LFG.HU

HammerTimeCafe
Njord
novellaCimkek

Merev testhelyzetben nehezedett rá az öreg tölgyfaágyra. Az ágy melletti asztalon egy gyertya halványan világította meg fehér bőrét. A feje a bal vállán feküdt, élettelenül. A kezei összekötözve telepedtek rá a testére, vékony lábai egy-egy tőrrel az ágyhoz tűzve. Egy hatalmas seb éktelenkedett a két melle közt, vér már alig folyt belőle. Merev tekintettel nézett az ágy mellett álló férfira, aki éppen a kardját törölte bele a selyemtakaróba. Arcát sötétkék lepel borította, köpenye kopott volt ugyan, de tiszta. Sehol egy vérfolt, még a fehér ingjén sem. Ahogy befejezte fegyvere tisztítását, végigmérte áldozatát. Fiatal volt, akárcsak ő, fekete haja szinte eltűnt a szoba félhomályában. A szájából vékony vércsík kúszott a párna felé. A nyakát egy ezüst nyaklánc fonta körbe, amihez egy medál kapcsolódott. A férfi levette bőrkesztyűjét majd óvatosan kikapcsolta a láncot. A másik keze segítségével óvatosan kinyitotta a medált.
- Seralin…- szólalt meg halkan.
Visszazárta az ékszert és az ingje zsebébe csúsztatta. Visszavette a kesztyűjét, majd halkan az ajtó felé osont. Félúton eszébe jutott a gyertya. Gyors léptekkel visszament és elfújta. A szobára fülledt sötétség borult…

A felkelő nap sugarai vöröses fénnyel telítették meg a szobát. A férfi hunyorogva nézett ki az ablakon. Arcán apró könnycsepp gördült végig, az állán megállt egy pillanatra, majd elszakadva gazdájától, folytatta útját a föld felé. Kezében az ezüst nyaklánc lógott. Hirtelen kopogás zavarta fel a szoba csendjét. A nyakláncot gyorsan visszarakta a zsebébe, arcát megtörölte.
- Ki az? – kérdezte kissé rekedt hangon. Kezét lassan a kardjához emelte.
- Engedjen be – hallatszódott kintről egy férfihang, beszélnünk kell.
- Alhizere?- szólt kissé meglepetten.
Levette a kezét a kardról és az ajtóhoz lépett. Egy résnyire nyitotta csak ki, majd miután szemügyre vette a vendéget, beengedte. Az idős férfi gyorsan besietett a szobába.
- Azt nem mondtam, hogy kínozza is meg – ordibálta. A homlokán megdagadtak az erek, barna szemei vérben forogtak, és kezei reszkettek az idegességtől. Beesett arcán apró száradt vérfoltokat fedezett fel. Ahogy lejjebb vetődött tekintete, látta, hogy a fiatalabb férfi ruháját is beborítja a vér. Valószínűleg a lányáé.
- Azt sem mondta, hogy ne tegyem – felelt nyugodtan a férfi, miközben bezárta az ajtót- egyébként kérném a bérem, ugyanis elutazom.
- Magának nincs lelke – Alhizere hangján most már eluralkodott a bánat, a köpenye alól előhúzott egy kis zacskót majd a férfi felé hajította.
- Köszönöm – szólt az kicsit hetykén, miközben elkapta a felé repülő erszényt – és ha nincs több mondanivalója, el is mehet.

Alhizere arcára visszatért a düh és sebes léptekkel elhagyta a szobát, becsapva maga mögött az ajtót.
Megint egyedül maradt. Újra az ablakhoz ment, hagyta, hogy a nap sugarai simogassák bőrét. Élvezte ezt a percet, arcára halvány mosoly ült, szemét becsukta és hagyta elkalandozni gondolatait. Karját lassan felemelte, úgy érezte, mintha a felhők között repülne.
- Seralin…- suttogta alig hallhatóan.

A szekér apró szökkenésekkel haladt az országúton, az ablakon át csak a suhanó fák látszottak. A kocsi másik részében egy meglehetősen jól öltözött nő ült. Kezében egy apró könyvet tartott, fejét lágyan a kocsi falának támasztotta. Barna fürtjei éppen nem lógtak a szemeibe, amik ide-oda cikáztak, ahogy haladtak a sorokon. Szája meg-megmozdult, mint aki magában beszél. Percekig nézte volna, ahogy olvasott, de a kocsi hirtelen megállt. A határhoz értek. A kocsis leszállt a hintóról és az ablakhoz állt. Levette csapzott kalapját, ami alatt borzos fekete haj lapult. Szemét lesütötte és úgy fordult a nőhöz:
- A vám három arany lesz asszonyom…és önnek is uram.
A nő egy selyem erszényt vett elő, kiszámolta a pénzt, és a kocsis kezébe nyomta. A férfi elővette a pénzeszacskóját, de tovább nem mozdult. Meredten bámulta, amit a munkájáért kapott. Tele volt pénzzel, épp hogy ki nem szakadt, de most úgy tűnt neki, mintha hiányozna valami. Furcsa érzés öntötte el, ki akart szabadulni a kocsiból és futni. Nem érdekelte merre csak futni, amíg ki nem merül és a fáradtságtól össze, nem esik. A szemben ülő nő óvatosan megfogta a kezét:
- Jól van?- kérdezte lágy hangon.
- Igen… persze- szólt a férfi megkönnyebbülve. Hirtelen eltűnt a rossz érzése, biztonságban érezte magát. A nő kezének érintése megnyugtatta. Kinyitotta az erszényt és kiszámolta a kocsisnak a három aranyat. Néhány pillanat múlva a kocsi újra megmozdult, és a férfi ismét szabadon engedhette gondolatait, de csak egyvalamire tudott gondolni…Seralinra…

Kezeit összefonta a feje alatt, és mereven bámulta a plafont. A nő egyik kezével végigsimította az arcát, és közelebb húzódott a férfihoz. Ujjait a száján táncoltatta, majd lassan haladt végig a testén. A mellkasánál megakadtak egy aprócska hegen. Többször is körbetapintotta:
- Ezt hol szerezted?- kérdezte kíváncsi hangon.
A férfi most az oldalára fordult. Szemtől szemben feküdtek egymással, érezték egymás sóhajait. Lassan végigsimította a nő barna fürtjeit. Belenézett a kíváncsiságtól elkerekedett kék szemeibe, majd egy szó nélkül átölelte. A nő tudta, hogy most nem kap választ kérdésére, ezért nem is faggatózott tovább. Így feküdtek órákig, nem zavarta őket, hogy a nap már rég felkelt, majd az egyik percről a másikra minden megváltozott. A férfi szívverése felgyorsult, és valósággal ellökte magától a nőszemélyt. Felpattant az ágyról, de abban a pillanatban térdre is rogyott. Kezébe vette a kardját és annak segítségével feltápászkodott. Folyt róla a verejték, szemei vérben úsztak, arcára gúnyos mosoly ült. Szabad kezével az ágy mellet álló székbe kapaszkodott, és görcsösen szorította. A kardot meglóbálta párszor a levegőben, majd mintha minden rendbe jött volna, megállt egy helyben. Karjait olyan hirtelen engedte le, mintha elszállt volna belőlük az erő. A nőhöz fordult:
- Most meg kell halnod.

A nő továbbra is az ágyon ült, meg sem próbált menekülni.
Nyugodtan magára húzta a takarót, és tovább nézte a férfit.
- Nem hiszem- szólalt meg pár pillanat múlva – Alhizere üdvözletét hoztam, és már át is adtam, mint észrevetted.
Ujjaival a térdén kezdett játszani. A férfi a szájához kapott, majd meglepetésszerű nyugodtsággal leült az ágyra. Elővette az ingjéből az ezüst nyakláncot, és kinyitotta. Érezte, ahogy egyre nehezebben lélegzik, szíve sem a megszokott ritmusban vert. Izmai görcsösen rángatózni kezdtek, alig tudott felfeküdni az ágyra. A nő felkelt mellőle és megkerülte. Kivette a férfi kezéből a kardot és áldozata fölé hajolt:
- Ezt Seralinért – szólt hidegen.
Felemelte a kardot és lassan a férfi mellkasához illesztette a hegyét. A férfi nem tudott mozdulni, minden izmával megpróbált védekezni, de nem tudott. Agyát elöntötte a pánikszerű félelem, menekülni akart, de nem tudott. A hideg penge lassan hatolt bele a testébe. Éles fájdalmat hasított minden tagjában, majd elöntötte a melegség. A szájában megérezte a saját vére ízét, innen tudta, hogy nincs visszaút. Izmai elernyedtek, szemei lassan lecsukódtak. A pengét sem érezte már.
- Seralin…- hagyta el első áldozatának neve a száját az utolsó sóhajjal.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához