LFG.HU

Turin Turambar
hírekCimkek

Idén a Bakonycsernye mellett található Kisgyónban tartottuk meg a Világfa Egyesület szervezésében a Sátortábort, egy kicsit talán későn, legalábbis erre tudunk következtetni a nem túl nagy számban megjelentekből. Mindenesetre táborunk talán ennek köszönhetően családiasan, baráti hangulatban telt, amelyet a néha elromló idő sem tudott elrontatni. A táborlakók egy része dacolt az időjárással, és csakazértis sátorban aludt, de a többiek inkább a TeTeTe kulcsosházába húzódtak be a csípős éjszakák elől.

Csütörtökön eljött hozzánk Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), aki a Mysterious Universe sorozat egyik fő írója. (Nova és (többszörös) Zsoldos díjas író, Átjáró Nap szervező).
Pénteken Warhammer bemutatót tartott Hadászi László és Német Andor.
Nálunk járt Tóth Szilárd, aki lelkesen beszélt nekünk a Vampire Live-ról és megmutatta, hogy hogyan bánik a gitárral.

Péntektől vasárnapig vendégeink voltak Szalai-Kocsis Tamás (I.M. Brod, szintén MU író) és Miyazaki Jun az inomi könyvesbolt vezetője, ill. sf.hu portál főszerkesztője.
Szombaton kalandmodul versenyt tartottunk, amelyet 11 óra körül kezdett el a négy benevezett csapat Vortex, M.A.G.U.S. és DnD rendszerekben. A modul elég hosszúra sikeredett este 9 óráig tartott, és csak egy csapat jutott el a végéig (ami nem feltétlenül jelentette, hogy a megoldásra is rájöttek).

A Sziget c. kalandmodulverseny eredménye:
“Egy kimondhatatlan” csapat – 1. helyezett (M.A.G.U.S.) tagok: Mindák László, Hajdú Attila, Rákos Zoltán, Szakács Attila
“Woodhenge” csapat – 2. helyezett (M.A.G.U.S.) tagok: Farkas Géza, Szabó Attila, Pajor József
“Dimitrov” csapat – 3. helyezett (Vortex) tagok: Hadászi László, Makk György, Német Andor
“Öröklelkek” – 4. helyezett (DnD) tagok: Hegyi Dániel, Harmatos Gábor, Hollósi Tamás

További díjazottak:
Legjobb játékos: Farkas Géza
Második legjobb játékos: Mindák László és Hollósi Tamás holtversenyben
Harmadik legjobb játékos: Makk György

A legjobb játékosok helyezése két fordulóban dőlt el. Egyrészt a csapattagok szavaztak, hogy szerintük maguk közül ki lett a legjobb játékos, majd másnap egyfajta hétpróbát tettek, amelynek végén csak egy maradhatott.

A kalandmodul során elhangzott legviccesebb JK mondatért Szabó Attila a Sátortábor szószólója díjat nyerte.
A Tábor során a Világfa Egyesület saját halottjaként tekint a kalandmodul során elhalálozott Secchi nevű fogadósra, akit Farkas Géza küldött a pokol tüzére.
A kalandmodul eredményhirdetésre hangulatos tábortűznél került sor.

A tábor során lehetőség volt íjászkodni, valamint a dobótőrt és a dobócsillagot is kipróbálhatta mindenki.

Az utolsó napon szedtük a sátortáborfánkat és hazamentünk.

A szervezők ezúton mondanak köszönetet a vendégeknek és a táborlakóknak, hogy ez a hangulatos rendezvény létrejöhetett.

Aki eljött, megtudta, hogy miért volt érdemes eljönni a táborba, aki pedig jövőre jön, biztosan megfogja tudni. :)

www.vilagfa.hu


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.vilagfa.hu]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához