LFG.HU

royfox
novella

A széken ültem, és nem gondoltam a társaim halálára. Nem gondoltam a pénzre. A sok drágaságra, mely ott vár.
Nem … a bakancsomat kellett lehúznom. Ültem a széken, és beszívtam a levegőt. Mélyen beszívtam, és megpróbáltam összeszedni magam. Kinyitottam a szemem. A szoba padlója lassan élesedett ki, miközben a fájdalmat ismét kezdte felváltani a zsibbadtság. Rettenetesen fáztam. Most kicsit kevesebb fekete bogár táncolt a szemem előtt. Kifújtam a levegőt. -Igen, sikerülni fog. Sikerülnie kell.- Hátam izmai görcsös kínban égtek, miközben újra előre hajoltam. Kezeim ügyetlenül matattak a fűzőn, miközben a bogarak egyre vadabb táncot jártak előttem. A lenti ricsaj már rég nem zavart. Szívem tompán lüktetett. Hátradőltem. Levegő be. – Azt hiszem, ma már nem veszem le – Ki. – Igazából egyáltalán nem fontos, hogy levegyem. – Felvetettem a fejem, és kinyitottam a szemem. – Olyan közel van az ágy. – Persze, azzal is szerencsém volt, hogy egyáltalán a szobáig a saját lábamon jutottam fel. Nem, még csak az hiányozna, hogy feltűnjön nekik valami. Bármi. Hogy kérdezzenek, hogy gyanút fogjanak. – Koppanás.

Futni… levegő ki, be … futni… levegő ki, be
A csörtetés már egész közelről hallatszik. Az életemért futok, mint ahogy ő is az életemért fut. Még egy pár méter és megmenekültem. … Pár méter még.

A barlang nem volt különös. Ha csak azt nem vesszük, hogy még senki sem jött ki belőle élve. Fájdalom és a halál ült a környéken. Azt beszélték, mesés kincset rejt. A parasztokat a félelem rettentette el tőle, a tudósokat az ősi iratok, a kalandozókat semmi. Sárkány lakhatja.

Tucatnyian voltunk. Kipróbált fegyverforgatók, nagy tudású mágus, csuklyás árnyak. A csapat ideális. Ősi sárkányölő hagyományok alapján állt össze.
Mágus, aki semlegesíti a védő varázslatokat és gyengíti a sárkány irtóztató aurájának hatását. Az íjászok, kik mágikus íjukkal a sárkány szemét lövik ki, vagy elporladnak a lángviharban. Harcosok, kik hősies bátorsággal próbálják elterelni a sárkány figyelmét az íjászokról és a mágusról. Két árny, kik méteres karmaikkal komoly sebeket tudnak okozni a sárkánynak.
És voltam én.

A barlangtól jó fél óra járóföldre az íjászok, az árnyak, a mágus és én különváltunk a csapattól és előre lopóztunk kikémlelni a környéket, míg a többiek felverték a tábort.

A barlang és környéke nyugodtnak tűnt. Üszkösen nyugodtnak. A mágus szemlélővarázst bocsátott rám, és én a két árnnyal a barlang bejáratához lopóztam. A hátamon felállt a szőr, amint mellettem jöttek… azok a reszelős hangok, ahogy a levegőt veszik, a méteres karmok, melyek görnyedt járásuk közben a földet súrolják, és hogy rémisztő látomások gyötrik az embert, ha kommunikálni próbálnak vele. Beszélik, hogy ők egy ősi faj elkorcsosult maradéka, kiknek uralmát annak idején a sárkányok törték le, majd a sárkányok gyengülésével újra fel-feltünedeztek, nem kis riadalmat okozva az emberlakta vidékeken. Rémisztőek, tíz emberrel felérnek a harcban, és egyszerre háromnál többet még nem látott senki.

A barlang bejáratánál egyre erősebb rossz érzés vett rajtam erőt. A balsejtelem kezdett rettegéssé fokozódni. Az árnyak a barlang szájának két oldalánál őrködtek, miközben én bent, a fal mellett lapulva majd megőrültem a félelemtől. Bár mechanikus csapdának semmi jelét nem láttam, a szemem jobbra-balra cikázott a falon számomra is érthetetlen mintázatban. Hanyatt-homlok futottam ki a barlangból, amikor a mágus végre mentálisan visszahívott. Az árnyak felzárkóztak és visszamentünk a táborba. Egyesek gúnyosan megmosolyogtak, míg másoknak csak elfelhősödött az arca, amikor elmentem a patakhoz kimosni a nadrágomat.

Délután összegyűltünk, és megvitattuk a látottakat. A mágus úgy vélte, hogy le tudja gyengíteni a félelem szimbólumait, melyek a bejáratot őrzik, de néhány napra szükség van a felkészüléshez, ami ilyen esetekben teljesen természetes. A környékbeliek elmondása alapján a sárkány valószínűleg csak a betolakodókkal végez, és egyébként az igazak álmát alussza, ami azt jelenti, hogy esetleg sikerülhet meglepni. Így hát a támadás mellett döntöttünk.

Este vissza küldtek két málhás lóval a faluba készletekért. Megszálltam a fogadóban, majd másnap megvettem a szükséges élelmiszert és felszerelést.

Harmadnap reggel indultunk. A barlang szájában a mágus halk kántálásba kezdett, előtte harcosok fala, kétoldalt az íjászok, előttük árnyak. Néhány perc múlva a mágus intett, és előre indultam a sötétbe. Fáklyám fénye szánalmasan kicsiny részét világította be a hatalmas járatnak, miközben óvatosan haladtam a sötétben. Hátulról néha egy-egy apróbb csörrenés hallatszott, és egyéb apró fojtott neszek, dobbanások. Egy idő után el is érkeztem a csapdákhoz. Nehéz lett volna eltéveszteni a padlóból kipattant karókról csüngő, porladó csontvázakat. A csapat felzárkózott, és miközben lepakoltam a fölösleges terheimet, a mágus halvány derengést varázsolt körém. A talajt vizsgálva indultam előre.
Úgy tűnt, hogy bár van biztonságosnak mondható átjáró, a csapdákat már valaki hatástalanította. Félúton egy, a földbe szúrt nyílvesszőre lettem figyelmes. Mint kiderült, a csapdákat itt lehetett blokkolni. Intettem a többieknek, akik – miközben körülöttem eloszlott a derengés – hátizsákomat utánam hozva indultak felém. A túloldalon lévő hatalmas kapu már ismerős volt. Mindenki látott már hasonlót, aki sárkányokról szóló kódexeket lapozgatott. Irtóztató kapuszárnyak, melyek a sárkányok egy gondolatára feltárulnak, míg a halandók varázslatai egészségtelen mellékhatásokkal pattannak le róla, az árnyakat pedig szénné égeti.

A harcosokkal nekifeszültünk a kapu egyik szárnyának. Izomszakasztó munkával sikerült megmozdítanunk. Szerencsénk volt, hogy alig adott hangot. A mágus védővarázst bocsátott a csapatra, az íjászok a lehető legjobb szögben álltak lövésre készen, míg az árnyak a harcosok mögött várták, hogy kitáruljon végre a kapu. Egy nagy lendülettel nekilódultunk és ahogy a kapu lassan kitárult, a harcosok előre vetették magukat, igyekezve minél hamarabb szétszóródni a hatalmas teremben, miközben én hátraugrottam, hogy utat engedjek, a többieknek. A belépő varázsló ragyogásában elénk tárult a terem, és mindenkinek földbegyökeredzett a lába. Ott feküdt a sárkány a kincshalom tetején, körülötte temérdek felismerhetetlenné roncsolt csontváz teljes fegyverzetben. Hatalmas példány volt – a bejáratnak háttal – testén rengeteg borzalmas tépett seb szembe vele egy mélybe vezető járat ürege. Jói ideje meghalhatott már, előtte félkörben árnyak. Legalább tíz. A mágus előrelendítette kezét de a harcosok mögött lévő egyik árny ráugrott és kettészakította, majd eldőlt mint kinek pöröllyel zúzták össze minden csontját. A másik árny az egyik íjászt tépte szét, mire a csapat észbe kapott. A harcosok hátrálva próbálták zárni az alakzatot.
Reméltem, hogy legalább a nyílvesszőig épségben eljutok, és elkezdtem rohanni. …


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához