LFG.HU

Hunter
novellaCimkek

Kovász Lajos letette a mosdókagyló peremére a pehelykönnyű, műanyag eldobható borotvát. Öt darab volt egy csomagban és mindössze 189 Ft-ba került a Tesco-ban. Remek vásárt csinált vele. Arcszeszes kezével megpaskolta frissen borotvált orcáját, orrát teljesen betöltötte a Barbon nehéz aromája. Levette a polcról a nyeles fésűt és eligazította fekete hajzatát. Ügyelt rá, hogy a választék pontosan középre kerüljön, egy vonalba az orrával. Miután végzett, elégedetten szemlélte azt a koranegyvenes férfit, aki a tükörből nézett vissza rá.
A konyhába ment, összekészítette elemózsiáját, két szelet kenyér között vaj, párizsi, rajta paprika. Szalvétába csomagolta, majd az előszobába ment vele. Válltáskája ott állt az asztalon, beletette a szendvicset. Pillantása röpke hetven másodpercig elidőzött az asztal fölé akasztott, bekeretezett képen, mely egy egyenruhás férfit ábrázolt. T. Hubert Zsigmond, a példaképe.
- Adj erőt nekem! – suttogta a kép felé, majd ökölbe szorított jobbját mellkasához, dobogó szíve fölé érintette.
Felvette frissen kibokszolt cipőjét, és elhagyta a lakást, hiszen várta a SZOLGÁLAT.
Villamossal ment, akár a civilek. Bár már a második megállónál felszállt, leülhetett volna, hiszen akadt még egy-két szabad hely, de nem tette, mert tudta, hogy a következő megállónál idősek is fel fognak szállni. Nekik nagyobb szükségük van az ülőhelyre. Kovász Lajos helyijáratú tömegközlekedési eszközön sosem ült le. Ezt még nagybátyjától, Panyók Imrétől tanulta, soha nem ismert egyetlen olyan gerinces, erényes embert, mint amilyen ő volt.
Ahogy várta, a következő megállónál az átlag civilekkel együtt idős emberek is felszálltak. A kocsi megtelt, minden ülés és kapaszkodó foglalt lett. Bár remek rálátása nyílt két mechanikus jegykezelőre is, melyet a köznyelv csak “lyukasztó”-ként emlegetett, jegykezelést egyiknél sem észlelt.
Pedig a pénztárcájában lapuló mai költőpénzére, vagyis háromszázötven (egy kétszázas, egy bicolor fémszázas, két húszas és egy tízes) forintjában le merte volna fogadni, hogy akad az utasok között jópár olyan civil, akinek nincs erre a hónapra érvényesített bérlete. Mint minden reggel, most is dühös lett. Bár dühét nem mutatta ki, önkéntelenül is olyan erővel szorította a műbőr kapaszkodót, hogy ujjai kifehéredtek.
Még három megállót ment, majd leszállt. Az épület, ahova besétált, homlokzatán a vállalat nagy kezdőbetűit viselte, büszkén mutatva, hogy ez az ország legnagyobb tömegközlekedési vállalatának a központja.
- Jó reggelt, Józsi bácsi! – köszönt a portásnak, aki valaha maga is sofőr volt, méghozzá csuklós buszon, egy a legjobbak közül, a vállalathoz végtelenül lojális. Na és persze a vállalat is hozzá. Öreg korára kényelmes, könnyű munkát kapott, ahol azért érezheti, hogy nem felejtették el, hogy szükség van még rá. A Vállalat a gondját viseli a hűséges alkalmazottaknak.
Egyenesen a műveleti szobába ment, ahol ma reggel majd az operatív eligazítást tartják. Mint rendesen, most is elsőként érkezett. A műveleti szoba leginkább egy iskolai osztályteremre hasonlított. Padok, katedra, a falon térképek. Mindegyik a város közlekedési hálózatát ábrázolta, ám más-más szempontok domináltak rajtuk.
Nemsokára ismét nyílt az ajtó és egy alig harminc éves, határozott nő lépett be, András Ilona.
- Erővel és erénnyel! – köszönt a nő.
- Erővel és erénnyel! – köszönt Kovász Lajos és a jegyellenőrök titkos kézfogásával üdvözölték egymást, melyet csak az itt dolgozók ismertek, sem a MÁV kalauzai, sem a Volán ellenőrök nem lettek beavatva e tradicionális üdvözlési forma misztikumába.
Tíz percen belül megtelt a műveleti szoba, sorra az összes ellenőr megérkezett: huszonhárom tettre kész, talpra esett, határozott, becsületes és a vállalathoz végtelenül lojális dolgozó.
Helyet foglaltak a padokban és csendben, fegyelmezetten vártak. Nem kellett sokáig várniuk, hamarosan nyílt az ajtó, és mint egy hadihajó kapitánya a parancsnoki hídra, belépett Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes.
- Erővel és erénnyel! – hangzott huszonhárom torokból.
Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes biccentett és fellépdelt a katedrára. Nem húzta az időt, azonnal belevágott, hiszen amíg ők itt csak ücsörögnek, addig odakint a gépjárműveken bliccelők ezrei élősködnek a vállalaton.
- Ellenőrök! Mint azt már az éjszakai bővített létszámú akcióállománynak is említettem, a stratégiai vezetőség elégedetlen. Nem mondom, és ők sem mondták, hogy a jegyvizsgálókban van a hiba, pedig néha mondhatnák. Sőt én is mondhatnám, gondoljunk csak Z. exkollégára!
A huszonhárom jegyellenőr Z. exkollégára gondolt és szívüket a keserűség marcangolta. A múlt héten itt még huszonnégyen ültek, ám közülük egy, akinek teljes nevét már nem hajlandóak szájukra venni, elárulta őket! Kárpáthy vezérellenőr álruhában utazott és megfigyelte Z. exkolléga tevékenységét, aki egy fiatal, nőnemű bliccelővel szemben gyengeséget mutatott és annak ellenére, hogy tetten érte amint kezeletlen menetjeggyel utazott, futni hagyta. Ezzel is azt a tévhitet erősítve a civilek és elsősorban a paraziták, a bliccelők körében, hogy “a jegyellenőr is csak ember”. Minősíthetetlen magatartás!
Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes megkeményítette lelkét és sikerült uralkodnia arcvonásain, alig remegő hangon folytatta:
- Ma is két fő csoportot képezek az állományból. Az Alfa csoport egyenruhában, négy fős különítményekben, a Kék Metro vonalán kerül bevetésre, míg a Béta csoport két fős egységei civilben, a felszíni járatokon tevékenykedik.
Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes ezután felsorolta az Alfa csoport tagjait név szerint, négyes egységeket képezve és mindegyiknek kijelölte a vezetőjét.
Kovász Lajos csalódottan konstatálta, hogy nincs az Alfa csoportban, tehát civilben fog tevékenykedni. Pedig szerette az egyenruhát, erőt és hatalmat adott neki, a civilek nyüzsgő tömege fölé emelte, a paraziták, a bliccelők szívében félelmet ébresztett.
Ám csalódottsága elmúlt, mikor meghallotta a következő felsorolást. A Béta csoport két kétfős és egy háromfős alegységből állt össze, és a háromfős élére őt (!) nevezték ki mint alegységparancsnokot. Ő lett hát a Béta3 vezetője és működési területként a 7-es, piros 7-es autóbuszok vonalát jelölték ki a számukra. A fiatal Velő Máriát és a kövér Urbinyek Gézát osztották be alája.
Ők hárman egy külön asztalhoz vonultak. Kovász Lajos alegység-parancsnok az asztalra tette táskáját.
- Ellenőrizzük a felszereléseket – mondta, majd sorban vette elő őket. – Standard, az állománynál rendszeresített, műanyag, fekete övtáska. Fényképes, számmal ellátott jegyellenőri igazolvány. A Magyar Köztársaság által kiadott személyi igazolvány. Fényképes kitűző, alumíniumszín biztosítótűvel, a felhelyezésnél vigyázni, fokozottan balesetveszélyes. Egy köteg jegyvizsgálói fehér jegy, a jegykezelő automaták kontrollálására. Készpénzfizetési bírság nyugtatömbje, helyszíni pótdíjkiszabásra. Pénzfizetési nyugta tömb utólagos pótdíjfizetésre. Jegyzetfüzet. Két darab műanyag burkolatú, cserélhető betétes toll. Jegyellenőri karszalag, piros alapon sárga hímzéssel.
Mindent átnézett, majd ellenőrizte, hogy a beosztottjai is rendelkeznek-e a felsorolt felszereléssel. Urbinyeknek törött volt az övtáskáján a műanyag csat, ezért Kovász Lajos tartalék biztosítótűjét (alumíniumszín) használták fel a hiba ideiglenes áthidalására.
- Most jön a technika – mondta Kovász Lajos és elővette azt, ami csak az alegységparancsnokoknak járt. – Ericsson GH-198 mobiltelefon, feltöltött kártyával. Akkumulátor rendben. – A telefont szériatartozék bőrtokba tette, majd övére akasztotta. – Előre nem látható esemény bekövetkeztekor, ha esetleg intézkedésképtelenné válnék, a helyemet átmenetileg Urbinyek beosztott jegyellenőr veszi át.
Velő Mária és Urbinyek Géza bólintottak.
- Ne feledjék, – szólt Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes a katedráról: – Ha önökkel vagy a csoportjukkal bármi történnék, a Vállalat mindenben segítséget nyújt.
- Erővel és erénnyel! – zengett huszonhárom torok.

Elhagyták az épületet, majd alegységekre osztottan szétszéledtek, mindenki a saját célterülete felé indult. Kovász Lajos alegységparancsnok tanult pszichológiát, ezért is próbált személyes kontaktust létesíteni a beosztottjaival:
- Velő Mária, jegyellenőr!
- Igen, parancsnok?
- Mikor a felszerelést ellenőriztük, láttam az övtáskájában egy fényképet.
A fiatal jegyellenőr elpirult.
- Igen, a példaképem. Véres Istvánné, született Hamvas Jolán, aki nő létére ellenőrzött egy csapat fradistát az Újpest központnál, meccs után.
- Igen, hallottam róla. Valódi hős.
- Önnek is van példaképe, parancsnok? – kérdezett közbe a közvetlen hangnemű beszélgetés hallatán felbátorodott Urbinyek Géza beosztott.
- Igen, T. Hubert Zsigmond, a vállalat Zsiga bácsija, aranykarszalagos jegyellenőr. A fél lábát veszítette el két részeg, rotweilerekkel erősített biztonságiőr ellenőrzésekor. Bár a biztonságiőröknek bérletük volt, a kutyáknak sem bérletet nem váltottak, sem jegyet nem kezeltek.
- Óh! Egyesek azt képzeli, bármit megengedhetnek maguknak! – szólt Urbinyek felháborodottan.
Kovász Lajos sokatmondóan hallgatott.

A Blaha Lujza téren léptek először akcióba. Felszálltak egy zsúfolt piros 7-esre, természetesen három különböző ajtón. Kovász Lajos csalódottan konstatálta, hogy egy barna bőrű kamasz csalhatatlan érzékkel szúrta ki őket és az utolsó pillanatban elhagyta a gépjárművet. Vajon hogy csinálja?
Elmentek egészen a Bosnyák térig, a busz végállomásáig. Ott egyeztettek, Kovász Lajos két helyszíni bírságot fizettetett, Urbinyek Géza nem ért el pontot, míg Velő Máriát meg kellett dícsérni. Fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére remekül helyt állt. Nem hatotta meg, hogy állapotos nővel került szembe, megbüntette úgy, ahogy az elő van írva! A tömegközlekedés komoly dolog, itt nincs apelláta.
Nem sok idejük maradt pihenésre, de nem is nagyon akartak lazsálni, égtek a tettvágytól. A megállóba beállt egy 7-es. Profikhoz méltóan, a feltűnést kerülve szétváltak és különböző ajtókon behatoltak a járműbe.
Amint a két felé nyíló ajtó fülbántó szisszenéssel becsukódott mögötte, Kovász Lajos letépte a tépőzáras álcázást a kitűzőjéről és standard övtáskájából elővette a szolgálati karszalagot.
- Jó napot kívánok! Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni!
Látta az arcokat. Meglepetés, bosszúság és … rémület! Igen, egy szeplős kamaszarcon rémület suhant át. Na megállj csak! A fiatal fiú megfordult és hátrafelé, az egyetlen lehetséges irányba menekült. Kovász Lajos jelzett, de nem volt rá szükség, Velő Mária már elállta az utat az ajtó melletti jegykezelő mechanikánál. Valószínűnek tűnt, hogy a beosztott egyedül is boldogul, de azért Kovász Lajos rá is figyelt, miközben rutinosan szkennelte végig a felmutatott bérleteket és jegyeket. Ám hirtelen… ismerős arc, rajta gúnyos mosoly.
- Zakopár Kálmán! – nyögte önkéntelenül.
- Bizony, bizony – mondta a pimasz hanyagsággal egy ülésen terpeszkedő harmincas férfi, arcán borosta és vigyor. Z. exkolléga! A Rend szégyene, a vállalat árulója. A renegát.
De Kovász Lajos vérprofi volt, meglepetésén győzedelmeskedett a zsigereibe ivódott rutin.
- Jegyet, bérletet legyen szíves!
- Nincs – jött a tömör válasz.
- Akkor egy személyi-igazolványt kérek.
- De nem adok.
Az a gúnyos pillantás! Az az öntelt vigyor!
- Figyelmeztetem, nálam van a rádiótelefonom – felmutatta a készüléket. – Ha nem adja át a személyi-igazolványát, rendőrt hívok.
- Vedd már észre magad, Kovász! Ez a duma nálam nem jön be.
- Hogy?! – Kovász Lajos ekkora arcátlanság hallatán nem is tudta, mit mondhatna.
A renegát felállt.
- Itt leszállok.
- Dehogy… – Kovász Lajos megragadta a karját, ám Z. exkolléga lerázta magáról.
- Vigyázz, Kovász! Tudom mihez van jogod és mihez nincs.
A busz megállt, a renegát leszállt, faképnél hagyva a megdöbbent Kovász Lajost.

Az irodában a jegyellenőrök aznapi taktikai vezetője, Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes fogadta. Háttal állt, kifelé bámult az ablakon. Meg sem fordult, amikor Kovász Lajos belépett.
- Erővel és erénnyel – köszönt Kovász Lajos, ám az erős szavak ellenére hangja gyengének tűnt.
- Mit hallok, Kovász? – szólította meg Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes, ám most sem fordult meg, csak nézett kifelé az ablakon. – Ki akar lépni a testületből?
- Igen, főjegyellenőr-helyettes úr.
- De miért?
- Kudarcot vallottam, főjegyellenőr-helyettes úr.
- Hogyan, Kovász?
- Egy bliccelő kicsúszott a kezem közül, pedig már ilyen közel jártam ahhoz, hogy megbírságoljam – mutatta, hogy milyen közel, de Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes nem láthatta, hiszen háttal állt neki.
- Ne okolja magát, Kovász. Tudom, hogy egy renegáttal akadt dolga. Az a legrosszabb, mert mindent tud rólunk. A férgek férge. A kígyó, melyet a keblünkön melengettünk, de ellenünk fordul és belénk mar. Az ilyenek még egy olyan kaliberű profival is elbánhatnak, mint maga, Kovász. Talán még T. Hubert Zsigmonddal is.
- Áh! Vele biztosan nem, főjegyellenőr-helyettes úr – rázta a fejét Kovász Lajos.
- Pedig egyszer megtörtént, Kovász. De tudja, mit csinált a jó öreg Zsiga bácsi?
- Nem – válaszolt Kovász Lajos és feszülten figyelt.
- Nem tört össze, nem lépett ki. Tanult az esetből. Arra használta fel, hogy tökéletesítse önmagát, a technikáját. Új módszereket, eljárásokat fejlesztett ki, amivel még hatékonyabbá válhatott, hogy legközelebb már egy renegát se foghasson ki rajta.
- Valóban?
- Bizony, Kovász. – Németh B. Barnabás főjegyellenőr-helyettes nem fordult meg, de magához hívta Kovász Lajos, átölelte a vállát és együtt néztek ki az ablakon. – A villamosok sárgák, az autóbuszok kékek, a trolik pirosak, Kovász. Mert annak kell lenniük, ez a rend. Mert ebből is látszik, hogy minden meg van szervezve. Hogy jönnek, hogy mennek, hogy működnek. De vannak civilek, akik ezt nem fogják fel, akik ezt nem értékelik. Ezért vagyunk mi. Hogy biztosítsuk azt, hogy aki használja őket, az fizessen is érte. Hogy a rendszer, a vállalat működhessen a köz érdekében, mindannyiunk érdekében. Kovász, mi vagyunk az utazóközönség lelkiismerete.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához