodtak a fallal kerített városoktól és falvaktól, és kikerültek a civilizációk látóköréből.
A nagyszerű városok macskaköves utakat építettek az erdőkön keresztül, amelyek kapcsolatot biztosítottak számukra egymással. Az egyik város abba a völgybe épült, ahol egykor az ősi Tyr’agi terpeszkedett, és ennek a városnak Tyr lett a neve… talán egy már majdnem elfeledett emléknek tisztelegve. Más városok is megjelentek, úgy mint Urik, Ebe, Bodach és Giustenal.
Ennek a kornak nem voltak természet-mesterei, és alig egy pár elementál pap űzte a mesterségét, ezek helyére új vallások léptek, amelyeket új isteneknek szenteltek. Ezek az új vallások nyújtottak a fiatal és törekvő fajoknak biztonságérzetet. Ezek az istenek, fényűző templomaikkal és komplikált rituáléikkal kielégítették ugyan az új fajok spirituális szükségletét, de nem adtak igazi (erővel is rendelkező) papokat.
A kor igazi ereje a pszi volt, amely az Újjászületés mutációi és a Hajdanvoltak Tornya sugárzása miatt alakult ki. Szinte minden élőlény rendelkezett valamennyi pszionikus potenciállal, és a Zöld Korban az Út bámulatos magasságokba emelkedett. A legtöbben vad tehetségként kezdték, de hamar megjelentek az Út igazi mesterei, akik tanítani kezdték a tömegeknek a test és elme tanának alapjait. A pszi határozta meg a hétköznapokat, az adott megoldást minden problémára, és magasra emelte az életminőségét mindenkinek, de legfőképpen azoknak, akik a nagy városokban laktak.
Giustenalban, például, kőből épült földalatti folyosók húzódtak mérföldeken keresztül a tenger alá, ami most az Iszaptenger. A pszi, amelyet akkoriban sokkal magasabb szinten űztek annál, mint amire ma a legnagyobb mesterek képesek, csontszínű platókat mozgatott ott, amelyen szinte azonnal el lehetett jutni az alagút egyik végéből a másikba. És még számos pszivel működtetett csoda létezett akkoriban, de a maradványaik alapján, amiket a romok között találtam, nem tudtam rájönni, azokat mire használták.”

Loi Far-oneth, a Rhul-Thaun élet-formáló naplójából jön ismét egy idézet.

“A sziklafalon élő nép teljesen elszigetelődött a világ többi részétől. A hegy oldalából kinyúló szirteken és teraszokon, és a barlangokban falvakat építettek, és növesztettek, mert kis épületeket még mindig tudtak ilyen módon készíteni. És közben vártak egy jelre, vagy egy üzenetre a fajtársaiktól, hogy megtudják mi történt velük azóta. Csak annyit láttak, hogy a Nap színe megváltozott, hogy a tengerek tovább süllyednek a hegy lábánál, de ezen túl semmiről nem volt fogalmuk, és ezek okait sem ismerték.”

Klik-Cheka’da zik-trin’ta, a tohr-kreen felderítő számol be nekünk a kreenek sorsáról a Zöld Korban.

“A földdarabok száraz gyökereket növesztettek, majd ezek a gyökerek összeértek, amíg szárazföld borította majdnem az egész világot, és víz alig maradt pár helyen. Növényzet nőtt bőségesen az új tájon. Ez volt a Zöld Kor.
A Zöld Korban sokkal több állat született, és így jó volt a vadászat. A kreenek bevándorolták a világ nagy részét, és olyan csodás állatokat találtak, amelyeket el sem tudtak volna képzelni.
A Zöld Korban ismét találkoztak a kis beszélő emlősökkel, amelyeknek a Kék Korban a dra-trin nevet adták (hozzánk hasonló-alvó-kis lények), de ezek nagyban megváltoztak, és egy magas hegységen tanyáztak. Tovább utaztak és észrevették, hogy a kis lények beljebb, a nagy fennsíkon egyre nagyobbra nőnek, és számos fajtájuk terjed szét a világban. Ezeknek a dra nevet adták, mert jobban különböztek tőlük.
Hogy ellenállhassanak a rengeteg dra faj terjeszkedésének, új képességeket kellett kifejleszteniük. A nagy vizek eltűnése után lassan elcsökevényesedtek a szárnyaik (addig az óceán szelei emelték magasba őket, és főleg vitorláztak), lábakra kellett állniuk. De megtanulták kihasználni ezt is; a draknál számosabb karjaikkal a földön tanultak harcolni, azokba fegyvert fogni, majd végül az elméjükkel is küzdeni. A kreenek harcoltak, aztán páncéljaikból és a fák ágaiból építkeztek, és lassan egyre jobb harcosok és vadászok lettek. És túlélték a korszakot.”

Awarye az első Pyreenekről, a Szelek Úrnőjének távozásáról, a Fehér Lencséről, és a psziről mesélt Őrző Atyáinknak, ez következik most.

“A Zöld Kor egy hosszú és mozgalmas korszak volt, ahol minden fajnak külön királysága, külön kitalált istene és igazi hőse volt, rengeteg óriási város épült akkor tele a pszi nyújtotta kényelemmel; az ezekről szóló történetek számosak, évekbe tellene, míg mindről szót ejthetnék. Inkább csak a Pyreenekről, Arnivelről, Inakisról, és a pszi kialakulásáról mesélek, a többit bölcseitektől megtudhatjátok.”

“A Pyreenek születéséről meséltem már. Születésük után szétszóródtak Athas felszínén, választottak maguknak régiókat, országokat, földrajzi területeket, és Természetszellemek seregeit őrizték az új fajoktól. Ez eleinte a becsületes népek mellett könnyen ment, csak később vált lehetetlenné.
A Pyreenek születésük után képesek voltak párosodni, és gyermeket szülni, de a többi új fajjal ellentétben, akik elég szaporák voltak, ők csak egy vagy két gyermeket voltak képesek világra hozni. Gyermekeik örökölték hatalmukat – aminek örültek a Szellemek – de az is igaz, hogy nem teljes mértékben. Druida képességeik gyengültek minden generáció után, amíg többé nem születhetett több generáció, legalábbis Pyreen nem. Ha nem egymással, hanem valamely más fajjal párosodtak, akkor a másik faj jellegzetességei jöttek elő, és semmilyen velük született képesség. Ha egymás közt maradtak négy-öt generáció után meddővé váltak.
Érthető módon így a legelső Pyreenek rendelkeztek a legnagyobb erővel. A pszi elterjedésekor ők is tanulni kezdték az Utat, és druida erőkkel ellentétben ezek a képességeik a későbbi generációkba átöröklődtek.
A legerősebb Pyreen család a Ch’Aranol volt, Aranol leszármazottjai. A Pyreenek sosem küzdöttek egymás ellen (egyetlen eset kivételével, erről később) és nem törekedtek arra, hogy egymás felett uralkodjanak. Nem választottak királyt maguknak, sem más vezetőt, de aki beszélt velük, mind egyetértett benne, hogy ha lenne vezetőjük, az Alar Ch’Aranol lenne. Ő volt az a Tűz Szellem, az Első Pyreen, aki először változott át annak. Párja Uel Ch’Aranol (Víz Szellem volt), gyermekeik pedig Torwe Ch’Aranol és Rajaat Ch’Aranol. Rájuk még visszatérünk. Egy másik híres család az Al’Arnok. A család feje Rufyo Al’Arnok (Szél Szellem), párja Rian Al’Arnok (Föld Szellem), gyermekük Kal Al’Arnok (akit Ti is jól ismertek).
A Ch’Aranol ház Pyreenjei a Tyr-vidék nyugati részének Őrzői, az Al’Arnok család a Tyr-vidék északi részének Őrzői.
A rengeteg jóságos és bölcs Pyreen felsorolására nincs most időnk, talán még Umun családját említem meg, mert Umunnal találkoztatok korábban. Az ő teljes neve Umun He’riak, apja Nukum He’riak (Tűz Szellem), anyja Onui He’riak (Föld Szellem). Ők a Celiktől észak-nyugatra terülő erdősáv Őrzői voltak.”

[A Pyreenek családnevei úgy alakulnak, hogy annak a Szellemnek a régi nevét veszik alapul, amely férfi rhulisti-testbe költözött, majd elé tesznek egy előtagot, amely a pár elemeiből következik (ilyen druida-hatalommal rendelkeznek majd a gyermekeik.). Például a Ch előtag a Tűzre és a Vízre utal, az Al előtag a Szélre és a Földre, a He előtag a Földre és a Tűzre. Az előnevek a férj esetében szabadon választottak, a nő esetében a régi szellem neve. A gyermekeknek a szülők adnak nevet, csak a családnév közös, azt viszont a család összes tagja viseli.]

“Arnivel, a Szelek Úrnője megsajnálta teremtményeit, a kreeneket, mert azok a Kék Kor végén a kihalás szélére jutottak.
Az Újjászületés idején az új fajok a szárazföldi élet bajnokaiként indultak el a ragyogó Torony árnyékából, és amelyek még sem voltak alkalmasak erre az életre, azok hamar ki is pusztultak. A rhulistik pedig megfigyelték a szárazföldi fontos képességeket ezektől a lényektől, és úgy változtak át, hogy urai lehessenek az új világnak. De a kreenekről a világ megfeledkezett.
Arnivel elnézte az erős óceáni szelek hiányában bután bukdácsoló kis vadászait, és úgy döntött, hogy segít rajtuk. Persze, erre egyedül nem volt képes, ráadásul onnantól a föld lakóinak szánta őket, ott is a legjobb vadászoknak, ezért Geonoroth-hoz fordult.
Ők a még mindig fénylő Hajdanvoltak Tornyából szereztek erőt, és a Zöld Kor elején, de jóval az Újjászületés után, formálni kezdték az immáron közös teremtményeiket. (A Toronyban ott volt At’ar teremtő ereje, Ők pedig eddig is együtt formálták a lényeket.) A Fénylő Torony majdnem minden megmaradt erejét magukhoz vették (a Torony mai napig mutációra készteti az arra tévedőket, de hatótávolsága és ereje jelentősen lecsökkent). A kreenek átalakultak tehát földi lényekké, és rövid idő alatt a legjobb vadászok váltak belőlük. Arnivel és Geonoroth még készített nekik egy-két különleges kristály fegyvert, amely a levegőben száll, és gyilkos erejű, majd elégedetten figyelték az új erőre kapott lényeiket.
Arnivel, a Szelek Úrnője egészen a Zöld Kor végéig követte kis teremtényei sorsát, majd átengedte őket a Föld Urának, hiszen az ő földjén jártak, és felkészült a távozásra. Ugyanis ereje és kedve is jelentősen lecsökkent – nem voltak többé óceáni tájfunok, a kreenek teremtése is jelentősen elfárasztotta őt, így végül a Féregjáratokon keresztül elhagyta Athast. Helyét egy Haer vette át, Sorru, az Erdei Vihar.”

“Inakist, a Fehér Lencsét lázba hozta az új erő, a pszi, és Urai is úgy látták jónak, hogy erről minél többet tudjon meg. Kutatta tehát annak eredetét, majd magához vette a kor két legerősebb mesterét Kudoost és Amarjeetet, és velük északra vonult, és többet nem esik szó róluk Athas történetében – intelligens lényekkel azóta nem is beszéltek, talán Ti voltatok évezredek után az elsők, akikkel kivételt tettek pár éve. Persze szemüket végig az eseményeken tartották, tökéletesítették képességeiket, de nem avatkoztak bele semmibe. A Hatalmasok egészen addig nem adtak neki új feladatot.”

“A pszi eredetéről két történet is szól. Az egyik az Újjászületést és a Hajdanvoltak Tornyát nevezi meg ősforrásként. Ennek én nem látom sok értelmét, mert sem At’ar sem a Szellemek nem ismerték addig ezt az erőt. A másik történet ennél bonyolultabb, és Tőletek tudunk erről bármit is.
A történet Yathazor föld alatti városához kötődik, amely a Fekete Gerinc hegység mélyén található. Egy, az Asztrál Síkon élő faj, a Githyanki építette ezt a várost évezredekkel ezelőtt, nagy valószínűség szerint még a Szürkület megalkotása előtt – ekkor még semmi sem akadályozta az utazást a Síkok között. A város egy óriási mesterséges barlangban volt, kis mesterséges nappal és élőlényekkel, és ez bázis volt a githzerai ellen háborúban (akik ősi háborúban élnek egymással). A városba be és ki a Létsíkváltás varázslattal tudtak utazni, és a várost a hosszú évezredek alatt varázslat ezreinek erejével összekötötték az Asztrál Síkkal. (Így biztosították a Szürkület megalkotása után is a szabad közlekedést – a nagy erejű Kapun Ti is átléptetek az Asztrál Síkra.)
Hogy mennyi ideig használták ezt a bázist, az bizonytalan. Mindenestre a githzerai a Kék Kor végén támadást indítottak az Asztrál Síkról a város ellen, és a gythianki menekülni kényszerült. Ebben sok szerepet játszott egy pszi-bomba, amelyet a gythiankira dobtak. Ez a bomba nemcsak teljesen megőrjítette a város védőit, hanem Athas pszi-parazitáit is majdnem teljesen kiirtotta.
A gythianki leszármazottjai, természetesen, az athasi githek. A paraziták halálával pedig az Újjászületés idejére szabaddá vált a pszi erő, amelyet az új fajok friss elméi fel is fedeztek.”

A Zöld Kor nem olyan hirtelen adta át magát egy másik kornak, mint az előzőek, ahhoz előbb fel kellett találni a mágiát. Ez következik most.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához