LFG.HU

HammerTimeCafe
Herbie
ismertetőCimkek

Hihetetlen, de igaz. Elkészült, és kis hazánkban is bemutatják az 1989 utáni orosz filmgyártás első nagy durranását, az Éjszakai őrséget. Timur (Bekmabetov, rendező) és csapata elkészítette a legdrágább új évezredbeli orosz filmet, melynek legnagyobb fegyverténye még csak nem is az, hogy hatalmas kasszasiker volt keleti határainkon túl, hanem az, hogy emellett egy ízig-vérig látványos természetfölötti horrorfilm (magyarul: “urbánus dark fantasy”), amely napjaink Moszkvájában játszódik. Szergej Lukjanyenko regénytrilógiájának adaptációja minden vizuális- és irodalmi nyúlás ellenére vagány, dark és kellemesen szocreál. Az oroszok már a (spájzban) moziban vannak.





A bestseller regénytrilógia alapját a modern, dekadens világba oltott, némi nyugati behatással feldúsított szláv mitológia képezi – a Fény és a Sötétség seregeinek évezredes küzdelme az általunk is ismert valóság színfalai mögött, s mivel haladtak a korral, az eszköztáruk is kifinomultabb. Az elképzelés derekasan kidolgozásra került, és a kortárs, nyugati műfaj legszebb hagyományai szerint következetesen tovább lett gondolva a XX-XXI. század világába. Páncélok, kardok, lovak helyett spéci izzóval tuningolt zseblámpák, számítógépek, internet, miegymás – ez még nem is lenne olyan nagy ügy, de mindezt nem a szokásos, felszínes előadásmódban tálalja. Nem elég, hogy a külsőségeket megtölti szubsztanciával, ráadásul a torkunkon sem próbálja leerőltetni a magyarázatokat. A klasszikus “mutasd, ne mondd” elvet követve a forgatókönyv keményen megdolgozik azért, hogy az információkat a kellő formában juttassa el hozzánk. Nyilván a film sokat köszönhet annak, hogy eredetije regénytrilógia, ahol az írónak volt lehetősége kidolgozni és végiggondolni ennek a modern fantasy világnak a belső logikáját – a film hatása is ezen áll, vagy bukik. Nem biztos, hogy ha egyenesen filmre íródik, ennyi lehetőséget kapott volna a történet a puszta létezésre és mélységekre. Ha kell szemléletes ellenpélda arra, hogyan lehetett volna a Constantine-t jól megcsinálni, elég ezt a filmet elővenni.

A Fény és a Sötétség erői, tájékoztat a narrátor a film elején, kegyetlen harcokat vívtak egymással régebben, de egyik sem tudod felül kerekedni a másikon, és “amikor a vérontás már a mennyekig is elért” (ó, igen, milyen kellemesen hatásvadász), Nagy Gesszer belátta, hogy a harc akár a világot is elpusztíthatja. A két oldal tehát paktumot kötött, s a béke betartását kölcsönösen ellenőrzik: A nappali őrjáratban a sötétség ügynökei tartják szemmel a fény teremtményeit, az éjszakai őrjáratban pedig a fény teremtményei ügyelnek rá, hogy a másik oldal se szegje meg az egyezményt. Mindez persze a mit sem sejtő emberek szeme elől rejtve zajlik. A béke megkötésekor már megjövendölték, hogy ezer év múlva megszületik egy kiválasztott gyermek, aki majd eldönti melyik oldalra áll: amelyik oldalt választja, az fog diadalmaskodni és uralni a világot. Szükség van még egy hétköznapi hősre is: ő Anton (Konsztantyin Habenszkij), a felszarvazott férjből lett éjszakai járőr, aki kis csapatával egyik este nagyvadra akad: egy vámpír készül megszegni a paktumot; közben valaki szörnyű átok alá került, ami súlyos katasztrófával fenyeget, valamint elképzelhető, hogy a kiválasztott is feltűnt a színen. A vámpírvadászat ráadásul elég rosszul sikerül, és hősünk, az egész fent említett kulimász közepén még egy bosszú célpontjává is válik, miközben Zevulon (Viktor Verzsbitszkij) a sötétség seregeinek vezére a kiskapukra hajt a kényes különbéke szövetében.

Érdemes megfigyelni ahogy klisékből, eltompult érzékeink számára szokatlan módon, átgondoltan épül fel az összes konfliktus és a megoldási lehetőségek. Az “előjáték” máris több célt szolgál: nem csak a film képzelt világának játékszabályaival ismerteti meg a nézőt, de több karaktert be is mutat és előre is lendíti a cselekményt – mondhatni letesz néhány dominódarabkát az asztalra, mielőtt megpöckölné, és elindulna a láncreakció. Sőt! Az “újonc-szabállyal” (amely klisé kimondja, hogy a szokatlan, vagy új világokat a film legkönnyebben egy újoncon keresztül tudja bemutatni, akinek a veteránok idegenvezető módjára végigmutogathatják mi mire való) mit sem törődve belevág a történetbe, és az a kevés tájékoztatás, amit egyáltalán szóban kapunk a helyzetről, kimerül a vámpírok vadászati szokásainak rövidre fogott – és a film hangulatába szervesen illeszkedő – magyarázatában. Minden mást gyakorlatilag a cselekményen keresztül ismerünk meg, illetve vagyunk kénytelenek kikövetkeztetni magunknak. A világ és a sztori megismeréséhez szükséges információ szervesen épül bele a történetbe, ami már önmagában ritkaság, különösen ebben a műfajban, ráadásul jól adagolják, és a fordulatok elhintett nyomai sem triviálisak (kivéve egyet, de az már olyan pofátlan, hogy elismerést érdemel). Az már csak hab a tortán, hogy a néző jókat nosztalgiázhat a szocreál hangulatú helyszínek, járművek és karakterek (illetve viselkedésük) láttán.

A jó sztori azonban kevés – különösen Kelet-Európában, ahol a hollywoodi látvánnyal is versenyezni kell, ez pedig arányaiban sokkal többe kerül itt, mint odaát. Ezt szenvedhette meg a Kontroll is, az Éjszakai őrség pedig láttatni engedi, hogy hogyan nézhetett volna ki a Kontroll, ha kétszer annyi pénzből forgathatják. Némi kellemetlen, arcunkba mászó Nescafé és Channel One “bújtatott” reklám árán összejött a költségvetés, amiből nem csak megfelelő filmes nyersanyagra, de trükkökre is futotta. Egy rossz szavunk nem lehet a megvalósításra, a látvány versenyképes és hatásos, de ami a legfontosabb, megteremti a kellő atmoszférát, és ez teszi nívós filmmé az Éjszakai őrséget a néző egyéni ízlésétől függetlenül.

Nacsnoj Dazor; 2004.
Gyártó: Bazeljevsz/Channel One/Tabbak
Forgalmazó: Intercom
Bemutató: 2005. szeptember 8.
Rendező: Timur Bekmabetov
Forgatókönyv: Szergej Lukjanyenko regénye alapján Bekmabetov és Lajeta Kalogridisz
Operatőr: Szergej Trofimov
Zene: Jurij Potyejenko
Szereplők: Konsztantyin Habenszkij (Anton); Vlagyimir Mensov (Gesszer); Galina Tyunina (Olga); Viktor Verzsbitszkij (Zevulon); Dimitrij Martyinov (Jegor); Maria Porosina (Szvetlana)
Játékidő: 114 perc

Sajnos az összhatás nem tökéletes. A képi világot gyakran túlterhelik a trükkfelvételek, néhol céltalanul tobzódik a jelenetekben digitális trükk és a vágási kunszt, ami jól árulkodik a rendező reklámfilmes/videoklipes múltjáról. Minden jól eltalált alkalmazásra jut egy eltúlzott kamerazsonglőrködés. Az ilyen jelenetek olykor Jeunet stílusát, és az Elveszet gyerekek városát idézik, talán nem véletlenül, ám nem mindig célszerűen alkalmazza Bekmabetov ezt a megoldást. Kár, mert a dögös látvány, a borongós atmoszféra, a városi rémtörténet mögött megbúvó epika enélkül is egészen jól átjön. A túlkapások ellenére azonban a végeredményre nem lehet panasz: még az éjszaka hordott napszemüvegekre is igyekszik magyarázatot adni a Mátrixos “mer’ dögösen néz ki” pózoláson túl, és a legfőbb erénye minden kunsztolás ellenére is a történet földrengésbiztos alapokon nyugvó belső logikája, és a meglepően stabil elbeszélési mód, ami szokatlanul jól lavírozik a klisék tengerében.

A néhol kapkodó-csapongó rendezés és közhelyes futamok, ingadozó színészi teljesítmény ellenére azt hiszem, ezt a filmet minden kelet-európai fantasy/horror/sci-fi rajongó magáénak érezheti egy kicsit. Ugyan még van hová fejlődni, és talán Bekmabetov is lehiggad kicsit a trilógia következő két részének leforgatásakor, de az Éjszakai őrség mindenképpen ígéretes kezdet.

- Herbie


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához